Lénárd Sándor: Paulus és Kesselring (olvasói levél)

Irodalmi Újság, 1960.október 1.

Minderről szó sem lehet. Kesselringet egy angol-amerikai bíróság ítélte halálra Velencében, a parancsnoksága alatt működő német csapatok front mögötti embertelen "megtorlási" tevékenységéért. Alexander tábornagy élethossziglan fegyházra változtatta át büntetését, de a Szövetséges Ellenőrző bizottság Németországban már nyolc év múlva kiengedte. Ezután mint különböző frontharcos alakulatok díszelnöke, nyugdíjból élt és hogy a cikkíró szavait ismételjem, "tisztelet övezte, míg el nem költözött".
Paulus annyival volt jobb Kesselringnél, hogy épp a 6. német hadsereg tagjait még az oroszok sem vádolhatták kiirtási akciókkal, annál is inkább, mert ezt Oroszországban nem a Wehrmacht kötelékéhez tartozó különalakulatok végezték.
A velencei perben felsorolták a Kesselring parancsára minden lakásukkal felégetett falvakat, a "túszok" tömeges kivégzését, a 200.000 olasz civil áldozatot jelentő fronttartás tényeit. Nem a legborzasztóbb, de a legismertebb római epizód: Rómán 1944 márciusában egy déltiroli (olasz állampolgár) SS-ekből álló alakulat vonult végig, azt a szép nótát énekelve, hogy: "es starrt von Feindeshorden des Brennens Scheidewand". Az olasz partizánok a provokációra egy bombával feleltek, amely 33 SS-legényt megölt. Kesselring, aki akkor a Soracte hegyi bunkerjából vezette a hadműveleteket - ha épp nem hallgatta a fogoly oroszokból alakult doni kozák kórust -, betelefonált a városba, hogy "tízet egyért!" A biztonság kedvéért 360 olaszt lőttek tarkón s temettek dinamittal - a Cave Ardeatine-i alagútba -, pontosabban 359 olaszt és egy magyart, Kereszti Sándort, aki mártír halálával folytatta a Garibaldi alatt harcoló hazafiak tradícióját.
Kesselring tömegmészárló cinkosai közül kettő még ül: Kappler és Jager, de nem Nyugat-Németországban, hanem a gaetai katonai börtönben. Kiszabadításukra most három éve nagyszabású akció indult meg Münchenben "Gaetahilfe" címen. A többszázezer aláírásos és Gronchi elnökhöz intézett kérvényt Kesselring is aláírta. Az olasz lapok pártkülönbség nélkül rámutattak arra, hogy Kesselring Velencében azzal védekezett, hogy "alantasai saját felelősségükre" kegyetlenkedtek, most pedig azzal érvelt, hogy "felsőbb parancsra", tehát az ő parancsára cselekedtek. Gronchi megtagadta a kegyelmet, mondván, hogy még az Isten kegyelméből uralkodó király kegyelmi joga sem volt korlátlan: gyilkosok esetében a közeli hozzátartozók beleegyezésétől függött. Ez esetben az árvák és özvegyek tömegeitől nem várhat egyhangú beleegyezést.
Az, hogy mennyivel volt jobb Paulus Kesselringnél persze még nem mondja, hogy a kommunisták minden Nyugat-Németországot illető állítása igaz volna. Épp csak azt az elismert tényt igazolja, hogy kétszer kettő még akkor is négy, ha azt egy őrült állítja.

Levélírónknak nyilván sokban igaza van. De azt az egy érvet nem fogadhatjuk el, hogy valaki azért bűntelen, mert "még az oroszok sem vádolhatták kiirtási akciókkal". Az oroszok akkor vádolnak és akkor felejtenek, amikor a politikai érdek - vagy amit annak hisznek - úgy kívánja. (Irodalmi Újság szerk.)