Fürkészholyvák Fürkészholyvák Aleocharinae (Aleocharini) Ádám László Budapest, 2023 Ádám, L. (2023): Fürkészholyvák. Aleocharinae (Aleocharini). Budapest. E munka – kizárva a haszonszerzés bármilyen fajtáját – változatlan formában szabadon terjeszthető. This work, excluding any use generating profit, may be freely distributed as long as the content remains unchanged. Tartalom Bevezető    7 Aleocharini    7 Aleochara    10 Aleochara    14 Heterochara    18 Baryodma    21 Polychara    28 Polystomota    52 Coprochara    53 Ceranota    56 Emplenota    60 Piochardia    63 Pseudocalea    64 Amarochara    67 Irodalom    71 Bevezető A faunaterületünkön, illetve annak szűkebb környezetében előforduló fürkészholyvákat – a Placusini és Homalotini nemzetség fajait – a sorozat első része tárgyalja (Ádám 2023a). A második rész a Tachyusini és Falagriini nemzetség fajait ismerteti (Ádám 2023b). A harmadik rész – e tanulmány – az Aleocharini nemzetség fajait foglalja magában. A bogarakat ábrázoló rajzok forrása Székessy (1963) munkája. A határozást nagyban megkönnyítő részletrajzok jó része összefoglaló jellegű munkákban (pl. Assing 1995, 1999, 2002, 2009a, 2009b; Assing et al. 1998; Assing und Schülke 1999, 2001, 2007; Assing and Wunderle 1997; Hansen 1954; Höeg 1945; Kapp 2007; Likovský 1974; Lohse 1974, 1989; Palm 1972; Strand und Vik 1968; Vogel 1998; Welch 1969a, 1969b, 1997) megtalálhatók. S a felsorolt művekben – egy részük a Hálón is elérhető – számos hivatkozásra lelhetünk. A nemek, fajok stb. tudományos nevét kereső kifejezésként használva további forrásokra és ábrákra is rábukkanhatunk. Aleocharini Fleming, 1821 – fürkészholyvák Testük többé-kevésbé megnyúlt, megközelítőleg orsó vagy toboz formájú; hátuk mérsékelten vagy gyengén domború, olykor a szárnyfedők korongja kissé lapított. Fejük előre, illetve kissé rézsútosan lefelé áll. Néha (pl. Pseudocalea, Amarochara) a fej hátul többé-kevésbé befűződött; a tarkó fejletlen, általában nem különül el határozottan. Állkapcsi tapogatóik 4, ajaktapogatóik 3 ízből állnak. (Alaposabban megvizsgálva az állkapcsi tapogatók legtöbbször 5 ízűnek tűnnek, mert a 4. íz csúcsán aprócska tapogatónyúlvány foglal helyet. S általában még az ajaktapogatók is hasonló megjelenésűek.) Csápjaik egymáshoz közelebb, inkább felső helyzetben (a szemek elülső szélét összekötő képzeletbeli vonalon vagy e vonal mögött) ízesülnek. A csápok hosszabbak vagy rövidebbek, 11 ízből állnak. Szemeik rendszerint jól fejlettek, legtöbbször meglehetősen nagyok. Előhátuk mellfedőpereme oldalról nézve rendszerint nem látható. Az előhát gyengén vagy mérsékelten harántos, félig-meddig négyszög alakú. Pajzsocskájuk szabadon látható. Szárnyfedőik rendesen fejlettek, esetleg megrövidültek. A szárnyfedőknek nincsen élesen elkülönülő mellfedője. Hátulsó szárnyaik többnyire jól fejlettek, nagy ritkán azonban megrövidültek. Lábaik rövidebb vagy hosszabb járólábak, az elülső és a középső lábak azonban legtöbbször ásólábakká alakultak: a lábszárak külső oldalán a finom szőrökön kívül még számos finom tövis is van. A hátulsó lábszáraknak legfeljebb a vége tövises. Hátulsó csípőiken nincsen combfedő. Lábfejeik rendesen 5 ízből állnak (5-5-5), kivételesen azonban az elülső vagy még a középső lábfejek is 4 ízűek (4-5-5; 4-4-5). Lábfejeik utolsó íze sokszor két-két talpsörtét visel. Ezek néha meglehetősen hosszúk, másszor rövidebbek; a két sörte gyakrabban egyenlő, ritkábban eltérő hosszúságú. (Az elülső lábakon a belső, a középsőkön és a hátulsókon a külső talpsörte hosszabb.) Olykor, jóllehet a rövidebb sörte csökevénye igen erős nagyítással esetleg még felismerhető, lényegében már csak egy-egy talpsörtéről beszélhetünk. Potrohuk jobbára orsó alakú, némelykor azonban toboz formájú, illetve nagy ritkán a töve felé valamelyest keskenyedik. (Néhány termeszvendég faj egyedei sajátos megjelenésükkel, pl. hosszúkás fejükkel, vaskos csápjaikkal, potrohuk kivételesen fejlett 2. hátlemezével tűnnek ki, egyebekben azonban hasonlítanak a nemzetség más képviselőihez.) Az ivarok külső bélyegeik tekintetében jelentősen nem különböznek egymástól, a hímek potrohának 7., illetve 8. hátlemeze azonban néha jellegzetes képleteket (kis bütyköt, hosszanti bordácskát, illetve fogacskákat stb.) visel. Ritkábban még a potroh 2–6. hátlemezének egyike-másika (vagy akár mindegyike), illetve a szárnyfedők is eltérő formában mutatkoznak. A nemzetség képviselői, az állandóan fagyos, illetve a szélsőségesen száraz területek kivételével, a Föld valamennyi táján megtalálhatók. Erdőkben és gyepekben egyaránt előfordulnak, döntő többségük azonban az erdős vidékek gyepjeiben él, és jobbára a meleg, üde-száraz környezetet részesíti előnyben. Bizonyos fajok egyedei homokos tengerpartok lakói. Bomló szerves anyagokon (darázs- és hangyafészkek törmelékében, denevérguanón, dögön, gombák rothadó termőtestén, iszapban, korhadó, rothadó növényi maradványokon, madár- és emlősfészkek hulladékain, szárazodó trágyában, termeszvárakban stb.) fordulnak elő. Néhány faj kivételével ragadozók, és mindenekelőtt légylárvákkal táplálkoznak. Lárváik, kevés kivételtől eltekintve, legyek bábjaiban fejlődnek ki. Prédaállataik a kerek bábrésű legyek (Cyclorrhapha) hadába tartozó családok (pl. Anthomyiidae, Calliphoridae, Chloropidae, Coelopidae, Drosophilidae, Fanniidae, Lonchaeidae, Muscidae, Piophilidae, Psilidae, Sarcophagidae, Scathophagidae, Sepsidae, Sphaeroceridae, Syrphidae, Tachinidae, Ulidiidae) fajai közül kerülnek ki. Néhány hangyavendég faj egyedei gazdáik testét nyalogatják; feltételezés szerint a kültakaró mirigyeinek váladékával táplálkoznak. A fürkészholyvák nemzetsége 3 alnemzetséget, 28 nemet, és körülbelül 700 leírt fajt számlál. A nemek és a fajok zöme az Aleocharina alnemzetséghez tartozik; a másik két csoport (Compactopediina Kistner, 1970 és Hodoxenina Kistner, 1970) csupán néhány termeszvendég fajt foglal magában. (Mivel e két utóbbi fajainak előfordulására nálunk nem kell számítani, az Aleocharina alnemzetség leírását mellőztük. Ez különben is betű szerint megegyezne a nemzetségével.) A nemzetséget a palearktikus állatföldrajzi birodalom területén 12 nem és 322 faj képviseli. Faunaterületünkről 4 nem, illetve 52 faj előfordulását jelezték, közülük 4, illetve 44 Magyarországon is megtalálható. A Kárpát-medencében ezen kívül még 1 nem, illetve 7 faj előkerülésére kisebb-nagyobb valószínűséggel számítani lehet. A nemek határozókulcsa 1 (8) A csáptőíz csúcsi részének felső oldalán nincs hosszanti árkocska. Az állkapcsi tapogatók 4 ízből állnak, alaposabban megvizsgálva azonban 5 ízűnek tűnnek, mert a 4. íz csúcsán aprócska tapogatónyúlvány foglal helyet. Általában hasonló megjelenésűek a 3 ízű ajaktapogatók is. Az elülső és a középső lábszárak külső oldalán a rendes szőrözet finom szőrei között legtöbbször még számos finom tövis is van. 2 (7) Az előhát oldalszélei a hátulsó szöglet előtt is kerekítettek, nagyjából úgy, mint elöl vagy középtájon; a hátulsó szögletek erősebben kerekítettek, nehezen felismerhetők. Az előhát szőrözete a hosszanti középvonal mentén rendesen hátrafelé és kissé ferdén kifelé fésült szőrökből áll (ii. típusú), előrefelé és kissé ferdén kifelé fésült szőröket, ha egyáltalán vannak ilyenek, rendesen csak közvetlenül az elülső szegélynél láthatunk. Ritkábban a szőrözet iii., esetleg i. típusú: a szőrök a hosszanti középvonal mentén (elöl, egy rövidebb szakaszon, illetve az előhát teljes hosszúságában) előrefelé és kissé ferdén kifelé fésültek. Az előhát mellfedőpereme oldalról nézve nem látható. (Néhány tengerparton élő faj e tekintetben kivételnek számít. Esetükben a talpsörték hosszabbak, mint a karmok.) Az elülső és a középső lábszárak külső oldalán a rendes szőrözet finom szőrei között rendszerint számos, olykor nehezen kivehető finom tövis is van. (Bizonyos hangyavendég fajok egyedeinél a tövisek hiányoznak. Kétséges esetekben a 6. tételnél felsorolt jellemzőket is vegyük figyelembe.) 3 (6) A csápostor ízei lazábban illeszkednek egymáshoz. Az előhát gyengén harántos (rendszerint kevesebb mint 1,5-szer szélesebb, mint amilyen hosszú). Az elülső és a középső lábszárak külső oldalán a rendes szőrözet finom szőrei között számos (olykor nehezen kivehető) finom tövis is van. A potroh 3–5. vagy 3–6. hátlemeze elöl eléggé mélyen benyomott. 4 (5) A lábfejek 5 ízből állnak (5-5-5) 1. nem: Aleochara Gravenhorst, 1802 5 (4) Az elülső lábfejek 4, a középsők és a hátulsók 5 ízből állnak (4-5-5) (= Exaleochara Keys, 1907) 2. nem: Tinotus Sharp, 1883 6 (3) A csápostor ízei szorosabban illeszkednek egymáshoz. Az előhát mérsékelten harántos (rendszerint több mint 1,5-szer szélesebb, mint amilyen hosszú). Az elülső és a középső lábszárak külső oldalán nincsenek tövisek, csak finom szőrözet. A potroh hátlemezei elöl nem benyomottak. (A lábfejek 5 ízből állnak: 5-5-5) (= Oxysoma Kraatz, 1857, nec Nicolet, 1849) [[3. nem: Piochardia L. Heyden, 1870]] 7 (2) Az előhát oldalszélei a hátulsó szöglet előtt nagyjából egyenesek vagy nagyon gyengén homorúak, nem úgy, mint elöl vagy középtájon; a hátulsó szögletek gyengébben kerekítettek, jól felismerhetők. Az előhát szőrözete a hosszanti középvonal mentén elöl (nagyjából a teljes hosszúság harmadában) előrefelé és kissé ferdén kifelé, másutt pedig hátrafelé és kissé ferdén kifelé fésült szőrökből áll (iii. típusú). Az előhát mellfedőpereme oldalról nézve jól látható. Az elülső és a középső lábszárak külső oldalán nincsenek tövisek, csak finom szőrözet. (A lábfejek 5 ízből állnak: 5-5-5. A talpsörték rövidebbek, mint a karmok) 4. nem: Pseudocalea Luze, 1902 8 (1) A csáptőíz csúcsi részének felső oldalán hosszanti, kissé rézsútos árkocska van, melybe (a csápostort visszahajtva) a csápcsuklóíz befektethető. Az állkapcsi tapogatók 4 ízből állnak, a 4. íz csúcsán nincsen tapogatónyúlvány. Hasonló megjelenésűek a 3 ízű ajaktapogatók is. Az elülső és a középső lábszárak külső oldalán nincsenek tövisek, csak finom szőrözet (= Amarochara Thomson, 1859, nec Thomson, 1858; Amarochara Thomson, 1860, nec Thomson, 1858; Mniobates Mulsant et Rey, 1875; Mniobates Mulsant et Rey, 1875, nec Mulsant et Rey, 1875; Lasiochara Ganglbauer, 1895) 5. nem: Amarochara Thomson, 1858 1. nem: Aleochara Gravenhorst, 1802 Kis termetű (2,0–9,0 mm hosszú) bogarak (1–3. ábra). Testük megnyúlt; hátuk gyengén domború, néha a szárnyfedők korongja kissé lapított. Testfelszínük többé-kevésbé finoman és sűrűn pontozott, valamint finoman és sűrűn, gyakorta félig-meddig elmosódottan recézett. Fejük, előhátuk és szárnyfedőik általában többé-kevésbé fényesek. Legtöbbször sötét színűek; tapogatóik, csáptőízeik, szárnyfedőik (legalább részben), potrohuk hátlemezeinek hátulsó széle, potrohcsúcsuk és lábaik rendszerint világosabbak. Fejük nagyon gyengén harántos vagy nagyjából négyzetes, és nem szélesebb, mint az előhát. Fejtetejük gyengén domború, középtájon néha kissé lapított.* Halántékuk teljes hosszúságában szegélyezett. Csápjaik legtöbbször aránylag rövidek és eléggé vastagok: a 3. íz kissé hosszabb, nagyjából olyan hosszú vagy kissé rövidebb, mint a 2. íz; a 9–10. íz mérsékelten harántos. Szemeik meglehetősen nagyok. Előhátuk mellfedőpereme oldalról nézve – néhány fajt kivéve – nem látható. Az előhát gyengén harántos, legtöbbször trapéz-, elvétve (spadicea fajcsoport) inkább téglalap alakú; oldalszélei gyengén íveltek; hátulsó szögletei kissé kerekítettek. Hátulsó széle előtt középen általában nincsen gödröcske; hosszanti középvonalában olykor kissé lapított felület húzódik. (A Coprochara alnem fajainak előháta két hosszanti sorban elrendezett nagyobb számú pontot visel. A pontsorok között az előhát középvonala többé-kevésbé kidomborodónak tűnik, és elvétve szőrtelen.) Előhátuk szőrözete legtöbbször ii. fajtájú: a szőrök a hosszanti középvonal mentén hátrafelé és kissé ferdén kifelé, a korongon két oldalt kifelé és ferdén hátrafelé fésültek. Ritkábban a szőrözet, jobbára tengerparton élő fajok egyedei esetében, iii. vagy i. fajtájú. (A Coprochara fajok egyedei esetében a szőrözet félig-meddig rendhagyó. Az előhát pontsorainak vonalában a szőrök balra és jobbra fésültek, illetve a pontok és a szőrök nagy ritkán csoportokba tömörülnek.) Szárnyfedőik rendesen fejlettek: a szárnyfedővarrat határozottan vagy kissé rövidebb, mint az előhát. Hátulsó szárnyaik többnyire jól fejlettek. Lábaik eléggé hosszúk, olykor feltűnően megnyúltak. Az elülső, középső és hátulsó lábszárak külső oldalán a rendes szőrök között finom tövisek vannak; a hátulsó lábszáraknak csak a vége tövises. Középső lábszáraik középső érzéksörtéje többnyire rendesen fejlett, kissé hosszabb, mint a lábszár szélessége, de lehet kissé rövidebb, és jóval hosszabb is. Hátulsó lábfejeik 1. íze rendszerint lényegesen hosszabb, mint a 2. íz, olykor a 2–3. íznél is hosszabb, legtöbbször azonban nagyjából olyan hosszú, esetleg kissé rövidebb, mint a 2–3. íz együttesen. Karmaik rendesen fejlettek. (Tengerpartokon élő fajok egyedei esetében a talpsörték néha eléggé hosszúk.) Potrohuk jobbára orsó alakú, olykor azonban toboz formájú. A potroh 3–5. vagy 3–6. hátlemeze elöl eléggé mélyen benyomott. Némelykor a 2–6. hátlemez egyike-másika (vagy akár mindegyike) jellegzetes, a hímek esetében rendszerint fejlettebb képleteket visel (pl. Ceranota). Az ivarok külső bélyegeik tekintetében alig különböznek egymástól. Nőstények: potrohuk 8. hátlemezének hátulsó széle középen legtöbbször nagyjából egyenes vagy nagyon gyengén, esetleg gyengén öblös; a 8. haslemez hátulsó széle kerekített vagy középen kissé szögletes, ritkábban középen nagyon gyengén beöblösödik; ondótartályuk jól fejlett, többnyire kamrákra osztott. Hímek: potrohuk 8. hátlemezének hátulsó széle középen nagyjából egyenes vagy gyengén öblös, olykor csipkézett, esetleg több-kevesebb fogacskát visel (e képletek nem tévesztendők össze a hátulsó szegélyen gyakorta látható finom szemcsékkel); a 8. haslemez (alig hosszabb, mint a 8. hátlemez) hátulsó széle olykor egyszerűen, többnyire azonban csúcsos ívben kerekített vagy középen tompán szögletes (tompa- vagy hegyesszögű). Néha (Heterochara) szárnyfedőik a varrat mentén kissé kidomborodnak, és a 7. hátlemez hosszanti középvonalában gyengébben-erősebben fejlett, hátrafelé ferdén kiemelkedő, a 8. hátlemezen hasonló, de általában fejletlen, gyakran elenyésző bordácska helyezkedik el. Az ide tartozó fajok egymáshoz igen hasonlók. Egyedeik mind testük méreteit, mind egyéb jellemvonásaikat illetően (pl. recézet, pontozás, színezet) igen változékonyak. Megfelelő gyakorlat, jól meghatározott összehasonlító anyag, illetve az ivari bélyegek vizsgálata nélkül nehéz őket biztosan besorolni. Az állandóan fagyos, illetve a szélsőségesen száraz éghajlatú vidékek kivételével a Föld valamennyi táján megtalálhatók. Nagyobb részük az északi mérsékelt öv lakója. Többségük az erdős vidékek üde-száraz gyepjeiben él. Bizonyos fajok egyedei alkalmanként, másoké jellemzően homokos tengerpartokon fordulnak elő. A legtöbb faj bomló növényi és állati maradványokon él (pl. dögön, gombák rothadó termőtestén, szárazodó trágyában, olykor avarban, fák kifolyó nedvén, komposztban). Több faj kizárólag föld alatt élő emlősök vackában található, nevezetesen (és főleg) borz, hörcsög, mormota, üregi nyúl, ürge és vakond járataiban. Elvétve madarak fészkében is megtalálhatók, sőt barlangok bejárati szakaszában is. A homokos tengerpartok fajai jobbára bomló moszathalmok stb. alatt élnek. A kifejlett bogarak legyek petéit és lárváit fogyasztják, bábjaikon élősködnek. Általában a tenyészidőszakban (nagyjából április elejétől október végéig) tevékenykednek, a hűvösség- és nedvességkedvelő fajok egyedei azonban a nyári száraz időszakot jobbára nyugalomban töltik. Utóbbiak nagyobb számban rendszerint tavasszal és nyár elején találhatók, a magashegységeket leszámítva azonban még ősszel, illetve az enyhe téli napokon is rajzanak. Bizonyos fajok egyedei kiváltképpen ősz derekától tavasz derekáig (fagymentes, hűvös, párás napokon, illetve hóolvadás idején) tevékenykednek. Összesen körülbelül 550 fajuk ismert, többségük Eurázsia lakója. Kétszázötvennégy faj (12 alnem képviselői) a palearktikus állatföldrajzi birodalom területén honos. Faunaterületünkön, illetve hazánkban a nemet 6 alnem, és 46, illetve 39 faj képviseli. Egy fajt – Aleochara cornuta Fauvel, 1886 (Pelsőc) – nem vettünk fel a kulcsba, mivel előfordulása Szlovákiában, illetve a Kárpát-medencében kétség nélkül kizárható. Nevezett faj a Földközi-tenger medencéjének nyugati felében él. A Kárpát-medencében 6, hazákban 3 faj előkerülésére kisebb-nagyobb valószínűséggel még számítani lehet. 1 (104) Az előhát mellfedőpereme oldalról nézve nem látható. A potroh hátlemezeinek recézete finomabb, és az esetek többségében félig-meddig elmosódott, sőt olykor még erős nagyítással sem látható. A recézet (ha jelen van) látszólag hullámos vonalakból áll, illetve túlnyomórészt nagyon erősen vagy erősen megnyúlt sejtecskéket zár körül. A talpsörték (lábfejenként kettő-kettő vagy egy-egy) legfeljebb olyan hosszúk, mint a karmok. 2 (97) A potroh 6. hátlemeze elöl lényegesen sekélyebben benyomott, mint a 3–5. hátlemez eleje. A 2–6. hátlemez egyike sem visel bütyköt, csapocskát stb. 3 (20) A középtori melltőlemez hosszanti középvonalában nincsen bordácska. (A test hasi oldalának vizsgálatát elkerülendő vegyük figyelembe a kulcs 15., 21. és 36. tételét, illetve a Heterochara, Baryodma és Polychara alnem fajaira vonatkozó leírásokat, valamint a következő jellemvonásokat is. Elsősorban nagyobb termetű bogarak tartoznak ide. A fejtető szőrözete két oldalt előrefelé és ferdén befelé fésült szőrökből áll. A fejtető és a hát a nálunk honos fajok esetében mindig fényes: recézetük jószerével felismerhetetlen. A csápok 3. íze többnyire kissé hosszabb, mint a 2. íz. A csápostor rendszerint vaskos, legtöbbször határozottan bunkó, illetve orsó alakú. Az állkapcsi tapogatók 4. íze jobbára nem lényegesen rövidebb, mint a 3. íz. Az előhát pontsorai, a hosszanti középvonal mellett két oldalt, egyenként legfeljebb 3 pontocskából állnak. A középső lábszárak középső érzéksörtéje legfeljebb olyan hosszú, mint a lábszár szélessége.) 4 (15) A csápok 3. íze kissé hosszabb, mint a 2. íz. A lábfejek utolsó íze vagy két-két, páronként eltérő hosszúságú, vagy csupán egy-egy talpsörtét visel. A potroh hátlemezeinek pontozása nagyon gyengén szemcsés (= Copiata Gozis, 1886; Euryodma Reitter, 1909) 1. alnem: Aleochara Gravenhorst, 1802. 5 (14) A csápostor vastagabb, határozottabban bunkó, illetve orsó alakú; a 4. íz rendesen 1,4–2,6-szer szélesebb, mint amilyen hosszú. A szárnyfedők pontozása kevésbé sűrű: a pontok közötti terecskék a korongon általában valamivel kisebbek, mint a pontok. 6 (11) A csápostor különösen vastag; a 4. íz rendszerint erősebben harántos (jellemzően legalább 2,0-szer szélesebb, mint amilyen hosszú); az 5. íz nagyjából olyan széles, mint a 10. íz. 7 (10) A jellegzetes, teljesen kiszíneződött példányok csápjai barnásfeketék, feketés barnák, esetleg barnák; az 1–2. íz gyakran világosabb. A szárnyfedők többnyire barnásvörösek (tő- és oldalszegélyük, valamint mellfedőjük barnásfekete, feketés barna vagy barna), illetve nagyobb részben feketék vagy barnásfeketék (hátulsó szegélyük gyakran, és olykor még korongjuk is vöröses). Az előhát pontozása valamivel erősebb. A szárnyfedők szőrözete a belső csúcsszöglet táján inkább kifelé, mint hátrafelé fésült szőrökből áll. A lábfejek utolsó íze rendesen két-két, páronként eltérő hosszúságú talpsörtét visel. Hímek: a potroh 8. hátlemezének hátulsó széle lényegében sima. 8 (9) A jellegzetes, teljesen kiszíneződött példányok szárnyfedői barnásvörösek; a tő- és az oldalszegély, valamint a mellfedő barnásfekete, feketés barna vagy barna. A potroh 8. hátlemezének hátulsó széle középen nagyon gyengén öblös. Nőstények: a potroh 8. haslemezének hátulsó széle kerekített vagy középen nagyjából egyenes. – Feje, előháta és potroha rendesen fekete. Csápjai rendszerint barnásfeketék, feketés barnák, esetleg barnák; az 1–2. íz gyakran vörösesbarna vagy barnásvörös. Lábai legtöbbször barnásvörösek; a combok gyakran barnásfeketék vagy feketés barnák, és olykor a lábszárak is sötétek. Halántéka a szemek mögött 0,6–0,8-szer rövidebb, mint a szem. Csápjainak 10. íze 1,9–2,3-szer szélesebb, mint amilyen hosszú. Előháta 1,34–1,42-szor szélesebb, mint amilyen hosszú. Szárnyfedővarrata 0,59–0,64-szor rövidebb, mint az előhát. 4,0–9,0 mm. Európa, Kis-Ázsia, Szibéria, Észak-Afrika (Marokkó), Kelet-Ázsia (Himalája; Japán; Kína: Kanszu, Peking; Koreai-félsziget; Mandzsúria) erdős tartományainak, valamint Közép-Ázsia (Kazahsztán, Üzbegisztán) magashegységi tájainak lakója. Az amerikai földrészre behurcolták. Faunaterületünkön mindenütt jelen van. Elterjedt a hegyvidék, a dombvidék és a síkság erdős tájain, a magasabb övezetekben azonban ritka vagy hiányzik. Gyepekben és erdőkben egyaránt előfordul, a sötét, hűvös, illetve a vizes-nedves élőhelyeket azonban kerüli. Főleg dögön él, elvétve azonban komposztban, rothadó növényi maradványokon, esetleg ragadozó emlősök fészkében, vadak trágyájában stb. is megtalálható (i, iii–x.) (= Staphylinus fuscipes auct., nec Linnaeus, 1758; S. curtulus Goeze, 1777; S. brachypterus Geoffroy, 1785; S. limbatus Fabricius, 1801, nec Paykull, 1789; Aleochara fuscipes var. brevicornis Heer, 1839, nec Stephens, 1832; A. brevis Heer, 1839) – Nagy fürkészholyva   curtula (Goeze, 1777) 9 (8) A jellegzetes, teljesen kiszíneződött példányok szárnyfedői feketék vagy barnásfeketék; a hátulsó szegély gyakran, és olykor még a korong is vöröses. A potroh 8. hátlemezének hátulsó széle nagyjából egyenes. Nőstények: a potroh 8. haslemezének hátulsó széle középen nagyjából egyenes vagy nagyon gyengén öblös. – Feje, előháta és potroha rendesen fekete. Csápjai rendszerint barnásfeketék, feketés barnák, esetleg barnák; az 1–2. íz olykor kissé világosabb. Lábai legtöbbször sötétvörösek; a combok gyakran feketék vagy barnásfeketék, és nem ritkán a lábszárak is sötétek. Halántéka a szemek mögött 0,3–0,7-szer rövidebb, mint a szem. Csápjainak 10. íze 2,1–2,6-szer szélesebb, mint amilyen hosszú. Előháta 1,39–1,49-szor szélesebb, mint amilyen hosszú. Szárnyfedővarrata 0,62–0,66-szor rövidebb, mint az előhát. 