Mindenekelőtt szeretném elmondani, hogy mennyire örülök, hogy egy három napos rendezvény kizárólag a könyvtárak és a digitális dokumentumok témájával foglalkozik. Az a gyanúm ugyanis, hogy az általános értelemben vett magyar "könyvtárosság" nem a fontosságának megfelelően kezelte ezt a témát az elmúlt 10-15 évben, más országok előrébb járnak a szervezeti, szakmai, technikai, jogi és gazdasági feltételek megteremtésében; kevésnek találom nálunk az érdemi szakmai információcserét is. Egy hosszú és jelentős folyamat kezdetén vagyunk, már látszik, hogy alapvetően megváltozik a tudományos ismeretek publikálásának módja, az oktatási célú anyagok előállítása és felhasználása, és átalakulnak az emberek - főleg a jelenlegi fiatal generációk - tájékozódási, művelődési és szórakozási formái is. A digitális korszak első néhány évtizedében létrejövő (vagy éppen létre nem jövő) technológiák és intézmények hosszú távon is meghatározhatják a jövőt: az információhoz, a tudáshoz és a kultúrához való hozzáférés szabadságát vagy korlátait, egyszerűségét vagy nehézségét, és "mellesleg" a könyvtárosság jövőjét is. Ezekben az években nálunk a fő hangsúly - helyesen - a digitalizáláson és az elektronikus publikáláson van: a pályázatok, projektek elsősorban azt célozzák, hogy növeljük minél gyorsabban a digitális tartalmat, "mentsünk át" kulturális vagy tudományos értékeket számítógépes hordozókra, illetve tegyünk könnyen elérhetővé amúgy nehezen hozzáférhető, kutatható anyagokat a világháló segítségével. A legtöbb döntéshozó és szakember számára ez a végcél, és még a jobbik eset, ha a digitális dokumentum felkerül valamely intézmény (pl. egy könyvtár) honlapjára, a rosszabbik esetben csak CD-re vagy DVD-re írják és elsüllyed egy fiókban. Az online publikált dokumentumok megtalálhatóságát pedig a legtöbben rábízzák a Google-re és társaikra, már ha egyáltalán képesek ezek a keresőgépek rájuk bukkanni, mert nem dugták el őket valamilyen adatbáziskezelő sáncai mögé. Az internetezők persze egyelőre örülnek, ha találnak valami használható, értékes, magyar nyelvű tartalmat az Interneten, de ez az időszak nem tart örökké, a hazai online elektronikus publikálás első évtizedes korszaka után ideje elgondolkodni, hogy merrefelé lenne jó továbbfejlődni.

Szerintem a fejlődésnek abba az irányba kellene haladnia, hogy az Internet virtuális világában is létrejöjjön az elektronikus könyvtáraknak az a munkamegosztáson, szervezettségen és minőségen alapuló hálózata, ami a "való világban" évszázadok alatt kikristályosodott, és elismerten jó, megbízható szolgáltatásokat tud nyújtani. Ezeknek az e-könyvtáraknak a digitális dokumentumok puszta hozzáférhetőségén túl biztosítania kellene mindazt a hozzáadott értéket, amit a könyvtártudomány és a könyvtár, mint intézmény adni tud, kiegészítve olyan plusz szolgáltatásokkal, amelyeket a számítógépes technológia és a globális internetes környezet tesz lehetővé. Egy ilyen, együttműködésen, szervezettségen, közös szabványokon és elveken alapuló intézményrendszer kiépülése egyaránt érdeke az exponenciálisan növekvő Web-en egyre tanácstalanabbul keresgélő felhasználóknak és a digitális világban helyüket kereső könyvtáraknak is.

