Falus Róbert: Könyvszemle

Népszabadság 1969. január 17. 7. old.

Egy-egy életű vonalainak s értékeinek megrajzolása - irodalomtörténészekre és esztétákra háruló feladat. A kritikus sem bújhat ki alóla, hogy élő kortársak új köteteiről mondva véleményt, a régebbi alkotásokkal szembesítse a legfrissebbet. Szívesen is teszi, ha jó meglepetésben vagy élményben részesül, de kínos kötelességet vállal, ha jelentős író kevésbé sikerült munkájáról kell számot adnia. Hadd példázzam ezeket a lehetőségeket két - tematikailag lazán rokon - új regénnyel: mindkettő a mediterrán világ különös légkörét idézi fel, s mindkettőnek a szerzőjét személyes élmények ihlették.
A Brazíliában élő Lénárd A. Sándor világhírű, nálunk két esztendeje kiadott könyvéről (Völgy a világ végén) csak lelkes csodálattal és elismeréssel lehetett írni. Az ott köszöntött értékek - a szókimondó humánum, pompás műveltség, természetes emberi méltóságú elbeszélés - hasonlóképpen jellemzik most megjelent, Római történetek című, két nagy egységből álló önéletrajzi regényét. Sőt, még inkább a magunkénak érezzük, hiszen elsősorban a mi számunkra írta, a messzi idegenben töltött évtizedek múltán is sajátjaként emlékezve a magyar kultúra sok, elevenen közbeszőtt mozzanatára. Ugyanazt az érzést erősíti az a - váltakozó eszközökkel megszólaló - fasizmusellenesség, amely a harmincas években idegenbe kergette, s máig is jellemzi. 1938-ban játszódik az első, 1943-ban a második rész története. A Rómában koplaló-tekergő fiatal orvos életéneke két szakaszában az olasz fasizmus két fázisát érte meg - a háború előtti látszatnagysággal, illetőleg Mussolini bukásával. Őszinte és - különösen az első részben - rendkívül élénk önéletírás: személyes élményei köré és mögé az egész akkori élet jellegzetes motívumait építette fel az orvos-muzsikus-filológus-költő író. Példás humánumú ember vallomása, melyet az őszinteség és bölcs humor avat különösen rokonszenves olvasmánnyá. (Magvető).