5,0–9,0 mm. Előfordul Nyugat-, Közép- és Délkelet-Európában, a Kaukázusban, Kis-Ázsiában, Szibériában, Ciprus szigetén, valamint Kelet-Ázsiában (Japán; Kína: Csilin; Koreai-félsziget; Mandzsúria). Skandináviában hiányzik. Az amerikai és az afrikai földrészre behurcolták. Az erdős vidékek lakója. Faunaterületünkön szórványosan mindenütt megtalálható. A hűvösebb, nedvesebb éghajlatú erdős hegyvidéki tájak jellemző állata. Hazánkban elszórtan fordul elő, és csak az ország nyugati és északkeleti peremvidékein gyakoribb. Elsősorban hegyi réteken, hegyi legelőkön akadhatunk rá, elvétve megtalálható azonban erdőkben is. Többnyire dögökön fordul elő (ii–ix.) (= Aleochara lata Gravenhorst, 1802) – Gyászos fürkészholyva   lata Gravenhorst, 1802 10 (7) A jellegzetes, teljesen kiszíneződött példányok csápjai vörösesbarnák vagy barnásvörösek; az 1–2. íz gyakran világosabb. A szárnyfedők többnyire vörösek; olykor a mellfedő kissé füstös. Az előhát pontozása valamivel finomabb. A szárnyfedők szőrözete a belső csúcsszöglet táján inkább hátrafelé, mint kifelé fésült szőrökből áll. A lábfejek utolsó íze rendesen egy-egy talpsörtét visel. Hímek: a potroh 8. hátlemezének hátulsó széle nagyon finoman fogazott. (Nőstények: a potroh 8. hát- és haslemezének hátulsó széle középen nagyon gyengén öblös.) – Feje, előháta és potroha rendesen fekete. Lábai legtöbbször sötétvörösek; a combok gyakran barnásfeketék, feketés barnák vagy barnák. Halántéka a szemek mögött 0,5–0,6-szer rövidebb, mint a szem. Csápjainak 10. íze 1,7–2,2-szer szélesebb, mint amilyen hosszú. Előháta 1,30–1,38-szor szélesebb, mint amilyen hosszú. Szárnyfedővarrata 0,60–0,65-szor rövidebb, mint az előhát. 3,0–7,0 mm. Előfordul Délnyugat-, Közép- és Délkelet-Európában, a Kaukázusban, Kis-Ázsiában, Irán magashegységi tájain, a Kanári-szigeteken, valamint Észak-Afrikában (Algéria, Marokkó). Európa északi tartományaiban, pl. Skandináviában hiányzik. Az erdős vidékek lakója. Faunaterületünkön általánosan elterjedt. Szórványosan fordul elő a hegyvidék alacsonyabb övezeteiben, a dombvidéken és a síkságon. A meleg, száraz éghajlatú vidékek jellemző állata. Elsősorban üde-száraz gyepekben él, olykor azonban melegkedvelő, üde-száraz erdőkben is megtalálható. Leginkább dögökön akadhatunk rá, elvétve gombák rothadó termőtestén, rothadó növényi anyagokon, trágyában is rábukkanhatunk (iv–x.) (= Aleochara laticornis Kraatz, 1856) – Vöröscsápú fürkészholyva   laticornis Kraatz, 1856 11 (6) A csápostor nem különösebben vastag; a 4. íz rendszerint gyengébben harántos (jellemzően legfeljebb 2,0-szer szélesebb, mint amilyen hosszú); az 5. íz valamivel keskenyebb, mint a 10. íz. (A lábfejek utolsó íze rendesen egy-egy talpsörtét visel.) 12 (13) A potroh 8. szelvénye rendesen barnás- vagy sárgásvörös (nagyjából olyan színű, mint a szárnyfedők korongja), lényegesen világosabb, mint a 3–7. szelvény. – Feje, előháta és potroha rendesen fekete. Szárnyfedői többnyire barnás- vagy sárgásvörösek; a tő- és az oldalszegély, valamint a mellfedő barnásfekete, feketés barna vagy barna. Csápjai rendszerint feketés barnák vagy barnák; az 1–2. íz gyakran barna vagy vörösesbarna. Lábai legtöbbször barnák vagy vörösesbarnák; a combok nem ritkán sötétebbek. Halántéka a szemek mögött 0,5–0,8-szer rövidebb, mint a szem. Csápjainak 10. íze 1,5–1,9-szer szélesebb, mint amilyen hosszú. Előháta 1,37–1,44-szor szélesebb, mint amilyen hosszú. Szárnyfedővarrata 0,58–0,67-szor rövidebb, mint az előhát. 3,0–5,5 mm. Délkelet-Európa erdős tájainak lakója. Elterjedésének súlypontja a Balkán-félsziget keleti felére esik. Faunaterületünkön ez idáig csupán Magyarországon (Lakitelek: Tőserdő; Szeged) gyűjtötték, valószínű azonban, hogy a Délvidéken (Bánság, Vajdaság stb.) is jelen van. Környezeti igénye és életmódja a következő fajéhoz hasonló (iv–vi.) (= Aleochara egregia Apfelbeck, 1906) – Pompás fürkészholyva   egregia Apfelbeck, 1906 13 (12) A potroh 8. szelvénye rendesen fekete vagy barnásfekete (egyáltalán nem olyan színű, mint a szárnyfedők korongja), alig világosabb, mint a 3–7. szelvény. – Feje, előháta és potroha rendesen fekete. Szárnyfedői többnyire barnásvörösek; a tő- és az oldalszegély, valamint a mellfedő barnásfekete, feketés barna vagy barna. Csápjai rendszerint barnásfeketék, feketés barnák, esetleg barnák; az 1–2. vagy az 1–3. íz gyakran vörösesbarna vagy barnásvörös. Lábai legtöbbször barnásvörösek; a combok gyakran barnásfeketék vagy feketés barnák, és olykor a lábszárak is sötétek. Halántéka a szemek mögött 0,4–0,6-szer rövidebb, mint a szem. Csápjainak 10. íze 1,7–2,0-szer szélesebb, mint amilyen hosszú. Előháta 1,37–1,45-szor szélesebb, mint amilyen hosszú. Szárnyfedővarrata 0,69–0,72-szor rövidebb, mint az előhát. 2,5–6,0 mm. Előfordul Délnyugat-, Közép-, Kelet- és Délkelet-Európában, a Kaukázusban, Kis-Ázsiában, Irán magashegységi tájain, valamint Észak-Afrikában (Algéria, Marokkó). Európa északi tartományaiban nagyon ritka (Észtország, Finnország), illetve hiányzik. Az erdős vidékek lakója; fátlan területeken jobbára a nagyobb folyók mentén fordul elő. Faunaterületünkön mindenütt jelen van. Elterjedt a hegyvidék, a dombvidék és a síkság álló- és folyóvizei mentén. Pangóvizes vagy időnként friss vízzel elöntött, többnyire sűrű növényzettel benőtt helyeken (mocsarakban, lápokban, nedves réteken, nedves legelőkön, vizes-nedves erdőkben stb.) él, megtalálható azonban kavicsos-homokos, gyér növényzettel benőtt áradmányokon is. Többnyire kavicsok között, vizes-nedves növényi törmelékben, víz által partra sodort uszadékban stb. fordul elő, ritkán azonban dögön, kisemlősök fészkében stb. is ráakadhatunk (ii–ix.) (= Aleochara crassicornis Lacordaire, 1835, nec Gyllenhal, 1827; A. lateralis Heer, 1839; A. rufipennis Erichson, 1839, nec Stephens, 1832; A. haematoptera Kraatz, 1858; A. haematodes Schaum, 1862; A. rufipennis var. ripicola Mulsant et Rey, 1874) – Partlakó fürkészholyva [vastagcsápú trágyaholyva]   haematoptera Kraatz, 1858 14 (5) A csápostor vékonyabb, gyengébben orsó alakú; a 4. íz rendesen 1,0–1,4-szer szélesebb, illetve nagyjából olyan széles, mint amilyen hosszú. A szárnyfedők pontozása sűrűbb: a pontok közötti terecskék a korongon általában jóval kisebbek, mint a pontok. (A szárnyfedők szőrözete a belső csúcsszöglet táján inkább hátrafelé, mint kifelé fésült szőrökből áll. A lábfejek utolsó íze rendesen egy-egy talpsörtét visel.) – Feje, előháta és potroha rendesen fekete. Szárnyfedői többnyire feketék vagy barnásfeketék; a hátulsó szegély gyakran vöröses. Csápjai rendszerint feketés barnák vagy barnák; a csáptőíz gyakran kissé világosabb. Lábai legtöbbször barnásvörösek; a combok gyakran sötétebbek. Halántéka a szemek mögött 0,6–0,8-szer rövidebb, mint a szem. Csápjainak 10. íze 1,6–2,0-szer szélesebb, mint amilyen hosszú. Előháta 1,38–1,46-szor szélesebb, mint amilyen hosszú. Szárnyfedővarrata 0,65–0,74-szor rövidebb, mint az előhát. 3,0–6,0 mm. Észak-, Nyugat-, Közép-, Kelet- és Délkelet-Európában, a Kaukázusban, Kis-Ázsiában, Szibériában, Málta szigetén, valamint Kelet-Ázsiában (Mandzsúria) honos. Közép-Ázsia (Kazahsztán) magashegységi tájain is megtalálható. Az erdős vidékek lakója; fátlan területeken jobbára a nagyobb folyók mentén fordul elő. Faunaterületünkön – a hegyvidék alacsonyabb övezeteiben, a dombvidéken és a síkságon – mindenütt jelen van. Nem különösebben ritka, de jobbára csak szórványosan található. Többnyire kiterjedtebb állóvizek, holtágak, tavak partján (ritkábban folyóvizek mentén vagy homokos tengerpartokon), pangóvizes (friss vízzel legfeljebb csak időnként elöntött), iszapos, agyagos vagy tőzeges, sűrű növényzettel benőtt talajokon (mocsarakban, lápokban, vizes-nedves erdőkben stb.) fordul elő. Rendszerint vizes-nedves növényi törmelékben akadhatunk rá, kivételesen azonban dögön, gombák rothadó termőtestén, szárazodó trágyában is rábukkanhatunk (iii–xi.) (= Aleochara carnivora auct., nec Gravenhorst, 1802; A. fumata auct., nec Gravenhorst, 1802; A. brevipennis Gravenhorst, 1806; A. curta C. R. Sahlberg, 1831; A. concolor Stephens, 1832; A. morosa Heer, 1841) – Mocsári fürkészholyva   brevipennis Gravenhorst, 1806 15 (4) A csápok 3. íze legfeljebb olyan hosszú, mint a 2. íz. A lábfejek utolsó íze rendesen két-két, páronként nagyjából egyenlő hosszúságú talpsörtét visel. A potroh hátlemezeinek pontozása gyengébben-erősebben szemcsés (= Heterochara Mulsant et Rey, 1874, nec Mulsant et Rey, 1874; Ctenochara Casey, 1906) 2. alnem: Heterochara Mulsant et Rey, 1874. 16 (19) A szemek nagyobbak. A szárnyfedők hátulsó széle a külső csúcsszögletnél alig észrevehetően öblös. Hímek: a potroh 7. hátlemezének hosszanti középvonalában rendszerint gyengébben-erősebben fejlett, hátrafelé ferdén kiemelkedő, a 8. hátlemezen hasonló, de általában fejletlen, gyakran elenyésző bordácska helyezkedik el. A 8. hátlemez hátulsó széle két oldalt egy-egy apró fogacskát visel, a fogacskák között a szegély gyengén öblös, és finoman, nem egészen szabályosan fogazott: nem ritkán középen is van egy nagyobb fogacska (clavicornis fajcsoport). 17 (18) A csápok 3. íze az esetek többségében nagyjából olyan hosszú, mint a 2. íz. A szárnyfedők többnyire világos színűek. A potroh hátlemezei fényesebbek: pontozásuk gyérebb; az 5–6. hátlemez vésete a korongon (nem úgy, mint az elülső szegélynél) inkább szemcsés, mint zsindelyszerű. Nagyobb termetű, szélesebb hátú bogarak. Nőstények: a potroh 8. hátlemezének hátulsó széle középen rendszerint gyengén, kissé szögletesen kikanyarított. Hímek: a szárnyfedők a varrat mentén legtöbbször kissé kidomborodnak; a potroh 8. haslemezének hátulsó széle középen kissé szögletes. – Feje, előháta és potroha rendesen fekete. Szárnyfedői többnyire sárgásvörösek vagy vörösessárgák; a varratszöglet környéke nem ritkán valamivel sötétebb. Csápjai rendszerint feketés barnák vagy barnák; az 1–3. íz sárgásvörös vagy vörösessárga. Lábai legtöbbször sárgásvörösek vagy vörösessárgák. Halántéka a szemek mögött 0,6–0,8-szer rövidebb, mint a szem. Csápjainak 10. íze 2,6–3,0-szer szélesebb, mint amilyen hosszú. Előháta 1,39–1,49-szor szélesebb, mint amilyen hosszú. Szárnyfedővarrata 0,75–0,84-szor rövidebb, mint az előhát. 2,5–4,0 mm. Megtalálható Délnyugat-, Közép- és Délkelet-Európában, a Kaukázusban, Kis-Ázsiában, az Azori-, Kanári- és Madeira-szigeteken, Észak-Afrikában (Algéria, Egyiptom, Marokkó), a Közel-Keleten, valamint Közép-Ázsia magashegységi tájain (Kazahsztán, Üzbegisztán). Jelen van Délkelet-Ázsiában, az Arab-félszigeten (Jemen), továbbá Kelet- és Dél-Afrikában is. Európa északi tartományaiban alighanem hiányzik. Az erdős vidékek lakója. Faunaterületünkön mindenütt megtalálható. Elterjedt a hegyvidék alacsonyabb övezeteiben, a dombvidéken és a síkságon. Különböző gyeptársulásokban (réteken, nedves legelőkön, száraz pusztagyepekben, száraz legelőkön stb.) sokfelé előfordul, de sehol sem gyakori. Kisemlősök (többnyire a vakond) fészkében és föld alatti járataiban található, olykor azonban kisebb állatok tetemén is ráakadhatunk (iv–vii, ix–xi.) (= Aleochara clavicornis L. Redtenbacher, 1849; A. solida Hochhuth, 1849) – Bunkóscsápú fürkészholyva   clavicornis L. Redtenbacher, 1849 18 (17) A csápok 3. íze az esetek többségében kissé rövidebb, mint a 2. íz. A szárnyfedők többnyire sötét színűek. A potroh hátlemezei kevésbé fényesek: pontozásuk sűrűbb; az 5–6. hátlemez vésete a korongon (éppen úgy, mint az elülső szegélynél) inkább zsindelyszerű, mint szemcsés. Kisebb termetű, keskenyebb hátú bogarak. Nőstények: a potroh 8. hátlemezének hátulsó széle középen rendszerint nagyon gyengén öblös. Hímek: a szárnyfedők a varrat mentén alig észrevehetően domborodnak; a potroh 8. haslemezének hátulsó széle középen határozottabban szögletes. – Feje, előháta és potroha rendesen fekete. Szárnyfedői többnyire világosbarnák, illetve vöröses- vagy sárgásbarnák, némelykor barnás-, esetleg vörösessárgák; a varratszöglet, és nem ritkán még a külső csúcsszöglet környéke is feketés barna vagy barna. Csápjai rendszerint barnásfeketék, feketés barnák vagy barnák; az 1–3. íz világos vörösesbarna. Lábai legtöbbször vörösesbarnák; a combok néha sötétebbek. Halántéka a szemek mögött 0,7–0,9-szer rövidebb, mint a szem. Csápjainak 10. íze 2,3–2,7-szer szélesebb, mint amilyen hosszú. Előháta 1,37–1,43-szor szélesebb, mint amilyen hosszú. Szárnyfedővarrata 0,77–0,83-szor rövidebb, mint az előhát. 2,4–3,0 mm. Közép-Európa délkeleti felében, valamint Délkelet-Európa és Kis-Ázsia erdős tájain honos. Faunaterületünkön bizonyára mindenütt jelen van, ez idáig azonban csak Magyarországról, Szlovákiából és a Bánságból mutatták ki. Szórványosan fordul elő az erdős puszták övében, az alföldekkel határos alacsonyabb hegyvidéki és dombsági tájakon, illetve az Alföldön és a Kisalföldön. Legtöbbször gyeptársulásokban (réteken, nedves legelőkön, száraz pusztagyepekben, száraz legelőkön stb.) akadhatunk rá. Kisemlősök (jobbára a vakond) föld alatti járataiban található (iv–ix.) (= Aleochara bellonata Krása, 1922; A. moczarskii Scheerpeltz, 1923) – Vakondkedvelő fürkészholyva   bellonata Krása, 1922 19 (16) A szemek kisebbek. A szárnyfedők hátulsó széle a külső csúcsszögletnél nagyon gyengén öblös. Hímek: a potroh 7. és 8. hátlemezén nincsen fogacska. A 8. hátlemez hátulsó széle lényegében sima (spissicornis fajcsoport). – Feje és potroha rendesen barnásfekete, feketés barna vagy barna. Előháta általában feketés barna, barna vagy vörösesbarna. Szárnyfedői többnyire világos vörösesbarnák, esetleg vörösessárgák; a tőszegély gyakran sötétebb. Csápjai rendszerint feketés barnák vagy barnák; az 1–3. íz világos sárgásbarna, esetleg vörösessárga. Lábai legtöbbször világos sárgásbarnák, esetleg vörösessárgák. Halántéka a szemek mögött 1,0–1,4-szer hosszabb (illetve nagyjából olyan hosszú), mint a szem. Csápjainak 10. íze 2,4–2,6-szer szélesebb, mint amilyen hosszú. Előháta 1,41–1,52-szor szélesebb, mint amilyen hosszú. Szárnyfedővarrata 0,77–0,85-szor rövidebb, mint az előhát. 2,0–3,5 mm. Megtalálható Délnyugat-, Közép- és Délkelet-Európa, a Kaukázus, Kis-Ázsia, Nyugat-Szibéria, Észak-Afrika (Algéria) erdős vidékein, valamint Közép-Ázsia magashegységi tájain (Kazahsztán, Üzbegisztán). Európa északi tartományaiban elszórtan fordul elő, jobbára a nagy folyók parti homokdűnéin. Skandináviában csak Svédországból ismert. Faunaterületünkön általánosan elterjedt. Az alacsonyabb hegyvidéki és dombsági tájak meleg, száraz lejtőinek lakója, az itt tenyésző pusztai növényzet (száraz gyepek, cserjések, gyepes aljnövényzetű, üde-száraz erdők) jellegzetes állata. Szórványosan megtalálható a magashegységek száraz sziklaerdeiben, illetve az Alföldön és a Kisalföldön is, elsősorban a peremvidékek löszös területein és a homokhátságokon. Kisemlősök (legtöbbször a vakond) fészkében, föld alatti járataiban akadhatunk rá (iii–x.) (= Aleochara spissicornis Erichson, 1839) – Orsócsápú fürkészholyva   spissicornis Erichson, 1839 20 (3) A középtori melltőlemez hosszanti középvonalában hosszabb vagy rövidebb bordácska van. (Elsősorban kisebb termetű bogarak tartoznak ide. A fejtető és a hát, vagy legalább a fejtető és a szárnyfedők, a nálunk honos fajok esetében nem ritkán tompa fényűek: recézetük jól-rosszul felismerhető. A csápok 3. íze legtöbbször nagyjából olyan hosszú vagy kissé rövidebb, mint a 2. íz. A csápostor ritkán vaskos, és akkor sem bunkó, illetve orsó alakú.) 21 (34) A fejtető szőrözete két oldalt kifelé és ferdén előrefelé fésült szőrökből áll. A szárnyfedők meglehetősen erősen és sűrűn pontozottak, vésetük legtöbbször határozottan ráspolyszerű. A potroh hátlemezei nem csupán elöl, hanem hátul is meglehetősen sűrűn pontozottak, jóllehet a korongon, illetve a hátulsó szegélynél a pontok gyakran finomabbak. (A középtori melltőlemez hosszanti középvonalában húzódó bordácska a lemez teljes hosszúságában nyomon követhető. A lábfejek utolsó íze rendesen egy-egy talpsörtét visel) (= Baryodma Thomson, 1859, nec Thomson, 1858; Baryodma Thomson, 1860, nec Thomson, 1858; Xenochara Mulsant et Rey, 1874; Xenochara Mulsant et Rey, 1874, nec Mulsant et Rey, 1874; Isochara Bernhauer, 1901; Arybodma Blackwelder, 1952) 3. alnem: Baryodma Thomson, 1858. 22 (31) Az előhát szőrözete a hosszanti középvonal mentén hátrafelé és kissé ferdén kifelé (elöl sokszor inkább kifelé és kissé ferdén hátrafelé) fésült szőrökből áll, előrefelé és kissé ferdén kifelé fésült szőröket, ha egyáltalán vannak ilyenek, csak közvetlenül az elülső szegélynél láthatunk. A potroh (rendes testtartást feltételezve) inkább orsó alakú. 23 (24) A fejtető, a hát és a potroh hátlemezei többé-kevésbé elálló szőrözettel borítottak. Az előhát oldalszélein hosszú, a rendes szőröknél valamivel erősebb érzéksörték vannak: jóval hosszabbak, mint a csáptőíz szélessége. A középső lábszárak középső érzéksörtéje kissé hosszabb, mint a lábszár szélessége. A potroh hátlemezei erősebben (elöl durván, hátul finomabban) pontozottak (tristis fajcsoport). – Feje, előháta és potroha rendesen fekete. Szárnyfedői többnyire feketék; a hátulsó szegély, valamint a korong barnás- vagy vörösessárga, és nem egyszer a mellfedő is barnás színű. Csápjai rendszerint feketék, barnásfeketék vagy feketés barnák; a csáptőíz olykor kissé világosabb. Lábai legtöbbször feketés vörösesbarnák; a combok gyakran barnásfeketék vagy feketés barnák, és nem ritkán a lábszárak is többé-kevésbé füstösek. Halántéka a szemek mögött 1,0–1,2-szer hosszabb (illetve nagyjából olyan hosszú), mint a szem. Csápjainak 10. íze 1,8–2,2-szer szélesebb, mint amilyen hosszú. Előháta 1,33–1,42-szor szélesebb, mint amilyen hosszú. Szárnyfedővarrata 0,59–0,66-szor rövidebb, mint az előhát. 4,5–6,0 mm. Előfordul Európában, Kis-Ázsiában, Irán magashegységi tájain, Szibériában, Észak-Afrikában (Algéria, Egyiptom, Marokkó, Tunézia), a Közel-Keleten, Ciprus szigetén, Kelet-Ázsiában (Himalája, Koreai-félsziget, Mandzsúria), valamint Közép-Ázsia magashegységi tájain (Afganisztán, Kazahsztán, Kirgizisztán, Tádzsikisztán, Üzbegisztán). Észak-Amerikába behurcolták. Délkelet-Ázsiában, továbbá Afrikában is honos. Az erdős vidékek gyepjeinek jellemző faja. Faunaterületünkön mindenütt jelen van. Elterjedt a hegyvidéken, a dombvidéken és a síkságon. A magasabb övezetekben ritka vagy hiányzik, az alacsonyabb területeken közönséges. Nedves, üde és száraz gyepekben él, nagyobb számban azonban csak legelőkön gyűjthető. Főleg szárazodó trágyában fordul elő, olykor azonban rothadó növényi anyagokon is megtalálható (iii–x.) (= Staphylinus bipunctatus Olivier, 1795; S. geometricus Schrank, 1798; Aleochara tristis Gravenhorst, 1806; A. bimaculata Stephens, 1832, nec Gravenhorst, 1802; A. flavomaculata Ménétries, 1832) – Érdes fürkészholyva   tristis Gravenhorst, 1802 24 (23) A fejtető, a hát és a potroh hátlemezei lesimuló szőrözettel borítottak. Az előhát oldalszélein rövid, a rendes szőrökhöz hasonló érzéksörték vannak: legfeljebb kissé hosszabbak, mint a csáptőíz szélessége. A középső lábszárak középső érzéksörtéje kissé rövidebb, mint a lábszár szélessége. A potroh hátlemezei finomabban (nagyjából egyöntetűen) pontozottak. 25 (28) Az előhát oldalszélein hosszabb érzéksörték vannak: a leghosszabbak nagyjából olyan hosszúk vagy kissé hosszabbak, mint a csáptőíz szélessége. A potroh hátlemezei nem, illetve alig selyemfényűek; vésetük erősebb, és nem kifejezetten zsindelyszerű (moesta fajcsoport). (A fejtető és a hát gyengén fénylő: recézetük többé-kevésbé éles, közepes nagyítással még az előhát korongján is jól kivehető.) 26 (27) A fejtető és az előhát pontozása erősebb, jobban kivehető. A szárnyfedők pontozása szintúgy erősebb, mindamellett gyengén ráspolyszerű. Nagyobb termetű bogarak. Hímek: a potroh 8. haslemezének hátulsó széle középen tompán kihegyesedik. – Feje, előháta és potroha rendesen fekete. Szárnyfedői többnyire barnásfeketék, feketés barnák vagy barnák; a hátulsó szegély, valamint a korong sárgásbarna vagy barnássárga, és sokszor a mellfedő is sárgás színű, illetve nem ritkán csak a varratszöglet környéke sötét. Csápjai rendszerint feketék, barnásfeketék vagy feketés barnák; a csáptőíz olykor kissé világosabb. Lábai legtöbbször feketés vörösesbarnák. Halántéka a szemek mögött 0,4–0,8-szer rövidebb, mint a szem. Csápjainak 10. íze 1,7–2,0-szer szélesebb, mint amilyen hosszú. Előháta 1,35–1,47-szor szélesebb, mint amilyen hosszú. Szárnyfedővarrata 0,59–0,75-szor rövidebb, mint az előhát. 