| A/74/27 | A/75/33 | A/85/11 | A/91/50 | A/94/08 | A/95/26 |
 |
 |
 |
 |
 |
 |
| A/95/28 | A/95/46 | A/96/06 | A/96/11 | A/97/28 | A/98/14 |
 |
 |
 |
 |
 |
 |
| A/98/19 | A/98/22 | A/98/33 | A/99/02 | A/99/14 | A/99/21 |
 |
 |
 |
 |
 |
 |
| A/99/24 | A/99/26 | A/00/05 | A/00/14 | A/00/16 | A/00/22 |
 |
 |
 |
 |
 |
 |
| A/00/35 | A/00/47 | A/01/03 | A/01/09 | A/01/11 | A/01/15 |
 |
 |
 |
 |
 |
 |
| A/01/32 | A/01/37 | A/02/05 | A/02/10 | B/02/33 | |
 |
 |
 |
 |
 |
|
|
|
|||||
|
|
|||||
|
|
|||||
| meghívó 1 - 4 oldal | |||||
 |
|||||
| meghívó 2-3 oldal | |||||
 |
|||||
|
a meghívókártya szövege:
|
|||||
|
dátum: 2007.5. fájl: html-2006/szolnok-kiall-01.htm C. 8951
Váli Dezső festő (Budapest, 1942.október 2.) Első olajképeit 1959-től készíti, pályájának kezdetén a szentendrei iskola mesterei, főként Bálint Endre volt meghatározó hatással művészetére. Tanulmányait az Magyar Iparművészeti Főiskolán végezte, ahol 1967-ben belsőépítész diplomát szerzett. 1977-80 között Derkovits-ösztöndíjas, 1981-ben norvég állami ösztöndíjas festő. 1986-ban Munkácsy-díjjal ismerték el munkásságát. Váli Dezső festészetének három jelentősebb korszaka különíthető el. Korai művészete az absztrakció jegyében telt el, melyet 1981-ben a Műcsarnokban megrendezett kiállítása koronázott meg. Elomló, lágy líraiság és tiszta festőiség jellemzi már korai képeit is. Olajfestményei szinte kivétel nélkül farost lemezre készülnek. Nyugat-európai útjának emlékét több francia és itáliai város absztrakt motívuma őrzi. Első művészi korszakára továbbá Mark Rothko festészete volt nagy hatással. Nonfiguratív, ún. „üres képein” színekkel érzékeltetett egyszerű, vízszintes sávokból építi fel a kompozíciót, nagy figyelmet szentelve a színhatások és a faktúrák kialakítására. 1984-87 között készültek második jelentősebb korszakának sorozatai, a „Régi zsidótemető-képek”. Jelentőségük elsősorban abban állt, hogy változatlan lírai hatásuk megtartása mellett a figurális és tematikus ábrázolás lépett Váli festészetének előterébe. A képek borongós, mégis gyengéd hangulatai mellett mély gondolatiságuk és meditatív karakterük képezi azok egyedülálló művészi értékét. Sorozatait a sötét sírkövek változatos motívumai, a kiegyenlített kompozíció és a részletgazdag képfaktúra jellemzi. Festészetének egy-egy témája vagy „alaphangulata” iránti kitartása, szellemi és művészi önfegyelme kivételesnek nevezhető. Harmadik korszakának képei, a figurát és cselekményt nélkülöző, csendet és intimitást sugárzó „Műterem-enteriőrök” művészetének kiteljesedését hozták meg Váli számára. Munkamódszerét az alapos és több fázisú felületkialakítás, a kiérlelt festészeti technika és a jól átgondolt kompozíció jellemzi. A műteremképek különböző szín- és formavariációi 1987-től egészen napjainkig bámulatos gazdagsággal és kiváló festői megoldásokkal szolgálnak. Formái elnagyolt, puha tömegek, a képfaktúra mégis rendkívüli részletgazdagságot mutat. A képek tere általában drámaian sötét és színpadszerű, az elhagyottság érzetét kelti. A műteremablak fényei a padlón tükröződnek, és bizonytalanul imbolyognak a magukra hagyott sámli, asztal vagy festőállvány között. A műteremképek tiszta és őszinte módon fejezik ki a művész személyiségét, sorsát és magányát, valamint dicsérik azt a szigorú koncentrációt, melyet Váli Dezső egy bizonyos művészi feladatra szentelt. A kiállítás anyagát az ARTchivum-gyűjteménye képezi.
Pallag Márta
Megynyitóbeszéd / Uhl Gabriella:
2007.06. iras/html-2006/uhl-megnyito.htm
C.9286 Váli Dezső festőművész kiállításának megnyitójára gyűltünk össze. A tárlaton Bélai György gyűjteményében található Váli képeket láthatják. A válogatás egyszerre tartalmaz szubjektív szempontot, a gyűjtőét, ám egyetemes esztétikai értékeket is, hiszen a művész szinte összes korszakából, témájából találhatunk kimagasló alkotásokat a gyűjteményben és a kiállításon egyaránt. A kiállítás és Váli Dezső munkásságának központi témája a műterem. Ami egyszerre valóságos és szimbolikus, laikus és szakrális tér. Váli képeinek elhisszük, hogy a festő élete maga a műterem, szimbiózisban él vele, a létezés maga. Váli Dezső, állíthatjuk, hogy a legjobban dokumentált magyar festő, aki a modern kor módszereit használva web-naplójában élete minden élményét, rezdülését megosztja velünk. Festőként e dokumentációs hajlam vezeti, hogy szinte mániákusan járja körbe műtermét, és minden apró változást megörökítsen: a fényviszonyok változást, egy bútordarab elmozdulását / mozdítását, a különböző látószögből mutatott puritán szobabelsőt. Egy új szőnyeg érkezése, az ágytakarón húzódó időnyomok éppen úgy megörökítésre méltók, mint a hajnalban félve beköszönő napsugár. Az eseménytelenség csak látszólagos, minden egyes kis változtatás sűrítve hordozza a történeteket, egy törött székláb, üres állvány, vérvörös szőnyeg többet láttat az életünkből, mint a kifejtett narratívájú képek. Éppen ezért kérem lépjenek közelebb a képekhez (kb. fél – egy méterre), vegyék számba minden részletét. Azt hiszem, Váli képeinek ez az igazi, de legalább is általam javasolt nézési távolsága. Mert az alkotások megfigyelést, elmélyülést, csöndes meditációt követelnek. Nem harsognak, puffognak, színei is visszafogottak, s csak ha közel hajolunk, tárulkozik föl ezernyi árnyalata, a mesterség birtoklásának tökéletessége. Az utóbbi időben került a képek középpontjába a műterem-enteriőrökben a festőállvány. A festő önarcképe, mondhatnánk közhelyesen, ám erőteljes középpontba állítása, ácsolata inkább a gótikus faoltárokra emlékeztet, a szakrális tér központi helyét jelölik ki, vallás / művészet ősi egységének a megteremtésére törekedve. Kérem, fogadják áhítattal a képeket! |
|||||
