1. RÉSZ - SZOCIÁLPOLITIKAI IRÁNYELVEK KÖZKÖNYVTÁRI SZOLGÁLTATÁSOK A FELNŐTTOKTATÁS ELŐSEGÍTÉSÉRE ÖSSZEFOGLALÁS TÉMAKÖR Ez az irányelv a közkönyvtáraknak azon IST-alapú szolgáltatásait és tevékenységeit fedi le, amelyekkel a felnőttoktatást segítik, beleértve a felnőttek továbbképzését és felsőfokú oktatását, a digitális írástudás elsajátítását és a távoktatást is. STRATÉGIAI KÉRDÉSEK Ahhoz, hogy az e-Európában részt vegyenek, a közkönyvtáraknak új szolgáltatásokat és foglalkozásokat kell nyújtaniuk. Lehetővé kell tenniük az állampolgárok számára, hogy az életen át tartó tanulást sikeresen folytathassák. Elő kell segíteniük, hogy a képzett és kiteljesedett emberek száma növekedjen egész Európában, tekintet nélkül korukra, nemükre, társadalmi osztályukra, függetlenül attól, hogy valamilyen akkreditált képzésre jelentkeznek, vagy egyszerűen csak valamilyen okból szeretnének valamit megtanulni. Az új IST eszközök használata az életen át tartó tanulásban új lehetőségeket teremt, ugyanakkor növeli a kirekesztés és a digitális megosztottság veszélyét a társadalomban. A közkönyvtáraknak kulcsfontosságú szerepe van abban, hogy Európa ne válhasson ketté digitális írástudókra és analfabétákra, mert hozzáférést biztosíthat a technológiához, és különösen az Internethez azoknak, akiknek nincs számítógépük otthon vagy a munkahelyükön. Az e-Európa Akcióterv egyik speciális kezdeményezése a nyilvános információs központok (Public Information Access Points (PIAP)) számának növelése, ahol az emberek megismerkedhetnek az Internettel, amelyet esetleg egyéni IST vásárlás követ. A közkönyvtárak ma már a legelterjedtebb és leglátogatottabb PIAP helyszínek. A közkönyvtárak már sokat fektettek munkatársaik továbbképzésébe és a szolgáltatásokhoz szükséges felszerelésekbe, hogy támogassák az életen át tartó tanulást. Az olyan szervezetek, mint például az IFLA és az EBLIDA segítenek a közkönyvtárak és az életen át tartó tanulás kölcsönhatásairól szóló szakmai és politikai vita alakításában. GYAKORLATI JAVASLATOK A közkönyvtárak fontos központjai a tanuláshoz szükséges forrásoknak. A körzet tanulóhelyévé és az önálló tanuló pártolójává kell válniuk. Más szervezetekkel szoros kapcsolatot kell kialakítaniuk és fenntartaniuk ahhoz, hogy szolgáltatásaikat fejleszthessék. Az is követelmény, hogy alaposan feldolgozott, jó minőségű, vonzó - a helyi igényeknek megfelelő - tanulási tartalom váljon hozzáférhetővé, amely az új, IST alapú tanulási környezetben az emberek számára rendelkezésre áll. Ezeknek az anyagoknak fontos lelőhelyei a helyi közgyűjtemények. Alaposan fel kell mérni a meglévő különbségeket az egyes országok rendszereiben és a versenyszférában, hogy meghatározhassák milyen körű és típusú szolgáltatásokat kell a közkönyvtáraknak biztosítaniuk. Ilyen szolgáltatások lehetnek:
TÁVLATI TERVEK A könyvtári munkatársak sok helyen még nem eléggé felkészültek ahhoz, hogy biztosíthassák az életre szóló tanulással kapcsolatos szolgáltatásokat. Szükség van alapos felkészítésükre, mind technikai, mind a számítógépen elérhető tartalmak viszonylatában. Mivel a technika rohamosan fejlődik, valószínű, hogy még sokáig segítségre lesz szüksége a felhasználóknak, és a könyvtárosoknak változatlanul fontos szerepe lesz az IST továbbképzésben. TÉMAKÖR Az irányelvek a következő témákat ölelik fel: tervezet a továbbképzés és felsőoktatás támogatására a könyvtárakban Könyvtári dolgozók továbbképzése STRATÉGIAI KÉRDÉSEK Az életen át tartó tanulásnál figyelembe kell venni az emberek igényeit - függetlenül koruktól, nemüktől vagy társadalmi osztályuktól. Azokét is, akik intézményes formában tanulnak és tanulmányaikhoz segítségre van szükségük, de azokét is, akik csak tovább akarják képezni