Ha megnézzük a vizsla.origo.hu vagy a e-konyvtar.lap.hu oldalak "magyar elektronikus könyvtárak" rovatát, akkor azt látjuk, hogy az ott található 10-15 cím között alig van olyan, amely megérdemli ezt az elnevezést, túlnyomó többségük csak kisebb-nagyobb (részben magán vagy kalóz) digitális dokumentumgyűjteménynek tekinthető. Az alábbiakban felsorolok néhány olyan kritériumot, amelyek véleményem szerint szükségesek vagy ajánlottak ahhoz, hogy egy digitális archívum "valódi" elektronikus könyvtárrá váljon:

Kell egy jól meghatározott és a felhasználók számára is világos gyűjtőkör, amely alapján nagyjából sejteni lehet, hogy mit merre érdemes keresni, illetve hogy egy adott gyűjteményben mit lehet és mit nem lehet megtalálni. Az már nyilvánvaló, hogy az elektronikus publikációk száma nagyobb ütemben nő, mint a nyomtatottaké, így egyetlen könyvtár önmagában nem képes összegyűjteni ezeket. (Illetve időszakonként el lehetne menteni a teljes magyar Web-et, valamint a CD-n megjelent offline kiadványokat egy sok-terrabyte-os tárolóra, de feldolgozni valamint szolgáltatható formára hozni reménytelen.) Munkamegosztás kell tehát, ki kell alakulnia az elektronikus szakkönyvtárak, közkönyvtárak, helyismereti könyvtárak, egyházi, iskolai stb. könyvtárak, levéltárak együttműködő, egymásra épülő rendszerének, melyek között dokumentumcsere folyik, hogy minden mű a témájának, jellegének megfelelő gyűjteményben (is) megtalálható legyen. Jelenleg a legváratlanabb helyeken találunk oda nem illő dokumentumokat, amelyek sokszor igen hasznosak lennének egy másik, erre specializált gyűjteményben, ahol viszont hiába keresik az olvasók.

Kell egy olyan gyarapítási politika, amely biztosítja a gyűjtemény hosszú távú, folyamatos bővülését, mert az egyszeri nekibuzdulásból (és pénzforrásból) létrehozott digitális dokumentumok az Internet rohanó világában igen gyorsan "halott archívumokká" válnak, amelyek nem vonzzák vissza a látogatókat. Általában nem szerencsés csak a saját digitalizálásra alapozni egy elektronikus könyvtárat, ez túl lassú és drága ahhoz, hogy egy nagyobb gyűjteményt belátható idő alatt fel lehessen építeni. Törekedni kell a sokféle forrásból való gyarapodásra, a már eleve számítógépen létrehozott művek összegyűjtésére, a más archívumokkal való dokumentumcserére, és a nagy méretű, szervezett, közös digitalizálási programokban való részvételre (pl. mek.oszk.hu/hungalap). Jelenleg a hazai e-könyvtárak csak egy-két elektronikus folyóiratot, és néhány tucat, legjobb esetben néhány száz könyvet kínálnak letöltésre, vagyis még egy kis magánkönyvtár méretét sem közelítik meg, s a gyarapodásuk is havi néhány tétel csak.

A hagyományos könyvtárakban nagy tudású szakemberek foglalkoznak a könyvek és folyóiratok kiadványszintű és analitikus leírásával, feltárásával, és a visszakeresést biztosító besorolásával. A digitálisan közzétett dokumentumoknál ezekről a "metaadatokról" viszont többnyire elfelejtkeznek, még a könyvtárak honlapjain publikált műveknél is, pedig a visszakereshetőség az Internet sok milliárd dokumentuma között még fontosabb szempont, mint egy néhány tíz vagy százezres hagyományos könyvtárban, és már egy ideje léteznek az elektronikus dokumentumokra kidolgozott szabványok és technológiák, melyekkel többek között az egyes digitális archívumok közös kereshetősége is megoldható (pl. search.nda.hu). A gyűjteményeket építgető intézmények többsége nem rendelkezik a metaadatok rögzítésére, visszakeresésére és cseréjére alkalmas szoftverrel, legjobb esetben a hagyományos dokumentumokra kifejlesztett integrált könyvtári rendszerekben írják le ezeket is, ami nem igazán felhasználóbarát és Internet-kompatibilis megoldás. Ezért lehet fontos az az ingyenes, moduláris felépítésű, mindenféle gyűjteményhez illeszthető nyilvántartó rendszer elterjedése, amelyet a MEK2 tapasztalatai alapján fejlesztett ki a MEK Egyesület az NIIF támogatásával (elemek.oszk.hu).

