InfoRádió
| Seres Gerda | 2017-07-27 |
http://inforadio.hu/kultura/2017/07/27/tobben_hallgatjak_mint_ahanyan_olvassak_a_kotelezo_olvasmanyokat//
Többen hallgatják, mint ahányan olvassák a kötelező olvasmányokat
Többen töltik le a kötelező olvasmányokat hangoskönyvként, mint olvasható formátumban – derül ki a Magyar Elektronikus Könyvtár adataiból. A MEK honlapján már több mint 300 – zömében – magyar klasszikus érhető el mp3-as formátumban is.
Hogy a diákok többsége előnyben részesíti a tabletet, a kindle-t a hagyományos papír alapú könyveknél, az ma már szinte általános jelenség. A Magyar Elektronikus Könyvtár mobilapplikációja egyelőre azonban csak a katalógust jeleníti meg, azaz utánanézhetünk, hogy az általunk keresett kötet fellelhető-e az online adatbázisban, de ha szeretnénk elolvasni, akkor internetes kapcsolatra lesz szükségünk, hiszen a csaknem 17 ezer dokumentum rengeteg helyet foglalna egy-egy gépen.
A nyár sok diák számára a kötelező olvasmányok idejét jelenti, és a Magyar Elektronikus Könyvtár júniusi adataiból is jól látszik, hogy nagyon népszerűek a klasszikusok:
Az egri csillagok és A kőszívű ember fiai is a lista első felében van, noha a Winnetou és Rejtő Jenő művei ugyancsak felbukkannak a legnépszerűbbek közt.
Ami érdekes, hogy a kötelező olvasmányok esetében több a hangoskönyv-letöltés, mint a szövegformátumú.
A MEK eredetileg a Magyar Vakok és Gyengénlátók Szövetségével együttműködésben kezdte el a hangoskönyvek digitális formátumú feltöltését – mondta Moldován István, az Országos Széchenyi Könyvtár E-könyvtári Szolgáltatások Osztályának vezetője.
"Ezek a hangoskönyvek nem irodalmi művészek által felolvasott, dramaturgizált hangoskönyvek, hanem egyszerű önkéntesek által felolvasott szövegek voltak. Azért olvasták fel a teljes szöveget, hogy a vakok is hozzáférhessenek. Korábban magnószalagokon készítették és terjesztették, majd a mi projektünk kapcsán kezdődött el a digitalizálásuk. Ez egyfajta teszt is volt, hogy hogyan tudjuk ezeket online biztosítani" - mondta az osztályvezető.
Hamarosan azonban nyilvánvalóvá vált, hogy a látássérülteknél sokkal szélesebb közönséget érdekelhetnek ezek a hangoskönyvek – tette hozzá Moldován István.
"Kaptunk például köszönőleveleket kamionsofőröktől, akik sok száz kilométert vezettek folyamatosan, és közben egy-egy regényt hallgattak.
De például a külföldön magyarul tanulók számára is hasznos lehetne a hanganyagokat hallgatni" - mesélte.
Azóta profi előadóművészeket is bevontak a programba, a kezdeményezésnek azonban az egyre szélesebb hangoskönyvpiac és a pénzhiány szab gátat.
És bár kötelező olvasmányok: a nyár mindig az egyik legcsendesebb időszak az online könyvtárban; míg a tavaszi érettségi- vagy egyetemi vizsgák ideje alatt átlagosan több mint 40-45 ezer látogatója van a MEK-nek naponta, addig június-júliusban ez a szám visszaesik 25-30 ezerre.
Érdemes még tudni, hogy létezik egy Kötelező olvasmányok nevű android applikáció, amely szintén a MEK adatbázisát használja, ám abszolút magánkezdeményezésre jött lére, és a Google Play tanulsága szerint a 2014-es indulás óta nem bővült vagy frissült a kínálata.
Ha pedig kortárs szövegek online változatára van szükség, akkor a Petőfi Irodalmi Múzeum Digitális Irodalmi Akadémiájának honlapján érdemes keresgélni, ahol – Csoóri Sándortól Esterházy Péteren át Szabó Magdáig több mint 80 magyar író-költő írásai olvashatóak jogtiszta digitalizált formában.