magukat, vagy életük során valamikor valamilyen bizonyítványt szeretnének szerezni. Ahhoz, hogy Európa a legversenyképesebb és legdinamikusabb, tudásra épülő gazdasággal rendelkezzen a világon, a közkönyvtáraknak fel kell készülniük arra, hogy új szolgáltatásokat és foglalkozásokat nyújtsanak, melyek segítségével sikeresen készítik fel az állampolgárokat az életen át tartó tanulásra, növelve a képesítéssel rendelkező, szakképzett és kiteljesedett emberek számát. A közkönyvtáraknak a tanításban és tanulási folyamatban játszott szerepe ma még nem mindenütt elfogadott. Gyakran kell meggyőzni a döntéshozókat arról, hogy a könyvtáraknak milyen lényeges feladata van ezen a területen. Az olyan szervezetek, mint például az IFLA és az EBLIDA segítenek a közkönyvtárak és az életen át tartó tanulás kölcsönhatásairól szóló szakmai és politikai vita alakításában. Az IFLA így írja le az életen át tartó tanulás előnyeit: "A huszadik század folyamán az oktatásra (és a tudásra) úgy tekintenek, mint személyiségi jogra; az egyén számára az oktatás és a tanulás út a fejlődéshez és egy teljesebb élethez. A magasabb szintű képzettség alapfeltétele a gazdasági növekedésnek és a jobb munkalehetőségnek." IFLA Az új IST eszközök használata új lehetőségeket teremt az életen át tartó tanulásban is, de ugyanakkor nő a társadalmi kirekesztettség és a társadalom digitális megosztottságának veszélye is, különösen ott, ahol a hozzáértés és a motiváció hiányzik, vagy ahol az emberek nincsenek hozzászokva a tanuláshoz. A tanuláshoz - és az e-tanuláshoz - új környezetre van szükség, valamint a hagyományos és elektronikus tanítási módszerek ötvözésére, hogy ez a rugalmas és személyre szabott tanulás megvalósulhasson. Az egyénre szabott foglalkozásra, tanácsadásra gyakran van szükség. Néhány országban a közkönyvtárak már jelentős összegeket költöttek a könyvtári dolgozók IST továbbképzésére, és olyan felszerelések beszerzésére, amelyekkel az életen át tartó tanulást segítő szolgáltatásaikat tovább fejleszthetik. A könyvtáraknak meg kell ragadniuk azt a lehetőséget, hogy az oktatás újraértelmezési folyamatába bevonják őket, mert csak így térül meg befektetésük. Az e-Európa támogatja a digitális írni-olvasni tudást, mint valamennyi európai számára nélkülözhetetlen készséget, mivel minden állampolgárnak képesnek kell lennie arra, hogy az információs társadalomban éljen és dolgozzon. A közkönyvtárak jelentős szerepet játszanak abban, hogy Európa ne váljon ketté digitális írástudókra és analfabétákra. A képzési költségek csökkentése, a világ bármely pontján való elérhetőség, a technológiai hozzáértés fejlődése következtében lehetővé válik, hogy a közkönyvtárak elektronikus úton juttassák el a tananyagot a felhasználókhoz, kiegészítve, vagy helyettesítve a tantermi oktatást. A közkönyvtárakban elérhető lesz a technológia és főleg az Internet, különösen azok számára, akiknek otthon vagy a munkahelyen nincsen számítógépük. A könyvtárak gyakran biztosítanak a könyvtár munkatársai közül olyan segítőt, vagy oktatót, aki az IST használatában lassan szakértővé vált. Az e-Európa Akcióterv egyik speciális kezdeményezése a nyilvános információs központok (Public Information Access Points (PIAP)) számának növelése, ahol az emberek megismerkedhetnek az Internettel, amelyet esetleg egyéni IST vásárlás követ. A közkönyvtárak ma már a legelterjedtebb és leglátogatottabb PIAP helyszínek. A PIAP különösen hasznos azok számára, akiknek fokozott odafigyelésre van szükségük, például akiknek itt kell megtanítani az IST használatát. A tagállamokban jelenleg alig jut egy PIAP 10,000 lakosra, de ezeknek a központoknak a száma fokozatosan emelkedik. A közkönyvtárak a legelterjedtebb és leglátogatottabb PIAP