Bernáth Zsolt
BÁRCSAK ITT LENNÉL
dalszöveg-magyarítások
2017
Készült az Underground Kiadó és terjesztő Kft. támogatásával, magánkiadásban.
© Bernáth Zsolt, 2017
Tördelés és tipográfia: Zsíros Róbert
www.omartstudio.com
A borító Sajó Szabolcs munkája
www.maarsk.com
www.undergroundkiado.hu
ISBN 978-963-12-7782-1
Ajánlom
Göbölyös N. László barátomnak,
aki
saját dalszöveg-fordításain keresztül
rock-poéták lázas
mondatainak értelmezésére inspirált,
továbbá azon dalszerzők és előadók
emlékének,
akik a fordítások idejében még a Földön jártak,
de e
könyv megjelenésekor már az Örök Koncerttermekben muzsikálnak:
Rick Wright, Chris Squire, Keith
Emerson,
Leonard Cohen, Greg Lake, John Wetton,
bárcsak itt lennétek...
AZ ISTENEKRŐL
Az istenek nem a felhőkben laknak. Az istenek földiek, és hangjuk van, mondanivalójuk van, ami a rockzene nyelvén szólal meg. Több arcuk van, több inkarnációjuk. Nem másolhatatlanok ők, csupán megismételhetetlenek. Nem fénylő lények, hanem barázdált arcú zenészek, énekesek, kiátkozott gitárosok és kócos dobosok. Öregemberek immár, akik valamikor a huszadik század közepén megteremtették a fiatalok nyelvét, az egyetlen szócsövet, ami egyetemes: a rockzenét.
Volt itt minden: ringó csípőjű énekes, aki maga sem hitte el, hogy isteni származású, és alkoholba, drogba fojtotta lényét. Többen követték a példáját, mert nem bírták el a felelősséget, a kapott feladat súlyát és a kiválasztottságot. Rejtélyes jelmezbe burkolt férfiak és nők, hosszú hajú nyurga srácok, sátáni kultuszt maguk köré építő szelídek és szelíd arcú fenevadak. Vadak. Vadak voltak, mert a huszadik század már nem reagált a szelíd hangokra. Így ők üvöltöttek, sikoltottak, költeményeiket akkordokba sűrítve, rímekbe kiáltva tolmácsolták. Benne volt a szikla, a gördülő kő, az őszinte harag és az erőszak. A szépség, a szerelem, a fájdalom. Az élet, a reménytelenség.
Tudták, hogy az örökkévalóságnak dolgoznak, nem hónapokra, hanem évekre, évtizedekre, eonokra alapoztak. Mert tudták, hogy a korongokra préselt, az éterbe küldött hangok, dalok nem vesznek el. Tudták, hogy hivatásuk egy egész életre szól, mert ezért jöttek a világra. Színpadra, erősítők, hangfalak közé, hangstúdiókba születtek.
Megadatott nekik a pénz, a siker, hogy aztán meggyűlöljék mindezt, és harminc évesen megfogalmazzák, hogy hiábavaló. Többször feltámadtak, ahogy istenségeknél már szokás, többször eltemették őket, ahogy megint csak szokás, de a sírból is visszatértek, hogy jelezzék, valami történt a világban, ami mellett nem mehetünk el, amit nem tagadhatunk le, és ami velünk él.
Többször oltottak ki és mentettek meg életeket, mert ez volt a dolguk. Sok embert tettek átkozottá és vágyakozóvá egész életére, csakhogy megmentsék a kárhozattól, az ürességtől, a haláltól. És sok embert vittek a halálba, hogy megmentsék az élettől.
Hangjuk volt. Magas, angyali, vagy éppen mély, rekedt, csak üvöltésre képes. Zavaros tekintet, nyughatatlan élet, mámoros napokkal körített évek. Ez jutott nekik. Nem ígértek semmit, csak amit az istenek szoktak, hogy mindig itt lesznek. Időben gondoskodtak róla, hogy mindig itt tudjanak lenni.
Olykor rájuk fogták, hogy sátánisták, hogy éjt hoznak. Igazuk volt a káromlóknak. Mert az istenek összefognak az ördöggel is, ha kell, megkísértenek, ha kell, és jelmezt is váltanak, ha kell. Az istenek megszületnek, és meghalnak, ha kell. Megríkatnak, és feldühítenek, ha kell.
Mert valódiak.
ha egy vagy azokból
aki saját lábadon
állsz
hát mondd, mi kell
hogy megvalósuljon
amire vágysz?
