Lénárd Sándor: Az élő latinFilológiai közlöny, 1972/1-2. |
 |
|
| |
|
Schopenhauer gyakran kelt ki kora tudálékos filozófiaprofesszorai
és a professzorok tudálékos filozófiája
ellen. Hallani néhanapján hasonló dörgedelmeket
a katedra-latin és a latin katedra ellen is. "A latin nyelv
halott" - mondják -, mert hol van az már a modern
tudományosságtól." Persze, a latin nyelv maga ebben ártatlan. Igaz, Cicero és Caesar latinsága (az a bizonyos "katedra-latin") nem tud bicikliről, a géperejű bérkocsiról, a vasútról és a cigarettáról sem. Hadd tegyük hozzá sietve, hogy Goethe avagy Csokonai --ha netán személyesen újra meglátogatnának bennünket - képtelenek lennének egy computer alkatrészeinek szakszerű leírására. De vajon - kérdezzük - az ipari forradalom évszázadára virradva, emiatt el kellett volna-e temetnünk a német vagy a magyar irodalmi nyelvet, s valamilyen teljesen új, célirányos idiómát kellett volna kiagyalnunk helyükbe? Maga a latin nyelv - a valóságban - ragyogóan szinkronban maradt a tudomány előrehaladásával: ezen a nyelven vetette papírra az új világ képét Newton, sőt latinul látott napvilágot a Tentamen, a nem euklideszi geometriának ez az első foglalata is, amelyben Bólyai Farkas "semmiből egy új világot teremtett". Hogy a latin nyelv nem csak a múltba, hanem az eljövendőbe tekinteni is képes, azt szépen példázza egy - latinul - 1768-ban megjelent könyvecske a léghajózásról (Boscovich: Navis Aerea) és egy 1767-es tanulmány a villamosságról (Parthenius Electricorum Libri VI." című műve). És álljon itt egypár példa jelenünk nap mint nap használt szavainak latin - néha egyszerű, máskor hosszabb - megfelelőiből is: whisky: aqua vitae moro Scotorum parata -, pipa: infumibulum, infurnibulum, infundibulum -, dohányozni: fumificare, nicotinianum fumum sugere, tabaci fumum haurire, tabaci vapores sumere -, rádió: scrinium undisonum, radiophonicum instrumentum -, televízió: imaginum transmissio per electricas undas -, radar: radioelectricum instrumentum exploratorium ac praemonens -, léghajó: cymba volans -, repülőgép: aerovehiculum, velivolum -, repülőtér: aeronavium portus -, helikopter: velivolum magnae helicae libramento suspensum -, zuhanóbombázó: velivolum ex improviso ad perpendiculum aggrediens -, atombomba: globus atomica vi diplodens, pyrobolum atomicum-, hidrogénbomba: atomicus-hydrogeni pyrobolus, terrificus ab hydrogeno pyrobolus -, autó: autoraeda -, vonat: agmen ferreum -, peron: crepido stationis -, varrógép: sartoris machina -, infláció: chartae nummariae nimiae ac vilescentis editio, nummariae chartae nimietas stb... Komolyra fordítva a szót: a latin nyelv életben tartásának alapvető feltétele, hogy élő nyelvként tanítsák. Újabban két konferencia is foglalkozott ezzel a kérdéssel: Gentben (1963) és Amszterdamban (1966). Az itt tárgyalt módszerek közül az egyik legfigyelemreméltóbb Oerbergé volt, egy dán tanáré. Mivel senki sem próféta a saját hazájában, Oerberg eszméit Hollandiában valósították meg. Oerberg latinul cseveg tanítványaival, folyamatosan, akár a Berlitz-módszer görög vagy eszkimó tanára, és csak két év után, amely mindennapi monológokkal és párbeszédekkel telt el, kezdi formálisan is tanítani a deklinációkat és konjugációkat. Ha meglepőnek, vagy akár egyszerűen időpazarlásnak látszik latinul beszélgetni az időjárásról, az étkezésről vagy a királyi családról - kiváló közhelyek a colloquia familiaria számára -, hadd hívjuk fel a figyelmet arra, hogy egyes angol középfokú iskolák újabban elkezdték tanítani a klasszikus kínait, egy olyan nyelvet, ami állítólag sokkal bonyolultabb, mint a latin, ugyanezzel a - módszerrel, s kitűnő eredménnyel. Más úton igyekszik a latin nyelvet életben tartani a direkt módszerrel oktató új Latin Tanulmányok Akadémiája Rómában. Ezt az intézményt a Vatikán alapította, és nyitva áll minden