helyszínek. GYAKORLATI JAVASLATOK A közkönyvtárak a tanuláshoz szükséges anyagok legfontosabb lelőhelyei. A tanulás központjává és az önálló tanuló segítőjévé kell válniuk. Az egész közösség számára biztosítaniuk kell a lehetőséget a nem intézményes, illetve önálló tanuláshoz. Ezeknek az új szolgáltatásoknak a fejlesztéséhez szoros partnerkapcsolat kialakítására és fenntartására van szükség a helyi, regionális, és országos oktatási és kulturális hatóságokkal és szervezetekkel. Az együttműködésben nem csak a fenti döntéshozókra van szükség, hanem más oktatást nyújtó szolgáltatókra is, mint például a főiskolákra és egyetemekre, az üzleti szektorra, helyi egyesületekre, pályaválasztási tanácsadókra, kutató intézetekre, stb. Lásd: eTanulás: A jövő oktatásának megtervezése . Az is követelmény, hogy alaposan feldolgozott, jó minőségű, vonzó tanulási tartalom váljon hozzáférhetővé, amely az új, IST-alapú tanulási környezetben az emberek számára rendelkezésre áll. Ennek a tartalomnak egyik lehetséges forrása a könyvtárakban, múzeumokban és archívumokban lelhető fel. Ezek az anyagok kiegészíthetik például a helytörténeti, művészeti vagy környezettel kapcsolatos témákban a tantervi anyagokat. Ahhoz, hogy a közkönyvtárakra vonatkozó általános elvekhez megfelelő stratégiát alakítsanak ki, részletesen fel kell mérni a meglévő különbségeket az egyes országokban működő rendszerek és a piacgazdaság környezetében, meghatározva azt, hogy a szolgáltatásoknak milyen skáláját és típusát kell a közkönyvtáraknak biztosítani, például:
Az életen át tartó tanulás támogatásához a közkönyvtáraknak az alábbi területek fejlesztését kell megfontolniuk. Új, a könyvtárban elérhető szolgáltatásokat kell biztosítani, például web-oldalakon keresztül online, vagy más digitális hálózatokon keresztül. Ezeket a szolgáltatásokat a könyvtárak kifejleszthetik maguk is, de megtehetik ezt más kulturális és oktatási intézménnyel együtt is. A közkönyvtárak által megfontolandó minimális szolgáltatások tervezete:
A közkönyvtáraknak gondoskodni kell arról, hogy úgy tervezzék meg szolgáltatásaikat és anyagaikat, hogy az életen át tartó tanuláshoz hatékony munkafeltételeket biztosítsanak. Ide tartoznak:
A könyvtárosoknak sokkal aktívabban kell szolgáltatásaikat az életen át tartó tanulás már meglévő stratégiáihoz igazítani, és kiterjedt piackutatást kell végezni annak érdekében, hogy ügyfeleik igényeit jobban megértsék. Olyan mutatók kidolgozására van szükség, amelyek a közkönyvtárak ezen szerepéből fakadó hatékonyságát mérik. Miután különböző tanulást igazoló bizonyítványokat a könyvtár és más tanulmányi központok is kiadhatnak majd, az intézményes és nem intézményes tanulási folyamatok összehasonlítása könnyebb lesz, növelve így a teljesítmények ellenőrizhetőségét és a különböző tanulási módok rugalmas váltogatásának lehetőségét. A minősítés megszerzésének esélye ösztönzően hat a tanulásra, és a megszerzett bizonyítvány a munkavállalásnál előnyt jelent. Különösen igaz ez, ha olyan - széles körben elfogadott - bizonyítványról van szó, mint például az európai számítógépes jogosítvány (European Computer Driving Licence (ECDL)). A könyvtári dolgozók képzése és a könyvtáros szerepének evolúciója A könyvtárosoknak ma ötvözniük kell az új technológiákat az adminisztratív munkával és az irányítással, hatalmas - nyomtatott és elektronikus formátumú anyagot kezelve, a szolgáltatások középpontjába a felhasználót helyezve és szükség esetén segítséget nyújtva. A közkönyvtárak dolgozóinak egy része még nem megfelelően képzett ahhoz, hogy az életen át tartó tanuláshoz hatékony szolgáltatást nyújtson: alapos tréningre van szükség, mind a technológia, mind a tartalmak tekintetében. A digitális források kezeléséhez és a szolgáltatások nyújtásához a könyvtárosoknak új készségekre van szüksége, például:
Életbevágóan fontos olyan munkaerő- és képzési politika, amelynek következtében a könyvtár megfelelő képesítésű (IST, pedagógai) dolgozókkal rendelkezik. A képzés
TÁVLATI TERVEK Eljöhet az az idő, amikor az európai polgárok nagy többsége digitális műveltséggel rendelkezik majd és feleslegessé válik a digitális írni-olvasni tudás tanítása és a tanfolyamok. A világnak azonban egyre inkább szüksége lesz az információra, a rugalmas tanulásra és az emberi tudás közkinccsé tételére. Ilyen körülmények között a könyvtárosoknak az "információ urává" kell válniuk, képesnek arra, hogy az információt elrendezzék, megszűrjék, illetve megtalálják. Mivel azonban az új technológiák rohamosan fejlődnek, könnyen meglehet, hogy az emberek még mindig segítségre szorulnak ezek használatában, és a könyvtárosoknak továbbra is kulcsfontosságú szerepe lesz az információ és a tanulás közvetítésében, különös tekintettel a szociálisan vagy kulturálisan hátrányos helyzetű emberekre. LINKEK Európa Távoktatás falun (Distance education in rural areas (DERAL)) Ezt a projektet a Kalmar Läns Könyvtár koordinálja és az Európai Közösség Távinformatika Könyvtáraknak (Telematics for Libraries) elnevezésű program finanszírozza. Célja az, hogy a közkönyvtárakat segítse abban, hogy az információt, a tudást és oktatást továbbítsák azoknak a felhasználóknak, akik nem tudnak részt venni a normál tanulási folyamatban. ISTAR Hálózatok Az Európa Tanács szociális ügyekkel foglalkozó testülete (European Commission's Directorate for Social Affairs (DGV)) finanszírozza az 1997-ben indult Regionális információs társadalom kezdeményezései (Regional Information Society Initiatives (RISI2)) program keretén belül. A közkönyvtárakra épülő kísérleti projekt azt tűzte ki célul, hogy hozzáférést biztosít az információhoz, a kommunikációs technológiákhoz és az Internethez - szükség esetén oktatva is ezeket a készségeket - a nyilvánosság számára Európa azon térségeiben, ahol az ellátottság szintje alacsony (Görögországban, Észak-Írországban és a németországi Türingia tartományban). A projekt 2002-ben lezárult. Nyitott Társadalmi Intézet Oktatási Központok A könyvtárosok továbbképzésére irányuló program, 18 ország - Közép-Európa, Kelet-Európa és a volt Szovjetunió utódállamainak - részvételével. A központ által kínált programok között a digitális írni-olvasni tudás is szerepel. Belgium Antwerpeni Egyetem A webes interaktív tanuláshoz kifejlesztett web-oldalak: Modellek és alkalmazásaik. A projekt célja olyan tanfolyamok kidolgozása, amelyek a www-n megfelelő formátumban elérhetők. Egy ilyen példája a web-alapú interaktív tanulásnak az informatika szakos hallgatók számára átdolgozott anyag. http://ibw-wilma.uia.ac.be/ODI/ tanfolyam, általános bevezetés a dokumentációs informatikába. http://ibw-wilma.uia.ac.be/HRM/ tanfolyam, humán erőforrás gazdálkodás a könyvtárakban és az információs központokban. Bulgária A Bolgár Továbbképző Központ web-oldala, folyamatos tanulás a könyvtárosok számára. http://www.nl.otel.net/uliso/Cntr-for%20cont.ed.htm Cseh Köztársaság Iskolán kívüli képzés könyvtárosoknak A program segítséget kíván nyújtani az IST és az információs szolgáltatások használatában a felhasználóknak a Cseh Köztársaság egész területén, mégpedig a könyvtárosok képzésével - beleértve a kis könyvtárakban dolgozókat is - hogy új készségek elsajátításával megfeleljenek az ECDL (Európai Közösség Digitális Írástudás) színvonalának. http://www.nkp.cz/o_knihovnach/konsorcia/VISK/VISKindex.htm A könyvtárak nyilvános információs szolgáltatásai Része egy nagyobb programcsomagnak, amelynek célja a számítógépes műveltség