(taníts)
őrjítsd meg őket
vedd el
kedvüket
alkoss párokat
legyek én
vagy legyek te
tegyék
azt
amit te akarsz
aztán nevessenek
majd
sírjanak
dőljenek el
s haljanak
látlak téged reggelente
iskolába
mész
ne feledd könyveid
még tanulni vár
néhány alapszabály
a tanár oktat: ne játssz
munkára fel,
fiam
légy jó, mint johnny
aki soha nem fut el
útját
végigjárja
suli után játszhatsz
a parkban
odalent
de ne maradj sokáig
ne várd a sötétet
csavargás kizárt
tanuld az életet
nőj
fel, mint ők
úgysincs engedélyed
és rájössz majd egyszer
valami
nem stimmel veled
"ne csináld ezt"
"és
az sem jó"
"mire való ez?"
a kritikát vesd
el
az öregekkel szemben
hunyjunk csak szemet
tedd, amit
mondanak
és állj ellen mindig
mindig a gonosznak
tévedhetek bár
mert szólok:
harcolj
talán lökött vagyok
mert a rosszat sem
tudom
elválasztani olykor
attól, hogy mi a jó
de életben vagyok
hát kinyitom a
számat
minden rajtad áll
te tudod, merre indulj
te tudod,
miről álmodsz
és mi lesz út, amit döntesz
hogy egyszer
végigjárod
jövőért nyújtóztam
kékben
elmerülve
kisfiú voltam még
álmom rólad álmodott
fa tetején
talált rám
patak repített ám
amikor gyermek voltam
álmomban
védtelek
aztán katona lettem
erős váram is
volt
büszkén feszítettem
hibát el nem követtem
de egy kis
szundi belefért
(gyermek voltam még)
sétáltam valakivel
nyom nélkül tűnt ő
el
kisfiú koromban esett meg
a mennykapunál hajtottam álomra
fejem
bizony egyszer katona is voltam én
egyre a tanár úr jár
a fejében
szüntelen
diáklány ő csupán
s tudja: rossz a vágy
mint
nyitott könyv: ez ő
bár életében még nem telt
csak feleannyi
idő
féltékeny barátok
jól ismert
rosszlányok
nem könnyű, bár lehetne
a tanár úr
kegyeltje
kísértés s vágy jő
tanító-szem, könnyező
nedves
buszmegálló
ő csak vár, mert az autó
száraz meleget hozó
szóbeszéd az osztályban
bántani
hivatott
erős szavak, majd ő is
beszólíttatott
értelmetlenül
mert
rajta feled újra
a tanító férfiszem
majd megremeg,
hangja
elvész a köhögésben
mint az a férfi egykor
nabakov
könyvében
nem állhatsz közelebb
soha nem tudtam
milyen egy ember
mi
az, hogy felelősség
de emlékszem
hogy mit akartak
hogy mivé
legyek
és csak néztek
mert nem látták
hogy kivé leszek
egy dolog volt
amit birtokoltam
a
zene
ahogy jött felém
a ritmus
ahogy mart belém
és kaptam egy tippet a papoktól
"fiam,
jobb, ha gyárban dolgozol"
de voltak napok
amikről most
őszintén mesélek
búcsút mondtam a seregnek
és szerencsés voltam
mert ott volt a
zene
ahogy jött felém
ott volt a ritmus
ahogy mart belém
nézem, ahogy a film pereg
rólam és
előttem
értetek szólok
akik tudtok szeretni
szükség van
rátok
mert oly sok bolond van
akik nem tudják, hol a szív
és
nem tudják, hogy a fák
megérzik, ha fáj
és a kisgyermek
bennem
segítségért kiált
vajon merre visz az élet?
mit vár el
tőlem?
talán ott kötök ki
ahol a kolostor vár?
de ez így jó
nem tervezek
csak
sodródom
csak megyek tovább
galambként szelíden
érintem a
kezed
ártatlan fény
könnyű pillanat vezet
amikor hazatértél
megríkattalak
talán
apák szokása lehet
elragad az időben
gondolatok futnak
és hited árama visz
el téged
galambként szállsz tova
gyönyörűség kísér
utadon
minden, ami szép, eléd jön utadon
lerázhatatlanul
cipelem
az út porát
bennem él mélyen
áramlik létem
mi ketten
vagyunk
a válasz a tegnapra
a múlt elillan a földről
elhordja
az idő-folyó
új formáké a jövő
oszd meg velem
léted
oszd meg velem lényed
eggyé válik két patak
átadja
magát két idő
egy ragyogó pillanatnak
és az okok elmaradnak
változás felé haladok
semmi sem
ugyanaz
érintésed rám vár
de nem elég ok már
szerelem, ami lerohant
amit még
megosztottunk
feladtuk a színlelést
mit számít ez most?
tükörbe pillantok
tovatűnt
boldogság
minden adott melegség
ürességbe fordult
itt hagytál, hogy még higgyek
abban,
ami sosem volt
szemedbe nézek
keresem a választ
nincs mit, s hogyan menteni
és csak a
változást érzem
csak a változást keresem
te még okokat
kutatsz
de én már a jobbat remélem
egy különbség köztünk
én a szívemben,
te a fejedben
egy szó tőled
egy szó tőlem
tisztán
szabadon
mert nincs hit, csak veszteség
ahogy tovább haladok
micsoda bolondok
micsoda féltékeny
szívek
csak a változás törhet át
egyszer a
magány előtted
vagy a boldogság vezet
melyik szólítja neved?