nemzetiségű és hitű ember számára. Megkövetelik a belépő hallgatótól, hogy azzal a fokozattal rendelkezzék, amely megfelel az olasz maturitának, a francia baccalaureatusnak vagy az Egyesült Államok-beli college degree-nek. A tanfolyam két év után magister címet, három év után baccalaureust, és négy év után doktori címet ad. Az Akadémia - amely társalgási alapon tanítja az ógörögöt is - alkalmas arra, hogy kitűnő szakembereket képezzen, akik ugyanúgy képesek latinul beszélni, mint anyanyelvükön. A végzettek nyilván megtanulnak olaszul is, s használhatják a kitűnő olasz-latin szótárakat. Calonghi latin-olasz szótára és Badellino olasz-latinja mindmáig felülmúlhatatlanok. És a modern technikai, politikai és társadalmi terminusok latin megfelelőinek legteljesebb szótára még mindig a "Lexicon eorum verborum quae difficilius Latine redduntur". Nem csoda, hogy még mindig az olaszok nyerik meg a legtöbb nemzetközi versenyt a latin próza (Certamen Capitolinum), a latin verselés (Certamen Hoefftianum) vagy egyszerre mindkettő terén (Certamen Vaticanum). A latinul író modern költők csoportja nem olyan számos és nem is olyan jelentős, mint a latintanároké, mégis olyan hagyományt képviselnek, amely a jó öreg Ennius óta nem szűnt meg. 1960-ban Ijsewijn-Jacobs, egy holland latinista publikálta annak a XX. századi ötszáz költőnek a névsorát, akik latinul verseltek (Conspectus poetarum Latinorum saeculi vicesimi). Listáját a csehszlovák Iani Novak nevével bővíthetem, aki 1964-ben adta ki Ludicra-it. Az ötszáz közt van egy, aki Mussolinihez írt himnuszokat; a neve sajátságos módon Mazza - ami olaszul öklöt jelent. És Ijsewijn-Jacobs feljegyez vagy egy tucatot, akik nem különbek. Számos költő írt vallásos témákról. A páduai Favaro autopsiát írt: Mors laniata címen. A román Galante Új-Delhiben adta ki "De phaenomeni musici natura et genesi" című oly bonyolult poémáját, hogy még Ijsewijn is megjegyzi, nem tud rajta kiokosodni. Bizonyos, hogy a latintudás nem csinál költőt abból, aki a saját anyanyelvén nem költő. Ebből az ötszázból is az a kettő a legnagyobb, aki nevet szerzett saját hazájában; Pascoli Olaszországban és Eberle Németországban. Pascoli (1855 - 1912) kora egyik legnagyobb, legérzékenyebb olasz lírikusa, és senki sem írt annyi latin verset, amely oly sok arany- és ezüstérmet nyert volna a Certamen Hoefftianumon. Eberle valamivel kevésbé híres, de semmiesetre sem kisebb költő. Legjobb anyanyelvi költeményeit csak azok érthetik igazán, akik jól ismerik a sváb dialektust; bár Eberle ír epigrammákat és politikai szatírákat irodalmi német nyelven, és rendszerint lefordítja saját latin verseit is németre - a lényeget tekintve mégis sváb költő. 1958-ban Eberle a Franciaországban megjelenő Vita Latinában és a Spanyolországban megjelenő Palestra Latinában felszólította az élő latin költőket, hogy jelentkezzenek. Az eredményről ezt írta Eberle. - "Epistulae non solum facultatem anthologiam componendi dederunt, sed etiam copiam sigilla vehicularia colligendi fecerunt"; a levelek nemcsak egy antologia, de komoly bélyeggyűjtemény összeállítására is lehetőséget adtak. Eberle feltételei, melyet a Viva Camena című antologia részére vázolt fel, kizárták a fordításokat és a tisztán vallásos témákat. Csupán két halott költőt vett fel, mivel mint tanítók tanítványaikban továbbélőknek tekinthetők. Az egyik Hermann Weller volt, Elberle tanára és Pascoli legsikeresebb versenytársa a Certamen Hoefftianumon; a másik Joseph Cochez, aki Ijsewijn-Jacobs belga származású tanára volt. Noha általában a fordításokat kizárta, a svájci Peter Wiesmann Wilhelm Busch-fordításaival kivételt tett, hogy az az ország, ahol az antologia megjelenik, mégse maradjon képviselet nélkül. Az Ijsewijn felsorolta ötszáz költő olyan notabilitásoktól kezdve mint XIII. Leó pápa, Lord Curson, India alkirálya és