3,0–5,0 mm. Megtalálható Délnyugat-, Nyugat-, Közép-, Kelet- és Délkelet-Európában, a Kaukázusban, Kis-Ázsiában, Irán magashegységi tájain, Nyugat-Szibériában, a Kanári- és a Madeira-szigeteken, Észak-Afrikában (Algéria, Egyiptom, Marokkó, Tunézia), a Közel-Keleten, Kelet-Ázsiában (Himalája), valamint Közép-Ázsia magashegységi tájain (Afganisztán, Kazahsztán, Üzbegisztán). Európa északi tartományaiban fölöttébb ritka. Délkelet-Ázsiában, az Arab-félszigeten (Szaúd-Arábia) és Afrikában is jelen van. Az erdős vidékek gyepjeinek jellemző faja. Faunaterületünkön általánosan elterjedt, de visszaszorulóban, eltűnőben van. Megtalálható a hegyvidék alacsonyabb övezeteiben, a dombvidéken és a síkságon, de általában sehol sem gyakori. Környezeti igénye és életmódja az előző fajéhoz hasonló (iii–x, xii.) (= Aleochara moesta Gravenhorst, 1802; A. tristis auct., nec Gravenhorst, 1806; A. crassiuscula C. R. Sahlberg, 1831; A. cursitor Stephens, 1832; A. rufipes Stephens, 1832; A. convexiuscula Kolenati, 1846; A. scutellaris P. H. Lucas, 1846) – Kétszínű fürkészholyva [kétszínű trágyaholyva]   moesta Gravenhorst, 1802 27 (26) A fejtető és az előhát pontozása finomabb, nehezebben kivehető. A szárnyfedők pontozása szintúgy finomabb, mindamellett határozottan ráspolyszerű. Kisebb termetű bogarak. Hímek: a potroh 8. haslemezének hátulsó széle kerekített. – Feje, előháta és potroha rendesen fekete. Szárnyfedői többnyire barnásfeketék, feketés barnák vagy barnák; a hátulsó szegély, valamint a korong sárgásbarna, és olykor a mellfedő is sárgás színű. Csápjai rendszerint feketék, barnásfeketék vagy feketés barnák; a csáptőíz olykor kissé világosabb. Lábai legtöbbször feketés vörösesbarnák. Halántéka a szemek mögött 0,6–0,8-szer rövidebb, mint a szem. Csápjainak 10. íze 1,5–1,7-szer szélesebb, mint amilyen hosszú. Előháta 1,26–1,38-szor szélesebb, mint amilyen hosszú. Szárnyfedővarrata 0,68–0,74-szor rövidebb, mint az előhát. 2,5–3,5 mm. Kelet-, illetve Délkelet-Európában (Erdélyi-medence), a Kaukázus vidékén, Kis-Ázsiában, Irán magashegységi tájain, valamint Nyugat-Szibériában honos. Közép-Ázsia magashegységi tájain (Tádzsikisztán) is megtalálták. Fő elterjedési területe az Altaj és a Szajánok lejtőitől a Volga, illetve a Don vidékéig húzódik. Másutt valószínűleg többé-kevésbé elszigetelten fordul elő. Az erdős és füves puszták jellemző faja. Nálunk vélhetően csak az Erdélyi-medencét övező alacsony hegyvidék meleg, száraz lejtőin, száraz legelőin fordul elő. A jégkor utáni felmelegedés időszakának maradványfaja. Jelenlétét mindössze egyetlen példány bizonyítja, melyet a kilencszázas évek elején gyűjtöttek Magyarbagó mellett. Előfordulása napjainkban megerősítést igényelne. Környezeti igénye és életmódja az előző fajokéhoz hasonló (vi–vii, ix.) (= Aleochara moesta var. lepidoptera Bernhauer, 1901)   [lepidoptera Bernhauer, 1901] 28 (25) Az előhát oldalszélein rövidebb érzéksörték vannak: a leghosszabbak is lényegesen rövidebbek, mint a csáptőíz szélessége. A szárnyfedők sűrűbben pontozottak, vésetük kifejezetten ráspolyszerű. A potroh hátlemezei gyengébben-erősebben selyemfényűek; vésetük finomabb, és kifejezetten zsindelyszerű. 29 (30) A fejtető és az előhát rendszerint fényesebb: recézetük többé-kevésbé elmosódott, közepes nagyítással nehezen, az előhát korongján jobbára csak nyomokban kivehető. A szárnyfedők nagyobb részben sötét színűek: világos foltjuk rendesen inkább sárgás színű, és legtöbbször csupán a hátulsó szegélyt foglalja el, illetve a korong hátulsó felére terjed ki. Nagyobb termetű bogarak. Hímek: a potroh 8. haslemezének hátulsó széle középen tompán hegyes, hegyesszögű. – Feje, előháta és potroha rendesen fekete. Szárnyfedői többnyire feketék; a hátulsó szegély, valamint a korong barnás- vagy vörösessárga, és olykor a mellfedő is barnás színű. Csápjai rendszerint feketék, barnásfeketék vagy feketés barnák; a csáptőíz olykor kissé világosabb. Lábai legtöbbször feketés vörösesbarnák; a combok gyakran barnásfeketék vagy feketés barnák, és nem ritkán a lábszárak is többé-kevésbé füstösek. Halántéka a szemek mögött 0,8–1,0-szer rövidebb (illetve nagyjából olyan hosszú), mint a szem. Csápjainak 10. íze 1,6–2,0-szer szélesebb, mint amilyen hosszú. Előháta 1,36–1,42-szor szélesebb, mint amilyen hosszú. Szárnyfedővarrata 0,56–0,63-szor rövidebb, mint az előhát. 3,0–5,0 mm. Előfordul Délnyugat-, Közép- és Délkelet-Európában, a Kaukázusban, Kis-Ázsiában, Szibériában, továbbá Közép-Ázsia magashegységi tájain (Kazahsztán, Kirgizisztán, Üzbegisztán). Skandináviában hiányzik. Az erdős vidékek gyepjeinek jellemző faja. Faunaterületünkön valószínűleg mindenütt megtalálható. Elterjedt az erdős puszták övében, az alföldekkel határos alacsonyabb hegyvidéki és dombsági tájakon, illetve az Alföldön és a Kisalföldön. Elsősorban száraz pusztagyepekben, száraz legelőkön (különösen szikes pusztákon) fordul elő, de nedves-üde réteken és legelőkön stb. is ráakadhatunk. Főleg szárazodó trágyában él, megtalálható azonban komposztban, rothadó növényi maradványokon stb. is (iv–xi.) (= Aleochara milleri Kraatz, 1862) – Pikkelyes fürkészholyva   milleri Kraatz, 1862 30 (29) A fejtető és az előhát rendszerint kevésbé fényes: recézetük eléggé éles, közepes nagyítással még az előhát korongján is jól-rosszul kivehető. A szárnyfedők kisebb részben sötét színűek: világos foltjuk rendesen inkább vöröses színű, és legtöbbször nem csupán a hátulsó szegélyt foglalja el, hanem a korong egészére kiterjed. Kisebb termetű bogarak. Hímek: a potroh 8. haslemezének hátulsó széle kerekített vagy középen tompán szögletes, tompaszögű. – Feje, előháta és potroha rendesen fekete. Szárnyfedői többnyire barnásfeketék; a hátulsó szegély, valamint a korong barnásvörös, és nem ritkán a mellfedő is barnás színű. Csápjai rendszerint feketék, barnásfeketék vagy feketés barnák; a csáptőíz olykor kissé világosabb. Lábai legtöbbször vörösesbarnák; a combok gyakran barnásfeketék vagy feketés barnák, és nem ritkán a lábszárak is többé-kevésbé füstösek. Halántéka a szemek mögött 0,7–0,8-szer rövidebb, mint a szem. Csápjainak 10. íze 1,6–1,8-szer szélesebb, mint amilyen hosszú. Előháta 1,47–1,52-szor szélesebb, mint amilyen hosszú. Szárnyfedővarrata 0,64–0,71-szor rövidebb, mint az előhát. 2,2–3,3 mm. Délnyugat-, Közép- és Délkelet-Európa, Észak-Afrika (Algéria, Egyiptom, Marokkó, Tunézia), valamint a Közel-Kelet meleg, száraz éghajlatú vidékein honos. Elterjedési területe magában foglalja még az afrotropikus állatföldrajzi birodalom egy részét is: Arab-félsziget (Jemen), Dél-Afrika. Az erdős vidékek száraz gyepjeiben él. Faunaterületünkön eddig csupán Magyarországon, az Alföldön (Dömsöd, Siófok) találták. Az ötvenes évek közepe óta nem gyűjtötték. Valószínűleg kiveszett vagy átmenetileg eltűnt. Száraz legelőkön, szikes pusztákon, szárazodó trágyában található (ix–x.) (= Aleochara crassa Baudi di Selve, 1848) – Délszaki fürkészholyva   crassa Baudi di Selve, 1848 31 (22) Az előhát szőrözete a hosszanti középvonal mentén nagyobb részben hátrafelé és kissé ferdén kifelé fésült szőrökből áll, az elülső szegélynél azonban egy rövid szakaszon (ez nagyjából a teljes hosszúság hatoda–hetede) előrefelé és kissé ferdén kifelé fésült szőröket láthatunk. A potroh (rendes testtartást feltételezve) inkább toboz alakú. (A potroh 5–6. hátlemezének hátulsó fele valamivel gyérebben pontozott, mint a 3–4. hátlemezé; a 6. hátlemez hátulsó fele, illetve a 7. hátlemez szemmel láthatóan gyérebben pontozott, mint a 3–4. hátlemez.) 32 (33) A szemek nagyobbak. Az előhát majdnem olyan erősen pontozott, mint a szárnyfedők. A szárnyfedők hátulsó széle a külső csúcsszögletnél nagyon gyengén öblös. A középtori melltőlemez hosszanti középvonalában húzódó bordácska gyengén fejlett, csúcsa (oldalról nézve) lejtős, és jószerével csupasz. A potroh hátlemezeinek pontozása inkább szemcsés, mint zsindelyszerű (puberula fajcsoport). – Feje és potroha rendesen fekete vagy barnásfekete. Előháta általában barnásfekete, feketés barna, esetleg barna. Szárnyfedői többnyire világos vörösesbarnák; a varratszöglet és a külső csúcsszöglet környéke feketés barna, esetleg barna. Csápjai rendszerint feketés barnák vagy barnák; az 1–2. íz, valamint a 11. íz csúcsa világos vörösesbarna, esetleg vörösessárga. Lábai legtöbbször világos vörösesbarnák, esetleg vörösessárgák. Halántéka a szemek mögött 0,3–0,5-szer rövidebb, mint a szem. Csápjainak 10. íze 1,6–1,8-szer szélesebb, mint amilyen hosszú. Előháta 1,42–1,46-szor szélesebb, mint amilyen hosszú. Szárnyfedővarrata 0,71–0,77-szor rövidebb, mint az előhát. 3,0–4,0 mm. Földünk jó részén megtalálható, világpolgár faj. A palearktikus állatföldrajzi birodalom területén Délnyugat-, Közép-, Kelet- és Délkelet-Európában, a Kaukázusban, Kis-Ázsiában, Irán magashegységi tájain, az Azori-, Kanári- és Madeira-szigeteken, Málta szigetén, Észak-Afrikában (Algéria, Egyiptom, Marokkó, Tunézia), Ciprus szigetén, valamint Kelet-Ázsiában (Himalája; Japán; Kína: Csilin, Jünnan, Kuanghszi, Kuangtung, Liaoning; Koreai-félsziget) honos. Európa északi tartományaiban csak a kiegyenlített éghajlatú, atlantikus partvidékeken fordul elő. Skandináviában eddig csak Finnország területén találták. Jelen van Észak- és Közép-Amerikában, Délkelet-Ázsiában (Sri Lanka, Tajvan), az Arab-félszigeten, Afrikában (Fokföld), Madagaszkáron és Ausztráliában is. Nem csupán erdős vidékeken, hanem füves pusztákon, félsivatagokban is előfordul. Faunaterületünkön a déli tartományokban honos. Magyarországon az Alföld déli részén nem különösebben ritka. Egyes években még az Alföld északi felében, a Kisalföldön, illetve Burgenlandban és Szlovákiában is felbukkan, e helyeken azonban kifejezetten ritka. Jobbára az ember lakóhelyeinek környezetében akadhatunk rá. Főleg éjszaka tevékenykedik. Mindenekelőtt szárazodó trágyában, bomló növényi anyagokon, komposztban, ritkán dögön található (v–xi.) (= Aleochara puberula Klug, 1832; A. vaga Erichson, 1839; A. deserta Erichson, 1839; A. decorata Aubé, 1850) – Melegégövi fürkészholyva   puberula Klug, 1832 33 (32) A szemek kisebbek. Az előhát sokkal finomabban pontozott, mint a szárnyfedők. A szárnyfedők hátulsó széle a külső csúcsszögletnél alig észrevehetően öblös. A középtori melltőlemez hosszanti középvonalában húzódó bordácska erősen fejlett, tarajszerű, csúcsa (oldalról nézve) lépcsőfokra emlékeztet, és hosszú szőröket visel. A potroh hátlemezeinek pontozása inkább zsindelyszerű, mint szemcsés (intricata fajcsoport). – Feje, előháta és potroha rendesen fekete. Szárnyfedői többnyire feketék; a hátulsó szegély, valamint a korong barnásvörös, és nem ritkán a mellfedő is barnás színű. Csápjai rendszerint feketék, barnásfeketék vagy feketés barnák; az 1–2. íz gyakran kissé világosabb. Lábai legtöbbször vörösesbarnák vagy barnásvörösek; a combok olykor sötétebbek. Halántéka a szemek mögött 0,5–0,9-szer rövidebb, mint a szem. Csápjainak 10. íze 1,5–1,8-szer szélesebb, mint amilyen hosszú. Előháta 1,39–1,46-szor szélesebb, mint amilyen hosszú. Szárnyfedővarrata 0,57–0,66-szor rövidebb, mint az előhát. 3,5–5,5 mm. Előfordul Európában, Kis-Ázsiában, Irán magashegységi tájain, Szibériában, a Kanári-szigeteken, Észak-Afrikában (Algéria, Marokkó), a Közel-Keleten, Ciprus szigetén, Kelet-Ázsiában (Koreai-félsziget, Mandzsúria), valamint Közép-Ázsia magashegységi tájain (Kazahsztán). Az erdős vidékek gyepjeinek jellemző faja. Faunaterületünkön általánosan elterjedt. Nálunk még gyakori, az északi vidékeken azonban valószínűleg visszahúzódóban, eltűnőben van. Elterjedt a hegyvidéken, a dombvidéken és a síkságon. A magasabb övezetekben ritka vagy hiányzik, az alacsonyabb területeken eléggé gyakori. Nedves, üde és száraz gyepekben él, nagyobb számban azonban csak legelőkön gyűjthető. Főleg szárazodó trágyában található, előfordul azonban komposztban, rothadó növényi maradványokon stb. is (iii–xii.) (= Staphylinus bipunctatus auct., nec Olivier, 1795; Aleochara intricata Mannerheim, 1830; A. terminata Stephens, 1832; A. celer Stephens, 1832; A. biguttata Heer, 1839) – Reszelős fürkészholyva [reszelős trágyaholyva]   intricata Mannerheim, 1830 34 (21) A fejtető szőrözete két oldalt előrefelé és ferdén befelé, illetve befelé és (legalább hátul) kissé ferdén hátrafelé fésült szőrökből áll. A szárnyfedők lehetnek erősen és sűrűn pontozottak, vésetük azonban legfeljebb gyengén ráspolyszerű. A potroh hátlemezei elöl sokszor sűrűn, a korongon, illetve hátul azonban legtöbbször gyéren pontozottak. 35 (90) Az előháton, a hosszanti középvonal mellett két oldalt egy-egy pontsor foglal helyet: ezek egyenként legfeljebb 3 pontocskából állnak. (A leonhardi fajcsoport részesei esetében a pontocskák látszólag hiányoznak, nemigen ismerhetők fel.) 36 (89) A fejtető és a hát recézete finomabb, és az esetek többségében félig-meddig elmosódott, sőt olykor még erős nagyítással sem látható. A recézet (ha jelen van) látszólag hullámos vonalakból áll, illetve nagyon erősen megnyúlt sejtecskéket zár körül. A talpsörték rövidebbek, csúcsuk nem éri el a karmok csúcsát (= Homoeochara Mulsant et Rey, 1874; Dyschara Mulsant et Rey, 1874; Polychara Mulsant et Rey, 1874, nec Mulsant et Rey, 1874; Homoeochara Mulsant et Rey, 1874, nec Mulsant et Rey, 1874; Dyschara Mulsant et Rey, 1874, nec Mulsant et Rey, 1874; Rheochara Mulsant et Rey, 1875; Metalea Mulsant et Rey, 1875; Rheochara Mulsant et Rey, 1875, nec Mulsant et Rey, 1875; Metalea Mulsant et Rey, 1875, nec Mulsant et Rey, 1875; Ophiochara Bernhauer, 1901) 4. alnem: Polychara Mulsant et Rey, 1874. 37 (84) A hátulsó lábfejek lényegesen rövidebbek, mint a hátulsó lábszár. 38 (65) A fejtető szőrözete két oldalt előrefelé és ferdén befelé fésült szőrökből áll. A lábfejek utolsó íze (az Aleochara villosa és az A. moerens e tekintetben kivételes) rendesen egy-egy talpsörtét visel. (A talpsörték rövidek, nagyjából egyenesek.) 39 (50) Az előhát szőrözete két oldalt kifelé és ferdén hátrafelé (inkább kifelé, mint hátrafelé) fésült szőrökből áll. (Legtöbbször hasonló fajtájú szőrözetet láthatunk a szárnyfedők hátulsó felében, a varrat mellett egy széles sávban.) 40 (45) Az előháton két oldalt egy-egy, legfeljebb 3-3 pontocskából álló pontsor foglal helyet. A szárnyfedők korongján a szőrök nem alkotnak jellegzetes forgót. A fejtető és a hát pontozása gyérebb. A hát szőrözete hosszabb, többé-kevésbé elálló szőrökből áll. A test érzéksörtéi erősebben fejlettek: a csápok ízei, az előhát szélei, illetve a vállak stb. hosszabb érzéksörtéket viselnek. A középső lábszárak középső érzéksörtéje jól fejlett, lényegesen hosszabb, mint a lábszár szélessége. 41 (44) Az előhát szőrözete a hosszanti középvonal mentén hátrafelé és kissé ferdén kifelé (elöl sokszor inkább kifelé és kissé ferdén hátrafelé) fésült szőrökből áll, előrefelé és kissé ferdén kifelé fésült szőröket, ha egyáltalán vannak ilyenek, csak közvetlenül az elülső szegélynél láthatunk. A középtori melltőlemez hosszanti középvonalában húzódó bordácska a lemez teljes hosszúságában nyomon követhető. A középső és a hátulsó lábszárak középső érzéksörtéje erősebben fejlett: a középsőké 2,0–2,8-szer hosszabb, mint a lábszár szélessége. A potroh hátlemezein a nagyobb pontok között több-kevesebb kifejezetten apró pontocska is van. (Hasonló pontocskákat a fejtetőn is láthatunk.) A potroh 6–7. hátlemezének korongja eléggé sűrűn pontozott. Hímek: a csápok 11. íze körülbelül olyan hosszú, mint a 9–10. íz együttesen. Potrohuk 8. hátlemezének hátulsó széle legtöbbször (a nálunk honos fajok esetében mindig) finoman fogazott (lanuginosa fajcsoport). 42 (43) A fejtető és a hát (különösen a szárnyfedők) valamivel finomabban és sűrűbben pontozottak. A fejtetőn a nagyobb pontok között kis számú kifejezetten apró pontocska van. A középső lábszárak középső érzéksörtéje 2,0–2,6-szer hosszabb, mint a lábszár szélessége. A potroh hátlemezeinek pontozása az elülső szegélynél eléggé erős, a korongon, illetve a hátulsó szegélynél finomabb, a pontok többsége azonban nem kifejezetten apró. A 7. hátlemez korongján nagyobb pontokból szemmel láthatóan több van, mint aprókból. Hímek: a potroh 8. haslemezének hátulsó széle csúcsos ívben kerekített. – Feje, előháta és potroha rendesen fekete. Szárnyfedői többnyire feketék; a hátulsó szegély gyakran vöröses- vagy sárgásbarna, és nem ritkán a korong is barnás vagy vöröses színű. Csápjai rendszerint feketék, barnásfeketék vagy feketés barnák; az 1–2. íz olykor kissé világosabb. Lábai legtöbbször feketés vörösesbarnák; a combok gyakran feketék vagy barnásfeketék. Halántéka a szemek mögött 0,6–1,0-szer rövidebb (illetve nagyjából olyan hosszú), mint a szem. Csápjainak 10. íze 1,5–1,7-szer szélesebb, mint amilyen hosszú. Előháta 1,34–1,41-szor szélesebb, mint amilyen hosszú. Szárnyfedővarrata 0,77–0,82-szor rövidebb, mint az előhát. 3,0–5,5 mm. Előfordul Európában, Kis-Ázsiában, Irán magashegységi tájain, Nyugat-Szibériában, a Kanári-szigeteken, Észak-Afrikában (Algéria, Tunézia), Ciprus szigetén, valamint Közép-Ázsia magashegységi tájain (Kazahsztán, Üzbegisztán). Észak-Amerikába behurcolták. Az erdős vidékek gyepjeinek lakója. Faunaterületünkön általánosan elterjedt. A hegyvidék (beleértve az erdőhatár fölötti havasi övezeteket is), a dombvidék és a síkság lakója. Különböző nedves, üde és száraz gyepekben él, de csak legelőkön gyakori. Elvétve erdőkben is megtalálható. Leginkább szárazodó trágyában fordul elő, gyűjtötték azonban rothadó növényi maradványokról stb. is (i–xii.) (= Aleochara lanuginosa Gravenhorst, 1802; A. sericea Stephens, 1832; A. peezi Scheerpeltz, 1957) – Gyapjas fürkészholyva   lanuginosa Gravenhorst, 1802 43 (42) A fejtető és a hát (különösen a szárnyfedők) valamivel erősebben és gyérebben pontozottak. A fejtetőn a nagyobb pontok között nagy számú kifejezetten apró pontocska van. A középső lábszárak középső érzéksörtéje 2,3–2,8-szer hosszabb, mint a lábszár szélessége. A potroh hátlemezeinek pontozása az elülső szegélynél eléggé erős, a korongon, illetve a hátulsó szegélynél sokkal finomabb, a pontok többsége kifejezetten apró. A 7. hátlemez korongján nagyobb pontokból szemmel láthatóan kevesebb van, mint aprókból. Hímek: a potroh 8. haslemezének hátulsó széle középen tompán kihegyesedik. – Feje, előháta és potroha rendesen fekete. Szárnyfedői többnyire feketék; a hátulsó szegély gyakran vörösesbarna, és ritkán a korong is barnás vagy vöröses színű. Csápjai rendszerint feketék. Lábai legtöbbször feketés vörösesbarnák; a combok gyakran feketék. Halántéka a szemek mögött 0,7–0,9-szer rövidebb, mint a szem. Csápjainak 10. íze 1,5–1,8-szer szélesebb, mint amilyen hosszú. Előháta 1,31–1,34-szor szélesebb, mint amilyen hosszú. Szárnyfedővarrata 0,82–0,88-szor rövidebb, mint az előhát. 3,0–6,0 mm. Észak-Európa (Skandinávia), Közép- és Délkelet-Európa (Kárpátok), valamint a Kaukázus erdős vidékein honos. Elsősorban a lombos erdők övének gyepjeiben él. Faunaterületünk magasabb hegyvidékein mindenütt jelen van – az erdőövben szinte mindenütt megtalálható –, és vélhetően Magyarországon is előfordul. Előkerülésére leginkább országunk nyugati és északkeleti vidékein számíthatunk. Elsősorban nedves-üde gyepekben (hegyi réteken, legelőkön), szárazodó trágyában él (v–xi.) (= Aleochara peeziana Lohse, 1961)   [peeziana Lohse, 1961] 44 (41) Az előhát szőrözete a hosszanti középvonal mentén nagyobb részben hátrafelé és kissé ferdén kifelé fésült szőrökből áll, az elülső szegélynél azonban egy rövid szakaszon (ez nagyjából a teljes hosszúság ötöde–hatoda) kifelé és kissé előrefelé fésült szőröket láthatunk. A középtori melltőlemez hosszanti középvonalában húzódó bordácska megközelítőleg a lemez hosszúságának kétharmadáig terjed. A középső és a hátulsó lábszárak középső érzéksörtéje gyengébben fejlett: a középsőké 1,5–1,8-szer hosszabb, mint a lábszár szélessége. A potroh hátlemezein a nagyobb pontok között nincsenek kifejezetten apró pontocskák. (Hasonló pontocskákat a fejtetőn sem láthatunk.) A potroh 6–7. hátlemezének korongja gyéren pontozott. Hímek: a csápok 11. íze körülbelül olyan hosszú, mint a 8–10. íz együttesen. Potrohuk 8. hátlemezének hátulsó széle lényegében sima (inconspicua fajcsoport). – Feje, előháta és potroha rendesen fekete. Szárnyfedői többnyire feketék vagy barnásfeketék, némelykor barnák. Csápjai rendszerint barnásfeketék vagy feketés barnák; az 1–2. íz olykor kissé világosabb. Lábai legtöbbször barnák vagy vörösesbarnák. Halántéka a szemek mögött 0,7–0,9-szer rövidebb, mint a szem. Csápjainak 10. íze 1,5–1,7-szer szélesebb, mint amilyen hosszú. Előháta 1,21–1,30-szor szélesebb, mint amilyen hosszú. Szárnyfedővarrata 0,78–0,89-szor rövidebb, mint az előhát. 2,0–5,0 mm. Megtalálható Észak-, Nyugat-, Közép- és Délkelet-Európában, a Kaukázusban, Kis-Ázsiában, valamint Irán magashegységi tájain. Az erdős vidékek lakója. Faunaterületünkön szórványosan fordul elő a hegyvidéken (rendesen az alacsonyabb övezetekben), a dombvidéken és a síkságon. Inkább erdei állat, de fátlan élőhelyeken is ráakadhatunk (elsősorban nedves-üde, árnyas, párás környezetben). Bomló szerves anyagokon (avarban, dögön, gombák rothadó termőtestén, komposztban, elvétve madarak és emlősök fészkének törmelékében, rothadó növényi maradványokon, szárazodó trágyában, szénatörmelékben, víz által partra sodort uszadékban stb.) él. Nálunk kiváltképpen ősz derekától tavasz derekáig (fagymentes, hűvös, párás napokon, illetve hóolvadás idején) rajzik (i–xii.) (= Aleochara inconspicua Aubé, 1850) – Fényes fürkészholyva   inconspicua Aubé, 1850 45 (40) Az előháton két oldalt, úgy tűnik, nincsenek pontsorok, a pontocskák látszólag hiányoznak, nemigen ismerhetők fel. A szárnyfedők korongján a szőrök jellegzetes forgót alkotnak. A fejtető és a hát pontozása sűrűbb. A hát szőrözete rövidebb, többé-kevésbé lesimuló szőrökből áll. A test érzéksörtéi gyengébben fejlettek: a csápok ízei, az előhát szélei, illetve a vállak stb. rövidebb érzéksörtéket viselnek. A középső lábszárak középső érzéksörtéje nagyon gyengén fejlett, kissé rövidebb, mint a lábszár szélessége (leonhardi fajcsoport). (Hímek: a potroh 8. hátlemezének hátulsó széle lényegében sima.) (Az ide tartozó fajok egymáshoz rendkívül hasonlók. A nőstényeket az ivari bélyegek alapján sem tudjuk biztosan besorolni.) 