változás változó helyeken
a földben
elhaló gyökerek
de kihasználva a jó szerencsét
egy szó, ami
körülvesz
változás
énekelsz csak odalent
felszűrődik
hangod
álmodom, hogy jól ismersz
hadd mondjak el
mindent
lenézek rád
ha ismered a lelkem
jól ismerhetsz
engem
és öröm énekelned
lenézek rád
érzem, ahogy ragyogsz
és tudom, hogy
érted már
érzem azt az erőt
lenézek rád
tudhatod, hogy várok
nem vagyok az
egyetlen
de mindig mindig várok
megosztott szeretet
énekelsz csak
odalent
hallgatom a hangot
hadd mutassam meg neked
most az
új tudatot
élest kést ragadott
mérges tollat
faragott
pár sort írt levélben
a feleségnek
"testemet
kezdik falni
magjai férjednek"
mint leprás arca
az írott
bocsánat
fulladó torokkal
indult a nap aznap
könnyek
szemében
a feleségnek
pusztuló jégcsap dől
tisztító
tűz-láng jő
az asszony lelke, mint a hó
és remegve írni kezd
a
levélre válaszul
"megnyugodtam már
az életem
elvetem
nem akarok tartozni
immáron férfihez
tiéd vagy
enyém, mindegy
egyformán lelketlen
én most túljutok
halandó
testemen"
csak múlnak a napok
a kedves nincs
sehol
dohány füstje száll
borom is elfogyott
fejemben
újrakezdés
a szívemben valami fáj
messze kalifornia vár
valahol él egy lány
szemében vágy,
hajában virág
nem hagyhatom ki őt
és sohasem tudnád meg
hogy
ugyanolyan volt
a tenger vörös, az ég szürke
vajon
hogyan követi a holnap
a tegnapot újra meg újra?
hegy és völgy
remeg, mintha
ébredő napsugár-gyermek volna
mintha istenek koszorúja lenne
mintha
fájó orr vére eredne meg
mintha kicsúszna alólam minden
kell
egy határ, amit elérhetek
ahol találkozhatom majd veled
ahol az
ösvény egyenesen vezet
ott a királylány, de a király
elveszett
kezében gitár, s énekel szüntelen
fehér lovon a
hajnal nyomában
csak keresem a lányt, aki sosem született
megállok egy dombon
nézem messze az
álom-hegyet
és még bízom, mondogatom
nem lehet, hogy olyan
nehéz legyen
amilyennek egyre inkább látom
ne most hagyj el
amikor kint állok
a
szakadó esőben
ne most hagyj el
amikor fáradt hátam
a falnak
vetem
ne most hagyj el
amikor nincs hova
mennem
és hanyatlik az árnyék
ne most hagyj el
amikor az út
magányos
és a szél fújni kezd
ne most hagyj el
amikor az éj a
legsötétebb
öreg, hideg, szürke vagyok
és üres a szívem
a
függöny lehullik
ne most hagyj el
amikor egyedül
vagyok
ezen az őrült világon
öregen, szürkén, hidegen
és az
idő távolról integet
ne most hagyj el
a színészek megjöttek
és a bohóc is
készen
még sötét a színpad
a nézőtér néptelen
lassan a függönyt
mert, hogy mi a
darab?
mindenki bizonytalan
mikori ez?
meddig tart majd?
bárcsak
valaki
odafigyelt volna
bárcsak tudnánk
mit kell most
játszani
amíg álmodunk,
amíg rendezünk
amíg
a színpad áll
és mi együtt fújjuk
a szeretet dalát
ma mik a jelmezek?
ma mik a
kellékek?
csak azt alakítod
amit az elején egykor
őszintének
véltél?
és siker-e vajon az
amit elértél?
maga a színészet
még mindig
tetszik?
hát csak készülj fel
a vége következik
ha valaki figyelne
valaki
megmenthetne
ha darabunk végre
sikeres lehetne
ki hajol meg végül?
kié lesz a
taps?
oh, ne, még ne
még nincs vége
a függöny még ne hulljon
le
tedd le a fegyvert
békével jöttem
nem
kell többé
elrejtőznöd soha már
a fák között az erdőben
túl
vagyunk rég ezeken
hát tedd le a fegyvereket
miért felejted el mindig
az élet oly
rövid
elbuktunk?
szárnyaltunk?
szétszakadt
szerelmünk?
számít-e valamit
ha végül
mindnyájan
felemelkedtünk?
