Számítástechnika, 2004. 03. 23.
http://www.szamitastechnika.hu/
Az irodalom hálóra megy
Képtár, folyóirat archívum, külön oldal a hátrányos helyzetűek számára. Ez csak néhány példa a MEK tavaly elkezdett projektjei közül.
Számos újdonságot vezetett be a már eddig is népszerű Magyar Elektronikus Könyvtár (MEK). Az egyik legjelentősebb magyar nyelvű online szöveg-archívum immár 10 éve működik, és nagy segítséget nyújt az interneten magyar művek után böngésző felhasználóknak. Kezdetben a Nemzeti Informatikai Infrastruktúra Fejlesztési (NIIF) Program keretén belül indult a könyvtár (Számítástechnika 2003/10), azonban már 5 éve az Országos Széchényi Könyvtáron belül működik egy MEK osztály. A Nemzeti Kulturális Örökség Minisztériuma (NKÖM) és az Informatikai Minisztérium támogatásával az új MEK portál már teljesen megfelel a nemzetközi szabványoknak, és több jelentős új projektet indított útjára.
Csontváry és a Nyugat
A legfrissebb, februárban indult, újdonságnak legjobban a művészettörténet iránt érdeklődök örülhetnek, hiszen megindult a "Száz szép kép" című sorozat a Képzőművészet Magyarországon című virtuális kiállítással együttműködésben. A honlap szerint ennek célja, hogy "szöveggyűjteményt kínáljon a művészettörténetet tanítók és tanulók számára, háttérinformációkat nyújtson egy-egy mű jobb megértéséhez, és egyben felhívja a figyelmet a klasszikus magyar képzőművészet legismertebb vagy éppen méltatlanul elfeledett alkotásaira." Az oldalon olyan híres alkotásokról olvashatunk érdekes információkat, mint Csontváry Kosztka Tivadar Magányos cédrusa vagy Munkácsy Mihály Ásító inasa. "Ez a projekt a képtár és a könyvtár közötti kapcsolatot célozza, amelyben találhatunk információkat a festő életrajzáról, a mű keletkezéséről, és hátteréről is" - mondja Moldován István, a MEK osztályvezetője. Eddig közel 20 festmény van az oldalon, amelyet folyamatosan bővítenek; az erre a célra kapott támogatásból körülbelül 50 képet és a hozzá tartozó szöveggyűjteményt elkészítését tervezik.
Munkácsy és más festők bemutatása mellett megindult a MEK másik nagy szolgáltatása az Elektronikus Periodika Archívum és Adatbázis (EPA) új honlapja is. Ennek archívumrésze nemrég vált elérhetővé a MEK portálján. Moldován szerint az archívum a magyar nyelvű, illetve magyar vonatkozású szak-, és tudományos folyóiratokat, kulturális kiadványokat, és a határon túli magyarság online kiadványait archiválja. Így például megtalálható itt az amerikai magyarok havi hírlevelének archivált változata, de a Nyugat összes száma is. Az EPA adatbázis részét azonban csak az év második felében teszik nyilvánossá, mivel a cél az, hogy minél szélesebb körben tartsa nyilván az online folyóiratok, a folyamatos periodicitású portáloldalak, illetve az off-line formában is létező, de már digitalizált folyóiratok adatait is. A Nyugatról már sokat hallhattunk, de érdekes lehet például, hogy egy 1848-ban a Kisalföldön kiadott Hazánk című folyóirat digitális formában is fellelhető-e már valahol. Az adatbázis azonban nem egyszerűen csak bibliográfiai adatokat fog tartalmazni, hanem képernyőfotókat is, és ezáltal megmarad egy kép a folyóirat pillanatnyi állapotáról. Ez pedig egy kezdeti lépés lehet abba az irányba, hogy megőrizzünk valamit a gyorsan változó internetes tartalomból.
MEK a hátrányos helyzetűeknek
Azok akik gyakran használták, és megszerették a MEK régi portálját, valószínűleg meglepődtek amikor az új portálon egy teljesen grafikus, esetleg bonyolultabbnak tűnő oldal fogadta őket. Azonban a tavalyi év során elkészült egy alternatív felület az ún. VMEK, vagyis egy vakoknak szóló egyszerűbb, grafikától mentes, gyors használatra alkalmas oldal is. A MEK osztályvezetője azonban hangsúlyozta, hogy ezt az oldalt nem csak vakoknak készítették, hanem a csökkentlátóknak, és egyéb hátrányos helyzetűeknek is. Sőt azok, akik csak szűk sávszélességen tudják használni az internetet, ezen az oldalon keresztül gyorsan megtalálhatják amit keresnek. Vannak azonban olyan látogatók, akik nosztalgiából ragaszkodnak a régi MEK még működő, de már tovább nem fejlesztett egyszerű külleméhez, ők a VMEK oldalain a régi portálon érezhetik magukat, de már a frissített tartalomból válogathatnak.