46 (49) A hát recézete gyakorta teljesen elmosódott, jószerével felismerhetetlen. Hímek: a potroh 7. haslemezének hátulsó szélénél, középtájon, hosszú szőrökből álló (a rendes szőrözettől nehezen megkülönböztethető) laza pamacs van; a 8. haslemez hátulsó széle középen tompán kihegyesedik, két oldalt homorú. 47 (48) Hímek: a potroh 7. haslemezének hátulsó szélén a pamacs szőrei gyengébbek, rövidebbek (hosszúságuk a haslemezének legfeljebb harmadát teszi ki), végükön kevésbé erősen hajlottak; a 8. haslemez hátulsó széle középen rendszerint kissé rövidebben kihúzott. – Teste rendesen fekete. Csápjai rendszerint feketék vagy barnásfeketék. Lábai legtöbbször vöröses feketék. Halántéka a szemek mögött 0,7–0,9-szer rövidebb, mint a szem. Csápjainak 10. íze 1,4–1,7-szer szélesebb, mint amilyen hosszú. Előháta 1,34–1,39-szor szélesebb, mint amilyen hosszú. Szárnyfedővarrata 0,84–0,93-szor rövidebb, mint az előhát. 3,2–5,5 mm. Délkelet-Európa magashegységeinek (Keleti- és Déli-Kárpátok, Dinári-, Píndosz- és Balkán-hegység, Rodope) havasi övében él. Faunaterületünkön Kárpátalján és Erdélyben honos. Irodalmi források az Erdélyi-medencéből (Segesvár) is említik. Az erdőhatár fölötti havasi gyepek jellemző faja, a nagyobb hegytömegek területén, illetve a hűvösebb, nedvesebb éghajlatú vidékeken azonban az alacsonyabb tartományokba is leereszkedik. Elvétve az alhavasi övezet hegyi rétjein és legelőin, illetve a hegyekről lerohanó vizek uszadékában a hegylábaknál is megtalálható. A havasi gyepek erősen átnedvesedett talajainak jellemző állata. Jobbára bomló növényi anyagokon fordul elő, de elöregedett trágyában, és nem ritkán kövek alatt is ráakadhatunk (v–viii, x.) (= Aleochara leonhardi Bernhauer, 1915)   [leonhardi Bernhauer, 1915] 48 (47) Hímek: a potroh 7. haslemezének hátulsó szélén a pamacs szőrei erősebbek, hosszabbak (hosszúságuk a haslemezének több mint harmadát teszi ki), végükön erősebben hajlottak; a 8. haslemez hátulsó széle középen rendszerint kissé hosszabban kihúzott. – Teste rendesen fekete. Csápjai rendszerint feketék vagy barnásfeketék. Lábai legtöbbször vöröses feketék. Halántéka a szemek mögött 0,8–0,9-szer rövidebb, mint a szem. Csápjainak 10. íze 1,4–1,8-szor szélesebb, mint amilyen hosszú. Előháta 1,28–1,38-szor szélesebb, mint amilyen hosszú. Szárnyfedővarrata 0,83–0,87-szor rövidebb, mint az előhát. 3,2–5,2 mm. Közép-Európa magashegységeinek (Alpok, Vogézek, Fekete-erdő, Szudéták, Északi-Kárpátok) havasi övében él. Faunaterületünkön Szlovákia havasainak lakója. Irodalmi források Burgenlandból (Fertő környéke) is említik. Az erdőhatár fölötti havasi gyepek jellemző faja, a nagyobb hegytömegek területén, illetve a hűvösebb, nedvesebb éghajlatú vidékeken azonban az alacsonyabb tartományokba is leereszkedik. Elvétve az alhavasi övezet hegyi rétjein és legelőin, illetve a hegyekről lerohanó vizek uszadékában a hegylábaknál is megtalálható. Környezeti igénye és életmódja az előző fajéhoz hasonló (v–x.) (= Aleochara rufitarsis Heer, 1839, nec Stephens, 1832; A. heeri Likovský, 1982)   [heeri Likovský, 1982] 49 (46) A hát recézete gyakorta nem teljesen elmosódott, nyomokban felismerhető. Hímek: a potroh 7. és 8. haslemezének hátulsó szélénél, középtájon, hosszú szőrökből álló (a rendes szőrözettől jól megkülönböztethető) dús pamacs van; a 8. haslemez hátulsó széle középen tompán szögletes. – Teste rendesen fekete. Csápjai rendszerint feketék vagy barnásfeketék. Lábai legtöbbször vöröses feketék. Halántéka a szemek mögött nagyjából 0,8-szer rövidebb, mint a szem. Csápjainak 10. íze nagyjából 1,6-szer szélesebb, mint amilyen hosszú. Előháta nagyjából 1,36-szor szélesebb, mint amilyen hosszú. Szárnyfedővarrata nagyjából 0,82-szor rövidebb, mint az előhát. 3,5–5,5 mm. Közép-Európában, pontosabban a Keleti-Alpok (Ausztria, Németország, Svájc) havasi övében honos. Előfordulása a Kárpátok vidékén nem látszik valószínűnek. Az erdőhatár fölötti havasi gyepek jellemző faja. Faunaterületünkről a Déli-Kárpátok vidékéről (Mehádia) ismert egyetlen példánya. Környezeti igénye és életmódja az előző fajokéhoz hasonló (iv–v.) (= Aleochara helvetica Likovský, 1982)   [[helvetica Likovský, 1982]] 50 (39) Az előhát szőrözete két oldalt hátrafelé és ferdén kifelé (inkább hátrafelé, mint kifelé) fésült szőrökből áll. (Legtöbbször hasonló fajtájú szőrözetet láthatunk a szárnyfedők hátulsó felében, a varrat mellett egy széles sávban.) 51 (58) A jellegzetes, teljesen kiszíneződött példányok szárnyfedői többé-kevésbé egyszínűek, feketék, barnásfeketék vagy feketés barnák, illetve vörösesbarnák. 52 (55) A fejtető és az előhát kevésbé fényes: recézetük eléggé éles, közepes nagyítással még az előhát korongján is jól kivehető. A szárnyfedők hátulsó széle a külső csúcsszögletnél alig észrevehetően öblös. A potroh 8. szelvényének csúcsa fekete vagy barnásfekete, alig világosabb, mint a 3–7. szelvény. 53 (54) A csápok 4. íze harántos. A fejtető és a hát pontozása finomabb, nehezebben kivehető. A szárnyfedők pontozása eléggé erősen ráspolyos. A potroh hátlemezei erősen és sűrűn pontozottak. A középtori melltőlemez hosszanti középvonalában húzódó bordácska a lemez teljes hosszúságában nyomon követhető. A lábfejek utolsó íze rendesen egy-egy talpsörtét visel (lygaea fajcsoport). – Feje és potroha rendesen fekete vagy barnásfekete. Előháta általában barnásfekete vagy feketés barna. Szárnyfedői többnyire barnásfeketék vagy feketés barnák; a hátulsó szegély és a korong olykor barna. Csápjai rendszerint feketés barnák vagy barnák; az 1–2. íz világosabb barna vagy vörösesbarna. Lábai legtöbbször vörösesbarnák. Halántéka a szemek mögött 0,9–1,0-szer rövidebb (illetve nagyjából olyan hosszú), mint a szem. Csápjainak 10. íze 1,6–1,8-szer szélesebb, mint amilyen hosszú. Előháta 1,29–1,36-szor szélesebb, mint amilyen hosszú. Szárnyfedővarrata 0,72–0,77-szor rövidebb, mint az előhát. 3,0–5,0 mm. Előfordul Nyugat-, Közép-, Kelet- és Délkelet-Európában, a Kaukázusban, Kis-Ázsiában, Szibériában, Kelet-Ázsiában (Japán; Kína: Kanszu; Mandzsúria), valamint Közép-Ázsia magashegységi tájain (Kirgizisztán). Skandináviában csak Finnországból ismert. Az erdős tájak lakója. Faunaterületünkön ez idáig csupán Magyarországon, Burgenlandban, Szlovákiában (pl. Alacsony-Tátra, Besztercebánya, Fenyőháza, Fűrészfalu, Garamberzence, Margitfalva, Pelsőc) és Erdélyben (Herkulesfürdő) gyűjtötték. Hazánkban egyelőre csak a Zempléni-hegységből ismerjük, előkerülésére azonban minden bizonnyal másutt is számíthatunk (legvalószínűbben a magasabb hegyvidéki övezetekben). Inkább erdei állat, de fátlan élőhelyeken is megtalálható (mindenütt elsősorban nedves-üde, árnyas, párás környezetben). Bomló szerves anyagokon (avarban, dögön, fák kifolyó nedvén, gombák rothadó termőtestén, rothadó növényi maradványokon, szárazodó trágyában stb.) él (i, iii–x, xii.) (= Aleochara lygaea Kraatz, 1862) – Magashegyi fürkészholyva   lygaea Kraatz, 1862 54 (53) A csápok 4. íze nagyjából négyzetes. A fejtető és a hát pontozása erősebb, jobban kivehető. A szárnyfedők pontozása finoman ráspolyos. A potroh hátlemezei finoman és gyéren pontozottak. A középtori melltőlemez hosszanti középvonalában húzódó bordácska megközelítőleg a lemez hosszúságának negyedéig terjed. A lábfejek utolsó íze rendesen két-két, páronként eltérő hosszúságú talpsörtét visel (villosa fajcsoport). – Feje, előháta és potroha rendesen fekete. Szárnyfedői feketék vagy barnásfeketék; a hátulsó szegély és a korong olykor vöröses. Csápjai rendszerint barnák vagy vörösesbarnák. Lábai legtöbbször vörösesbarnák. Halántéka a szemek mögött 0,7–0,9-szer rövidebb, mint a szem. Csápjainak 10. íze 1,50–1,75-szer szélesebb, mint amilyen hosszú. Előháta 1,30–1,38-szor szélesebb, mint amilyen hosszú. Szárnyfedővarrata 0,86–0,95-szer rövidebb, mint az előhát. 3,0–4,5 mm. Előfordul Európában – Délkelet-Európában csak a Kárpátok vidékén –, Szibériában és Kelet-Ázsiában (Kína: Liaoning). Észak-Amerikába behurcolták. Az erdős vidékek lakója. Faunaterületünkön bizonyára mindenütt megtalálható (erdőkben és gyepekben; hegyvidékeinken az erdőhatárig), de eléggé ritka. A magasabb övezetekben jobbára az ember lakóhelyeinek környékén akadhatunk rá. Bomló szerves anyagokon (istállók alomjában, komposztban, madárfészkek törmelékében, szénakazlak alján, tyúkólakban) fordul elő, és néha dögön is. Nálunk kiváltképpen ősz derekától tavasz derekáig (fagymentes, hűvös, párás napokon, illetve hóolvadás idején) rajzik (i–xii.) (= Aleochara villosa Mannerheim, 1830; A. monticola Rosenhauer, 1847) – Recés fürkészholyva   villosa Mannerheim, 1830 55 (52) A fejtető és az előhát rendszerint fényesebb: recézetük többé-kevésbé elmosódott, közepes nagyítással nehezen, az előháton jobbára csak nyomokban kivehető. A szárnyfedők hátulsó széle a külső csúcsszögletnél nagyon gyengén öblös. A potroh 8. szelvényének csúcsa barna vagy vörösesbarna, határozottan világosabb, mint a 3–7. szelvény (fumata fajcsoport). (A középtori melltőlemez hosszanti középvonalában húzódó bordácska a lemez teljes hosszúságában nyomon követhető.) 56 (57) A szárnyfedők szőrözete a korongon nagyjából egyenesen hátrafelé (a hátulsó szegély irányába) fésült szőrökből áll. A lábfejek utolsó íze rendesen egy-egy talpsörtét visel. A potroh 3–6. hátlemeze a tövén meglehetősen erősen és sűrűn, a hátulsó szegélyénél, illetve a hátulsó felében valamivel gyérebben és kissé finomabban pontozott. A potroh 8. haslemezének hátulsó széle kerekített vagy középen kissé szögletes (nőstények és hímek). – Feje rendesen fekete. Előháta általában fekete vagy barnásfekete. Szárnyfedői többnyire barnák vagy vörösesbarnák. Potroha jobbára fekete vagy barnásfekete. Csápjai rendszerint feketés barnák vagy barnák; az 1–2. vagy az 1–3. íz világos vörösesbarna. Lábai legtöbbször világos vörösesbarnák. Halántéka a szemek mögött 0,5–0,8-szer rövidebb, mint a szem. Csápjainak 10. íze 1,6–2,0-szer szélesebb, mint amilyen hosszú. Előháta 1,32–1,37-szor szélesebb, mint amilyen hosszú. Szárnyfedővarrata 0,72–0,79-szor rövidebb, mint az előhát. 3,5–5,0 mm. Előfordul Észak-, Nyugat-, Közép-, Kelet- és Délkelet-Európában, Kis-Ázsiában, Szibériában, Kelet-Ázsiában (Japán), valamint Közép-Ázsia magashegységi tájain (Kína: Hszincsiang). Észak-Amerikába behurcolták. Az erdős tájak lakója. Faunaterületünkön mindenütt megtalálható. A hegyvidék és a dombvidék nedves-üde erdeinek jellemző faja, szórványosan azonban a síkságon is előfordul (a nagyobb folyók mentén; nedvesebb erdőkben: égerlápokban, tölgy-kőris-szil ligetekben, gyertyános kocsányos tölgyesekben). Elsősorban gombák (főleg csöves termőrétegű, pl. Boletus és Leccinum, ritkábban lemezes termőrétegű gombafajok, pl. Amanita) rothadó termőtestén él, ráakadhatunk azonban gombásodó növényi anyagokon (avarban, elhalt fák korhadékában stb.), és nagy ritkán barlangok bejárati szakaszában, dögön, fák kifolyó nedvén, kisemlősök jártaiban is (iii–xi.) (= Aleochara fumata Gravenhorst, 1802; A. mycetophaga Kraatz, 1856) – Gombakedvelő fürkészholyva   fumata Gravenhorst, 1802 57 (56) A szárnyfedők szőrözete a korongon hátrafelé és ferdén kifelé (a külső csúcsszöglet irányába) fésült szőrökből áll. A lábfejek utolsó íze rendesen két-két, páronként nagyjából egyenlő hosszúságú talpsörtét visel. A potroh 3–6. hátlemeze a tövén eléggé erősen és sűrűn, a hátulsó szegélyénél, illetve a hátulsó felében lényegesen gyérebben és kissé finomabban pontozott. A 8. haslemez hátulsó széle kerekített (nőstények), illetve középen tompán kihegyesedik (hímek). – Feje rendesen fekete. Előháta általában fekete vagy barnásfekete. Szárnyfedői többnyire barnák vagy vörösesbarnák. Potroha jobbára fekete vagy barnásfekete. Csápjai rendszerint feketés barnák vagy barnák; az 1–2. íz világosabb barna vagy vörösesbarna. Lábai legtöbbször világos vörösesbarnák. Halántéka a szemek mögött 0,7–0,9-szer rövidebb, mint a szem. Csápjainak 10. íze 1,6–2,2-szer szélesebb, mint amilyen hosszú. Előháta 1,25–1,32-szor szélesebb, mint amilyen hosszú. Szárnyfedővarrata 0,78–0,83-szor rövidebb, mint az előhát. 3,0–5,0 mm. Észak-, Nyugat-, Közép-, Kelet- és Délkelet-Európa, a Kaukázus, Kis-Ázsia és Szibéria erdős tájain honos. Faunaterületünkön mindenütt megtalálható. A hegy-, a domb- és a síkvidék zárt erdeiben él. Az Alföldön többnyire csak a nagyobb folyók mentén, nedvesebb erdőkben, pl. tölgy-kőris-szil ligetekben, gyertyános kocsányos tölgyesekben található szórványosan. Elvétve nedves-üde gyepekben is előfordul. A kalapos gombákat, különösképpen a Boletaceae család fajait kedveli, de pl. taplókon is megtalálható. Dögről, fák kifolyó nedvéről, hullott gyümölcsről, rothadó növényi maradványokról, elvétve szárazodó trágyából stb. is gyűjthető (iii–xi.) (= Aleochara moerens Gyllenhal, 1827; A. haemorrhoidalis Mannerheim, 1830; A. lugubris Aubé, 1850) – Gombász fürkészholyva   moerens Gyllenhal, 1827 58 (51) A jellegzetes, teljesen kiszíneződött példányok szárnyfedői többé-kevésbé kétszínűek: korongjuk vöröses vagy sárgás színű, tő- és oldalszegélyük, valamint mellfedőjük sötétebb (discipennis fajcsoport). (A csápok 3. íze legalább olyan hosszú, mint a 2. íz. A lábfejek utolsó íze rendesen két-két, páronként eltérő hosszúságú talpsörtét visel. A fejtető, a hát, valamint a potroh hátlemezei nem egészen testhez simuló szőrözettel borítottak.) 59 (62) A csápok 3. íze kissé hosszabb, mint a 2. íz. A szárnyfedők hátulsó széle a külső csúcsszögletnél alig észrevehetően öblös. A szárnyfedők rendszerint nagyobb részben barnás- vagy sárgásvörösek, illetve barnássárgák, tő- és oldalszegélyük kisebb részben barnásfekete, feketés barna vagy barna. 60 (61) A csápostor vastagabb, határozottabban orsó alakú; a 4. és az 5. íz kissé szélesebb, mint amilyen hosszú. A szárnyfedők kevésbé fényesek: recézetük közepes nagyítással is kivehető. Hímek: a potroh 8. hátlemezének hátulsó széle finoman, nem egészen szabályosan fogazott. – Feje, előháta és potroha rendesen fekete. Szárnyfedői többnyire barnásvörösek, esetleg barnássárgák; a tő- és az oldalszegély, valamint a mellfedő barnásfekete, feketés barna vagy barna. Csápjai rendszerint barnásfeketék, feketés barnák, esetleg barnák. Lábai legtöbbször vörösesbarnák vagy barnásvörösek; a combok gyakran barnásfeketék vagy feketés barnák, és olykor a lábszárak is sötétek. Halántéka a szemek mögött 0,4–0,6-szer rövidebb, mint a szem. Csápjainak 10. íze 1,4–1,6-szer szélesebb, mint amilyen hosszú. Előháta 1,37–1,39-szor szélesebb, mint amilyen hosszú. Szárnyfedővarrata 0,66–0,69-szor rövidebb, mint az előhát. 5,0–7,0 mm. Szórványosan fordul elő Délnyugat-, Nyugat-, Közép- és Délkelet-Európa, valamint Kis-Ázsia erdős tájain. Skandináviában hiányzik. A magasabb hegyvidék, az alhavasi és magashegységi övezet nedves-üde gyepjeinek jellemző faja. A hegyvidék alacsonyabb tartományaiban csak elvétve található. Faunaterületünkön nagyon ritka: elszórtan fordul elő a Kárpátok vidékén, valamint Horvátország magasabb hegyvidékein. Jelenléte ez idáig csupán Szlovákiában (Torna, Zólyom), Erdélyben (Rézbánya), valamint Horvátországban (Rijeka) bizonyított. Előkerülésére talán még Magyarországon is számíthatunk. Leginkább szárazodó trágyában található, elvétve azonban dögön, gombák rothadó termőtestén, rothadó növényi maradványokon stb. is előfordul (iii–viii.) (= Aleochara discipennis Mulsant et Rey, 1853)   [discipennis Mulsant et Rey, 1853] 61 (60) A csápostor vékonyabb, gyengébben orsó alakú; a 4. és az 5. íz kissé hosszabb vagy nagyjából olyan hosszú, mint amilyen széles. A szárnyfedők fényesebbek: recézetük teljesen elmosódott, közepes nagyítással jószerével felismerhetetlen. Hímek: a potroh 8. hátlemezének hátulsó széle lényegében sima. – Feje, előháta és potroha rendesen fekete. Szárnyfedői többnyire barnás- vagy sárgásvörösek; a tő- és az oldalszegély, valamint a mellfedő barnásfekete, feketés barna vagy barna. Csápjai rendszerint barnásfeketék, feketés barnák, esetleg barnák; a csáptőíz gyakran vörösesbarna vagy barnásvörös. Lábai legtöbbször barnásvörösek; a combok gyakran barnásfeketék vagy feketés barnák, és olykor a lábszárak is sötétek. Halántéka a szemek mögött 0,6–0,7-szer rövidebb, mint a szem. Csápjainak 10. íze 1,3–1,6-szer szélesebb, mint amilyen hosszú. Előháta 1,33–1,36-szor szélesebb, mint amilyen hosszú. Szárnyfedővarrata 0,73–0,97-szor rövidebb, mint az előhát. 4,5–5,6 mm. A Földközi-, a Fekete- és a Kaszpi-tenger mediterrán, illetve szárazföldi éghajlatú partvidékein honos. Előfordul Délnyugat-Európában (Spanyolország), valamint Közép- és Délkelet-Európa déli peremén (Franciaország, Olaszország; Albánia, Bulgária, Crna Gora, Görögország), továbbá Észak-Afrikában (Algéria, Tunézia), valamint a Közel-Keleten, illetve Közép-Ázsiában (Oroszország). Elterjedési területe a Fekete-tenger partvidékén eléri Bulgáriát, illetve egyesek szerint Romániát is. Előkerülésére talán még faunaterületünkön, az Adriai-tenger partvidékén is számíthatunk. Elsősorban a mediterrán területek lakója, hellyel-közzel azonban a szubmediterrán, illetve a szárazföldi éghajlatú vidékeken is előfordul. A tengerpartok szűkebb környezetében, gyepekben él: mediterrán és sós réteken, szikeseken stb. Főleg szárazodó trágyában található, olykor azonban bomló növényi maradványokon stb. is ráakadhatunk (iii–viii.) (= Aleochara rufipes Mulsant et Rey, 1853, nec Stephens, 1832; A. tenuicornis Kraatz, 1856)   [[tenuicornis Kraatz, 1856]] 62 (59) A csápok 3. íze nagyjából olyan hosszú, mint a 2. íz. A szárnyfedők hátulsó széle a külső csúcsszögletnél nagyon gyengén öblös. A szárnyfedők rendszerint kisebb részben barnásvörösek, tő- és oldalszegélyük nagyobb részben barnásfekete, feketés barna vagy barna. (Hímek: a potroh 8. hátlemezének hátulsó széle lényegében sima.) (A következő két faj külső ismertetőjegyei eléggé bizonytalanok. A nőstényeket olykor az ivari bélyegek alapján sem lehet teljes biztonsággal besorolni.) 63 (64) A szárnyfedők vöröses foltja rendszerint terjedelmesebb, a belső csúcsszöglet, illetve a korong nagyobb részét elfoglalja: előrefelé nagyjából a teljes hosszúság háromnegyedéig terjed. Nőstények: az ondótartály feje inkább tojásdad formájú, tömlője középtájon kevésbé szélesedik ki. Hímek: a párzószervcsúcs (alulról nézve) valamivel szélesebb, inkább lándzsa alakú; hosszanti középvonalában finom barázda húzódik; csúcsa nagyon apró gombocskában végződik. – Feje, előháta és potroha rendesen fekete. Szárnyfedői többnyire feketék vagy barnásfeketék; a hátulsó szegély, valamint a korong vörös, és nem ritkán a mellfedő is barnás vagy vöröses színű. Csápjai rendszerint feketés barnák. Lábai legtöbbször vörösesbarnák; a combok gyakran barnásfeketék vagy feketés barnák, és nem ritkán a lábszárak is többé-kevésbé füstösek. Halántéka a szemek mögött 0,5–0,9-szer rövidebb, mint a szem. Csápjainak 10. íze 1,5–1,7-szer szélesebb, mint amilyen hosszú. Előháta 1,27–1,37-szor szélesebb, mint amilyen hosszú. Szárnyfedővarrata 0,75–0,80-szor rövidebb, mint az előhát. 4,5–7,2 mm. Közép- és Délkelet-Európa, valamint Kis-Ázsia és Irak hegyvidéki tájainak lakója. Közép-Európában egyelőre csak a Keleti-Alpok pereméről (Stájerország) ismert. Faunaterületünkön elszórtan fordul elő, és meglehetősen ritka: ez idő tájt csupán Magyarországról (Balatonszemes, Budapest, Miskolc, Pilisszentlászló, Szin, Szuhafő), Erdélyből (Brassó) és Horvátországból (Plitvice) ismerjük. Úgy tűnik, hogy alföldjeink kivételével mindenütt (irodalmi források szerint elvétve még az erdőhatár fölött is) találkozhatunk vele. Réteken, nedves legelőkön, száraz pusztagyepekben, száraz legelőkön stb. él. Erdőkben csak kivételesen fordul elő. Főleg szárazodó trágyában található, olykor azonban dögön, komposztban, rothadó növényi maradványokon stb. is ráakadhatunk (iii–vi.) (= Aleochara hamulata Assing, 2009) – Termetes fürkészholyva   hamulata Assing, 2009 64 (63) A szárnyfedők vöröses foltja rendszerint kevésbé terjedelmes, a belső csúcsszöglet, illetve a korong kisebb részét foglalja el: előrefelé nagyjából a teljes hosszúság kétharmadáig terjed. Nőstények: az ondótartály feje inkább kerekded formájú, tömlője középtájon erősebben kiszélesedik. Hímek: a párzószervcsúcs (alulról nézve) valamivel keskenyebb, inkább ék alakú; hosszanti középvonalában nincsen barázda; csúcsa tompán hegyes. – Feje, előháta és potroha rendesen fekete. Szárnyfedői többnyire feketék vagy barnásfeketék; a hátulsó szegély, valamint a korong vörös, és nem ritkán a mellfedő is barnás vagy vöröses színű. Csápjai rendszerint feketés barnák. Lábai legtöbbször vörösesbarnák; a combok gyakran barnásfeketék vagy feketés barnák, és nem ritkán a lábszárak is többé-kevésbé füstösek. Halántéka a szemek mögött 0,8–1,0-szer rövidebb, illetve nagyjából olyan hosszú, mint a szem. Csápjainak 10. íze 1,6–1,7-szer szélesebb, mint amilyen hosszú. Előháta 1,31–1,36-szor szélesebb, mint amilyen hosszú. Szárnyfedővarrata 0,75–0,78-szor rövidebb, mint az előhát. 