eljuttatása valamennyi könyvtáros számára a Cseh Köztársaságban. http://www.nkp.cz/o_knihovnach/konsorcia/VISK/VISK2.htm Dánia Könyvtártudományi és Informatikai Királyi Iskola Kurzusokat tart, távoktató csomagokat készít és tanárokat képez, a könyvtárosokat célozva meg. VUCiBIB - Felnőttoktatási központok a közkönyvtárakban Célja, hogy emelje az oktatás színvonalát az észak-jutlandi Vesthimmerland körzetében. http://www.hf-vuc.dk/vuc-bib/english/english.htm Finnország FinELib - Országos Elektronikus Könyvtár (Finnország Országos Könyvtára és a Helsinki Egyetemi Könyvtár) A web-oldal a tagszervezetek - többek között a közkönyvtárak - közös anyagait kínálja az oktatás, tanulás és kutatás támogatására. Nagyszerű példája egy országos és egy egyetemi könyvtár partnerkapcsolatának, mely a beszerzések központosítását és a felhasználói jogok egyeztetését tűzte ki célul, így támogatva a tanítást, a tanulást és a kutatómunkát. http://www.lib.helsinki.fi/finelib/ Franciaország PAGSI 1998 januárjában Franciaország elfogadott egy tervet (Programme d' Action Gouvernemental pour la Societe de l' Information (PAGSI)) az Információs Társadalomba való belépésre. A könyvtárak részt vettek a kulturális örökség digitális formában való rögzítésében, valamint hozzáférést biztosítottak az új információs technológiákhoz. Németország Bibweb A német országos kezdeményezés "Bibweb - Internet tréning közkönyvtáraknak" egy Internetes távoktató programot adott a könyvtárosok kezébe, hogy elsajátítsák, illetve továbbfejlesszék az Internet használatával kapcsolatos ismereteket. Tanuló Régiók Ennek a szövetségi kormány által támogatott projektnek a célja az, hogy az életen át tartó tanulás intézményi hálózatát létrehozza. A közkönyvtárak részt vesznek ebben a projektben, mint az életen át tartó tanuláshoz való hozzáférés fontos helyszínei. http://www.bmbf.de/210_3268.html Medienkompetenzzentren in Bibliotheken (Média kompetencia központok könyvtárakban) 2000-ben beindított szövetségi program, célja Internet hozzáférés kiépítése 1200 nyilvános könyvtárban, elsősorban a kisebbekben. http://www.bdbibl.de/dbv/medienzentren/medienkomprechts.html Stuttgart Közkönyvtár A stuttgarti közkönyvtár együtt dolgozik a Német Felnőttoktatási Intézettel (DIE) abban, hogy kialakítsák a közkönyvtárak és más - nem tantervre épülő - intézetek együttműködési koncepcióját. http://www.die-frankfurt.de/efil/index.htm Erről a témáról nagyon jó anyag található a stuttgarti közkönyvtár web-oldalán. http://www.stuttgart.de/stadtbuecherei/druck/opencontent/index.htm Magyarország A Katona József Megyei Könyvtár http://www.kjmk.hu/ Kecskeméten nem csak az intézményes oktatást támogatja, hanem hasznos szolgáltatásokat nyújt azoknak, akik az iskolán kívüli oktatás iránt érdeklődnek, vagy azoknak, akik önállóan szándékoznak tanulni. Kapcsolattartó személy: Nehz Györgyi gyorgyi@kjmk.hu A SuliNet a Minisztérium eddigi legnagyobb
- hatásaiban egyelore fel sem mérheto - oktatási projektje. A SuliNeten
keresztül az ország valamennyi középfokú oktatási intézményének tanulói
és tanárai kommunikálhatnak egymással, és érdemi korlátozás nélkül használhatják
az Internet világhálózatot. A hazai digitális taneszközök annotált
oktatási ajánlása a 14-18 éves korosztály számára Felnőttoktatás - Tempus Közalapítvány
Az Magyar Népfőiskolai Társaság kiemelkedően
közhasznú szervezetként kíván működni az 1997. évi CLVI. tv. 26 § 4 pontjában
meghatározott a felnőttek nevelése és oktatása, képességfejlesztése területén,
továbbá az állampolgárok ismeretszerzését, művelődését, képzését kívánja
elősegíteni iskolarendszeren kívül szervezett képzések formájában, egyes
állami, önkormányzati feladatokat átvállalva. Elősegíti a helyi népfőiskolák