még hív a szenvedély
még szakad az
eső
de meg kell értenünk
vágyunk szításában
önmagunk az
első
a világ lehet rossz
s mi aggódhatunk
de csak mi
lehetünk
akik javíthatunk
bár a vágás mély
tudunk gyógyítani
s
túlbeszéltük bár
de bíznunk kell
s mindig megpróbálni
tedd le a fegyvert
mondj jó
éjszakát
lehet bár, amit nem látsz
sötét álmaidban
csak
kínáld fel szerelmed
az elfogadást már régen
megelőlegeztem
a világban
úton
millió módon
ismerős tekintetek
megragadott kezek
mások
csak figyelnek
nincs idő, nem
nevetünk
nincs idő, nem sírunk
nincs, aki megmondja
hogy
miért is élünk
úgy lennék jó
ember
de tudom, hogy zuhanok
idő és mozgás
s
elhangolódok
csak körben haladok
várom, a nap
majd
egy mosolyt ad
pár morzsa még hullik
és hiszik, hogy rajtuk
már
semmi sem múlik
én csak
nevetek
mert így érezni
és bár próbálok
jó ember lenni
egyre
csak rájövök
nincs hol elkezdeni
de ha tovább
énekelek
hozzánk csatlakoznak talán
egyszer az emberek
hát bocs, fiúk
késni fogok
nincs
választás
még felkészülök
mindjárt nyolc
indulni kell
fel
a kabátot
hív a koncert
de nincs már érzés
elillant
fájdalmam
nincs már okom rá
hogy újrapróbáljam
nem kellenek
ujjak
hogy rám mutassanak
elkéstem már
hogy megszabaduljak
hát küldj el
kis szünet kell
mit
is mondhatnék?
hosszú a történet
de nem kell aggódnod
hisz
minden rendben van
nem olyan rossz ez
egy nap mindezen
majd
csak túlleszek
pedig egyszerű volt
csak egy kis
móka
valaki majd megért
nem is tudtuk, a dal
milyen véget
ér
de a dolog beért
és tudtuk, hogy egyszer
szolgaként
végezzük
és most nem tagadom
nincs köztünk
semmi
vagy alig látlak fent
oly magasan vagy
vagy oly
gyorsan rohansz
hogy nem érek nyomodba
taposod a kereket
és
nincs már élvezet
önmagunk valahol
végleg elveszett
de még egy kör
és aztán vége
lesz
majd egyszer minden
újra rendben lesz
a jövőben béke
vár
de ezt valahol talán
az elején mondtam már
nem vagyok más
csak egy csóró srác
s
bár nem derül ki
de eladtam győzelmem
s markomban semmi
sem
csak sok ígéret
gúny, hazugság
mit nem hallok meg
mert
férfi vagyok
és csak azt hallom
amit hallani akarok
elmaradt mögöttem
családom s
földem
nem voltam más
csak egy srác
s körül vettek
az
idegenek
az állomás csendje
fektetett le
valahol
meghúzódtam
filléreket kutattam
szakadt fickók
nyomában
kerestem a helyeket
amiről senki sem tudta
hogy
merre lehetnek
pedig meló kellett
mondtam: állás
kell
de nem jött ajánlat
csak kurvákat kínáltak
a hetedik
sugárúton
most már elmondhatom
volt idő, hogy egyedül voltam
de
vigaszt találtam
most is leterítem
kabátomat a hóba
de
közben vágyom haza
elindulok hát oda
ahol a new yorki telek
nem
falnak fel többé
irány hazafelé
itt van a megvett bokszoló
és az
ellenfél, akinek pénz kell
aztán viheti, ami megmaradt
a
kesztyűk ütése felszakadt
üthetik, vághatják
mígnem sírva fakad
talán
dühében és szégyenében
"feladom, feladom"
és
az ellenfél áll ott dicsőn
bedobták törülközőm
a bánattól indult
de szárnyal
már
mint galamb a légben
üzenő hírben
dobszó kíséretében
de
nem a szeretet köszönt
üzenetében
gyermekek születnek
és mi óvjuk
őket
megvédjük őket
mert joguk van élni
távol a vihartól
a
biztonságos fényben
a bánattól indult
sarkain
szárnyak
sajnálatos pár nap
ami elmaradt
de hírvivő jő
elviszi mit
akar
vágyunk ellenében
szándék ellenében
borként
kiloccsant
vérünk színében
újra és újra hívunk
nincs, aki
meghallja
mélyebbre zuhanunk
és bár még hiszünk
lassan
felébredünk
talán minden tisztul
az álom
elcsitul
életünk kockán
nem hihetem el
és tettetni sem
megy
mit hallottam: a villám
egyszer csak elveszett
és
rémálom vette át
feladatát
ez a dal maradt
egyetlen
igaznak
elmondja majd
megcselekszi majd
a végén látszik majd
a bánatból elindult
egy kivezető út
most bécsben tíz
csini nő él
és ott a számtalan váll
ahol a halál kisírja
magát
és ott a kilencszáz ablakú terem
ott a fa, ahová a
galambok
meghalni repülnek
ott van valami, ami reggel
elmúlik
és emlék marad
a fagy-galériában
de itt egy
tánc
állkapcsok szorításában
akarlak, kívánlak,
vágylak
egy széken, akár újságpapíron
liliom-szórta
barlangban
ott ahol a szerelem sohasem
foglalt korábban
helyet
egy ágyon, ahol a hold
nemrégen verítékes
volt
könnyekben, ahol lábnyomok
a fövenyen hagytak nyomot
de
itt egy tánc
megtört derék kezedben
konyak-leheletben
ahol
vonszolja a halál
a tenger felé magát
van bécsben egy
nagyterem
ajkadon ezer emlék pereg
van egy bár, ahol nem
beszélnek
a fiúk már eléggé részegek
és a blues már
halálra
ítélte magát
de ki az, aki arcképedet
virágfüzérrel veszi
körül?