3,5–6,5 mm. Előfordul Nyugat-, Közép- és Délkelet-Európa, a Kaukázus, valamint Kis-Ázsia hegyvidéki tájain. Skandináviában csak Finnországból ismert. A magasabb hegyvidék, az alhavasi és a magashegységi övezet nedves-üde gyepjeinek jellemző faja. A hegyvidék alacsonyabb tartományaiban csak elvétve található, jobbára a nagyobb hegytömegek területén, illetve a hűvösebb, nedvesebb éghajlatú vidékeken. Faunaterületünkön elszórtan fordul elő, és igen ritka: bizonyító példányaink csupán Szlovákiából (Jolsva) és Erdélyből (Királykő-hegység, Szebeni-hegység, Széples) vannak. A Kárpátok vidékén talán mindenütt előfordul, és előkerülésére Horvátország magasabb hegyvidékein is számíthatunk. Hegyi réteken, legelőkön stb. él. Erdőkben csak kivételesen fordul elő. Főleg szárazodó trágyában található, olykor azonban dögön, komposztban, rothadó növényi maradványokon stb. is ráakadhatunk (iv–vii, ix, xi.) (= Aleochara maculata Brisout de Barneville, 1863)   [maculata Brisout de Barneville, 1863] 65 (38) A fejtető szőrözete két oldalt befelé és (legalább hátul) kissé ferdén hátrafelé fésült szőrökből áll. (A csápok 3. íze kissé rövidebb, mint a 2. íz. A lábfejek utolsó íze rendesen két-két talpsörtét visel.) 66 (71) A középtori melltőlemez hosszanti középvonalában húzódó bordácska a lemez teljes hosszúságában nyomon követhető. A lábfejek utolsó íze rendesen két-két, páronként eltérő hosszúságú talpsörtét visel; a sörték nagyjából egyenesek, lényegesen rövidebbek a karmoknál. A fejtető, az előhát és a szárnyfedők fényesek, és a jellegzetes, teljesen kiszíneződött példányok szárnyfedői többé-kevésbé kétszínűek: korongjuk többnyire vörösesbarna, illetve barnás- vagy sárgásvörös; a tőszegély, az oldalszélek, a mellfedő, valamint a pajzsocska környéke sötétebb (laevigata fajcsoport). (A középső lábszárak középső érzéksörtéje nemigen különböztethető meg a lábszár rendes szőreitől.) (Az itt felsorolt fajok külső ismertetőjegyei meglehetősen bizonytalanok. A nőstényeket olykor az ivari bélyegek alapján sem lehet teljes bizonyossággal meghatározni.) 67 (68) A szárnyfedők korongjának vöröses foltja rendszerint elmosódottabb, és sötétebb árnyalatú: inkább vörösesbarna vagy barnásvörös színű. A fejtető (különösen a nagyobb termetű példányok esetében) sokszor kissé lapított. A szárnyfedők, illetve a potroh hátlemezeinek pontozása kevésbé erős, ugyanakkor élesebb, és valamivel sűrűbb. A potroh 7. hátlemeze általában valamivel finomabban, és gyakorta majdnem olyan sűrűn pontozott, mint a 6. hátlemez. Általában nagyobb termetű bogarak. A nőstények ondótartályának feje gömbölyded, és lényegesen szélesebb, mint a tömlő. A hímek párzószerve (oldalról nézve) középtájon gyengén befűződött; a párzószervcsúcs töve két oldalt rendesen kissé duzzadt; az oldalsó kapocslemezek csúcsa kerekített. – Feje, előháta és potroha rendesen fekete vagy barnásfekete. Szárnyfedői többnyire vörösesbarnák vagy barnásvörösek; a tőszegély, az oldalszélek, a mellfedő, valamint a pajzsocska környéke sötétebb. Csápjai rendszerint feketés barnák; az 1–2. íz gyakran kissé világosabb. Lábai legtöbbször vörösesbarnák vagy barnásvörösek; a combok gyakran sötétebbek, és nem ritkán a lábszárak is füstösek. Halántéka a szemek mögött 0,8–0,9-szer rövidebb, mint a szem. Csápjainak 10. íze 1,7–1,9-szer szélesebb, mint amilyen hosszú. Előháta 1,33–1,50-szor szélesebb, mint amilyen hosszú. Szárnyfedővarrata 0,73–0,81-szor rövidebb, mint az előhát. 3,0–4,7 mm. Előfordul Kelet-Európa, Szibéria és Kelet-Ázsia (Mandzsúria) erdős és füves pusztáin. Előkerülésére, jóllehet csekély valószínűséggel, talán még faunaterületünkön (leginkább az Erdélyi-medencében) is számítani lehet. A nyílt élőhelyeket részesíti előnyben: a réteket, nedves legelőket, száraz pusztagyepeket, száraz legelőket. Elsősorban szárazodó trágyában él, megtalálható azonban dögön, komposztban, rothadó növényi maradványokon stb. is (iv–ix.) (= Aleochara accepta Likovský, 1972)   [[accepta (Likovský, 1972)]] 68 (67) A szárnyfedők korongjának vöröses foltja rendszerint élesebb, és világosabb árnyalatú: inkább sárgásvörös színű. A fejtető (még a nagyobb termetű példányok esetében is) gyengén domború. A szárnyfedők, illetve a potroh hátlemezeinek pontozása erősebb, ugyanakkor kevésbé éles, és valamivel gyérebb. A potroh 7. hátlemeze általában jóval finomabban, és gyakorta valamivel gyérebben pontozott, mint a 6. hátlemez. Általában kisebb termetű bogarak. A nőstények ondótartályának feje hosszúkás, és nem lényegesen szélesebb, mint a tömlő. A hímek párzószerve (oldalról nézve) középtájon határozottan befűződött; a párzószervcsúcs töve két oldalt rendesen nem, illetve alig duzzadt; az oldalsó kapocslemezek csúcsa tompán hegyes. 69 (70) A szárnyfedők vöröses foltja rendszerint terjedelmesebb, a belső csúcsszöglet, illetve a korong nagyobb részét foglalja el: jobban megközelíti az oldalszegélyt, és előrefelé nagyjából a teljes hosszúság háromnegyedéig terjed. Nőstények: az ondótartály köldöke legtöbbször mélyebben benyomott. Hímek: a párzószerv (oldalról nézve) erősebben hajlott; a párzószervcsúcs csúcsa valamivel kisebb gombocskában végződik. A párzószervcsúcs (alulról nézve) szélesebb. Hosszanti középvonalában rövidebb és szélesebb, a tő táján határozottan bemélyedő árkocska húzódik (ezért az oldalszélek a tőnél kifejezetten lécszerűek): a lemez ugyanott csekély mértékben szélesebb, mint a csúcs előtti, alig kiszélesedő szakaszon. – Feje és előháta rendesen fekete vagy barnásfekete. Szárnyfedői többnyire feketék vagy barnásfeketék; a hátulsó szegély, valamint a korong sárgásvörös. Potroha jobbára fekete. Csápjai rendszerint feketék vagy barnásfeketék; az 1–2. íz olykor kissé világosabb. Lábai legtöbbször feketés vörösesbarnák; a combok gyakran feketék vagy barnásfeketék, és nem ritkán a lábszárak is sötétek. Halántéka a szemek mögött 0,8–0,9-szer rövidebb, mint a szem. Csápjainak 10. íze 1,5–1,9-szer szélesebb, mint amilyen hosszú. Előháta 1,34–1,43-szor szélesebb, mint amilyen hosszú. Szárnyfedővarrata 0,69–0,80-szor rövidebb, mint az előhát. 3,5–5,5 mm. Elterjedési területe magában foglalja Délkelet-Európát és a Kaukázus vidékét (Örményország), valamint Kis-Ázsiát. Az erdős és füves puszták jellemző faja. Faunaterületünkön valószínűleg mindenütt megtalálható – a hegyvidék alacsonyabb övezeteiben, a dombvidéken és a síkságon honos –, és nem különösebben ritka. Ez idő szerint még csupán Magyarországról, Szlovákiából, Erdélyből és Horvátországból ismerjük, előkerülésére azonban másutt is bizonyosan számíthatunk. Környezeti igénye és életmódja a következő fajéhoz hasonló (iv–vii, x–xi.) (= Aleochara grandeguttata Assing, 2009) – Pusztai fürkészholyva   grandeguttata Assing, 2009 70 (69) A szárnyfedők vöröses foltja rendszerint kevésbé terjedelmes, a belső csúcsszöglet, illetve a korong kisebb részét foglalja el: kevésbé közelíti meg az oldalszegélyt, és előrefelé nagyjából a teljes hosszúság kétharmadáig terjed. Nőstények: az ondótartály köldöke legtöbbször sekélyebben benyomott. Hímek: a párzószerv (oldalról nézve) gyengébben hajlott; a párzószervcsúcs csúcsa valamivel nagyobb gombocskában végződik. A párzószervcsúcs (alulról nézve) keskenyebb. Hosszanti középvonalában hosszabb és keskenyebb, a tő táján elenyésző árkocska húzódik (ezért az oldalszélek a tőnél legfeljebb gyengén lécszerűek): a lemez ugyanott csekély mértékben keskenyebb, mint a csúcs előtti, valamelyest kiszélesedő szakaszon. – Feje, előháta és potroha rendesen fekete. Szárnyfedői többnyire feketék; a hátulsó szegély, valamint a korong sárgásvörös. Csápjai rendszerint feketék vagy barnásfeketék; az 1–2. íz olykor kissé világosabb. Lábai legtöbbször feketés vörösesbarnák; a combok gyakran feketék vagy barnásfeketék, és nem ritkán a lábszárak is sötétek. Halántéka a szemek mögött 0,7–0,9-szer rövidebb, mint a szem. Csápjainak 10. íze 1,7–2,0-szer szélesebb, mint amilyen hosszú. Előháta 1,28–1,45-szor szélesebb, mint amilyen hosszú. Szárnyfedővarrata 0,72–0,85-szor rövidebb, mint az előhát. 2,5–6,0 mm. Előfordul Észak-, Délnyugat-, Közép-, Kelet- és Délkelet-Európában, a Kaukázus vidékén, Kis-Ázsiában, Irán magashegységi tájain, Szibériában, Észak-Afrikában (Algéria, Egyiptom, Marokkó), valamint Kelet-Ázsiában (Mandzsúria). Közép-Ázsia magashegységi tájain (Afganisztán, Kazahsztán, Üzbegisztán) is jelen van. Az erdős és füves puszták jellemző faja. Faunaterületünkön mindenütt megtalálható. Elterjedt a hegyvidék alacsonyabb övezeteiben, a dombvidéken és a síkságon. Gyeptársulásokban (réteken, nedves legelőkön, száraz pusztagyepekben, száraz legelőkön) él; erdőkben csak kivételesen fordul elő. Főleg szárazodó trágyában található, rálelhetünk azonban dögökön, emlősök fészkében, komposztban, rothadó növényi maradványokon stb. is (ii–xi.) (= Aleochara laevigata Gyllenhal, 1810; A. apicalis Ménétries, 1832, nec Stephens, 1832; A. bisignata Erichson, 1837; A. rufipennis Heer, 1839, nec Stephens, 1832) – Sima fürkészholyva [sima trágyaholyva]   laevigata Gyllenhal, 1810 71 (66) A középtori melltőlemez hosszanti középvonalában húzódó bordácska nem éri el a lemez csúcsát: a lemez hosszúságának kétharmada, fele, illetve negyede táján elenyészik. A lábfejek utolsó íze rendesen két-két, páronként nagyjából egyenlő hosszúságú talpsörtét visel; a sörték kifelé hajlanak, kissé rövidebbek a karmoknál. Ha a fejtető, az előhát és a szárnyfedők fényesek, akkor a jellegzetes, teljesen kiszíneződött példányok szárnyfedői többé-kevésbé egyszínűek, feketék vagy barnásfeketék, néha feketés barnák, esetleg barnák. (A potroh hátlemezei az elülső szegélynél eléggé finoman pontozottak, nagyjából úgy, mint másutt. A középső lábszárak középső érzéksörtéje legfeljebb olyan hosszú, mint a lábszár szélessége.) 72 (79) A fejtető, az előhát és a szárnyfedők fényesebbek: recézetük többé-kevésbé elmosódott, közepes nagyítással nehezen, az előháton jobbára csak nyomokban kivehető (sparsa fajcsoport). (A középtori melltőlemez hosszanti középvonalában húzódó bordácska megközelítőleg a lemez hosszúságának kétharmadáig terjed.) (Az itt tárgyalt fajok külső ismertetőjegyei meglehetősen bizonytalanok, jobbára csekély megkülönböztető értékűek, vizsgálatuk ráadásul eléggé körülményes. A nőstények helyes besorolása nem egyszer még az ivari bélyegek alapján is kétséges.) 73 (74) Az állkapcsi tapogatók 4. ízének töve nagyon gyengén duzzadt; a 3. íz 2,2–2,9-szer hosszabb, mint amilyen széles, egyszersmind 1,4–1,9-szer hosszabb, mint a 4. íz. A potroh 3–5. hátlemeze valamivel sűrűbben pontozott. A párzószervcsúcs töve két oldalt kissé duzzadt; az elülső párzószervtaraj fejletlen és hosszú; az oldalsó kapocslemezek viszonylag nagyok, tövüknél erősen kiszélesednek. – Feje, előháta és potroha rendesen fekete vagy barnásfekete. Szárnyfedői többnyire feketék vagy barnásfeketék, olykor feketés barnák, esetleg barnák. Csápjai rendszerint feketék vagy barnásfeketék, olykor feketés barnák vagy barnák; az 1–2. vagy az 1–3. íz néha kissé világosabb. Lábai legtöbbször vörösesbarnák; a combok gyakran feketék vagy barnásfeketék, és nem ritkán a lábszárak is füstösek. Halántéka a szemek mögött 0,7–0,9-szer rövidebb, mint a szem. Csápjainak 10. íze 1,6–1,8-szer szélesebb, mint amilyen hosszú. Előháta 1,25–1,37-szor szélesebb, mint amilyen hosszú. Szárnyfedővarrata 0,83–0,91-szor rövidebb, mint az előhát. 3,0–6,0 mm. Előfordul Észak-Európában (Skandinávia), Délnyugat-, Nyugat-, Közép-, valamint Délkelet-Európában (Kárpátok vidéke), a Kaukázusban, Kis-Ázsiában, Szibériában, a Kanári- és a Madeira-szigeteken, továbbá Kelet-Ázsiában (Mandzsúria). Délkelet-Ázsiában is jelen van. Az erdős tájak lakója. Faunaterületünkön általánosan elterjedt. A hegyvidéki nedves-üde erdők övezetének jellemző faja, nagy ritkán azonban az alacsonyabb területeken (elvétve még az Alföld peremvidékein is) megtalálható. A hűvös, nedves éghajlatot, a sötét, nedves környezetet kedveli. Elsősorban a bükkösök, szurdokerdők, gyertyános tölgyesek, lucosok stb. lakója, száraz erdőkben csak véletlenszerűen fordul elő. A magasabb övezetekben néha nedves-üde gyepekben is megtalálható. Bomló szerves anyagokon (dögön, emlősök fészkében, fák kifolyó nedvén, istállók, vadetetők alomjában, komposztban, rothadó gombákon, rothadó növényi maradványokon, trágyában stb.) él. Előszeretettel húzódik be üregekbe, barlangokba, ahol denevérek tetemén, denevérguanón, emberi ürüléken stb. található. Nem ritkán települések, emberi lakóhelyek környékén is ráakadhatunk (ii–xi.) (= Aleochara funebris Wollaston, 1864; Baryodma diversa auct., nec J. Sahlberg, 1876; Aleochara diversa var. albovillosa Bernhauer, 1901) – Barlanglakó fürkészholyva   funebris Wollaston, 1864 74 (73) Az állkapcsi tapogatók 4. ízének töve gyengébben-erősebben duzzadt; a 3. íz 1,5–2,2-szer hosszabb, mint amilyen széles, egyszersmind 1,0–1,4-szer hosszabb (illetve nagyjából olyan hosszú), mint a 4. íz. A potroh 3–5. hátlemeze valamivel gyérebben pontozott. A párzószervcsúcs töve két oldalt nem, illetve alig duzzadt; az elülső párzószervtaraj vagy fejlett és hosszú, vagy fejletlen és rövid; az oldalsó kapocslemezek viszonylag kicsik, tövüknél gyengén kiszélesednek. 75 (78) Az állkapcsi tapogatók 4. íze a tövénél gyengén duzzadt; a 3. íz 1,8–2,2-szer hosszabb, mint amilyen széles. A párzószervcsúcs (alulról nézve) a tövétől a csúcsa felé rövidebb szakaszon keskenyedik. Az elülső párzószervtaraj fejlett és hosszú; az oldalsó kapocslemezek rendszerint erősebben görbültek, csúcsuk tompán hegyes. 76 (77) Az esetek többségében a potroh 8. haslemezének hátulsó széle középen majdnem szabályosan kerekített (nőstények), illetve hegyesebben kihúzott, két oldalt határozottabban homorú (hímek). A párzószerv hasi oldalának vonala (oldalról nézve) erősebben ívelt. Az oldalsó kapocslemezek valamivel rövidebbek, csúcsuk erősebben görbült. – Feje, előháta és potroha rendesen fekete vagy barnásfekete. Szárnyfedői többnyire feketék vagy barnásfeketék, olykor feketés barnák, esetleg barnák. Csápjai rendszerint feketék vagy barnásfeketék, olykor feketés barnák vagy barnák; az 1–2. vagy az 1–3. íz néha kissé világosabb. Lábai legtöbbször vörösesbarnák; a combok gyakran feketék vagy barnásfeketék, és nem ritkán a lábszárak is füstösek. Halántéka a szemek mögött 0,8–0,9-szer rövidebb, mint a szem. Csápjainak 10. íze 1,6–1,8-szer szélesebb, mint amilyen hosszú. Előháta 1,25–1,34-szor szélesebb, mint amilyen hosszú. Szárnyfedővarrata 0,87–0,90-szor rövidebb, mint az előhát. 3,0–5,5 mm. Előfordul Nyugat-, Közép-, valamint Délkelet-Európa (Dinári-hegység és Kárpátok vidéke), továbbá Kis-Ázsia erdős tájain. Skandináviában a tajga déli peremén is jelen van. Faunaterületünkön valószínűleg mindenütt megtalálható, szórványos előfordulása, illetve ritkasága miatt azonban elterjedését még nem tudjuk körvonalazni. Ez idáig csupán Magyarországon (Kőszeg: Óház-tető; Pilisszentkereszt: Vaskapu-szurdok; Sopron: Poloskás-bérc; Zalavár: Lebuj), Szlovákiában (pl. Barlangliget), Romániában (Nagypatak) és Horvátországban (Karlovac) találták. Bizonyára a hegy- és a dombvidék nedves-üde erdeinek lakója. Bomló szerves anyagokon (avarban, dögön, emlősök fészkében, fák kifolyó nedvén, istállók alomjában, komposztban, rothadó gombákon, rothadó növényi maradványokon, trágyában stb.) él (iv–xi.) (= Aleochara stichai Likovský, 1965) – Hegyvidéki fürkészholyva   stichai Likovský, 1965 77 (76) Az esetek többségében a potroh 8. haslemezének hátulsó széle középen tompán szögletes (nőstények), illetve tompábban szögletes, két oldalt gyengébben homorú (hímek). A párzószerv hasi oldalának vonala (oldalról nézve) fokozatos ívben hajlik a csúcs felé. Az oldalsó kapocslemezek valamivel hosszabbak, csúcsuk gyengébben görbült. – Feje, előháta és potroha rendesen fekete vagy barnásfekete. Szárnyfedői többnyire feketék vagy barnásfeketék, olykor feketés barnák, esetleg barnák. Csápjai rendszerint feketék vagy barnásfeketék, olykor feketés barnák vagy barnák; az 1–2. vagy az 1–3. íz néha kissé világosabb. Lábai legtöbbször vörösesbarnák; a combok gyakran feketék vagy barnásfeketék, és nem ritkán a lábszárak is füstösek. Halántéka a szemek mögött nagyjából 0,9-szer rövidebb, mint a szem. Csápjainak 10. íze nagyjából 1,7-szer szélesebb, mint amilyen hosszú. Előháta nagyjából 1,22-szor szélesebb, mint amilyen hosszú. Szárnyfedővarrata nagyjából 0,85-szor rövidebb, mint az előhát. 3,5–5,5 mm. Délnyugat-, Nyugat-, Közép-, Kelet- és Délkelet-Európa, a Kaukázus, Szibéria, Észak-Afrika (Algéria, Marokkó, Tunézia) és Kelet-Ázsia (Mandzsúria) erdős tájain honos. Korábban közzétett elterjedési adatai a téves meghatározások, illetve a faji nevek kétértelmű használata miatt javarészt megbízhatatlanok. (A Baryodma diversa néven közreadott adatok például nagyobbrészt az Aleochara funebris fajra értendők.) Jelenléte faunaterületünkön bizonyító példányok hiányában kérdéses. Környezeti igénye és életmódja a következő fajéhoz hasonló (i, iii, v–vi, viii.) (= Baryodma diversa J. Sahlberg, 1876, nec Aleochara diversa Mulsant et Rey, 1853; Aleochara kamila Likovský, 1984)   [[diversa (J. Sahlberg, 1876)]] 78 (75) Az állkapcsi tapogatók 4. íze a tövénél eléggé erősen duzzadt; a 3. íz 1,5–2,0-szer hosszabb, mint amilyen széles. A párzószervcsúcs (alulról nézve) a tövétől a csúcsáig hosszabb szakaszon keskenyedik. Az elülső párzószervtaraj fejletlen és rövid; az oldalsó kapocslemezek rendszerint gyengébben görbültek, csúcsuk tompa. – Feje, előháta és potroha rendesen fekete vagy barnásfekete. Szárnyfedői többnyire feketék vagy barnásfeketék, olykor feketés barnák, esetleg barnák. Csápjai rendszerint feketék vagy barnásfeketék, olykor feketés barnák vagy barnák; az 1–2. vagy az 1–3. íz néha kissé világosabb. Lábai legtöbbször vörösesbarnák; a combok gyakran feketék vagy barnásfeketék, és nem ritkán a lábszárak is füstösek. Halántéka a szemek mögött 0,7–0,9-szer rövidebb, mint a szem. Csápjainak 10. íze 1,6–1,8-szer szélesebb, mint amilyen hosszú. Előháta 1,27–1,34-szor szélesebb, mint amilyen hosszú. Szárnyfedővarrata 0,86–0,93-szor rövidebb, mint az előhát. 2,0–5,0 mm. Európa, Kis-Ázsia és Kelet-Ázsia (Himalája) erdős tájain honos. Faunaterületünkön általánosan elterjedt. Előfordul a hegyvidék, a dombvidék és a síkság erdős tájain. Inkább erdei állat, de fátlan élőhelyeken is megtalálható (mindenütt elsősorban nedves-üde, árnyas, párás környezetben). Bomló szerves anyagokon (avarban, darazsak, hangyák és poszméhek fészkének hulladékain, denevérguanón, dögön, elhalt fák gombás tuskóján, törzsén és leváló kérge alatt, fák kifolyó nedvén, gombák rothadó termőtestén, komposztban, madarak és emlősök fészkében, rothadó növényi maradványokon, szárazodó trágyában, szénatörmelékben, víz által partra sodort uszadékban stb.) él (i–xii.) (= Aleochara sparsa Heer, 1839; A. intractabilis Heer, 1839; Baryodma succicola Thomson, 1867) – Közönséges fürkészholyva   sparsa Heer, 1839 79 (72) A fejtető, az előhát és a szárnyfedők kevésbé fényesek: recézetük eléggé éles, közepes nagyítással még az előhát korongján is jól kivehető. 80 (83) A homlok elülső széle (elölről és felülről nézve egyaránt jól látható) nagyjából egyenes vagy középen alig észrevehetően öblös. Az előhát erősebb, élesebb, jobban kivehető recézete többnyire összefüggő hálózatot alkot. A középtori melltőlemez hosszanti középvonalában húzódó bordácska megközelítőleg a lemez hosszúságának kétharmadáig, illetve feléig terjed. Hímek: a potroh 8. hátlemezének hátulsó széle lényegében sima (sanguinea fajcsoport). 81 (82) A fej kisebb, és inkább kerekded formájú. A fejtető és a hát (különösen a szárnyfedők) valamivel sűrűbben pontozottak: a pontok kisebbek, számosabbak. A jellegzetes, teljesen kiszíneződött példányok szárnyfedői világos vörösesbarnák; a tő- és az oldalszegély, valamint a mellfedő nem ritkán feketés barna vagy barna. A középtori melltőlemez hosszanti középvonalában húzódó bordácska megközelítőleg a lemez hosszúságának kétharmadáig terjed. – Feje és potroha rendesen fekete vagy barnásfekete. Előháta általában fekete, barnásfekete vagy feketés barna. Csápjai rendszerint feketés barnák vagy barnák; az 1–2. vagy az 1–3. íz világos vörösesbarna. Lábai legtöbbször világos vörösesbarnák; a combok olykor kissé sötétebbek. Halántéka a szemek mögött 0,7–0,8-szer rövidebb, mint a szem. Csápjainak 10. íze 1,3–1,7-szer szélesebb, mint amilyen hosszú. Előháta 1,32–1,38-szor szélesebb, mint amilyen hosszú. Szárnyfedővarrata 0,89–0,95-szor rövidebb, mint az előhát. 2,8–5,0 mm. Észak-, Nyugat-, Közép-, Kelet- és Délkelet-Európa, a Kaukázus, Szibéria és Kelet-Ázsia (Mandzsúria) erdős tartományainak lakója. Faunaterületünkön szórványosan található a hegyvidék, a dombvidék és a síkság erdős tájain. A magasabb övezetekben, illetve az Alföld legszárazabb éghajlatú területein hiányozni látszik. Többnyire fák odvában fészkelő madarak (pl. Coloeus), emlősök (pl. Dryomys, Glis, Sciurus), redősszárnyú darazsak (pl. Vespa crabro) fészkének hulladékain fordul elő. Települések, emberi lakóhelyek környékén is ráakadhatunk, ahol rendszerint állati ürülékkel vegyes növényi törmelékben (galambdúcok, esetleg istállók, nyúlketrecek, tyúkólak stb. hulladékain) található. Kivételesen dögön, gombák rothadó termőtestén is ráakadhatunk (iii, v–xii.) (= Staphylinus sanguineus Linnaeus, 1758; Aleochara brunneipennis Kraatz, 1856) – Vöröses fürkészholyva   sanguinea (Linnaeus, 1758) 82 (81) A fej nagyobb, és inkább kerekített négyszög formájú. A fejtető és a hát (különösen a szárnyfedők) valamivel gyérebben pontozottak: a pontok nagyobbak, kevésbé számosak. A jellegzetes, teljesen kiszíneződött példányok szárnyfedői többnyire feketék vagy barnásfeketék. A középtori melltőlemez hosszanti középvonalában húzódó bordácska megközelítőleg a lemez hosszúságának feléig terjed. – Feje, előháta és potroha rendesen fekete. Csápjai rendszerint feketés barnák. Lábai legtöbbször barnák; a combok sötétebbek. Halántéka a szemek mögött nagyjából olyan hosszú, mint a szem. Csápjainak 10. íze nagyjából 1,6-szer szélesebb, mint amilyen hosszú. Előháta nagyjából 1,29-szor szélesebb, mint amilyen hosszú. Szárnyfedővarrata nagyjából 0,93-szor rövidebb, mint az előhát. 