A hagyományos könyvek, újságok használatát és a könyvtárban való eligazodás képességét az emberek többsége iskolás korában elsajátítja. A digitális dokumentumok és az azokat hordozó eszközök kezelését viszont a legtöbb ma élő generáció nem tanulta még, és még kevesebben vannak - a fiatalok között is - akik hatékonyan, "értelmesen" használják ezeket az új technológiákat. Ezért is fontos, hogy az elektronikus könyvtárak különös hangsúlyt fektessenek az ergonómiai, navigációs és használhatósági szempontokra, mind a felhasználói felület, mind pedig a dokumentumok formátuma és külalakja szempontjából. Jelenleg a legtöbb hazai gyűjteménynél vagy csak katalógusban való keresés van vagy csak böngészés (többnyire szerző és cím szerint), és a dokumentumok csak egyféle formátumban érhetők el, ami korlátozza a használhatóságukat (nehézkes elmenteni, vagy kinyomtatni, vagy keresni, vagy felolvastatni, vagy kimásolni), nincsenek ismertetők, amikkel az esetenként több megabyte-os dokumentumok letöltése nélkül is tájékozódni lehetne a tartalmukról. A felhasználói felületnél ki kellene használni a Web hipertext jellegét: többféle bejárhatóságot biztosítva a gyűjteményen belül, és további linkeket kínálva külső gyűjtemények, dokumentumok felé. Nem szabad megfeledkezni a "külföldi" látogatókról, akiknek legalább egy egyszerű angol nyelvű navigációs felület kell, és a hátrányos helyzetű (vak, gyengénlátó, egeret nehezen kezelő mozgáskorlátozott vagy egyszerűen idős) olvasókról sem, nekik az elektronikus könyvtárakat és dokumentumokat is akadálymentessé kell tenni: felolvastathatóvá, felnagyíthatóvá, egyetlen gombbal vezérelhetővé. Erre is léteznek már nemzetközi ajánlások és követhető hazai példák (vmek.oszk.hu).

Az elektronikus publikálás folyamata jelentősen különbözik a hagyományos művek (pl. könyvek) kiadásától és terjesztésétől, jószerével csak a végtermék az azonos: valamilyen szakmai vagy kulturális tartalmú alkotás. Az eleve számítógépen keletkező műveknél többnyire kimarad a lektorálás és a szerkesztés folyamata, és nem kerülnek be a könyvterjesztési folyamatba sem, a szerzőktől vagy a közreadó intézményektől kell őket összeszedni, gyakran "kéziratos" állapotban. Sokszor nem sokkal jobbak ilyen szempontból a kiadóknál található elektronikus példányok sem, a nyomtatott könyv előállítására szolgáló végső számítógépes verzió már olyan, betördelt állapotban van, ami internetes szolgáltatásra nem alkalmas, így valami korábbi, még hibás munkaváltozattal kell megelégedni. A papírról digitalizált műveknél pedig óhatatlan a minőségromlás, a betűhibák keletkezése, és elkerülhetetlen a digitális változat átszerkesztése egy- vagy többféle számítógépes dokumentumformátumba. Ezek a szöveggondozási és szerkesztői tevékenységek kívül estek a hagyományos könyvtárosság területén. Hogy egy elektronikus könyvtár készítői mennyit vállalnak fel ezek közül, az változó lehet, de valamennyit fel kell vállalni mindenképpen, és meg kell szervezni egy minőségbiztosítási folyamatot az egész gyűjteményre is. Jelenleg a hazai gyűjtemények hemzsegnek a szöveghibáktól, a rossz szerkesztési-technikai megoldásoktól, a nem működő linkektől stb. Ugyancsak fontos, hogy a gyűjtemények és azokon belül az egyes dokumentumok minden pillanatban és hosszú távon is garantáltan elérhetők legyenek, lehetőleg ugyanott, hogy lehessen rájuk hivatkozni, hiszen a "könyvtár" mint fogalom a stabilitás jelképe is. Erre is léteznek a megfelelő technológiák: az előbbire a gyűjtemény tükrözése egy-két további szerverre (pl. www.mek.sk), utóbbira pedig az URN használata (nbn.oszk.hu).