de itt egy tánc
haldokolva néz csak
a hosszú évek
mögül
van egy
padlás
ahol gyerekek játszanak
és ahol majd egyszer
veled
lepihenek
magyar lámpagyújtók álmában
édes délután
homályában
látom, ahogy megkötöd
bánatod nyáját
mint a
bárányokat
vagy hóvirágcsokor szárát
de itt egy tánc
és vele
jár:
hogy "sose feledlek már"
és bécs és
táncolok veled
viselem a folyó álarcát
vállamon a jácint
illatát
ajkamon combod harmatát
és eltemetem lelkem
egy
album lapjaiba
leragasztom, mint képek sarkát
és szépséged ára
ragad el
és a tánc sodor tovább
a medence közelít
és a kezed
is lefelé
szerelmem, szerelmem
itt egy tánc
itt ez az
alkalom
csak ez, amit adhatok
várakozás
üres utcán
bámulok
csak
a folyó halad
derű kísér
cigarettám lassan
a végére
ér
ezüst a hold
áramlik befelé
az
éjszakába
eris, a hercegnő
szigetek ura ő
szikrázó nyomokat
szór
a szeretet-házba
vezesd hát oda
mert most isten is
fejét
arra fordítja
talán te vagy
akire
vártam
találkozunk majd
valahol biztosan
árnyékok
hanyatlanak
elszomorítanak
szükség van immár
egy
nagyjavításra
új gyilkosok
új messiások
új
törvénytisztelők
idegen szeretők
a tűznek kedvesei
akik
lelkünk glóriáját
újra meggyújtják
nagy sárga cadillac
vigyél
most oda
dicső fény vezet
haza a csillagokba
hát imádkozzunk érte
vigyünk
szeretetet
jeruzsálembe
eljött az idő
hogy találkozzunk
hogy
szeretkezzünk
az ablaknál állt
szemei a holdon
és
csak a remény
hogy emlékei hamar
elhagyják szellemét
az ajtót bezárta
a lámpa is leoltva
a
kis test már
korábban lepihent
de képek és hangok
rohantak a
mélyben
büszkén takarta be őt
felhúzta a
lepedőt
és most csendben vár
míg jön az álomhatár
bámul felfelé
a mennyezet felé
és
a gondolat próbál
nem előtörni
még vannak láncszemek,
s összerakni
képek
de már el is múltak
ezek az érzések
emlékeket ár sem
moshat
tisztára
fájdalom nem válasz
az újabb fájdalomra
de erőt adott isten
és még levegőt
vehetek
élet szólított engem
a hideg fémkeret egyszer
végleg
elengedett
fájdalommal bár
vagy ahogy füst
száll
vagy fent a mennyekben
vagy itt az ágyon fekve
tenyere
homlokomon
bevésve szívembe
és a világnak szívébe
tudja mindenki,
hogy a kocka el van vetve
tudja mindenki, hogy keze meg van
kötve
tudja mindenki, hogy a háborúnak vége
tudja mindenki, a
jók mind elvesztek
tudja mindenki, hogy a csata eldőlt
a
szegény maradt szegény
a gazdag gazdagabb lett
így megy ez
egyre
tudja mindenki
tudja mindenki,
hogy a hajó süllyed
tudja mindenki, hogy a kapitány
füllent
mindenki érzi, és le van törve
mint mikor apa vagy a
kutya ment el végleg
mindenki csak a zsebét tömi
mindenkinek
kéne egy doboz csoki
és egy jó fajta rózsaszál
tudja mindenki,
hogy szeretsz engem
tudja mindenki, hogy ez az igazság
tudja
mindenki, hogy hűséges voltál
és volt pár jó éjszakánk
tudja
mindenki, hogy diszkrét voltál
bár volt, akikkel
találkozgattál
mindezt ruha nélkül persze
tudja mindenki
így
megy ez egyre
tudja mindenki,
hogy most vagy soha
tudja mindenki, ez te vagy, ez én
tudja
mindenki, hogy te örökké élsz
és lesz egy jó pár szereped
még
tudja mindenki, hogy romlott az üzlet
és van, aki még
földig hajol
ha rangot és plecsnit lát
tudja mindenki
tudja mindenki,
hogy jön majd a pestis
tudja mindenki, hogy már itt is van
tudja
mindenki, hogy a meztelen nők és fiak
a múlt fénylő szobrai
csak
tudja mindenki, hogy a színpad meghalt
de még van egy
méter ágyadon
ami leleplezi mindazt
amit tud már mindenki
tudja mindenki,
hogy nagy bajban vagy
tudja mindenki, hogy jócskán átvágtak
a
kálvária véres hegyétől
malibu fényes partjáig
tudja mindenki,
hogy széthullik minden
csak egy pillantás kéne ebbe a szent
szívbe
mielőtt megszakad
tudja mindenki
így
megy ez egyre
bár tudja mindenki
séta: ott és ugyanúgy
az utca is
ugyanaz volt
fel és le, pont, mint azelőtt
majd megállítsz és
köszönsz
pont, mint azelőtt
talán igaz se volt
minden olyan most
szerelem volt, de
senki más
aki labdába rúghatott
talán igaz se volt
észrevetted
mosolyom
és szememben a fényt
amely szerelmem tükrözte
egyre
csak feléd
nem hiszem
hogy tévedek
nem
tévedhetek
napról napra
újra átgondolom
álomról
álomra
nehezebb elmondani
ahogyan én látom
ki a
bánatból
egyre közelebb hozzád
pedig évek teltek el
amióta
eltűntem
állj meg, várj csak egy percet
emlékezz,
és adj egy percet
csak a magyarázatot felejtettem el
nem
okolhatsz
a hajót, ami messze vitt el
nem én kormányoztam
és
ami volt, az van most is
minden ugyanolyan
amikor elfordulunk
mert taszít a
sápadtság
és amit mondanak, fel nem foghatom
"ne zavarjon
a környezet
más szenvedései ezek
inkább fordulj másfelé
csak
fordulj már el"
valahogy a fény változik
valami
árnyék telepszik ránk
és akár jöhet is a lepel
ami elfedi a
mindentudást
hogyan lehetnek ennyien
megkövült szívvel
életben?