Miguel Antonio Caro, kolumbiai elnök - tanárokig és papokig terjedt. Az az ötven, akit Eberle sorolt be a Viva Camenába, legalább ilyen változatos társaság. Ismét papok és tanárok, de van egy újságíró, egy ügyész, egy bankigazgató, s orvosok és jogászok. "Egy sem maradt ki" - állapította meg Eberle -, "kivéve a hivatásos költőket!" De ahogy Eberle ezt a lesújtó megállapítást leírta előszavában, felbukkant a költő is: Robert Graves. Így már tényleg senki sem hiányzik, kivéve azt, aki Sulpicia hagyományát folytatná; mivel a költőnőket senki nem képviseli a Viva Camenában. A költők nemzetisége éppoly tarka, mint foglalkozásuk. Vezet Olaszország, Németország, Anglia és Franciaország is jól vannak képviselve, míg a Szovjetunió, Lengyelország és Amerika csak egy-egy fővel. A legkiválóbb résztvevők egyike Hugo Henricus Paoli volt, a világ egyik legnagyobb latinistája, az atticai jog szakértője. Paoli mellesleg igen sokat tett a latintanítás humanizálásáért is. Fordított, meséket írt, s egy ragyogó könyv, a Filius Ciceronis szerzője. Mély részvéttel jegyezzük meg, hogy nyolcvanéves korában halt meg, Eberle antológiájának megjelenése után. A kötet legnagyobb költője maga Eberle. De mert ő a kötet kiadója, kötelességének érezte, hogy olyan kevés helyet foglaljon le önmagának, amilyent csak lehet. Hogy fontosságát a latin elevenen tartásában megítélhessük, el kell olvasnunk két lírai kötetét, a Carminát és az Amorest, valamint epigrammaköteteit, a Cave canemet és a Sal nigert. Azok részére, akik azon csodálkoznak, hogy hol tanulta meg a latin dal éneklésének ezt a virtuóz művészetét, kiadta a Psalterium profanumot, amely kitűnő középkori költők antológiája. Ezen költemények közül sok lappangott - mint a Carmina Burana is - kolostori könyvtárakban. Egy pár közülük a világirodalom legihletettebb s legihletőbb versei közé tartozik. Éppoly frissek ma, mint voltak hétszáz évvel ezelőtt. A "hobbysták" a harmadik csoportja azoknak, akik elevenen tartják a latint. Az utóbbi években figyelemreméltó számban készítettek latin nyelvű fordításokat azért, hogy a gyerekeket és diákokat olvasmányanyaggal lássák el - és hogy bebizonyítsák azt, hogy a latin tökéletesen alkalmas korunk fogalmainak és eszméinek kifejezésére. A XIX. században Schiller összes műveit lefordították latinra. Goethe Faustját egyszer, a Hermann und Dorotheát kétszer. Az olaszok egy teljes latin Dantéval s egy részleges Tassóval és Ariostóval dicsekedhetnek. Egy portugál szerzetes elég türelemmel rendelkezett ahhoz, hogy latinra tegye át Camoes Lusiádáját. Az első gyermekkönyv, amelynek egyes részeit latinra fordították, Stevenson Kincses szigete, Mogyoróssy Árpád munkája. Nevét, melyet nehéz idegen nyelven kiejteni, Arcadius Avellanusra latinosította. Egyébként ő fordította latinra a Robinson Crusoe-t is, s adta ki Philadelphiában a Praeco Latinus című folyóiratot. A második világháború idején egy kis olasz városban, Fidenzában a pap-tanár Enrico Maffacini az olasz gyermekek legkedvesebb könyvét, Collodi Pinocchióját fordította latinra. Forradalmian hatott ötlete, amikor húsz éve ezt mondta: "a nyelvtan, amelyet mi tanítunk, csak csontváza a nyelvnek. Hogy a gyerekek megszeressék a latint, könyveket kell olvasniok rajta. És mi sem könnyebb, mint azt a könyvet elolvasni, amelyet már ismernek a saját anyanyelvükön." A Pinoculus hatalmas siker volt; hat vagy hét kiadás követte Olaszországban s egy Amerikában. Leírni Caesar és Cicero nyelvén a "pupulus ille ligneust", a beszélő tücsköket, a Kékhajú tündért és a bálnában lakó öregembert, szinte lehetetlennek látszhat, de Maffacini bebizonyította, hogy lehetséges. Attól kezdve - egészen korai haláláig - Edmondo de Amicis klasszikus művének, a Szívnek fordításán dolgozott. Néhány részt még életében publikáltak, mint például a "De parvo amanuense Florentino"-t. Maffacini