alakulását. Távtanulási Központ Távoktatás linkgyűjtemény Virtuális Egyetem Az EUROLEARN hálózat az Európai Unió EUREKA
programjának eLearning megoldások fejlesztésére, projektek kezdeményezésére,
elősegítésére irányuló tematikus hálózata (umbrella). Multimédia oktatás sérült embereknek Közép-Magyarországi Regionális Távoktatási
Központ Dél-Magyarországi Regionális Távoktatási
Központ A Műegyetemi Távoktatási és Felnőttképzési
Központot A nyitott könyvtárosképzés rendszertani
helye és fogalmi rendszere Távoktatási és távmunka program mozgáskorlátozottaknak Távmunka ajánlatok Távoktatási ajánlatok Írország Equalskills (Egyenlő Képességek) Célja, hogy a lehető legtöbb ember számára lehetővé tegye a számítógép és az Internet megismerését. Ezt körzeti elérési helyek kialakításával, tanácsadó csoportokkal és továbbképző intézményekkel oldja meg. Írország létrehozott egy kísérleti tanácsadó szolgálatot felnőttek számára, elsősorban a városi és vidéki területeken. Ez a kezdeményezés arra irányul, hogy az országban fellelhető tanulási lehetőségeket egy web-oldalon gyűjtse össze, amelyet aztán mindig frissítve elérhetnek az adott helyekről. A könyvtárakban direkt telefonvonalat és IST információs pontokat biztosítanak. Olaszország Cremisi Célja, hogy multimédiás termek hálózatát építse ki tizenkét nemzeti könyvtárban, elsősorban azért, hogy továbbképző kurzusokat biztosítson könyvtárosok, munkások, vagy állampolgárok számára. A program 2000-ben lezárult. Az EQUAL Program keretén belül éppen most fogadták el a CREMISI program folytatását, az ABSIDE projektet. A projekt célja annak vizsgálata, hogy a könyvtárak által kínált új tréningek és az ehhez kapcsolódó intézkedések hogyan segíthetik azokat a tevékenységeket, amelyek a diszkrimináció és kirekesztettség megszüntetésére irányulnak. A projekt egyaránt célozza a könyvtárosokat és a végfelhasználókat. Római Városi Önkormányzat Támogatja a könyvtárosok IST továbbképzéseit. http://217.59.60.53/asp/MAHome.asp?Opr=Cus Litvánia Klaipeda Városi Könyvtár Kifejlesztett egy rendszerbe foglalt digitális műveltség programot. Plunge Közkönyvtár Különböző programokat kínál az intézményes és nem intézményes továbbképzésre, együttműködve a helyi hatóságokkal, felnőttoktatási intézményekkel, iskolákkal, civil szervezetekkel, stb. http://www.kf.vu.lt/~btmc/zitos/index.html Utena Közkönyvtár Számítógépeket, Internet kapcsolatot, adatbázisokat, elektronikus forrásokat kínál a felhasználóknak a könyvtáron illetve 11 fiókkönyvtáron keresztül. Tanfolyamokat indít iskolás gyerekeknek és felnőtteknek a digitális írni-olvasni tudás elsajátítására. Litvániában egyike az első könyvtáraknak, amelyek közösségi információs központtá váltak. Zarasai Közkönyvtár Ingyenes nyelvtanfolyamokat kínál a lakosságnak. Hollandia NBLC A Kennisnet az Oktatási Minisztérium projektje, melynek célja, hogy 20 körzeti könyvtár részvételével digitális Internet vonalat (ISDN) biztosítson az oktatási intézmények számára. NBLC - Holland Közkönyvtárak Szövetsége Kísérleti anyagot állított össze a web-tanulással kapcsolatban, a könyvtárosoknak és az állampolgároknak tartott - digitális műveltség megszerzésére irányuló - tanfolyamokról. Nyilvános Könyvtár Venlo A web-oldal digitális segédeszközt nyújt a diákoknak az irodalomórán megkövetelt új feladat elvégzéséhez. Jó példa ez arra, hogy a közkönyvtárak szaktanácsadókként, illetve új digitális segédeszköz kifejlesztőjeként szerepelnek. Norvégia Hordaland Megyei Könyvtár A NELL projekt (hálózat az életen át tartó tanulásért) kijelenti, hogy a közkönyvtár az életen át tartó tanulás fontos színtere. A programot egyéni felhasználók és vállalkozások egyaránt igénybe vették. A program célja volt, hogy