Ide tartozik még egy másik fejlesztés is: a szövegek gép általi hangos felolvasása. Ezt a lehetőséget egyre több nagyobb portál kínálja föl, és a programozók egyre élethűbb géphangokat tudnak létrehozni. Moldován elmagyarázta, hogy a MEK egy külső céggel állítatott fel egy hangszervert, és feldolgozta az online könyvtár szöveges anyagainak egy részét. Erre a célra az XML formátumú szövegek a legjobbak, vagyis azok amelyek jól elkülönítik a szöveg struktúráját, és egyes fejezeteit, és így a szerver folyamatosan fel tudja olvasni a szövegeket egy kliens segítségével. Ma körülbelül 100 dokumentum érhető el a MEK-ben XML formátumban, azonban a szövegfelolvasáshoz már egy szélessávú internet-hozzáférés, egy Java alkalmazás, valamint egy letölthető ügyfélprogram kell.
Itthon és a határokon túl
A további fejlesztésekhez tartozik az eddigi legnagyobb magyar szöveg-digitalizálási vállalkozás. A milliárdos nagyságrendű projekt célja a hungarológiai alapkönyvtár műveinek digitalizálása. A hungarológia, vagyis a magyarságtudomány a magyar nép különböző társadalomtudományi vonatkozásait összefoglaló tudományág, így a szépirodalommal ugyanúgy foglalkozik, mint a földrajztudománnyal. Moldován István elmondta, hogy 1 évvel ezelőtt az Országos Széchenyi Könyvtár főigazgatója, Monok István, kérésére összeállítottak egy digitalizálási tervet, amely tartalmazza ennek a tudományágnak az alapműveit, kézikönyveit. A terv vázlata megtalálható a MEK-en. A digitalizálási folyamatot már elkezdték, és emellett megkezdődött a kiadókkal való tárgyalás a szerzői jogokról. Az első anyagok feltehetőleg az év közepéig kerülnek fel a MEK állományába.
Az Elektronikus Könyvtár szolgáltatásait nemcsak az ország határain belül élő felhasználók tudják jól kihasználni, hanem a határon túl élő magyarok is, mivel 2002 végén elindult a MEK kolozsvári tükörszervere, míg a tavalyi év decemberében a szlovákiai Somorján is működésbe lépett egy tükörszerver. Emellett a tervek között szerepel egy hasonló szerver a Vajdaságban is, és esetleg az Amerikai Egyesült Államokban is, amelyet a NIIF is támogatna. A szerverek telepítésével lehetővé válik, hogy a MEK teljes állományáért "cserébe" a külföldön létrejött magyar szépirodalmat, illetve szakirodalmat a könyvtár elektronikus formában megkapja; ennek érdekében a határon túli magyar civil szervezetekkel közösen gyűjtést indítottak.
Az online tudástárnak persze még egyéb forrásai vannak a könyvek beszerzésére. Az osztályvezető arról számolt be, hogy egyre több önkéntes ajánl fel főleg szépirodalmi műveket, és a szerzők között is vannak, akik szeretnék, ha a könyvük felkerülne az internetre. Emellett olyan intézményekkel is van kapcsolatuk, mint például az MTA Politikatudományi Intézete, a Magyar Nemzeti Bank, és a Hadtörténeti Levéltár. A tavalyi évben a Nemzeti Könyvtár főigazgatója megállapodást kötött a NKÖM-mel: eszerint a minisztérium által pályázati úton támogatott könyveknek az elektronikus változatát is be kell küldeni a könyvtárnak - a kötelező nyomtatott példány mellett -, és lehetőleg olyan szerzői jogi engedéllyel, hogy ez az internetre kerülhessen. A távolabbi cél, hogy az egyéb állami támogatással megjelent könyveknél is feltétel legyen az elektronikus változat bekerülése a Nemzeti Könyvtárba (a nyomtatott kiadvány megjelenésével egy időben) és így a MEK-en keresztül lehetővé váljon az internetes hozzáférés
Online:
http://mek.oszk.hu/kiallitas/keptar/
Milhofer Tamás