Pinocchio-fordítása jó munka, de Paoli későbbi és rövidített változata ragyogó. Nagy kár, hogy Paoli kora és egészségi állapota miatt nem tudta minden sorát lefordítani, csupán részeket, s a többi részt csak összevonta. De éppen ezek az összefoglalások a latin stílus iskolapéldái. Újabban az ifjúsági irodalom - si hoc verbo licebit uti - új típusa jelent meg Franciaországban; nem fordítás, hanem átírás. Suzanna Bail, a Vita Latina kiadója elkészítette Apuleius híres meséjének, az Amor et Psyche-nek rövidített és könnyű változatát. Ez a fajta irodalom régi hagyományokkal rendelkezik Franciaországban. XIV. Lajos fia számára adták ki a klasszikus szerzők adaptációit in usum Delphini. Majd Vergilius egyszerűsített és inkább oktató jellegű prózaváltozatai következtek. Az én Winnie ille Pu-mat egy sor hasonló jellegű fordítás követte: Peter Rabbit, Ferdinánd a bika, A kis herceg és Alice Csodaországban. Egyikük sem érte el az "ursus perpauci cerebri" többszázezres példányszámát, de mindegyik újra bebizonyította, hogy milyen gazdagok a latin lehetőségei. A Kalapos,* a Nyuszi,* a Fakutya*, miután már több tucat modern nyelven fecsegtek, most igen vidáman társalognak egy úgynevezett "halott nyelven"! Legfrissebb kísérletem egy serdülteknek való könyv fordítása volt; Françoise Sagan Bonjour tristesse című regénye. Rövid és egyszerű a mű, a cselekmény a Földközi-tenger partjain játszódik, kevés a szereplője, rövid mondatokban beszélnek és a megoldást a deus ex machina hozza. Megint bebizonyosodott, hogy a latin alkalmas eszköz modern irodalmi mű reprodukálására. Természetesen csak a terület főbb kiadványait említettem meg. További tájékoztatás található azokban a folyóiratokban, amelyek a latinisták különböző csoportjait informálják egymás művészi tevékenységéről. A legkomolyabb commentariolum a Latinitas, amelyet a Vatikán ad ki. Fő jellemzője az évente megtartott latin vers- és prózaverseny, a Certamen Vaticanum. A Vita Latina - amely most Versailles-ban jelenik meg - versek, elbeszélések, tréfák és esszék bő változatát tartalmazza olyan témákról, amelyek az Alpokon keresztül vezető új utaktól és hidaktól a modern orvostudományig, avagy a tündérmesék eredetéig terjed. Hasonló ezekhez a kiadványokhoz a spanyol latinisták Barbastróban megjelenő szemléje, a Palestra Latina. A tanárok, a költők, a hobbysták csoportján kívül a tudósok azok, akik életben tartják a latint. Számukra a latin még mindig elengedhetetlen munkaeszköz: az orvostudomány, a növénytan, az állattan - noha éppen ezek használják fel az oly gyorsan terjedő tudományok, mint a kémia és fizika eredményeit - még mindig az előző századok megfigyelésein alapulnak. A növények, az állatok és az emberi test leírása éppoly változatlan, mint a nyelv, amelyen papírra vetették. És mindenekfelett az emberi tudásnak ezen ágai nem ismernek titkot, határokat, s itt a gondolatok cseréjét nem akadályozhatják politikai konfliktusok sem. Mindannyiok számára elengedhetetlen szükségszerűség egy közös nyelv. Nem mondhatjuk, hogy a botanikusok latinja klasszikus, vagy hogy a növények leírása elegáns stílusú lenne. Az egyedüli követelmény az, hogy a világ összes botanikusa elképzelhesse az újonnan felfedezett növényt. C. W. Reynolds-nak a délafrikai aloékról szóló cikkéből idézek. "Aloe greenwayi Reynolds. Species nova ... foliis longioribus et latioribus, dentibus brevioribus, bracteis rnajoribus differt ... Racemi cylindrico-conici... Bracteae ovato-acutae... Perianthium cylindrico-trigonum, luteum vel rubro-aurantiacum, 30 mm. longum, supra ovarium 5-6 mm. diametro..." Az olyan szavak, mint ovato-acutae, cylindrico-trigonum vagy rubro-aurantiacum nem fordulnak elő Caesarnál vagy Cicerónál, de szolgálták a botanikusokat Linnétől napjainkig. Még álmukban sem jutna eszükbe, hogy valamely modern nyelv terminusait