büszkeségünk büszkén
élteti a nagy magányt
de az éj csodás
és a nappal
szárnyakon repít
és a beszéd helyett a sok néma hang
csendesen
összecseng
de a szó ott lebeg
a tűz fényében elmereng
és egy
új változás fénye
lassan feldereng
nincs több elfordulás
gyenge és
fáradt nem taszít
és meglátszik végre a belső jég
s mi hagyjuk,
hogy folyjon szét
van egy világ, amit megosztani
figyelni és
megóvni kell
álom csak mindez, vagy igaz terv?
nincs több
elfordulás?
van egy lány, aki abban hisz
hogy
arany és fény összetart
és ő meglátja így az utat
amely lépcsőn
át a mennybe visz
amikor eléri ő, látja már
a kapu előtte is
zárva
de az írás biztatja még
még eléri, amiért fáradt
falon az írás jelet mutat
de nem
biztos még ebben
mert tudja, hogy mi rejlik
a többféle
jelentésben
madárének alatt
néha énekszó éled
nem talál
célba a gondolat
a fák hűvösében
(s csak ámulok mindezen)
érzés születik bennem
amikor nyugatra
nézek
és a lelkem sír, az elválás fáj
füstkörök elmémben
a
fák között keringenek
a hangok állnak, várnak és néznek
valami súgja, itt az idő
mindünk
agyában gyertya gyúl
és a dudás a megértéshez vezet
új hajnal
jön mindenkinek
akik nem inogtak meg
és az erdőből nevetés
hallik ki
(emlékszik még erre valaki?)
ha zaj ébreszt kertedben
ne legyen
harag lelkedben
csak tavasz és májusfa születik
és előtted a
két ösvény szétválik
nem kell még döntened
van idő, hogy
megválaszd jövődet
nehéz indulni, fejed habozik
és a
dudás fennhangon szólít
kedves hölgy, hallod a szeleket?
nem
tudtad vajon
hogy a szél emeli a lépcsőket?
ahogy mélyebbre visz utunk
árnyékunk
legyőzi lelkünk
valahol ott jár a hölgy
akit mindnyájan
ismerünk
ragyogja a fényt
és megmutatja végre
hogyan válik
majd arannyá minden
és nagyon kell figyelned
mert a megértés
jön majd el
egy lesz minden és minden abban
kősziklaként
mozdulatlan
de ő elindul egy lépcsőn a mennybe
nedves szél volt, meg a járda
de
szemet szúrt egy neontábla
séta közben volt, naná egyedül
agyam
zsongott, lábam múlta felül
betértem hát, kerül, 'mibe kerül
a sör szaga odabent
áporodott
volt
egy kutya feküdt a sarokban
tán már meg is hótt
gyufatartó
volt ott, és egy halom csikk
a cigarettafüst szaga pont ide illik
ez egy másik bár lehet
mondják: nem
harry-é
mert ő elment már rég
ahogy a sok vendég
de mi a
kutyával csodát teszünk itt
és a világ azonmód megváltozik
isten zokog, és sír az ég
de nincs
fájdalom a bárban még
s bár bent téged senki nem kímél
itt
emlékeket kaphatsz full ingyér'
volt idő mikor harry
nagyon fiatal
volt
és olyan kedves embert
nem hordott hátán a föld
léptei
ruganyossága
mint cipője csillogása
volt idő mikor harry
nagyon fiatal
volt
és nem volt gond a levegő
a légben lebegett ő
lepipálta
a mixereket
és füledbe súgta a jó híreket
örvendeznél a jó
híreken?