3,5–4,0 mm. Elszórtan fordul elő Közép- és Délkelet-Európa, valamint a Kaukázus erdős tájain. Közép-Európa északi tartományaiban hiányzik. Faunaterületünkön Magyarországon („Ungarn”) és Szlovákiában (Pozsonyligetfalu) találták, bizonyos azonban, hogy másutt is jelen van. Előfordulása határainkon belül valószínűnek látszik, pontosabb adat hiányában azonban nem tekinthetjük biztosnak. Mindenütt nagyon ritka. Kisemlősök (jobbára a vakond) fészkében akadhatunk rá. Kivételesen dögön stb. is megtalálható. Mindenekelőtt ősz derekától tavasz derekáig (fagymentes, hűvös, párás napokon, illetve hóolvadás idején) rajzik (i–v, xi–xii.) (= Aleochara vagepunctata Kraatz, 1856)   [vagepunctata Kraatz, 1856] 83 (80) A homlok elülső széle (jobban látható elölről, mint felülről nézve) középen határozottan öblös. Az előhát finomabb, elmosódottabb, nehezebben kivehető recézete többnyire szakadozott hálózatot alkot. A középtori melltőlemez hosszanti középvonalában húzódó bordácska megközelítőleg a lemez hosszúságának negyedéig terjed. Hímek: a potroh 8. hátlemezének hátulsó széle finoman fogazott (haemoptera fajcsoport). – Feje, előháta és potroha rendesen barnásfekete. Szárnyfedői többnyire sárgásbarnák vagy barnássárgák; a varratszöglet környéke kissé sötétebb. Csápjai rendszerint barnák. Lábai legtöbbször sárgásbarnák, illetve barnás- vagy vörösessárgák. Halántéka a szemek mögött 0,6–0,8-szer rövidebb, mint a szem. Csápjainak 10. íze 1,5–1,8-szer szélesebb, mint amilyen hosszú. Előháta 1,39–1,42-szor szélesebb, mint amilyen hosszú. Szárnyfedővarrata 0,81–0,90-szor rövidebb, mint az előhát. 3,5–4,5 mm. Előfordul Közép-, valamint Délkelet-Európában (Kárpátok vidéke), továbbá a Kaukázus vidékén (Krím-félsziget). Skandináviában csak Finnország és Karélia területéről ismert. Faunaterületünkön szórványosan fordul elő: pl. Magyarország (Kalocsa, Mosonmagyaróvár), Burgenland (Gyanafalva, Léka, Zurány), Szlovákia (Dévényújfalu), Erdély. Adatai részben ellenőrzésre szorulnak. Mindenütt nagyon ritka. Fészeklakó faj. Mindenekelőtt az üregi nyúl társaságában él, elvétve azonban a vakond és a róka járataiban is előfordul. Nagy ritkán dögön, emberi ürüléken, komposztban is megtalálható. Elsősorban tavasszal rajzik (iii–vii, x.) (= Aleochara haemoptera Kraatz, 1856; Baryodma haematica Mulsant et Rey, 1874) – Fészeklakó fürkészholyva   haemoptera Kraatz, 1856 84 (37) A hátulsó lábfejek nagyjából olyan hosszúk, mint a hátulsó lábszár. (A fejtető szőrözete két oldalt befelé és (legalább hátul) kissé ferdén hátrafelé fésült szőrökből áll. A lábfejek utolsó íze rendesen két-két, nagyjából egyenlő hosszúságú talpsörtét visel.) 85 (88) A szemek nagyobbak; a halánték a szemek mögött rövidebb, mint a szem. A jellegzetes, teljesen kiszíneződött példányok szárnyfedői többnyire feketék vagy barnásfeketék; a hátulsó szegély, valamint a korong vörösesbarna vagy barnásvörös. A középtori melltőlemez hosszanti középvonalában húzódó bordácska megközelítőleg a lemez hosszúságának háromnegyedéig terjed. A hátulsó lábfejek 5. íze nagyjából olyan hosszú, mint az 1. íz. Hímek: a potroh 8. hátlemezének hátulsó széle lényegében sima (cuniculorum fajcsoport). 86 (87) A fej kerekített négyszög alakú, a szemeknél nem lényegesen szélesebb, mint a szemek mögött. A szemek gyengébben domborúak. Az állkapcsi tapogatók 4. ízének töve gyengébben duzzadt; a 3. íz 2,2–2,6-szer hosszabb, mint amilyen széles. – Feje, előháta és potroha rendesen fekete. Szárnyfedői többnyire feketék vagy barnásfeketék; a hátulsó szegély és a korong vörösesbarna vagy barnásvörös. Csápjai rendszerint feketés barnák vagy barnák; az 1–2. íz vörösesbarna vagy barnásvörös. Lábai legtöbbször vörösesbarnák vagy barnásvörösek; a combok gyakran kissé sötétebbek. Halántéka a szemek mögött 0,5–0,9-szer rövidebb, mint a szem. Csápjainak 10. íze 1,5–1,8-szer szélesebb, mint amilyen hosszú. Előháta 1,28–1,40-szor szélesebb, mint amilyen hosszú. Szárnyfedővarrata 0,71–0,84-szor rövidebb, mint az előhát. 3,0–6,2 mm. Előfordul Nyugat-, Közép-, Kelet- és Délkelet-Európában, a Kaukázusban, Kis-Ázsiában, Irán magashegységi tájain, Nyugat-Szibériában, Észak-Afrikában (Algéria, Líbia, Marokkó, Tunézia), a Közel-Keleten és Kelet-Ázsiában (Himalája). Állítólag Dél-Amerikában (Brazília) is megtalálták. Az erdős vidékek lakója. Faunaterületünkön Magyarországon, Burgenlandban és Szlovákiában gyűjtötték. Az erdős puszták övében (Esztergom, Királyhegyes, Nagyrozvágy, Szin), különösen az alacsonyabb hegyvidéken és a dombvidéken elterjedt, de ritka. Fészeklakó faj. Mindenekelőtt a borz, a hörcsög, az ürge és az üregi nyúl társaságában él, de róka, valamint partifecske fészkében is találták már, sőt juhtrágyából is előkerült. Elsősorban tavasszal rajzik (ii–xii.) (= Aleochara cuniculorum Kraatz, 1858; A. peusi Wagner, 1949) – Hosszúlábú fürkészholyva   cuniculorum Kraatz, 1858 87 (86) A fej már-már szív alakú, a szemeknél lényegesen szélesebb, mint a szemek mögött. A szemek erősebben domborúak. Az állkapcsi tapogatók 4. íze a tövénél erősebben duzzadt; a 3. íz 2,0–2,2-szer hosszabb, mint amilyen széles. – Feje, előháta és potroha rendesen fekete. Szárnyfedői többnyire feketék vagy barnásfeketék; a hátulsó szegély és a korong vörösesbarna vagy barnásvörös. Csápjai rendszerint barnásfeketék vagy feketés barnák; az 1–2. íz kissé világosabb. Lábai legtöbbször vörösesbarnák vagy barnásvörösek. Halántéka a szemek mögött 0,4–0,7-szer rövidebb, mint a szem. Csápjainak 10. íze 1,5–1,7-szer szélesebb, mint amilyen hosszú. Előháta 1,28–1,39-szor szélesebb, mint amilyen hosszú. Szárnyfedővarrata 0,72–0,80-szor rövidebb, mint az előhát. 3,0–6,4 mm. Közép- és Délkelet-Európában (Ausztria, Csehország; Magyarország, Szlovákia) honos. A Kárpát-medencében az erdős puszták övében, az alföldekkel határos alacsonyabb hegyvidéki és dombsági tájak meleg, száraz lejtőin fordul elő. A síkságon, illetve az Alföld és a Kisalföld peremvidékein csak egy-két lelőhelye ismert. A száraz pusztagyepek, száraz legelők jellegzetes állata. Az ürge föld alatti járataiban él, kivételesen azonban megtalálható hörcsög társaságában is, illetve juhtrágyában (iii–vi.) (= Aleochara breiti Ganglbauer, 1897) – Ürgevendég fürkészholyva   breiti Ganglbauer, 1897 88 (85) A szemek kisebbek; a halánték a szemek mögött hosszabb, mint a szem. A jellegzetes, teljesen kiszíneződött példányok szárnyfedői többnyire feketés barnák vagy barnák. A középtori melltőlemez hosszanti középvonalában húzódó bordácska megközelítőleg a lemez hosszúságának negyedéig terjed. A hátulsó lábfejek 5. íze lényegesen rövidebb, mint az 1. íz. Hímek: a potroh 8. hátlemezének hátulsó széle finoman fogazott (spadicea fajcsoport). – Feje és potroha rendesen barnásfekete vagy feketés barna. Előháta általában feketés barna vagy sötétbarna. Csápjai rendszerint feketés barnák vagy barnák. Lábai legtöbbször világosbarnák vagy vörösesbarnák. Halántéka a szemek mögött 1,3–1,5-szer hosszabb, mint a szem. Csápjainak 10. íze nagyjából 1,3-szer szélesebb, mint amilyen hosszú. Előháta 1,23–1,27-szor szélesebb, mint amilyen hosszú. Szárnyfedővarrata 0,81–0,83-szor rövidebb, mint az előhát. 3,5–7,0 mm. Nyugat-, Közép- és Délkelet-Európa, a Kaukázus, Kis-Ázsia és a Közel-Kelet erdős tájain honos. Faunaterületünkön – a magasabb hegyvidéki övezetek kivételével – valószínűleg mindenütt jelen van, az Alföld legmelegebb, legszárazabb vidékein azonban hiányozni látszik. A vakond fészkében, föld alatti járataiban él, nagy ritkán azonban ürge és pocok társaságában is találták. Elvétve a szabadban is ráakadhatunk, pl. vakondjáratok közelében, árvízi uszadékban. Elsősorban ősz derekától tavasz derekáig (fagymentes, hűvös, párás napokon, illetve hóolvadás idején) rajzik (i–xii.) (= Ocalea spadicea Erichson, 1837; O. procera Erichson, 1839) – Sötétpej fürkészholyva   spadicea (Erichson, 1837) 89 (36) A fejtető és a hát recézete erősebb, és mindig éles. A recézet gyengén vagy nagyon gyengén megnyúlt sejtecskéket zár körül. A talpsörték hosszabbak, csúcsuk eléri a karmok csúcsát (= Polycharina Reitter, 1909) [[5. alnem: Polystomota Casey, 1906)]]. (A csápok 3. íze nagyjából olyan hosszú, mint a 2. íz. A fejtető szőrözete két oldalt befelé és (legalább hátul) kissé ferdén hátrafelé fésült szőrökből áll. Az előhát szőrözete ii. fajtájú. Az előhát mellfedőpereme oldalról nézve nem látható. A középtori melltőlemez hosszanti középvonalában húzódó bordácska megközelítőleg a lemez hosszúságának feléig terjed. A középső lábszárak középső érzéksörtéje hosszabb, mint a lábszár szélessége. A hátulsó lábfejek 1. íze nagyjából olyan hosszú, mint a 2–3. íz együttesen. A lábfejek utolsó íze rendesen két-két, páronként nagyjából egyenlő hosszúságú talpsörtét visel; a sörték kifelé hajlanak, nagyjából olyan hosszúk, mint a karmok.) – Feje, előháta és potroha rendesen fekete. Szárnyfedői többnyire feketék vagy barnásfeketék. Csápjai rendszerint barnásfeketék vagy feketés barnák. Lábai legtöbbször feketés vörösesbarnák; a combok barnásfeketék vagy feketés barnák, és gyakorta a lábszárak is sötétek. Halántéka a szemek mögött 1,0–1,1-szer hosszabb (illetve nagyjából olyan hosszú), mint a szem. Csápjainak 10. íze 1,7–2,0-szer szélesebb, mint amilyen hosszú. Előháta 1,24–1,32-szor szélesebb, mint amilyen hosszú. Szárnyfedővarrata 0,84–0,90-szor rövidebb, mint az előhát. 2,5–5,5 mm. Megtalálható az Atlanti-óceán, az Északi- és a Balti-tenger, valamint a Földközi-tenger atlantikus, illetve mediterrán éghajlatú partvidékein: Délnyugat-, Nyugat-, Közép- és Délkelet-Európa, a Kanári-szigetek, Észak-Afrika (Algéria, Marokkó, Tunézia) homokos tengerpartjain. Az atlantikus éghajlatú vidékeken eléggé gyakori, másutt ritkább. Faunaterületünkről egyelőre nem került elő, a szomszédos Dalmáciában (pl. Split) azonban gyűjtötték. Időnként vízzel elöntött, illetve a hullámverés által öntözött fövenyen, bomló növényi anyagokon, elvétve tengeri állatok (csigák, kagylók, halak) maradványain stb. akadhatunk rá (iii–v, vii, x.) (= Aleochara grisea Kraatz, 1856)   [[grisea Kraatz, 1856]] 90 (35) Az előháton, a hosszanti középvonal mellett két oldalt, egy-egy pontsor foglal helyet: ezek egyenként számos, meglehetősen egyenetlenül elhelyezett pontból állnak (= Mecorhopalus Solier, 1849; Coprochara Mulsant et Rey, 1874, nec Mulsant et Rey, 1874) 6. alnem: Coprochara Mulsant et Rey, 1874. (A fejtető szőrözete két oldalt befelé és (legalább hátul) kissé ferdén hátrafelé fésült szőrökből áll. A középtori melltőlemez hosszanti középvonalában húzódó bordácska a lemez teljes hosszúságában nyomon követhető. A lábfejek utolsó íze rendesen két-két, páronként nagyjából egyenlő hosszúságú talpsörtét visel. Hímek: a potroh 8. hátlemezének hátulsó széle sokszor finoman fogazott.) 91 (96) A potroh hátlemezei – mindenekelőtt az 5–7. hátlemez – elöl sokszor sűrűn, a korongon, illetve hátul azonban gyérebben pontozottak. 92 (95) A jellegzetes, teljesen kiszíneződött példányok szárnyfedői többnyire feketék vagy barnásfeketék; a hátulsó szegély, valamint a korong kisebb vagy nagyobb kiterjedésben barnás- vagy sárgásvörös, illetve vörösessárga színű. (Az ide tartozó fajok biztosan csak az ondótartály, illetve a párzószerv vizsgálatával azonosíthatók.) 93 (94) A fej 0,62–0,67-szor keskenyebb, mint az előhát. A szárnyfedők szőrözete a korongon – ellentétben a belső csúcsszöglet tájának szőrözetével – inkább a hátulsó szegély, mint a külső csúcsszöglet felé fésült szőrökből áll. A potroh hátlemezeinek pontozása legtöbbször erősebb és valamivel gyérebb: a pontok mélyebbek, rendszerint jobban megnyúltak. Nőstények: az ondótartály feje nagyobb; a tömlő kivezető szakasza rendesen 2–4 tekervényt alkot. Hímek: a párzószervcsúcs (oldalról nézve) rövidebben kihegyezett. – Feje, előháta és potroha rendesen fekete. Szárnyfedői többnyire feketék vagy barnásfeketék; a hátulsó szegély, és a korong hátulsó fele sárgásvörös. Csápjai rendszerint barnásfeketék vagy feketés barnák; a csáptőíz néha kissé világosabb. Lábai legtöbbször barnák; a combok gyakran barnásfeketék vagy feketés barnák, és olykor a lábszárak is sötétek. Halántéka a szemek mögött 0,6–0,9-szer rövidebb, mint a szem. Csápjainak 10. íze 1,7–2,2-szer szélesebb, mint amilyen hosszú. Előháta 1,25–1,34-szor szélesebb, mint amilyen hosszú. Szárnyfedővarrata 0,71–0,80-szor rövidebb, mint az előhát. 2,0–5,0 mm. Előfordul Európában, Kis-Ázsiában, Irán magashegységi tájain, Szibériában, az Azori- és a Kanári-szigeteken, Észak-Afrikában (Algéria, Egyiptom, Marokkó, Tunézia), a Közel-Keleten, Ciprus szigetén és Kelet-Ázsiában (Himalája; Japán; Kína: Peking; Mandzsúria). S ezen kívül Közép-Ázsia magashegységi tájain (Afganisztán, Kirgizisztán, Kazahsztán, Pakisztán, Tádzsikisztán, Türkmenisztán, Üzbegisztán), illetve az Arab-félszigeten (Jemen, Szaúd-Arábia) is. Erdős és erdőtlen vidékeken is megtalálható. Faunaterületünkön általánosan elterjedt. A hegyvidéken (az erdőhatár fölötti övezeteket is beleértve), a dombvidéken és a síkságon mindenütt jelen van. A gyepes élőhelyek jellemző faja – legelőkön kiváltképpen gyakori –, néha azonban erdőkben is előfordul. Mindenekelőtt szárazodó trágyában él. Ritkábban dögön, madarak fészkében, rothadó növényi maradványokon, víz által partra sodort uszadékban stb. is rálelhetünk (i–xii.) (= Staphylinus bipustulatus Linnaeus, 1760; S. bipunctatus Olivier, 1795; ??Aleochara nitida Gravenhorst, 1802; ??A. velox Stephens, 1832; A. cursor Stephens, 1832; ??A. dorsalis Stephens, 1832; ??Homalota biguttula Kolenati, 1846) – Kétfoltos fürkészholyva [kétfoltos trágyaholyva]   bipustulata (Linnaeus, 1760) 94 (93) A fej 0,65–0,70-szor keskenyebb, mint az előhát. A szárnyfedők szőrözete a korongon – hasonlóan a belső csúcsszöglet tájának szőrözetéhez – inkább a külső csúcsszöglet, mint a hátulsó szegély felé fésült szőrökből áll. A potroh hátlemezeinek pontozása legtöbbször finomabb és valamivel sűrűbb: a pontok sekélyebbek, rendszerint kevésbé megnyúltak. Nőstények: az ondótartály feje kisebb; a tömlő kivezető szakasza rendesen 7–12 tekervényt alkot. Hímek: a párzószervcsúcs (oldalról nézve) hosszabban kihegyezett. – Feje, előháta és potroha rendesen fekete. Szárnyfedői többnyire feketék vagy barnásfeketék; a hátulsó szegély, és a korong hátulsó fele vörösessárga. Csápjai rendszerint barnásfeketék vagy feketés barnák; a csáptőíz néha kissé világosabb. Lábai legtöbbször barnák; a combok gyakran barnásfeketék vagy feketés barnák, és olykor a lábszárak is sötétek. Halántéka a szemek mögött 0,8–0,9-szer rövidebb, mint a szem. Csápjainak 10. íze 1,8–2,3-szer szélesebb, mint amilyen hosszú. Előháta 1,26–1,35-szor szélesebb, mint amilyen hosszú. Szárnyfedővarrata 0,76–0,82-szor rövidebb, mint az előhát. 2,0–4,5 mm. Előfordul Délnyugat-, Nyugat-, Közép- és Délkelet-Európában, a Kaukázusban, Kis-Ázsiában, Irán magashegységi tájain, Szibériában, az Azori-, Kanári- és Madeira-szigeteken, Észak-Afrikában (Algéria, Egyiptom, Líbia, Marokkó), a Közel-Keleten, Kelet-Ázsiában (Himalája; Japán; Kína: Shaanhszi; Koreai-félsziget; Mandzsúria), valamint Közép-Ázsia magashegységi tájain (Afganisztán; Kazahsztán; Kína: Hszincsiang; Tádzsikisztán; Türkmenisztán; Üzbegisztán). Észak-, illetve Közép-Amerikában (pl. Guatemala, Mexikó) is megtalálták. Erdős és erdőtlen vidékeken egyaránt honos. Faunaterületünkön általánosan elterjedt. Elsősorban az Alföldön és a Kisalföldön, valamint az alacsonyabb domb- és hegyvidékek meleg, száraz lejtőin él. A hegyvidékek magasabb övezeteiben elvétve fordul elő. Főleg szárazodó trágyában, ritkábban dögön, emlősök fészkében, fák kifolyó nedvén, rothadó növényi maradványokon, víz által partra sodort uszadékban stb. akadhatunk rá (i–xii.) (= Aleochara verna Say, 1833; Baryodma pauxilla Mulsant et Rey, 1874) – Délvidéki fürkészholyva   verna Say, 1833 95 (92) A jellegzetes, teljesen kiszíneződött példányok szárnyfedői feketék vagy barnásfeketék; a hátulsó szegély és a korong gyakran barnás vagy vöröses árnyalatú. – Feje, előháta és potroha rendesen fekete. Csápjai rendszerint barnásfeketék vagy feketés barnák; a csáptőíz olykor kissé világosabb. Lábai legtöbbször barnák; a combok gyakran feketék vagy barnásfeketék, és nem ritkán a lábszárak is sötétek. Halántéka a szemek mögött 0,8–0,9-szer rövidebb, mint a szem. Csápjainak 10. íze 1,8–2,1-szer szélesebb, mint amilyen hosszú. Előháta 1,26–1,36-szor szélesebb, mint amilyen hosszú. Szárnyfedővarrata 0,72–0,80-szor rövidebb, mint az előhát. 2,5–5,5 mm. Előfordul Európában, Kis-Ázsiában, Irán magashegységi tájain, Szibériában, Kelet-Ázsiában (Himalája) és Közép-Ázsia magashegységi tájain (Kína: Hszincsiang). Európa északi vidékein csak Skandináviában él. Észak-Amerikába behurcolták. Délkelet-Ázsiában és Közép-Amerikában is megtalálták. Elsősorban hűvösebb éghajlatú vidékek – faunaterületünkön a magasabb hegyvidék havasi tartományainak – lakója. Már az alacsonyabb hegyvidéki övezetekben is fölöttébb ritka, elvétve azonban még az Alföldön is megtalálható. Főleg havasi gyepekben, elvétve erdőkben akadhatunk rá. Magyarországon csupán néhány helyről (Budapest, Martonvásár, Szigetbecse, Újfehértó, Vác) ismert, főleg az ember lakóhelyeinek környezetében. Leginkább bomló növényi és állati maradványokon (pl. dögön, gombák rothadó termőtestén, tengerpartra kivetett moszathalmok alatt), valamint szárazodó trágyában él (iii, v–x.) (= Aleochara bilineata Gyllenhal, 1810; A. immaculata Stephens, 1832; A. agilis Stephens, 1832; A. alpicola Heer, 1839) – Nedvességkedvelő fürkészholyva   bilineata Gyllenhal, 1810 96 (91) A potroh hátlemezei nem csupán elöl, hanem hátul is meglehetősen sűrűn pontozottak, jóllehet a korongon, illetve a hátulsó szegélynél a pontok gyakran finomabbak. – Feje, előháta és potroha rendesen fekete. Szárnyfedői többnyire barnásfeketék vagy feketés barnák; a hátulsó szegély és a korong barnás- vagy sárgásvörös, és sokszor a mellfedő is vöröses színű, illetve nem ritkán csak a tőszegély és a váll környéke sötét. Csápjai rendszerint barnásfeketék, feketés barnák vagy barnák; az 1–3. íz nem ritkán kissé világosabb. Lábai legtöbbször vörösesbarnák; a combok olykor sötétebbek. Halántéka a szemek mögött 0,6–0,9-szer rövidebb, mint a szem. Csápjainak 10. íze 2,0–2,3-szer szélesebb, mint amilyen hosszú. Előháta 1,20–1,36-szor szélesebb, mint amilyen hosszú. Szárnyfedővarrata 0,71–0,79-szor rövidebb, mint az előhát. 2,0–5,0 mm. Elterjedését nem pontosan ismerjük. Eddig Észak- és Közép-, valamint Délkelet-Európából (Kárpátok vidéke), Nyugat-Szibériából, a Kanári- és a Madeira-szigetekről, valamint az Arab-félszigetről (Jemen) mutatták ki. Faunaterületünkön csupán Burgenlandból és Horvátországból nincs még adata. Elterjedt a hegyvidéken, a dombvidéken és a síkságon. Fás és fátlan élőhelyeken egyaránt előfordul, inkább azonban gyepes területeken gyakori. Olykor homokos tengerpartokon is ráakadhatunk. Elsősorban bomló, rothadó növényi maradványokon él, bár dögön, szárazodó trágyában is megtalálható (iv–x, xii.) (= Aleochara verna auct., nec Say, 1833; A. longula Heer, 1839; A. binotata Kraatz, 1856) – Komposztlakó fürkészholyva   binotata Kraatz, 1856 97 (2) A potroh 6. hátlemeze elöl majdnem ugyanolyan mélyen benyomott, mint a 3–5. hátlemez eleje. A 2–6. hátlemez egyike-másika, néha mindegyike –legtöbbször a 3. hátlemez – a hímek, és nem ritkán még a nőstények esetében is bütyköt, csapocskát visel (= Hoplonotus Schmidt-Göbel, 1846; Ceronota Agassiz, 1846) 7. alnem: Ceranota Stephens, 1839. (A fejtető szőrözete két oldalt előrefelé és ferdén befelé fésült szőrökből áll. A középtori melltőlemez hosszanti középvonalában nincs bordácska. A középső lábszárak középső érzéksörtéje nagyjából olyan hosszú, mint a lábszár szélessége. A potroh orsó vagy inkább toboz alakú. A lábfejek utolsó ízén rendesen két-két, páronként nagyjából egyenlő hosszúságú talpsörte van. A nőstények esetében a potroh 8. hát- és haslemezének hátulsó széle kerekített; az erősen fejlett példányok 8. hátlemezének hátulsó széle középen tompán szögletes. A hímek esetében a potroh 7. hátlemezének hátulsó szélénél, középen páros vagy páratlan képletek vannak. Nyolcadik hátlemezük hátulsó széle kerekített, a hátulsó szegély közel sima, esetleg fogacskákat visel. Negyedik–ötödik haslemezük elülső felében nem egyszer van erősen recézett, többé-kevésbé sűrű szőrözettel fedett felület: középen egy harántos, vagy két oldalt egy-egy kerekded foltocska. Nyolcadik haslemezük hátulsó széle középen tompán hegyes.) 