Faludy György és Eric Johnson: Jegyzetek az EsőerdőbőlMagyar Világ Kiadó, Budapest, 1991; 70 - 72. o.Az első kiadás angol nyelven Notes from the Rainforest címen jelent meg (Hounslow Press, Willowdale, Ontario Canada 1988). |
 |
|
| |
|
Június 14 A ma érkezett levélcsomagba Jacqueline, talán tévedésből, talán készakarva, beletette a Vatikán Latinitas nevű folyóiratát, mely Ericnek* jött Rómából. A folyóirat verset közöl tőle. Az utóbbi években ugyanis Eric költeményeivel nem kis hírnévre tett szert abban a körben, melynek tagjai latinul írnak és olvasnak. Szűk kör, de mégis Skopjétól Kyotóig terjed. Eric érthetően belefáradt az emberek hitetlenkedésébe, kik különcnek tartják, amiért gondolatai és érzései közlésére holt nyelvet használ. Egyszer, kérésemre, összefoglalta számomra a Latin Nyelv Használatára Vezérlő Öt Jó Okot. Ezek: Először: Nem kell töprengened, hogy olvasóid írásaid megértéséhez elég intelligensek-e. Azok. Másodszor: Olvasóid nem csekély fáradságot vettek maguknak, hogy egy holt nyelvet elsajátítsanak. Feltehetően saját fejükkel gondolkodnak, nem a csordáéval és a kevés megjelenő latin mű mindegyikét elolvassák. Mint a reneszánsz humanistái. Harmadszor: A latin nyelv legalább 1600 esztendővel öregebb, mint az angol, és remélhető, hogy túléli. Negyedszer: Latin verset írni olyasmi, mintha az ember gemmába rajzol domborművet mélyített véséssel. Ha a költemény sikeres, elegáns és maradandó. A holt nyelv nem változik és avul el. Ötödször: Latinul írni intellektuális ellenállást jelent az általános rothadással szemben. Az ember nem-et mond a modern élet minden szemét és triviális megnyilvánulásának, ahogy a haszidok tették egykor. Ha nem is készít mindig polemikus listákat, Eric meglehetősen sértődékeny, ha ezt a kérdést bolygatják. Egyszer megkérdeztem: nem tartja-e kiábrándítónak, hogy olyan nyelven ír, melyet kevés ember ért? "Furcsa kérdés" - felelte - kivált, ha magyar költő adja fel." A magam részéről sosem jutott eszembe, hogy másként írjak verset, mint magyar anyanyelvemen. Egyszer, Illyés Gyulával kettesben, egész este dühöngtünk, amiért magyar, és nem francia költőnek születtünk, de végül megnyugodtunk, mert más nem áll módunkban, mint hogy tudomásul vegyük a helyzetet. De azért Eric álláspontját is meg tudom érteni. Egyik régi barátom, Lénárd Sándor könyve vagy harminc évvel ezelőtt a bestseller listára került. Lénárd latinra fordította Milne Winnie the Pooh (Micimackó) című könyvét és ezzel ért el világsikert. Lénárd magyar emigráns orvos volt, aki Brazília déli, kevésbé vad, de azért nem túlságosan civilizált vidékén élt Blumenauban. Helybeli német telepeseket gyógyított. Betegei, kórságuk foka szerint, malaccal, libával, csirkével, tojással fizettek. Hogy a szellemi romlást a primitív környezetben elkerülje, hét év alatt a világ legkellemesebb és legfolyékonyabb, maga-találta latinjára fordította a kis könyvet. Dél-amerikai előadó körutam alkalmából megkérdeztem: mi indította és hogyan sikerült ilyen nagyszerűen megtanulnia a nyelvet, melyen nem sok emberrel társaloghatott? A második világháború idején, magyarázta Lénárd, a Gestapo elől rejtőzködött Rómában. Akkor jött rá, hogy nem az emberiség legműveltebb századában él és éppen ezért a nagy könyvtár olvasóterme az a hely, ahol a fasiszta hatóság a legkevésbé keresi az előle menekülőket. Szerény kenyerét azzal kereste, hogy olasz szomszédai magas vérnyomását és egyéb bajait kezelte olcsón, a praktizálás engedélye nélkül. Utána eltűnt napestiglen valamelyik kolostori könyvtárban, ahol latinul olvasott. "Áldásnak éreztem, hogy 1944 Rómájából egyszerűen átléptem a középkori világba" - mondta, majd megjegyzést fűzött hozzá, melyet nem akarok többé elfelejteni: "Tudod, a könyvtár az európai kultúra igazgatósági irodája." Minden éhezés, üldöztetés és életveszély ellenére annyira megszerette a latin nyelvet és atmoszféráját, hogy a háború után elhatározta: "folytatom, amit kezdtem... és nem olvasok semmit, amit a Francia Forradalom után írtak, kivéve persze az orvosi folyóiratokat." Mint sok, szerteágazó tehetséggel megáldott ember Lénárd orgonajátékával (Bachot adott elő) megnyerte a brazil TV zeneversenyét. A jutalmul nyert összeget arra használta, hogy egy São Paulo-i olasz napilap magyar nyomdászával kiszedette és kiadta a Micimackó című angol könyv latin fordítását. Jellegzetesen magyar művelet volt - kommentálta. Idővel a néhány száz példányban megjelent könyvecske felkeltette egy svéd, majd egy angol kiadó érdeklődését. Hamarosan Oxford egyetemistái valósággal megostromolták Blackwell könyvesboltját, hogy az elkapkodott példányokból még egyet szerezhessenek. A könyv jóval százezernél több példányban fogyott és a fordítónak világhírt szerzett. Csak éppen a magyar filológusok, nem mozgattak fülük, pontosabban szamárfülük botját. A pénzből, melyet a Micimackóval keresett, Lénárd szerény házat épített magának a brazil erdőszélen, egy ideig tanított Észak-Amerikában, majd Bachot hallgatott és Petroniust olvasott házában 1970-ben** bekövetkezett haláláig. Robert Graves bevezetést írt Lénárd Sándor kitűnő önéletrajzához, a The Valley of the Latin Bearhez. (Magyarul: Völgy a világ végén, Magvető, Budapest, 1973.) "Boldogok azok, akiknek életéből nem lehet regényt írni, mert övék a mennyek országa." LÉNÁRD SÁNDOR * Eric Johnson ** Valójában 1972-ben |
|