HVG 96/26 06.29. 65-66.
http://www.hvg.hu

Elektronikus könyvtárak
VIRTUÁLIS UTÓPIA

Legyen az egész magyar és világirodalom mindenki számára egységesen hozzáférhető az interneten. Meg kell teremteni egy olyan globális elektronikus könyvtári rendszert, amelynek segítségével - legalábbis számítógépe képernyőjén - bárki bárhol bármikor bármely művet elolvashat. A korántsem utópisztikus ötletet egy magyar író újdonságként vetette fel nemrég a sajtóban, miközben világszerte - sőt Magyarországon is - már léteznek ilyen, a vágyott állapotra legalábbis törekvő, úgynevezett virtuális könyvtárak.

"Kitaláltam - írta a könyvhét alkalmából a magyar könyvszakma nyomorúságos helyzetét ecsetelő cikkében Spiró György író -: az egész magyar irodalmat sürgősen fel kellene lőni az internetre, Anonymusnál kezdve és a mai húszévesek zsengéivel végezve. Lehet, hogy ez több százezer, netalán egy-két millió oldal, de mi az egy közepes szervernek manapság. Aztán töltse le magának ebből akárki azt, amire éppen szüksége vagy kedve van. Kezdtem is tájékozódni, vajon hogyan lehetne ezt megcsinálni. Hiszen nem nagy munka: néhány amúgy is munka nélküli hivatásos gépíró pár hét alatt lemezre írhatja a magyar irodalom legjavát, aztán azt átviszik egy szerverre, és azontúl bárki bárhol a világon elérheti szinte ingyen, éljen bár Új-Zélandon vagy Apajpusztán, ha van számítógépe, és be van kapcsolva a rendszerbe." A fenti sorokat többen is zokon vették az írótól. No, nem a nyomtatott könyvek kiadói, még csak nem is a számítógépes csatlakozásról ma még csupán álmodók, hanem azok, akik már évek óta dolgoznak rajta, hogy a magyar irodalmat az internetre "fellőjék". Panaszos leveleikben, melyeknek egy része az iNTerneTTo elektronikus folyóiratban olvasható, egyértelműen cáfolják, hogy e "fellövés" pár heti munka volna csak. A "Spiró-vitában" egyesek azt is az író szemére vetik, hogy saját ötleteként adott elő valamit, ami Magyar Elektronikus Könyvtár (MEK) néven már tavaly ősz óta létezik.

A kulturális szférát és a könyvtárakat ért megszorítások mellett örömmel számolhatunk be egy olyan könyvtárról - fogalmazott a megalapításkor Moldován István, a Budapesti Közgazdaság-tudományi Egyetem könyvtárosa, a MEK egyik életre keltője -, amelybe "nem kell beiratkoznunk, nem kell olvasójegyet felmutatnunk a bejáratnál üldögélő nénikének, sőt, se a nénikét, se a bejáratot nem találjuk benne". A hivatalosan tavaly novemberben megnyílt bibliotéka egyelőre nem látszik veszélyeztetni a Széchényi vezető helyét, idővel mégis a nemzeti könyvtár komoly riválisa lehet. A két könyvtár feladata ugyanis hasonló: a magyar nyelvű, illetve vonatkozású könyvek, folyóiratok, dokumentumok gyűjtése. Ám míg a Széchényi Könyvtár többnyire papírra nyomtatott szövegeket gyűjt, s folyamatosan növi ki raktárait, a MEK állománya alig foglal helyet - s azt sem az igazi, hanem az úgynevezett kibertérben teszi.

"A világban számos projekt létezik, amely elektronikus szövegek gyűjtését és terjesztését tűzte ki célul. Nem ismerek azonban olyan vállalkozást, amely egy ilyet országos szinten valósított volna meg" - mondta a már idézett Moldován István, aki szerint a megvalósuló elektronikus könyvtár nemzeti jellege így kezdettől fogva biztosítva volna. Az elektronikus állomány egyelőre önkéntes alapon gyűlik, egyrészt a nyomtatásban már megjelent, majd újból számítógépre vitt anyagokból - amilyen a klasszikus irodalmi művek jó része -, másrészt olyanokból, amelyek eleve fényszedéssel, illetve számítógépes szövegszerkesztővel készültek. Az állomány gyarapítása a jelenlegi felállásban áldozatkész "polcgazdák" feladata, akik egy-egy kutatási területen belül meghatározott időre magukra vállalják az anyaggyűjtést és a szervezést.

A MEK a szakemberek szerint különösen azért állhat nagy jövő előtt, mert eleve átugrotta a könyvtárak amúgy is elkerülhetetlen - bár számos okból csak vontatottan haladó - elektronizálásának egy hosszú fázisát. A világ nagy könyvtárai - köztük az Egyesült Államok nemzeti könyvtára, a feltehetően a világ legnagyobb gyűjteményével rendelkező washingtoni Library of Congress - az internetet többnyire arra használják, hogy katalógusaikat a hálózatra teszik, ahol azok éjjel- nappal böngészhetők, a világ bármely pontjáról. Egy másik elterjedt gyakorlat éppen ellenkezőleg, arra ösztönöz, hogy a könyvtár épületéből legyen böngészhető a világ. Ezt tette olvasóinak lehetővé például a New York-i Public Library, amely néhány hónapja 300, az internetre csatlakozó komputert állított központi olvasótermébe. A könyvtári könyveket azonban mindkét esetben a könyvtárakban kell olvasni, esetleg onnan kikölcsönözni, a technológia legfeljebb abban segít, hogy megmondja, melyik könyvet melyik könyvtárban keressük. De vajon elérhetetlen utópia-e egy olyan bibliotéka, amelynek az internetre "fellőtt" katalógusában egy-egy tételre rákattintva máris magát a kívánt művet hívhatjuk le a számítógépünkre?

