Lénárd Sándor: Mussolini "felszabadítása" (olvasói levél)

Irodalmi Újság, 1960.július15.


Az Irodalmi Újság június 15-i számában az Idő Sodrában rovatba tévedés csúszott be. Tanulságos dolog megfigyelni, mennyire elfelejti a kortárs az átélt vagy frissiben olvasott eseményeket.
Skorzeny eszerint Mussolinit "a szövetségesek fogságából" mentette volna át a nem kevésbé kellemetlen német fogságba. Mussolini egy percig sem volt a szövetségesek foglya. Miután 1943 június 25-én a fasiszta nagytanácsban leszavazták, a király magához hívatta, még elénekelt neki piemonti tájszólásban egy kis nótát, amely híven tükrözte a katonáknak a Vezérről alkotott véleményét és máris vöröskeresztes betegszállító autó vitte a bukott diktátort a királyi kert hátsó kapuján kifelé, míg a testőrség a főkapunál várakozott. Badoglio, az új kormányfő, túl sokkal volt adósa Mussolininek, semhogy kiadhatta volna a szövetségeseknek. Ez ugyan rendkívül egyszerű lett volna, hiszen Szicília már szövetséges kézen volt, s az a torpedónaszád, mely Ponza szigetére vitte Mussolinit, éppúgy indulhatott volna Palermóba is - s ezáltal Badoglio meggyőzte volna a szövetségeseket becsületes szándékáról, s így hirtelen megfordult volna az akkor még ütőképes olasz hadsereg, míg ilyképpen 45 nap alatt - a fegyverletételig - a hadsereg szétzüllött, a németek beözönlöttek és a szövetségesek alaposan tönkrebombázták az országot. De Badoglio Mussolininek köszönhette az "Addis Abebai herceg" címét, a Négus szőnyegeit, a haláláig biztosított hadifizetést, a legfőbb olasz tudományos szerv elnöki állását (ebben a tábornok, aki már egy modern ágyú mechanizmusát sem ismerte, a szakértői felettese volt) és igen sok egyebet.

Így Mussolini előbb Ponza, majd Szardínia szigetén, végül az Abruzzókban lévő Campo Imperatore luxusszállóban olvashatta a Hitler küldötte ajándékot, a sok kötetes Nietzschét, ilymódon készülvén az ember-feletti-ember további szerepére.
Miután szeptember 8-án az olaszok letették a fegyvert, a jól felkészült német fegyvertárs megrohanta Rómát. Míg diákok, polgárok, egyes gránátos osztagok fegyverrel védték az ősrégi falakat, s az ostiai kaput, a király, Badoglio és a trónörökös (ez utóbbiban volt még egy kis becsület) még annyi időt sem vettek maguknak, hogy a katonai és polgári hatalmat valakinek átadták volna, civilruhában rohantak ki az adriai partra, ahol egy hadihajó várta és vitte őket a felszabadított Calabriába, ahol újból táborszernagyi díszt öltöttek.

Mussoliniről közben tökéletesen megfeledkeztek. Stahel tábornok, a németek római városparancsnoka nyugodtan telefonálhatott volna a Campo Imperatorera, hogy a diktátor fogjon magának egy taxit és jöjjön le. Ám Göbbelsnek sürgősen szüksége volt egy mesére, hogy a németek figyelmét a "tengelytörésről" elterelje, s ezért megparancsolta Skorzenynak, hogy helikopterrel siklórepülővel és egy kollaboráns olasz carabinieri tábornokkal felszerelve, azonnal induljon Mussolini "felszabadítására".

Az őrség - akikkel Mussolini saját elbeszélése szerint (Storia di un anno, Milano, 1944) naponta kártyázott - nem lőtt, Mussolini Rómába repült, onnan Münchenbe ahol - ezt Vittorio fia írta meg emlékirataiban - a sült csirke igen kemény volt, a hagymasalátáról hiányzott a finom olaj, - vagyis a dicsőségnek végleg vége volt.

Skorzenynek ez volt a legkisebb "fegyverténye". Volt ennél különb is: írországi birtokán, ahol zavartalanul gazdálkodik, véresebb történetekről mesélhetne. De hogy Mussolinit a szövetségesek fogságából szabadította ki, azt aligha merné állítani.


[Lénárd-index]    [Lénárdról]     [Lénárd-szeminárium]