használják. Az ovarium szó, amely ebben a példában előfordul, s amelyet a zoológusok és orvosok is használnak, latinul hangzik, s mégsem az. Egy olasz orvos gyártotta a XVI. században; Fabricius ab Aquapendente. A rómaiaknak volt egy hasonló szavuk, az ovarius; a csirkékre felügyelő és tojásaikat összegyűjtő rabszolgát jelentette. Semmivel sem jobb az orvosi latin. Az egyetlen fennmaradt terjedelmesebb latin orvosi könyv, amelyet elég későn fedeztek fel újra ahhoz, hogy már ne gyakoroljon jelentősebb befolyást az anatómiai nomenklatúrára, Celsus könyve, a "De re medica". Sok anatómiai kifejezést akkor gyártottak, amikor a latint már nem beszélték az orvosok. Ha a klasszikusokból indulunk ki: a nervi cardiaci "szárazszívű ideget" jelent, az (epehólyag) vesica fellea "keserű epét", a (nyirokér) vasa limphatica "bolond köcsögöket" (Celsusnál a limphaticus csak "bolond" értelemben fordul elő) és az Eustachius-kürtöt tartalmazó csatorna neve pedig canalis tubarius, pontos fordításban a "trombitás csatornája" lenne - hogy csupán egypárat említsünk. Az orvosi latin komoly bajt hozott rám, amikor egy szavát felhasználtam a Winnie ille Pu-ban. A kis, vastag medve le van írva, amint fogyókúrázik. Álldogál a tükör előtt és megpróbálja megérinteni a nagylábujját. Azt írtam: hallucem tangere conans. Egy kritikusom, akinek nem tetszett a fordításom, és aki Milne eredetijét is utálta, csípősen megállapította, hogy csupán az a személy használhat olyan szót, mint a hallux, akinek semmi érzéke sincs a nyelv iránt. Nyilván belenézett a Thesaurus totius Latinitas-ba s megtalálta azt az obskurus jelentését, amely szerint a hatodik ujjat jelenti. Az igaz, hogy a klasszikus szó az allex vagy hallus: de épp úgy igaz az is, hogy több mint ezer éve a világ minden orvosa a hallux-ot használja. Hogyha tudós kritikusom felhívta volna az orvosát, lenne fogalma arról, hogy mit tört el az a beteg, aki fractura hallucis-ban szenved. A latin helyzete a fizika terén már nem ilyen fényes, noha ez a tudomány még Newton és Leibnitz idején teljes latin nomenklatúrával rendelkezett. Úgy érzem, még nem késtünk el, hogy megfelelő latin szótárt teremtsünk az elméleti fizika számára. Még könnyebb lenne a csillagászat számára, amelynek amúgyis széles saját latin bázisa van. A latin tanulmányozása nem rossz bevezetés a fizika tanulmányozására: olyan tudósok mint Teller vagy Fermi nyolc évig tanultak latinul az iskolában, anélkül, hogy túlságosan elfáradtak volna a további tanulmányokhoz. A latin még nagy szolgálatokat tehetne a tudományoknak, ha kiterjesztené szerepét a természettudományokra. Vonzó feladat lehetne ez egy vállalkozó fiatalembernek. Gyakorta elhangzó kérdés: mit gondol, meddig fogják még a latint beszélni vagy olvasni? Be kell vallanunk tudatlanságunkat mindazokról a dolgokról, amelyek "az istenek térdén nyugosznak". Ám hadd állapítsuk meg örvendezve, hogy a latin nyelv él, és élni fog dum habet Lachesis quod torqueat! *- Alice Csodaországban mesehőseinek a neve Kosztolányi Dezső fordításában. Lénárd A. Sándor, a magyar származású, Brazíliában élő orvos-író és latinista egycsapásra világhírű lett, amikor Milne Micimackó-ját latin fordításában kiadta. A könyv máig többszázas példányszámban jelent meg: angolszász és skandináv nyelvterületeken művét tankönyvül használják. A Winnie ille Pu-t követte Françoise Sagan Bonjour tristesse című kisregényének latin fordítása, amelynek Lénárd a Tristitia salve címet adta. Lefordította Wilhelm Busch Max und Moritz-át is és aktívan vesz részt a világ latinistáinak kollektív megmozdulásaiban. Nevét a megjelent latin versantológiákban is megtaláljuk, mert verseit nemcsak németül, de latinul is írja. Az elmúlt években Amerika több egyetemén tartott latin és görög kurzusokat. Fenti, angol nyelvű előadását Szerb Antalné ültette át magyarra.
|
|