különböző témakörökben, különböző szinteken továbbképzést biztosítson felnőttek számára, lakóhelyükhöz a lehető legközelebb, valamint hogy regionális hálózatokat alakítson ki. http://www.hordaland.folkebibl.no/NELL Hordaland Megyei Könyvtár, Bergen Főiskola A Miniszterek Északi Tanácsának projektje. Pedagógiai workshopok az önképzésre, és a résztvevők ( elsősorban könyvtárosok) felkészítése arra, hogyan segítsék a felnőtteket az adott tanulási szituációban illetve a tanulás megtervezésében. A résztvevők kredit pontot kapnak. http://www.hordaland.folkebibl.no/verkstad/index.htm Sandnes Közkönyvtár Újonnan beindult projekt, a könyvtáron belüli információs központ speciális szolgáltatása segít a felhasználóknak abban, hogy pontosan felmérjék képzettségüket. http://www.sandnes.kommune.no/bibliotek/index.html Trondheim Közkönyvtár Az új technológiák használatát bemutató tanfolyamokat kínál. Lengyelország Tartományi Közkönyvtár - Olsztyn Számítógépes továbbképzés a városon kívül - a Warmia i Mazury terület helyi projektje, melyet a budapesti OSI támogatott. Könyvtárhasználók, könyvtári munkatársak, tanárok és a helyi önkormányzat dolgozói vettek részt a továbbképzéseken. Románia The British Council Web-oldal a könyvtárosoknak rendezett IST kurzusokról. http://www.britcoun.org/romania/infoexch/romcurs.htm Szlovénia Oton Zupancic Közkönyvtár A könyvtárban az életen át tartó tanulással kapcsolatos olvasnivalókat, tananyagokat lehet cserélni. A könyvtár az önálló tanulás központja, információs szolgáltatást kínál álláskeresőknek, és nyilvános vitákat rendez. Svédország Helsinki Könyvtár Információ bróker - információ és oktatás kisvállalkozások számára a könyvtáron keresztül. http://biblioteket.helsingborg.se/index.asp Egyesült Királyság Könyvtáros Szövetség A könyvtárak és az életen át tartó tanulás - stratégia a 2002-4 közötti időszakra. A program a tanulók igényeire, a könyvtári munkatársak képzésére, valamint a partnerkapcsolatok és a hozzáférés kérdéseire koncentrál. http://www.la-hq.org.uk/directory/prof_issues/lls.html Netskills A Netskills az Interneten található információkról rendez tanfolyamokat - többek között könyvtári dolgozóknak - a webet bemutató alapszinttől a sokkal haladóbb szintekig, mint például web-oldal létrehozása HTML-ben. Norfolk Életen Át Tartó Tanulás Csoport Szervezetet alkotó csoport a könyvtárak, múzeumok, felnőttoktatás, új szolgáltatások és helyhatóságok részvételével. A csoport célja, hogy az életen át tartó tanulás fejlesztésének legfontosabb területeit meghatározza. http://www.lic.gov.uk/publications/policyreports/empower/index.html Skócia 2002-re minden könyvtár és iskola rákapcsolódik az Internetre, és minden tanárnak és diáknak lesz e-mail címe. A tervek szerint az életen át tartó tanuláshoz más szektorokban is biztosítják majd az Internet hozzáférést. South Ayrshire Cyber Project A projekt célja, hogy mindenki egyformán hozzáférhessen az információs technológiákhoz. http://www.south-ayrshire.gov.uk/libraries/cybercentre/cybercen.htm Sunderland Hat elektronikus "faluházat" illetve tanulóközpontot állítottak fel, ahol ingyenesen hozzáférhetők különböző IT szolgáltatások, mint például Internet hozzáférés, szövegszerkesztés, illetve az életen át tartó tanulást segítő Internetes lehetőségek. http://www.sunderland.gov.uk/public/editable/themes/lifelong-learning/electronic-village-halls1.asp Ufi - Ipari Egyetem A körülbelül 700 IST tanulóközpontból álló hálózat Angliában szeretné javítani az IST hozzáférés, illetve az IST-alapú tanulás lehetőségét felnőttek számára, hátrányos helyzetű közösségekben. 2002 folyamán valamennyi könyvtárat bekapcsolják egy országos - az életen át tartó tanulást támogató - hálózatba. |
||