98 (101) Az előhát szőrözete ii. fajtájú: a szőrök a hosszanti középvonal mentén hátrafelé és kissé ferdén kifelé (az elülső szegélynél azonban egy rövidke szakaszon sokszor inkább kifelé, sőt kissé előrefelé) fésültek. A potroh 3–5. hátlemeze rendszerint teljes egészében vagy nagyobb részben sötét színű, illetve elülső részük sötét, vagy legalább a tövüknél látható egy-egy harántos sötét folt. 99 (100) A szárnyfedők pontozása erősebben szemcsés, és sűrűbb (a pontok közötti terecskék a korongon általában jóval kisebbek, mint a pontok); recézetük nagyon finom, nem ritkán kissé elmosódott. A hímek potrohának 2–5. és 7. hátlemezén, a lemez hátulsó széléhez közelebb, középen különböző képletek vannak: a 2. hátlemezen bütyök nyoma; a harmadikon felálló, kissé hátrahajló, harántos csapocska (fejlett hímek esetében csúcsa egyenesen levágott vagy középen nagyon gyengén öblös, kevésbé fejlett példányok esetében kerekített); a negyediken kisebb; az ötödiken lapos bütyök; a hetedik hátulsó szélénél páros bütyök. Olykor a nőstények potrohának 2–5. hátlemezén is megvan az említett képletek nyoma, leggyakrabban a harmadikon. – Feje rendesen barnásfekete vagy feketés barna. Előháta általában feketés barna vagy barna; az oldalszélek kisebb vagy nagyobb kiterjedésben világos vörösesbarnák vagy barnásvörösek. Szárnyfedői többnyire világos vörösesbarnák vagy barnásvörösek. Potroha jobbára vörösesbarna vagy barnásvörös; a hátlemezek elülső fele (a 3–5. hátlemezé gyakorta csak a tövén) barnásfekete vagy feketés barna. Csápjai rendszerint barnák vagy vörösesbarnák; az 1–3. íz világos vörösesbarna vagy barnásvörös, és nem ritkán a 11. íz is világosabb. Lábai legtöbbször világos vörösesbarnák vagy barnásvörösek. Halántéka a szemek mögött 1,2–1,4-szer hosszabb, mint a szem. Csápjainak 10. íze 1,1–1,5-szer szélesebb, mint amilyen hosszú. Előháta 1,28–1,39-szor szélesebb, mint amilyen hosszú. Szárnyfedővarrata 0,70–0,83-szor rövidebb, mint az előhát. 4,0–8,0 mm. Megtalálható Nyugat-, Közép-, Kelet-, valamint Délkelet-Európa (Kárpátok vidéke) erdős tájain. Skandináviában csak Finnországból ismert. Faunaterületünkön valószínűleg mindenütt előfordul, talán csak Horvátország tengermellékén hiányzik. A hegyvidék nedves-üde erdeinek jellemző állata. Országunk hűvösebb, nedvesebb éghajlatú peremvidékein – többnyire a nagyobb folyóvizek mentén – az alacsonyabban fekvő területekre is leereszkedik, a dombvidéken, illetve a síkságon azonban már nagyon ritka. Bükkösökben, szurdokerdőkben, gyertyános tölgyesekben, keményfaligetekben stb. él. Rendszerint kisemlősök (Microtus, Mus, Talpa stb.) fészkében, járataiban fordul elő, olykor azonban bomló szerves anyagokon (avarban, elhalt fák korhadékában és leváló kérge alatt, komposztban, rothadó növényi maradványokon stb.) is megtalálható (iii–ix.) (= Aleochara ruficornis Gravenhorst, 1802; A. daltoni Stephens, 1832; A. simsii Stephens, 1832; Homalota grandis Heer, 1839; Hoplonotus laminatus Schmidt-Göbel, 1846) – Vörös fürkészholyva   ruficornis Gravenhorst, 1802 100 (99) A szárnyfedők pontozása gyengébben szemcsés, és kevésbé sűrű (a pontok közötti terecskék a korongon általában valamivel kisebbek, mint a pontok); recézetük rendkívül finom, elmosódott. A hímek potrohának 2–3. és 7. hátlemezén, a lemez hátulsó széléhez közelebb, középen különböző képletek vannak: a 2. hátlemezen lapos bütyök; a harmadikon kicsi, hosszúkás (erősen fejlett példányok esetében félig-meddig bordaszerű) bütyök; a hetedik hátulsó szélénél páros bütyköcske (nem ritkán a nyolcadikon is van ilyeneknek némi nyoma). Gyakorta a nőstények potrohának 3. hátlemezén is van apró bütyöknek nyoma. – Feje és potroha rendesen fekete vagy barnásfekete. Előháta általában fekete vagy barnásfekete, esetleg feketés barna. Szárnyfedői többnyire világos vörösesbarnák vagy barnásvörösek. Csápjai rendszerint barnák vagy vörösesbarnák; az 1–3. íz világos vörösesbarna vagy barnásvörös, és nem ritkán a 11. íz is világosabb. Lábai legtöbbször világos vörösesbarnák vagy barnásvörösek. Halántéka a szemek mögött 1,0–1,2-szer hosszabb (illetve nagyjából olyan hosszú), mint a szem. Csápjainak 10. íze 1,1–1,5-szer szélesebb, mint amilyen hosszú. Előháta 1,26–1,43-szor szélesebb, mint amilyen hosszú. Szárnyfedővarrata 0,76–0,90-szor rövidebb, mint az előhát. 4,5–6,0 mm. Megtalálható Délnyugat-, Közép-, Kelet- és Délkelet-Európa, a Kaukázus és Kis-Ázsia erdős tartományaiban. Közép-Európa északi vidékein, Skandináviában stb. hiányzik. Faunaterületünkön általánosan elterjedt. A hegyvidék, a dombvidék és a síkság erdős tájait lakja. Inkább erdei állat, de fátlan élőhelyeken is megtalálható. Általában kisemlősök (pl. Microtus, Mus, Talpa) fészkében, járataiban él, de bomló szerves anyagokon (avarban, elhalt fák korhadékában és leváló kérge alatt, komposztban, rothadó növényi maradványokon stb.) is előfordul (iii–viii.) (= Aleochara erythroptera Gravenhorst, 1806) – Vörösszárnyú fürkészholyva   erythroptera Gravenhorst, 1806 101 (98) Az előhát szőrözete iii. fajtájú: a szőrök a hosszanti középvonal mentén elöl (nagyjából a teljes hosszúság hetedében–kétötödében) előrefelé és kissé ferdén kifelé, másutt pedig hátrafelé és kissé ferdén kifelé fésültek. A potroh 3–5. hátlemeze rendszerint teljes egészében világos színű. 102 (103) A potroh 4–6. hátlemeze a tövén nem különösebben sűrűn, a hátulsó felében, és különösen a korongján eléggé gyéren (a hímek esetében gyakorta elszórtan) pontozott: a pontok közötti terecskék általában kissé nagyobbak, mint a pontok. A hímek potrohának 2–7. hátlemezén, a lemez hátulsó széléhez közelebb, középen különböző képletek vannak: a 2. hátlemezen hosszúkás (erősen fejlett példányok esetében már-már bordaszerű) bütyköcske; a harmadikon tövisszerű, oldalról többé-kevésbé összenyomott, oldalról nézve jobbára háromszög alakú taraj; a negyediken hátrafelé kissé felemelkedő bordácska (emlékeztet az előző hátlemez képletére, de jóval gyengébb); az ötödiken nagyon gyenge bordácska; a hatodikon ilyennek legfeljebb csak a nyoma (gyengén fejlett példányok esetében az 5–6. hátlemez fegyverzete elenyészik); a hetedik hátulsó szélénél páros bütyök, és ezek között középen még egy kis bütyök (ez kissé hátrább helyezkedik el, és valamivel jobban kiáll). A 8. hátlemez hátulsó széle középen nagyon gyengén öblös, az öböl két szélénél gyakorta egy-egy apró fogacska látható. Olykor a nőstények potrohának 3. hátlemezén is van bütyköcskének nyoma. – Feje rendesen barnásfekete vagy feketés barna. Előháta általában feketés barna vagy barna. Szárnyfedői többnyire világos vörösesbarnák vagy barnásvörösek. Potroha jobbára vörösesbarna vagy barnásvörös; a 6–7. hátlemez barnásfekete vagy feketés barna. Csápjai rendszerint barnák vagy vörösesbarnák; az 1–3. íz világosabb vörösesbarna vagy barnásvörös. Lábai legtöbbször világos vörösesbarnák vagy barnásvörösek. Halántéka a szemek mögött 1,0–1,1-szer hosszabb (illetve nagyjából olyan hosszú), mint a szem. Csápjainak 10. íze 1,2–1,4-szer szélesebb, mint amilyen hosszú. Előháta 1,16–1,23-szor szélesebb, mint amilyen hosszú. Szárnyfedővarrata 0,80–0,84-szor rövidebb, mint az előhát. 5,0–7,0 mm. Közép- és Délkelet-Európa hegyvidékein (Alpok, Dinári-hegység, Kárpátok) honos. Délkelet-Európából (hazánkat kivéve) csak nőstény példányok ismertek. Faunaterületünkön Magyarországon (Szár: Mária-szakadék), Burgenlandban (Felsőőr, Kabold) és Erdélyben (Sepsiszentgyörgy) gyűjtötték. Előfordulása középhegységeinkben másutt is valószínű. A hegyvidéki övezet nedves-üde erdeinek lakója. Rendszerint ősz derekától tavasz derekáig (fagymentes, hűvös, párás napokon, illetve hóolvadás idején) rajzik. Életmódja egyebekben a rokon fajokéhoz hasonló (i–ii, iv, ix–xii.) (= Aleochara penicillata Peyerimhoff, 1901; A. meschniggi Bernhauer, 1943) – Téli fürkészholyva   penicillata Peyerimhoff, 1901 103 (102) A potroh 4–6. hátlemeze a tövén eléggé sűrűn, a hátulsó felében, és különösen a hosszanti középvonalában valamivel gyérebben (a hímek esetében olykor kissé elszórtabban) pontozott: a pontok közötti terecskék általában valamivel kisebbek vagy nagyjából olyan nagyok, mint a pontok. A hímek potrohának 2–4. és 7. hátlemezén, a lemez hátulsó széléhez közelebb, középen különböző képletek vannak: a 2. hátlemezen bütyök nyoma, a harmadikon tövisszerű, tompán hegyes, hátulsó élénél oldalról kissé összenyomott csapocska; a negyediken apró bütyök; a 7. hátlemez hátulsó szélénél harántos, tompa fog. A 8. hátlemez hátulsó széle finoman fogazott. A nőstények potrohának fegyverzetéről példányok, illetve leírás hiányában nem tudunk mit mondani. – Feje rendesen fekete. Előháta általában feketés barna. Szárnyfedői többnyire barnásvörösek. Potroha jobbára barnásvörös; a 6. hátlemez, valamint a 7. hátlemez elülső része fekete, és csekély mértékben sötétebb (rendesen csak középen) a 3–5. hátlemez korongjának elülső fele is. Csápjai rendszerint barnásvörösek; a csáptőíz sárgásvörös. Lábai legtöbbször sárgásvörösek. Halántéka a szemek mögött 0,8–0,9-szer rövidebb, mint a szem. Csápjainak 10. íze nagyjából 1,2-szer szélesebb, mint amilyen hosszú. Előháta nagyjából 1,21-szor szélesebb, mint amilyen hosszú. Szárnyfedővarrata nagyjából 0,88-szor rövidebb, mint az előhát. 6,0–8,5 mm. Ez idáig csupán Délkelet-Európából, az Adriai-tenger mediterrán éghajlatú partvidékéről (Dalmácia, Isztria-félsziget) ismert. Korábban a Keleti-Alpok vidékéről is említették, az onnan közölt adatok azonban más fajokra vonatkoznak. Előkerülésére esetleg faunaterületünkön is számíthatunk. Környezeti igényét nem ismerjük, életmódja azonban bizonyára a rokon fajokéhoz hasonló (= Ceranota melichari Reitter, 1889)   [[melichari (Reitter, 1889)]] 104 (1) Az előhát mellfedőpereme oldalról nézve jól látható. A potroh hátlemezeinek recézete erősebb, és mindig éles. A recézet túlnyomórészt gyengén vagy nagyon gyengén harántos sejtecskéket zár körül. A talpsörték (lábfejenként egy-egy) kissé hosszabbak, mint a karmok (= Polystoma Stephens, 1833, nec Zeder, 1800; Polystoma Stephens, 1835, nec Zeder, 1800; Polistoma Casey, 1894, nec Chiaje, 1837; Polystomaria Reitter, 1909) [[8. alnem: Emplenota Casey, 1884]]. (A csápok 3. íze kissé rövidebb, mint a 2. íz. A fejtető szőrözete két oldalt befelé és ferdén előrefelé fésült szőrökből áll. Az előhát szőrözete ii., i. (Aleochara albopila), illetve iii. fajtájú. A középtori melltőlemez hosszanti középvonalában húzódó bordácska megközelítőleg a lemez hosszúságának feléig–harmadáig terjed, illetve hiányzik. A középső lábszárak középső érzéksörtéje nagyjából olyan hosszú, mint a lábszár szélessége. A hátulsó lábfejek 1. íze kissé rövidebb, mint a 2–3. íz együttesen. A potroh 8. hátlemezének hátulsó széle a nőstények esetében kerekített, a hímek esetében középen kikanyarított.) – Feje, előháta és potroha rendesen fekete. Szárnyfedői többnyire feketék vagy barnásfeketék. Csápjai rendszerint barnásfeketék vagy feketés barnák. Lábai legtöbbször feketés vörösesbarnák; a combok barnásfeketék vagy feketés barnák, és nem ritkán a lábszárak is sötétek. Halántéka a szemek mögött 1,1–1,4-szer hosszabb, mint a szem. Csápjainak 10. íze 1,5–1,9-szer szélesebb, mint amilyen hosszú. Előháta 1,19–1,23-szor szélesebb, mint amilyen hosszú. Szárnyfedővarrata 0,85–0,87-szor rövidebb, mint az előhát. 3,5–5,0 mm. A Földközi- és a Fekete-tenger mediterrán éghajlatú partvidékein honos. Közép- és Délkelet-Európa déli peremén (Franciaország, Olaszország; Albánia, Bulgária, Görögország, Horvátország), az Azori- és a Kanári-szigeteken, Észak-Afrikában (Algéria, Tunézia) és Ciprus szigetén. Előfordulása faunaterületünkön igen valószínű. A tenger időnként elöntött, illetve hullámverés által öntözött homokos partszakaszain, vizes-nedves fövenyen él. A felszínen összetorlódott növényi maradványok között, kövek alatt stb. akadhatunk rá. Nagy ritkán a tengerbe ömlő folyók torkolatánál, uszadékban is megtalálható (iii, vi–vii.) (= Homalota albopila Mulsant et Rey, 1852)   [[albopila (Mulsant et Rey, 1852)]] 2. nem: Tinotus Sharp, 1883 Kis termetű (1,3–2,6 mm hosszú) bogarak. Testük többé-kevésbé megnyúlt, megközelítőleg orsó vagy toboz formájú; hátuk gyengén domború. Testfelszínük többé-kevésbé finoman és sűrűn pontozott, valamint finoman és sűrűn recézett. Fejük, előhátuk és szárnyfedőik legtöbbször tompa fényűek. Általában sötét színűek; tapogatóik, csáptőízeik, potrohuk hátlemezeinek hátulsó széle, potrohcsúcsuk és lábaik rendszerint kissé világosabbak. Fejük nagyon gyengén harántos, és nem szélesebb, mint az előhát. Fejtetejük gyengén domború. Halántékuk teljes hosszúságában szegélyezett. Csápjaik legtöbbször aránylag rövidek, nem különösebben vastagok: a 3. íz kissé hosszabb, mint a 2. íz; a 9–10. íz mérsékelten harántos. Szemeik nem különösebben nagyok. Előhátuk mellfedőpereme oldalról nézve nem látható. Az előhát mérsékelten harántos, legtöbbször trapéz alakú; oldalszélei gyengén íveltek; hátulsó szögletei tompán kerekítettek. Hátulsó széle előtt középen általában nincsen gödröcske. Előhátuk szőrözete ii. fajtájú: a szőrök a hosszanti középvonal mentén hátrafelé és kissé ferdén kifelé, a korongon két oldalt kifelé és ferdén hátrafelé fésültek. Szárnyfedőik rendesen fejlettek: a szárnyfedővarrat kissé rövidebb, mint az előhát. Hátulsó szárnyaik többnyire jól fejlettek. Lábaik eléggé hosszúk. Az elülső, középső és hátulsó lábszárak külső oldalán a rendes szőrök között finom tövisek vannak; a hátulsó lábszáraknak csak a vége tövises. Középső lábszáraik középső érzéksörtéje többnyire nagyon gyengén fejlett, jószerével nem különböztethető meg a lábszár rendes szőreitől. Hátulsó lábfejeik 1. íze nagyjából olyan hosszú, mint a 2–3. íz együttesen. Karmaik rendesen fejlettek. (A lábfejek utolsó ízén rendesen egy-egy talpsörte van.) Potrohuk jobbára toboz formájú. A potroh 3–5. hátlemeze elöl eléggé mélyen benyomott. Az ivarok külső bélyegeik tekintetében alig különböznek egymástól. Nőstények: potrohuk 8. hátlemezének hátulsó széle középen nagyjából egyenes vagy nagyon gyengén, esetleg gyengén öblös; a 8. haslemez hátulsó széle kerekített vagy középen kissé szögletes, ritkábban középen nagyon gyengén beöblösödik; ondótartályuk jól fejlett. Hímek: potrohuk 8. hátlemezének hátulsó széle középen nagyjából egyenes vagy gyengén öblös, több-kevesebb finom fogacskát visel; a 8. haslemez (valamivel hosszabb, mint a 8. hátlemez) hátulsó széle kerekített. Az Antarktisz és Ausztrália kivételével a Föld valamennyi táján megtalálhatók. Nagyobb részük újvilági, és az északi mérsékelt öv lakója. Többségük az erdős vidékek üde-száraz gyepjeiben él. Bomló növényi és állati eredetű anyagokon (jobbára szárazodó trágyában, olykor dögön, erjedő gyümölcsön, hangyafészkek hulladékain, komposztban) fordulnak elő. A kifejlett bogarak legyek petéit és lárváit fogyasztják, bábjaikon élősködnek. Általában a tenyészidőszakban (nagyjából április elejétől október végéig) tevékenykednek. Összesen körülbelül 40 fajuk ismert, többségük az amerikai földrész lakója. A palearktikus állatföldrajzi birodalom területén 11 faj honos. Faunaterületünkön, illetve hazánkban 1 faj fordul elő. – – Feje, előháta és potroha rendesen fekete. Szárnyfedői többnyire feketék vagy barnásfeketék. Csápjai rendszerint barnásfeketék; az 1–3. íz gyakran kissé világosabb. Lábai legtöbbször világosabb barnák; a combok gyakran sötétebbek, és nem ritkán a lábszárak is füstösek. Halántéka a szemek mögött 1,0–1,2-szer hosszabb (illetve nagyjából olyan hosszú), mint a szem. Csápjainak 10. íze 1,8–2,2-szer szélesebb, mint amilyen hosszú. Előháta 1,47–1,55-szor szélesebb, mint amilyen hosszú. Szárnyfedővarrata 0,81–0,91-szor rövidebb, mint az előhát. 1,3–2,6 mm. Előfordul Európában, Kis-Ázsiában, Szibériában, a Kanári- és Madeira-szigeteken, Észak-Afrikában (Algéria, Líbia, Marokkó, Tunézia), Ciprus-szigetén, Kelet-Ázsiában (Japán; Mandzsúria), továbbá Közép-Ázsia magashegységi tájain (Kazahsztán). Észak-Amerikába behurcolták. Az erdős vidékek gyepjeinek jellemző faja. Faunaterületünkön mindenütt megtalálható. A hegyvidéken (imitt-amott még a havasi övezetben is) és a dombvidéken elterjedtebb, a síkságon szórványosan található. Elsősorban nedves-üde gyepekben fordul elő. Kivételesen barlangok bejárati szakaszában, illetve homokos tengerpartokon is ráakadhatunk. Elsősorban szárazodó trágyában él, néha azonban dögön, komposztban, rothadó növényi maradványokon stb. is megtalálható (iii–ix.) (= Aleochara morion Gravenhorst, 1802; A. exigua Mannerheim, 1830; A. minutula Stephens, 1832) – Kormos fürkészholyva   morion (Gravenhorst, 1802) [[3. nem: Piochardia L. Heyden, 1870]] Kis termetű (2,7–5,4 mm hosszú) bogarak. Testük többé-kevésbé megnyúlt, megközelítőleg orsó vagy toboz formájú; hátuk gyengén domború, a szárnyfedők korongja kissé lapított. Testfelszínük többé-kevésbé sűrűn pontozott, valamint finoman és többé-kevésbé elmosódottan recézett. Fejük, előhátuk és szárnyfedőik tompa fényűek. Általában világos színűek; tapogatóik, csáptőízeik, szárnyfedőik, potrohuk hátlemezeinek hátulsó széle, potrohcsúcsuk és lábaik rendszerint még világosabbak. Fejük gyengén harántos, és nem szélesebb, mint az előhát. Fejtetejük gyengén domború. Halántékuk teljes hosszúságában szegélyezett. Csápjaik viszonylag rövidek, nem különösebben vastagok: a 3. íz kissé hosszabb, mint a 2. íz; a 9–10. íz legtöbbször mérsékelten harántos. (A csápostor ízei szorosan illeszkednek egymáshoz.) Szemeik általában eléggé nagyok. Előhátuk mellfedőpereme oldalról nézve nem látható. Az előhát mérsékelten harántos, megközelítőleg trapéz alakú; oldalszélei gyengén íveltek; hátulsó szögletei tompán kerekítettek. Hátulsó széle előtt középen nincsen gödröcske. Előhátuk finom szőrözete a hosszanti középvonal mentén hátrafelé és kissé ferdén kifelé, a korongon két oldalt kifelé és ferdén hátrafelé fésült szőrökből áll (ii. fajtájú). Szárnyfedőik rendesen fejlettek: a szárnyfedővarrat az esetek többségében sokkal rövidebb, mint az előhát. Hátulsó szárnyaik jól fejlettek. Lábaik nem különösebben hosszúk. A lábszárak külső oldala nem tövises. Középső lábszáraik középső érzéksörtéje gyengén fejlett, nagyjából fele olyan hosszú, mint a lábszár szélessége. Hátulsó lábfejeik 1. íze kissé hosszabb, mint a 2–3. íz együttesen, és kissé rövidebb, mint a 2–4. íz együttvéve. Karmaik rendesen fejlettek. (A lábfejek utolsó ízén két-két, valamelyest eltérő hosszúságú talpsörte van.) Potrohuk toboz alakú. A potroh hátlemezei elöl nem benyomottak. Az ivarok külső bélyegeik tekintetében alig különböznek egymástól. Nőstények: potrohuk 8. hátlemezének hátulsó széle középen gyengén öblös; a 8. haslemez hátulsó széle kerekített; ondótartályuk jól fejlett. Hímek: potrohuk 8. hátlemezének hátulsó széle középen gyengén öblös; a 8. haslemez (alig hosszabb, mint a 8. hátlemez) hátulsó széle középen nagyjából egyenes. Döntő többségük a Földközi- és a Fekete-tenger mediterrán éghajlatú partvidékein (Délnyugat-Európában és Délkelet-Európa déli peremén, a Kaukázus vidékén, Észak-Afrikában, Kis-Ázsiában, a Közel-Keleten) honos, csupán egy faj fordul elő Indiában. Gyepekben élnek, és leginkább a meleg-száraz környezetet kedvelik. Valamennyi fajuk a Cataglyphis nembe tartozó hangyáknál vendégeskedik. A dolgozókra kapaszkodnak, testüket nyalogatják. Feltételezik, hogy a kültakaró mirigyeinek váladékával táplálkoznak. Kifejlett bogarakat egész évben – nagyobb számban jobbára tenyészidőszakban – találhatunk. A palearktikus állatföldrajzi birodalom területén 7 faj honos. Közülük 1 faunaterületünk szűkebb környezetében is megtalálható. Gazdája még hazánkban is előfordul, a bogár előkerülésére azonban nálunk nagyon kicsi az esély. – – Teste rendesen világos vörösesbarna; a potroh sokszor árnyalatnyival sötétebb. Csápjai rendszerint világos vörösesbarnák; az 1–2. íz, és a 11. íz csúcsa világosabb. Lábai legtöbbször világos vörösesbarnák. Halántéka a szemek mögött nagyjából 0,9-szer rövidebb, mint a szem. Csápjainak 10. íze 1,5–1,8-szer szélesebb, mint amilyen hosszú. Előháta 1,65–1,86-szor szélesebb, mint amilyen hosszú. Szárnyfedővarrata 0,58–0,62-szor rövidebb, mint az előhát. 