harry még itt van személyesen
nedves szél volt megint, meg a járda
de
szemet szúrt megint az a tábla
séta közben volt, naná
egyedül
agyam zsongott, lábam múlta felül
betértem megint,
kerül, 'mibe kerül
ez egy másik bár lehet
mondják: nem
harry-é
mert ő elment már rég
ahogy a sok vendég
de mi a
kutyával csodát teszünk itt
és a világ azonmód megváltozik
azonmód, igen, megváltozik
és a fal végre ledőlt már
megannyi
lakat a földre hullt
s emeltünk poharunk
s egy kiáltás
eljött
a szabadulás
és a fal végre ledőlt már
a bolond
hajó nem fut ki már
ígéret gyújt világot
mint papírmadár,
odafent száll
álom, mintha elhagynál
meleg, amit
itt hagytál
büszkeség, ami nincs sehol
tehetetlenségbe hull
most az élet-érték egyre fogy
barát s
más is elfordul
s bár a változás jelen van még
a megbánás csak
késlekedik
határok csúsznak homokként szét
míg
véres kezét mossa a nép
a hűség, ahogy a történelem
szürkülő
homályba vész
dobok zúgtak, ahogy ébredtem
zene
szólt, a reggel-nap zenélt
csak kis mozdulat, hogy lássalak
s
ami keserű volt, most elillant
mert te most csak körülnézel
leülsz,
és a fény kihuny majd
a vérem kell, a könnyeim, mondd?
hát mit
akarsz?
szóljon hangom, amíg már nem tud
majd?
játsszak, amíg ujjam jéggé fagy?
nem sok ez így
egyszerre?
hát mit akarsz te tőlem?
értem persze, azt hiszed
tudok
valamit, amit te nem
de ha nem mutatom, merre mész?
szóval mi
az, amit kérsz?
záporozzanak rám az esőcseppek?
én
oldjam meg a láncszemeket?
nem csak én kellhetek neked
van más,
akitől követelhetsz
hisz' bármit megkaphatsz
fuss,
álmodj, járj a vízen
bármit megkaphatsz
amit látsz, mind a tiéd
csak lelked
kell kiváltanod
s nem érzed más szükségét
most elveszítheted önmagad
nincs mit
rejteni, elfedni
s arcod fel fog fényleni
hát mit akarsz tőlem?
vigyáztunk rá, de elfutott
éjjel
jött, de rád ragyogott
holdba néztem s megláttam
tudtam, hogy
te igazibb vagy
mert mindig a rádpillantás
mintha
szívem szavát tudnád
vigyáztunk rá, de elfutott
éjjel
jött, de rád ragyogott
mégis nézd, hogy mivel teljen
élet,
szív, idő egybekeljen
gondoltad, benne van?
menny a
pokolban?
kék ég fájdalomban?
zöld mező acélsínben?
mosoly a
fátyolban?
gondoltad benne van?
és kiváltod hősöd a szellemért?
hamut
a fákért?
forró levegőt szellőért?
biztosat a változásért?
lettél volna a harcban
statiszta?
főszereplőként rácsok foglya?
mennyire kéne
kéne, hogy itt
legyél
mert ketten vagyunk, mi szellemek
elveszett
kísértetek
akváriumban évről évre
egyforma köröket kimérve
s
amit a végén felfedek
ugyanazok a régi félelmek
bárcsak itt lennél
csodákat látsz itt szerteszét
de nem
ismersz semmit még
a pepsi-folyót az andokban
s a tibeti
mcdonaldsban
yosemite ma egy golf-tér
és a japcsikhoz
tartozik
a holt-tengernél egy csomó rapper
a tigris és
eufrátesz között
egy remek sport center
választhatsz sportot
és
hozzá illő sortot
pennsylvaniában szabad a szex
egy
brazíliai fát nevel
és egy manhattani doktor betege
ingyen az
életbe menetel
ez a csoda
még egy csoda
isten
kegyelme számít
a piac feltételeivel
mert az emberi faj mára
már
civilizálta magát
mert választhatsz áruháznyi vajból
és
óceánnyi már a bor
de éhség is van, mert azért kell
és van
bűntervező
itt a merci, a porsche
a ferrari s rolls royce
a
márka választható
ő annyit mondott: találkozzunk
a
getszemáni kertben
az úr szólt: péter, látom már
a te házadat
innen
egy ember és becsület
aratja mit vetett
míg egy ohiói
farmernek
csak kölcsönkamat termett
rejtőzünk, kezünk fülünkön
elfedi a
zajt kintről
míg lloyd-webber darabok mennek
megfeledkezve az
évekről
de földrengés jő
s a színház már dől
s bár elhúzódik
a darab
a zongorafedél lecsapódik
s szarrá törnek a
művészujjak
ez ám a csoda
istennek dollár
istennek
cent
istennek shilling
istennek pence
istennek
guilder
istennek korona
svájci vagy francia frank
escudo
jöhet
peseta is kell
a lírát ne küldd
nem kell az
apród
kisváros, oké
fájdalom, jó
törölni hadosztályt
a
föld színéről
özvegyek sem baj
ha megoldást akar
a tévé az
eszköz
mert kell egy társ
isten tervéhez
a megvalósítás
minden megvan
amit isten
akar
lendüljön magasba
most minden kar
istennek ezüst
és arany is kell
mert
amit ő tud
soha nem mondja el
képviselő kell
nyakát nyújtsa
csak
politika is jó
a vége-poénnak
barátság jöjjön
hírnév
sem árt
pontokat gyűjteni
hidd el sosem kár
elnyomást
akar
amit vagyon takar
biztosítás alatt
isten is meghal majd
minden megvan
amit isten
akar
lendüljön magasba
most minden kar
csöppségek az utcán
(bombay-ről
mesélek)
marnak, falnak, de nem szégyen
mindez a városnak,
mert
mit is tehetnek?