A hagyományos könyvtár - csúnya szóval - egy "humán szolgáltatás", nem egyszerűen egy dokumentumraktár, hanem egy olyan hely, ahol tanácsot, segítséget lehet kérni akár tanulásról, akár tudományos kutatásról, akár kikapcsolódás céljából való olvasásról van szó. Az elektronikus könyvtárak világába ez a funkció ültethető át a legnehezebben, hiszen itt hiányzik a személyes kapcsolat az olvasó és a könyvtáros között. De a törzsolvasóknak küldött hírlevelekkel, az alkalmi látogatóknak szóló vendégkönyvekkel és "élő" fórumokkal, a segítséget keresőknek kínált online tájékoztató szolgáltatásokkal, a könyvtárosok fotóival és elérhetőségük megadásával valamennyire csökkenteni lehet a virtuális környezetből adódó személytelenséget. Több hazai szolgáltatás ilyen szempontból rendkívül titkolózó, néhol még az sem deríthető ki, hogy ki vagy milyen intézmény áll a gyűjtemény hátterében. Különösen fontosnak tartom a referensz szolgálat biztosítását az elektronikus könyvtárakban, mivel ezek gyűjteménye még több nagyságrenddel alatta marad a hagyományos könyvtárak méretének, ezért a legtöbb látogató csalódottan távozik, hacsak nem biztosítunk neki arra lehetőséget, hogy segítséget kérhessen: hogy akár elektronikus, akár papír formában hol találja meg azt, amit keresett. Ez nemcsak az e-könyvtár értékét növeli meg, hanem a mögötte álló hagyományos könyvtári hálózatnak is további - általában hálás - használókat toboroz. Az adott gyűjtemény jellegéhez kapcsolódó kérdések feltételére szolgáló e-mail cím vagy Web-űrlap megadása mellett érdemes feltüntetni a központi tájékoztató szolgálat címét is (libinfo.oszk.hu), továbbá bekapcsolódni annak munkájába, mert ezen a területen is sokkal többet tud nyújtani egy közös, munka- és tudásmegosztáson alapuló szerveződés, mint az egyes könyvtárak és könyvtárosok önmagukban.

Csak néhány fontosabb szempontot említettem meg azok közül, amelyek a jövő elektronikus könyvtárait jellemezhetik, de már ennyiből is látszik, hogy bőven van mit tennünk: van hová fejlődnünk a digitális dokumentumok előállításán és publikálásán túl is, hogy valóban kialakuljon Magyarországon az elektronikus könyvtáraknak egy olyan szervezett hálózata, amely idővel képes lesz kínálatban, s a szolgáltatások színvonalában és változatosságában hasonló, társadalmilag elismert, hosszú távon is megalapozott, megbízható szolgáltatást nyújtani, mint az évszázadok alatt kialakult hagyományos könyvtári rendszer. Amit nekünk sikerült eddig megtanulni és megvalósítani a fentiekből a Magyar Elektronikus Könyvtár (mek.oszk.hu) fennállásának 10 éve alatt, azt szívesen megosztjuk minden kollégával (e-mail: info@mek.oszk.hu).

* A "HELYISMERET - DIGITALIZÁLÁS - EURÓPAI UNIÓ" (Szolnok, 2004. július 14-16.) konferencián elhangzott előadás szerkesztett szövege.