2,7–5,4 mm. Előfordul Délkelet-Európában (Keleti-Balkán: Albánia, Bosznia és Hercegovina, Görögország, Macedónia), a Kaukázusban, Kis-Ázsiában, Irak és Irán magashegységi tájain, valamint a Közel-Keleten. Elsősorban a mediterrán éghajlatú területek lakója, hellyel-közzel azonban a szubmediterrán éghajlatú vidékeken is megtalálható. Rendszerint köves talajokon, napsütötte, meleg, száraz helyeken, száraz gyepekben él. Előkerülésére Horvátország tengermellékén van némi esély. A vörös fürgehangya (Cataglyphis nodus) fészkében vendégeskedik (iv–vi, viii.) (= Oxysoma reitteri Wasmann, 1894)   [[reitteri (Wasmann, 1894)]] 4. nem: Pseudocalea Luze, 1902 Kis termetű (4,5–6,5 mm hosszú) bogarak. Testük megnyúlt, megközelítőleg orsó formájú; hátuk gyengén domború. Testfelszínük többé-kevésbé sűrűn pontozott, valamint finoman és sűrűn, jobbára elmosódottan recézett. Fejük, előhátuk és szárnyfedőik eléggé fényesek. Általában sötét színűek; tapogatóik, csáptőízeik, szárnyfedőik, potrohuk hátlemezeinek hátulsó széle, potrohcsúcsuk és lábaik rendszerint világosabbak. Fejük nagyjából négyzetes vagy kissé hosszúkás, és nem szélesebb, mint az előhát. Fejtetejük nagyon gyengén domború. Halántékuk egyszer teljes hosszúságában szegélyezett, másszor a szegély csak a tarkó és a szájzug táján kivehető. Csápjaik nem különösebben hosszúk és vastagok: a 3. íz kissé hosszabb vagy nagyjából olyan hosszú, mint a 2. íz; a 9–10. íz legtöbbször gyengén harántos. Szemeik nem különösebben nagyok. Előhátuk mellfedőpereme oldalról nézve jól látható. Az előhát gyengén harántos vagy nagyjából négyzetes, megközelítőleg téglalap alakú vagy félig-meddig hatszögletű; oldalszélei elöl kerekítettek, hátul nagyjából egyenesek, a hátulsó szöglet előtt esetleg nagyon gyengén homorúak; hátulsó szögletei tompák. Hátulsó széle előtt középen nagyon sekély gödröcske van; hosszanti középvonalában igen enyhén lapított felület húzódik. Előhátuk félig-meddig elálló szőrözete a hosszanti középvonal mentén elöl (nagyjából a teljes hosszúság harmadában) előrefelé és kissé ferdén kifelé, másutt pedig hátrafelé és kissé ferdén kifelé fésült szőrökből áll (iii. fajtájú). Szárnyfedőik rendesen fejlettek: a szárnyfedővarrat kissé rövidebb vagy nagyjából olyan hosszú, mint az előhát. Hátulsó szárnyaik jól fejlettek. Lábaik eléggé hosszúk. A lábszárak külső oldala nem tövises. Középső lábszáraik középső érzéksörtéje gyengén fejlett, nagyjából olyan hosszú, mint a lábszár szélessége. Hátulsó lábfejeik 1. íze egyszer kissé, másszor lényegesen hosszabb, mint a 2. íz, kevéssel, illetve alig rövidebb, mint a 2–3. íz együttvéve. Karmaik rendesen fejlettek. (A lábfejek utolsó ízén egy-egy talpsörte van.) Potrohuk orsó alakú. A potroh 3–5. hátlemeze elöl eléggé mélyen benyomott. Az ivarok külső bélyegeik tekintetében alig különböznek egymástól. Nőstények: potrohuk 8. hátlemezének hátulsó széle középen nagyon gyengén öblös; a 8. haslemez hátulsó széle kerekített; ondótartályuk jól fejlett. Hímek: potrohuk 8. hátlemezének hátulsó széle középen nagyon gyengén öblös; a 8. haslemez (alig hosszabb, mint a 8. hátlemez) hátulsó széle középen tompán kihegyezett. Az eurázsiai szárazföld (Európa, Kis-Ázsia, Kelet-Ázsia: Jünnan, Afganisztán) lakói. Erdős vidékeken élnek, és leginkább a hűvös, párás környezetet kedvelik. Többnyire bomló szerves anyagokon élnek, illetve kisemlősök fészkében vendégeskednek. Elsősorban ősz derekától tavasz derekáig (fagymentes, hűvös, párás napokon, illetve hóolvadás idején) rajzanak, a nagyobb hegytömegek területén, illetve sötét, hűvös helyeken, barlangokban elvétve a nyári hónapokban is rájuk akadhatunk. Hat palearktikus fajuk ismert. Faunaterületünkről, illetve hazánkból 2 faj előfordulását jelezték, egyikük jelenléte azonban megerősítést igényelne. 1 (2) A fej hátul gyengébben befűződött; a tarkó valamivel szélesebb, gyengébben fejlett. A halánték teljes hosszúságában szegélyezett. Az előhát elöl gyengébben domborodik: az elülső szögletek nem hajlanak be a hát alá, ezért rendesen felülről is láthatók. A fejtető és az előhát recézete elmosódott, jobbára csak nyomokban kivehető; pontozásuk, illetve a szárnyfedők pontozása közel egyformán erős. A potroh hátlemezeinek pontozása finom (brevicornis fajcsoport). – Feje rendesen barnásfekete vagy feketés barna. Előháta általában barnásfekete, feketés barna, esetleg sötétebb barna. Szárnyfedői többnyire világosabb barnák vagy vörösesbarnák; a varratszöglet környéke gyakran kissé sötétebb. Potroha jobbára barnásfekete vagy feketés barna; a 3–5. hátlemez olykor kissé világosabb. Csápjai rendszerint feketés barnák vagy barnák; az 1–2. vagy az 1–3. íz gyakran vörösesbarna. Lábai legtöbbször vörösesbarnák. Halántéka a szemek mögött nagyjából 1,3-szer hosszabb, mint a szem. Csápjainak 10. íze nagyjából 1,3-szer szélesebb, mint amilyen hosszú. Előháta nagyjából 1,11-szor szélesebb, mint amilyen hosszú. Szárnyfedővarrata nagyjából 0,94-szor rövidebb, mint az előhát. 5,0–6,5 mm. Előfordul Közép-Európa déli, délkeleti felében, valamint Délkelet-Európában. Az erdős tájak jellemző faja. Faunaterületünkön Magyarországról (Eplény, Kapolcs, Püspökladány), Erdélyből (Temesvár) és Horvátországból (Gorjanci, Kis- és Nagy-Kapela, Velebit) ismert, valószínű azonban, hogy a Kárpát-medence más tartományaiban is jelen van. Szórványosan található, és nagyon ritka. Többnyire a vakond fészkében vendégeskedik, vélhetően azonban más kisemlősök fészkében is él. Barlangok bejárati szakaszában, erdei avarban is találták már. Elsősorban ősz derekától kora tavaszig (novembertől márciusig) rajzik, a nagyobb hegytömegek területén, illetve sötét, hűvös helyeken, barlangokban elvétve a nyári hónapokban is ráakadhatunk (i–iii, v, vii–viii, xi–xii.) (= Ocalea brevicornis Kraatz, 1856; Pseudocalea detracta Luze, 1902) – Hidegkedvelő fürkészholyva   brevicornis (Kraatz, 1856) 2 (1) A fej hátul erősebben befűződött; a tarkó valamivel keskenyebb, erősebben fejlett. A halánték nem teljes hosszúságában szegélyezett (a szegély rendesen csak a tarkó, illetve a szájzug táján kivehető). Az előhát elöl erősebben domborodik: az elülső szögletek behajlanak a hát alá, ezért felülről rendesen nem láthatók. A fejtető és az előhát recézete gyenge, de jól kivehető; pontozásuk egyformán finom, a szárnyfedők hasonlóan finom pontjai között azonban lényegesen nagyobb pontok is vannak. A potroh hátlemezeinek pontozása nagyon finom (angulata fajcsoport). – Teste rendesen fekete, barnásfekete, esetleg feketés barna. Csápjai rendszerint barnásfeketék vagy feketés barnák. Lábai legtöbbször vörösesbarnák. Halántéka a szemek mögött 1,3–1,5-szer hosszabb, mint a szem. Csápjainak 10. íze 1,1–1,5-szer szélesebb, mint amilyen hosszú. Előháta nagyjából olyan széles, mint amilyen hosszú. Szárnyfedővarrata 1,00–1,05-szor hosszabb (illetve nagyjából olyan hosszú), mint az előhát. 4,5–5,5 mm. Délkelet-Európa és Kis-Ázsia hegyvidékeinek lakója. Faunaterületünkön Magyarországon (Simontornya), Erdélyben (Bánsági-hegyvidék, Déli-Kárpátok), illetve Horvátországban (Kapela) találták. Jelenléte határainkon belül nem tekinthető egyértelműen igazoltnak, mert a bizonyító példány azonosságát eleve kétségesnek tartották. (Nevezett példányt sajnos nem találtuk meg.) Előfordulása a Dél-Dunántúl hegy- és dombvidékein nem tűnik lehetetlennek. Elsősorban ősz derekától tavasz derekáig (fagymentes, hűvös, párás napokon, illetve hóolvadás idején) rajzik, a nagyobb hegytömegek területén azonban akár a nyári hónapokban is találkozhatunk vele. Legtöbbször avarból, elhalt fák leváló kérge alól került elő (iii, iv, vi, xii.) (= Ocalea angulata Eppelsheim, 1880) – Tavaszi fürkészholyva   angulata (Eppelsheim, 1880) 5. nem: Amarochara Thomson, 1858 Kis termetű (2,0–4,0 mm hosszú) bogarak (4. ábra). Testük megnyúlt; megközelítőleg orsó formájú; hátuk gyengén domború. Testfelszínük többé-kevésbé finoman és sűrűn pontozott, valamint finoman és többé-kevésbé elmosódottan recézett. Fejük, előhátuk és szárnyfedőik eléggé fényesek. Sötét vagy világos színűek; tapogatóik, csáptőízeik, szárnyfedőik, potrohuk hátlemezeinek hátulsó széle, potrohcsúcsuk és lábaik rendszerint világosabbak. Fejük nagyon gyengén harántos vagy nagyjából négyzetes, és nem szélesebb, mint az előhát. Fejtetejük nagyon gyengén domború. Halántékuk az esetek többségében legalább részben szegélyezett. Csápjaik legtöbbször aránylag rövidek és eléggé vaskosak; a csáptőíz csúcsi részének felső oldalán hosszanti, kissé rézsútos árkocska van, melybe (a csápostort visszahajtva) a csápcsuklóíz befektethető; a 3. íz kissé rövidebb, mint a 2. íz; a 9–10. íz gyengén vagy mérsékelten harántos. Szemeik legtöbbször nem különösebben nagyok. Előhátuk mellfedőpereme oldalról nézve jól látható. Az előhát nagyon gyengén vagy gyengén harántos, általában téglalap alakú; oldalszélei gyengén íveltek; hátulsó szögletei tompák. Hátulsó széle előtt középen általában nincsen gödröcske; hosszanti középvonalában olykor kissé lapított felület húzódik. Előhátuk szőrözete ii. fajtájú: a szőrök a hosszanti középvonal mentén hátrafelé és kissé ferdén kifelé, a korongon két oldalt kifelé és ferdén hátrafelé fésültek. Szárnyfedőik rendesen fejlettek: a szárnyfedővarrat kissé vagy határozottan rövidebb, mint az előhát. Hátulsó szárnyaik jól fejlettek. Lábaik nem különösebben hosszúk. A lábszárak külső oldala nem tövises. Középső lábszáraik középső érzéksörtéje gyengén fejlett, nehezen kivehető, jóval rövidebb, mint a lábszár szélessége. Hátulsó lábfejeik 1. íze legalább olyan hosszú, mint a 2–3. íz. együttesen. Karmaik rendesen fejlettek. Potrohuk orsó alakú. A potroh 3–5. vagy 3–6. hátlemeze elöl eléggé mélyen benyomott. Az ivarok külső bélyegeik tekintetében alig különböznek egymástól. Nőstények: potrohuk 8. hát- és haslemezének hátulsó széle kerekített; ondótartályuk jól fejlett. Hímek: potrohuk 8. hátlemezének hátulsó széle kerekített; a 8. haslemez (kissé hosszabb, mint a 8. hátlemez) hátulsó széle csúcsos ívben kerekített. A kisebb termetű fajok egyedei esetében az ivarok közötti különbségek jelentéktelenek: a potroh 8. haslemezének hátulsó széle a hímeknél is inkább szabályosan kerekített, bár erősebben, mint a nőstényeknél. Fajaik elsősorban az északi mérsékelt éghajlati öv – Eurázsia és Észak-Amerika – erdős vidékein élnek. A más földrészekről, illetve állatföldrajzi birodalmak területéről (indomaláji, afrotropikus és neotropikus) leírt fajok hovatartozása vizsgálandó. Jobbára nedves-üde élőhelyeken – inkább gyepekben, mint erdőkben – fordulnak elő. Életmenetükkel, életmódjukkal kapcsolatos ismereteink meglehetősen szegényesek. Jobbára véletlenszerűen akadhatunk rájuk. Leginkább bomló növényi anyagokon találhatók, illetve rajzó példányok kerülnek kézre. Elvétve dögön, gombák rothadó termőtestén, hangyafészkek törmelékében, kisemlősök föld alatti járataiban, komposztban stb. is megtalálhatók. A tenyészidőszakban – a mi éghajlati viszonyaink között nagyjából április elejétől október végéig – tevékenykednek. Nagyobb számban rendszerint tél végétől nyár elejéig találhatók. Fajaik többsége, számuk 30 körüli, a palearktikus állatföldrajzi birodalom területén honos. A Kárpát-medencében, illetve hazánkban 3 faj előfordulása bizonyított. 1 (4) A fejtető szőrözete két oldalt befelé és ferdén előrefelé fésült szőrökből áll. A halánték teljes hosszúságában vagy (látszólag) csak részben szegélyezett: szegély legalább hátul, a tarkó táján látható. A csáptőíz hosszanti árkocskája rövidebb, nagyjából a teljes hosszúság harmadáig terjed. A potroh hátlemezei fényesek: elenyésző, csupán nyomokban kivehető recézetük jórészt nagyon erősen harántos sejtecskékből áll; pontozásuk valamivel gyérebb, vésetük inkább finoman szemcsés, mint zsindelyszerű. 2 (3) A halánték szegélye teljes hosszúságában, a szemek alatt is jól látható. A szárnyfedők hátulsó széle a külső csúcsszögletnél erősen öblös. A potroh 3–6. hátlemeze elöl eléggé mélyen benyomott, és ott durván, sűrűn pontozott; a pontokat elválasztó terecskék bordaszerűek. Nagyobb termetű bogarak (forticornis fajcsoport). – Feje rendesen sötétebb barna vagy vörösesbarna. Előháta általában világosabb barna vagy vörösesbarna. Szárnyfedői többnyire vörösesbarnák; a varratszöglet környéke gyakran valamivel sötétebb. Potroha jobbára sötétebb barna vagy vörösesbarna; a hátlemezeknek nem ritkán csak a korongja sötét, illetve csak a 6–7. hátlemez sötétebb. Csápjai rendszerint világosabb barnák vagy vörösesbarnák. Lábai legtöbbször világos vörösesbarnák. Halántéka a szemek mögött 1,5–2,0-szer hosszabb, mint a szem. Csápjainak 10. íze 1,3–1,5-szer szélesebb, mint amilyen hosszú. Előháta 1,10–1,16-szor szélesebb, mint amilyen hosszú. Szárnyfedővarrata 0,80–0,87-szor rövidebb, mint az előhát. 3,5–4,0 mm. Előfordul Délnyugat-, Nyugat-, Közép- és Délkelet-Európa, valamint a Kaukázus erdős vidékein. Faunaterületünkön mindenütt megtalálható. Nem különösebben ritka, de csak elvétve kerül kézre. Az alacsonyabb hegyvidék, a dombvidék és a síkság erdős tájainak lakója. Leginkább vizes, nedves és üde erdőkben fordul elő, szórványosan azonban nedves-üde gyepekben is rálelhetünk. Rendszerint kisemlősök fészkében és járataiban akadhatunk rá, megtalálható azonban egér- és pocok járta avarban, nád- és szénatörmelékben, sőt hangyák (Lasius fuliginosus) társaságában stb. is (i–xi.) (= Bolitochara forticornis Lacordaire, 1835) – Vastagcsápú fürkészholyva [fészeklakó vastagcsápúholyva]   forticornis (Lacordaire, 1835) 3 (2) A halánték szegélye a tarkó táján jól látható, a szemek alatt azonban nagyon finom, olykor majdnem elenyészik, rosszul kivehető. A szárnyfedők hátulsó széle a külső csúcsszögletnél gyengén öblös. A potroh 3–5. hátlemeze elöl eléggé mélyen benyomott, és ott erősen, nem sűrűn pontozott; a pontokat elválasztó terecskék nem bordaszerűek. Kisebb termetű bogarak (bonnairii fajcsoport). – Teste rendesen világos vöröses- vagy sárgásbarna; a potroh 6. hátlemeze gyakran valamivel sötétebb. Csápjai rendszerint világos vöröses- vagy sárgásbarnák; az 1–3. és a 11. íz vörösessárga. Lábai legtöbbször vörösessárgák. Világosabb színű példányainak teste nagyobb részben barnás- vagy vörösessárga. Halántéka a szemek mögött 1,6–2,0-szer hosszabb, mint a szem. Csápjainak 10. íze 1,8–2,0-szer szélesebb, mint amilyen hosszú. Előháta 1,10–1,14-szor szélesebb, mint amilyen hosszú. Szárnyfedővarrata 0,74–0,81-szor rövidebb, mint az előhát. 2,5–3,0 mm. Nyugat-, Közép- és Délkelet-Európa, valamint Kis-Ázsia erdős vidékein honos. Faunaterületünkön elszórtan fordul elő: Magyarország (Aggteleki-karszt, Bakony, Mecsek), Burgenland (Léka), Szlovákia (Kassa, Vágluka), Erdély (Brassó), Horvátország (Rijeka). Leginkább üde-száraz élőhelyeken, többnyire avarban, növények korhadó gyökerei között, hangyák (Lasius brunneus, L. fuliginosus) társaságában akadhatunk rá (iv–vii, ix.) (= Oxypoda glabriventris Rye, 1865; Calodera bonnairii Fauvel, 1865; Ilyobates bonnairei Mulsant et Rey, 1875) – Hangyavendég fürkészholyva [hangyavendég vastagcsápúholyva]   bonnairii (Fauvel, 1865) 4 (1) A fejtető szőrözete két oldalt befelé és ferdén hátrafelé fésült szőrökből áll. A halánték egyáltalán nem szegélyezett: szegély még hátul, a tarkó táján sem látható. A csáptőíz hosszanti árkocskája hosszabb, nagyjából a teljes hosszúság feléig terjed. A potroh hátlemezei tompa fényűek: elmosódott, nehezen kivehető recézetük jórészt gyengén harántos sejtecskékből áll; pontozásuk valamivel sűrűbb, vésetük inkább finoman zsindelyszerű, mint szemcsés (umbrosa fajcsoport). – Feje rendesen fekete. Előháta általában fekete vagy barnásfekete. Szárnyfedői többnyire barnák; a varratszöglet környéke fekete vagy barnásfekete. Potroha jobbára fekete; a 3–5. hátlemez olykor kissé világosabb. Csápjai rendszerint barnásfeketék vagy feketés barnák. Lábai legtöbbször feketés sárgásbarnák. Halántéka a szemek mögött 1,2–1,4-szer hosszabb, mint a szem. Csápjainak 10. íze 1,2–1,6-szer szélesebb, mint amilyen hosszú. Előháta 1,01–1,07-szor szélesebb, mint amilyen hosszú. Szárnyfedővarrata 0,83–0,87-szor rövidebb, mint az előhát. 2,0–2,6 mm. Nyugat-, Közép-, Kelet- és Délkelet-Európa, Kis-Ázsia, Szibéria, valamint Kelet-Ázsia (Kína: Hopej; Koreai-félsziget) erdős vidékein honos. Faunaterületünkön (jóllehet csak szórványosan található, és mindenütt ritka) általánosan elterjedt. A zárt erdők övében, a hegyvidék, a dombvidék és a síkság folyóvizei mentén fordul elő. Az Alföldön és a Kisalföldön (az erdős puszták övében) rendesen csak a peremvidékeken található. Folyók mentén, árterületeken, esetleg friss vizű tavak partján, többnyire friss vízzel átitatott vagy időnként friss vízzel öntözött talajokon akadhatunk rá: mocsarakban, nedves réteken, nedves legelőkön, ritkán vizes-nedves erdőkben stb. Többnyire nedves avarban vagy víz által partra sodort uszadékban, elvétve dögön, gombák rothadó termőtestén, hangyák (Lasius fajok) társaságában, komposztban, madarak és emlősök fészkében, szárazodó trágyában fordul elő (i, iii–ix.) (= Calodera umbrosa Erichson, 1837; Homalota tenuis Heer, 1839; Oxypoda funicularis Hochhuth, 1871) – Fekete fürkészholyva [fekete vastagcsápúholyva]   umbrosa (Erichson, 1837) Irodalom Ádám, L. (2020): Fürkészholyvák jegyzéke. Aleocharinae (Coleoptera). Budapest. Ádám, L. (2023a): Fürkészholyvák. Aleocharinae (Placusini, Homalotini). Budapest. Ádám, L. (2003b): Fürkészholyvák. Aleocharinae (Tachyusini, Falagriini). Budapest. Assing, V. (1995): The Palaearctic species of Emplenota Casey, Polystomota Casey, Triochara Bernhauer and Skenochara Bernhauer & Scheerpletz, with descriptions of three new species (Coleoptera, Staphylinidae, Aleocharinae). Beiträge zur Entomologie 45 (1): 217–237. Assing, V. (1999): A revision of the genus Piochardia Heyden, 1870 (Insecta: Coleoptera: Staphylinidae: Aleocharinae). Annalen des Naturhistorischen Museums in Wien 101b: 277–301. Assing, V. (2002): A taxonomic and phylogenetic revision of Amarochara Thomson. i. The species of the Holarctic region (Coleoptera: Staphylinidae, Aleocharinae, Oxypodini). Beiträge zur Entomologie, Keltern 52: 111–204. Assing, V. (2009a): On the taxonomy and zoogeography of some Palaearctic Aleochara species of the subgenera Xenochara Mulsant & Rey and Rheochara Mulsant & Rey (Coleoptera: Staphylinidae: Aleocharinae). Beiträge zur Entomologie 59 (1): 33–101. Assing, V. (2009b): A revision of Ceranota Stephens, subgenus of Aleochara Gravenhorst (Coleoptera: Staphylinidae: Aleocharinae). Beiträge zur Entomologie 59 (2): 355–422. Assing, V., Frisch, J., Kahlen, M., Löbl, I., Lohse, G. A., Puthz, V., Schülke, M., Terlutter, H., Uhlig, M., Vogel, J., Willers, J., Wunderle, P. und Zerche, L. (1998): 23. Familie: Staphylinidae. Pp. 119–197. In: Lucht, W. und Klausnitzer, B. (Hrsg.): Die Käfer Mitteleuropas. 4. Supplementband. Jena, Stuttgart, Lübeck, Ulm. Assing, V. und Schülke, M. (1999): Supplemente zur mitteleuropäischen Staphylinidenfauna (Coleoptera, Staphylinidae). Entomologische Blätter (1999) 95 (1): 1–31. Assing, V. und Schülke, M. (2001): Supplemente zur mitteleuropäischen Staphylinidenfauna (Coleoptera, Staphylinidae). ii. Entomologische Blätter (2001) 97 (2–3): 121–176. Assing, V. und Schülke, M. (2007): Supplemente zur mitteleuropäischen Staphylinidenfauna (Coleoptera, Staphylinidae). iii. Entomologische Blätter (2006) 102 (1–3): 1–78. Assing, V. and Wunderle, P. (1997): A revision of the species of Euryalea Mulsant & Rey, Pseudocalea Luze and Ocyota Sharp (Coleoptera, Staphylinidae, Aleocharinae). Entomologische Blätter 93: 93–126. Blackwelder, R. E. (1952): The generic names of the beetle family Staphylinidae, with an essay on genotypy. U. S. National Museum Bulletin 200: 1–483. Hansen, V. (1954): Biller. xvii. Rovbiller. 3. del. In: Danmarks Fauna. Illustrerede h?ndb?ger over den danske dyreverden. Med statsunderst?ttelse udgivet af Dansk Naturhistorisk Forening. Bd. 59. K?benhavn. Höeg, N. (1945): Beitrag zur Systematik der Aleocharinen. Über die Behaarung des Thorax bei der Gattung Atheta Thomson. Entomologisk Meddelelser 24: 264–286. Kapp, A. (2007): Revision der Aleochara heeri-Gruppe mit Beschreibung einer neuen Art aus Italien (Coleoptera, Staphylinidae, Aleocharinae). Linzer biologische Beiträge 39 (1): 371–404. Klimaszewski, J. (1974): A revision of the genus Aleochara Gravenhorst of America north of Mexico (Coleoptera: Staphylinidae, Aleocharinae). Memoirs of the Entomological Society of Canada 129: 1–211. Likovský, Z. (1974): 237. Gattung: Aleochara Gravenhorst 1802. Pp. 293–304. In Freude, H., Harde, K. W. und Lohse, G. A.: Die Käfer Mitteleuropas. Band 5. Staphylinidae ii (Hypocyphtinae und Aleocharinae). Pselaphidae. Krefeld. Lohse, G. A. (1974): Tribus 15–19 (Schistogenini–Aleocharini). Pp. 221–291. In Freude, H., Harde, K. W. und Lohse, G. A.: Die Käfer Mitteleuropas. Band 5. Staphylinidae ii (Hypocyphtinae und Aleocharinae). Pselaphidae. Krefeld. Lohse, G. A. (1989): Ergänzungen und Berichtigungen zu Freude-Harde-Lohse “Die Käfer Mitteleuropas” Band 5 (1974). Pp. 185–243. In Lohse, G. A. und Lucht, W. H. (Hrsg.): Die Käfer Mitteleuropas. 1. Supplementband mit Katalogteil. Krefeld. Orlov, I., Newton, A. F. and Solodovnikov, A. (2021): Phylogenetic review of the tribal system of Aleocharinae, a mega-lineage of terrestrial arthropods in need of reclassification. Journal of Zoological Systematics and Evolutionary Research (00): 1–36. Palm, Th. (1968): 9. Skalbaggar. Coleoptera. Kortvingar: fam. Staphylinidae. Underfam. Aleocharinae (Deinopsis–Trichomicra). Svensk Insektfauna. Häfte 5. Stockholm. Palm, Th. (1972): 9. Skalbaggar. Coleoptera. Kortvingar: fam. Staphylinidae. Underfam. Aleocharinae (Aleuonota–Tinotus). Svensk Insektfauna. Häfte 7. Stockholm. Schülke, M. and Smetana, A. (2015): Subfamily Aleocharinae Fleming, 1821. Pp. 490–729. In Löbl, I. and Löbl, D. (eds): Catalogue of Palaearctic Coleoptera. Hydrophiloidea–Staphylinoidea. Volume 2/1. Revised and Updated Edition. Leiden, Boston. Strand, A. und Vik, A. (1968): Die Genitalorgane der nordischen Arten der Gattung Aleochara Grav. (Col., Staphylinidae). Norsk Entomologisk Tidsskrift 15: 105–110. Székessy, V. (1963): Holyvák i. Staphylinidae i. Magyarország Állatvilága (Fauna Hungariae), vii, 5. Budapest. Vogel, J. (1998): 237. Gattung: Aleochara Gravenhorst U. G. Ceranota Bestimmungstabelle der Mitteleuropäischen Arten. Pp. 195–197. In Lucht, W. und Klausnitzer, B. (Hrsg.): Die Käfer Mitteleuropas. 4. Supplementband. Krefeld. Welch, R. C. (1969a): Aleochara verna Say (Col., Staphylinidae) New to Britain. The Entomologist (September): 207–209. Welch, R. C. (1969b): Identification of the Aleochara diversa (J. Sahlberg) Group. (Col., Staphylinidae), including a Species New to Britain. The Entomologist (October): 231–234. Welch, R. C. (1997): The British species of the genus Aleochara Gravenhorst (Staphylinidae). The Coleopterist 6 (1): 1–45. Yamamoto, S. and Maruyama, M. (2016): Revision of the subgenus Tinotus Sharp, stat. n., of the parasitoid rove-beetle genus Aleochara Gravenhorst (Coleoptera, Staphylinidae, Aleocharinae) from Japan, Taiwan, and the Russian Far East. ZooKeys 559: 81–106.