Az utóbbi egy-másfél évben világszerte egyre-másra alakulnak - illetve a korábbi tempónál lényegesen gyorsabb ütemű fejlesztésre kapcsoltak - az ilyen on-line, vagyis a hálózaton élőben olvasható anyagú virtuális könyvtárak. Az egyik legnagyobb, az elektronikus könyvészet Illinois állambeli professzora, Michael Hart által alapított Project Gutenberg eredeti célja az, hogy 2001 végére egy tízezer kötetes alapkönyvtár álljon az emberiség rendelkezésére a legkeresettebb, közkinccsé lett művekből. A Gutenberg-terv mintegy 500 embert foglalkoztat, akik begépelnek vagy szkennerrel bevisznek szövegeket, hibákat javítanak, utánajárnak a szerzői jogi ügyeknek, és segítenek további önkénteseket találni - vagyis ugyanazt csinálják, mint a MEK szervezői. A feldolgozás azonban olyan gyorsan halad, hogy a kérdéses időpontra a vártnál valószínűleg lényegesen nagyobb virtuális közkönyvtárban böngészhetnek majd a földlakók.

Bár a Project Gutenberg mellett több más kezdeményezés is létezik, mégis célszerűbbnek látszik egyes számot használni, hiszen az elektronikus világkönyvtár egyes részei egymással is bármikor összekapcsolódhatnak. Saját gyűjteményén túl a MEK is kínál kapcsolódást a nagyobb bel- és külföldi szövegarchívumokhoz, internetes keresőrendszerekhez. Ami egyszer elektronikusan tárolva van, az elvben bárki számára bárhol és bármikor elérhető. A kérdés csupán az, hogyan.

A korlátlan elérhetőséget a gyakorlatban két fő akadály hátráltatja. Az egyik: nem elég, hogy a művek "rajta vannak az interneten", meg is kell találni őket. Éppen a megtalálás elősegítése, katalógusrendszerek kidolgozása az elektronikus könyvtárak feladata. A másik akadály szerzői jogi természetű. Az amerikai precedensjog értelmében a hálózaton olvasható könyvek copyrightjával kapcsolatban egy 1991-es amerikai perben elhangzott bírói állásfoglalás számít irányadónak. Eszerint "a copyright elsődleges célja nem az, hogy jutalmazza a szerző munkáját, hanem hogy elősegítse a tudomány és a hasznos művészetek fejlődését. Ezért a copyright biztosítja az alkotónak a jogot az eredeti művében kifejezett gondolataihoz, de ugyanakkor arra bátorít másokat, hogy szabadon építkezzenek a műben található ötletekre és információkra. Ez a következmény sem nem tisztességtelen, sem nem szerencsétlen. Pontosan ez az az oldala a copyrightnak, amivel segíti a tudomány és a művészetek fejlődését."

Hiába terjed azonban ez az új szemlélet, némi utánajárással bizonyítható, hogy mind a világ nagy elektronikus archívumaiban, mind a Magyar Elektronikus Könyvtárban főleg kétfajta műtípust gyűjtenek korlátlanul. Az egyik csoportban a klasszikusok találhatók - Konfuciustól Shakespeare-ig, Arisztotelésztől Petőfiig. Ők ugyanis nem kérnek jogdíjat. A másik csoportba azok a művek tartoznak, amelyeket eleve azzal a szándékkal hoztak létre, hogy elektronikusan (is) megmaradjanak: ide tartozik minden CD-romon, floppy disken, illetve a hálózaton elektronikusan közzétett anyag, a 2000, a Jelenkor és más irodalmi folyóiratok elektronikus változatától a legkülönfélébb számítástechnikai és hálózati tárgyú írásokig.

Szerzői jog - a közhiedelemmel ellentétben - a kibertérben éppúgy létezik, mint a Gutenberg-galaxisban. Ha nem így lenne, akkor a virtuális könyvtárak állományában a jelenleginél lényegesen nagyobb súllyal szerepelnének azok a mai szerzők, akik továbbra is műveik jogdíjaiból szeretnének megélni. Ám az is kétségtelen: a szerzői jog érvényesülését az interneten még annál is nehezebb garantálni, mint megakadályozni a floppy diskek, hanglemezek, kazetták, videoszalagok illetéktelen másolását. A mai szerzők lassan, de határozottan növekvő hányada ezért - saját jól felfogott érdekében - akkor is törekszik a hálózaton való megjelenésre, ha azért a gyakorlatban külön juttatást nem kap. Persze megteheti azt is, hogy másképp rendelkezik, s nem engedélyezi művei elektronikus tárolását, illetve terjesztését - ám ha így tesz, mindenképpen szembekerül a korszellemmel, és elveszít sok millió potenciális olvasót.

Gerlóczy Ferenc