dátum: 2007.12.6.     címzett:       fájl: iras/html-2006/jancso-szoveg.htm                    C.9411

Váli: Zsidó temetők könyv bemutatóestje az Aulich Art Galériában

Jancsó Miklós beszéde

Kezemben a könyv. Lapozom. Megrohan minden. Lapozok. Elém jön az egész. A múlt. A véres, a rémes. Nem old békévé az emlékezés. Semmit. Itt van. És itt van az itt és most. A most is itt van. Itt a Kárpátok ketrecében.
És szólnom kéne. Mit is?

Csakhogy: szó, szó, szó. Már a nagy lándzsarázó is tudta, hogy azzal semmit se tudsz kifejezni. Hát csak állsz, és nézel. És gondolkodsz. Ha szerencséd van, gondolkodsz. Miről is? Ha szerencséd van, miről is? Talán a kiskatekizmus első kérdéséről: mi végre vagyunk a földön? Mi végre is? Ki válaszolja meg? Mi végre vagyunk a földön?

Mester, te megválaszolod? Nekem igen. Nekem megválaszolod. Talán  megválaszolod. Igaz, nem vagyok biztos benne, azonos-e a válaszunk. De alighanem ez a szép a válaszokban, a különös, hogy a válaszok különböznek.
Az én válaszom, az én szakmám válasza a pillanatnak szól. A tiéd, mester, az örökkévalóságnak. Annak? Hát igen, annak. Amíg megmarad a vászon, meg a festék, amíg létezik a szemlélő szeme - megmarad. Az pedig az örökkévalóság. Majdnem.

Ugye, tudod, mester, úszod az örökkévalóság vizeit. És aki téged néz, tudja ezt. Érzi. Érzi ezt a végtelen, határtalan vizet.

Mártózz meg benne! Mártózz meg Váli Dezsőm! A soha meg nem szűnőben mártóztál meg. Az időtlenben; minden más csak hiábavalóság és szélkergetés.Köszöntelek, mester!

07.12.06.