léteznek
nem is messze
tragédiák zajlanak
s
itt állok egyes-egymagam
nagy nővér, hallasz talán?
mit is
tehetek?
nagy nővér, hallod a sírást?
mondd, mit tegyek?
megy
a pénz, látom
sötétben
a vasútállomáson
képzelem, egy ezüst vonat
hazavisz
majd, vagy iskolába
dolgos barázda arcodról
mint krétapor tűnik
el
s marad két tiszta szem
mondd, mit tegyek?
gyűrött arc, anya, gyermek
reám néz,
mit tehetek?
valaha volt kedv
valaha volt kar
mi féltőn
betakar
bűntudat és könyörület
közötte valami
bennem, mint
feszület
mit, mit tehetek?
mert a büszkeség
mert mint kéklő
tenger
nyújtózik bennem el
melyik vagyok én
amelyik érzi
szükségét?
tragédiák zajlanak
s itt állok
egyes-egymagam
mélyebb, mint bármely tenger
mélyebb,
mint bármely folyó
amit jelenésed vált ki bennem
szó jön elő,
amit nem ismertem
te vagy itt a belső csendben
mutatod, hogy
itt is voltál
mint mindig azelőtt
ha virágok
lennénk
tisztelnénk a napot
de miért csak akkor
hisz a
ragyogás odafentről
most szebb, mint azelőtt
ahogy nyitva az
ajtó
és gyémántszék vár odabent
gyermekként még
ismertem
rajzoltam róla egy képet
akkor még tudtam mindent
a világot
valóságnak hittem
és erre vártam azóta is
hogy te megjelenj
ebben
ha tudtam volna már
korábban odaléptem volna
hogy
ölelj, és szerelmed
vesszen el ez ölelésben
megérted majd, mit
jelent ez
hisz szemeid már súgják a szót
és figyelmed megértést
talál
kell ez a bizonyosság
jobban mint azelőtt
minden folyó a tenger felé
a
természet az ember felé
szerelem és te és én
haladunk egymás
felé
fordulj meg, és csak figyelj csak
mit érzel, ha hozzád
érek?
szavak keringenek odabent?
máshol lennél messze
valahol?
hol az emlékek vonata zakatol?
vagy egyszerűen
csak
időd nincsen, mint mindenki másnak?
már nem segíthetek
mert ha ok kell, hogy jó legyen
előbb
kérd meg a bensődben
azt, aki mindig feszülten
félelemre
kész
hát vedd el erejét
s kényeztesd el
dolgozd csak meg elméd
hogy van-e
józan okod
hogy magadból csinálj
mindig bolondot
s ha
megérted, miért?
akkor megérted miért
ha azt választod a végén
hogy a
létezés csak álom
üzenetem akkor célba ért
fordulj meg, és ne feledd
hogy mindez
lassan megterem
és nem mindegy, hogy hol leszel
fordulj meg, és
ne feledd
én már itt állok
megszentelt földemen
fordulj meg,
és ne feledd
hogy te is ott állsz
megszentelt földeden
...
mit sem értünk
hol itt a
tragédia?
hisz csak az zajlott itt
amit előre
megjósoltak
eladtunk, vettünk
nagy volt a show
de vége lett
egyszer
volt nagy álmélkodás
autónk is lefulladt már
és
végére jár a kaviár
de valahol a csillagokból
értetlen szem
bámul ránk
és egy villanás alatt
egy kiáltás-visszhang
maradt
de ők felfedik majd az árnyékokat
minket meg a
tévé-roncsokat
mindent levezetnek
minden tesztet elvégeznek
és
ellenőrizni kell majd minden számítást
mert az eredmény felülmúl
minden várakozást
az idegen ember-kutató
fejét vakarva vallja:
ez a mutató
egyetlenegy magyarázatot hozott
ez a faj a halálig
szórakozott
nincs több könny
s érzés se már
ezt a fajt sírba
vitte
a szórakozás
ha hattyú volnék
rég elmennék
ha
vonat volnék
mindig késnék
ha jó ember volnék
veled
beszélgetnék
többször - mintha veled volnék
ha aludnék
álmodnék én
ha
megijednék
elrejtőznék
ha megőrülnék
ne adj gyógyszert
mitől
meggyógyulnék
ha a hold lennék
hűvös lennék
ha
törvény lennék
rendet tennék
ha jó ember volnék
érteném az
űrt
mi barátok közt feszül
egyedül
biztos sírnék
ha veled
volnék
otthon lennék
ha megőrülnék
azért még lehet
enyém
is a játék?
amikor a nagy kövér nap
zuhanni kezd
az égen
sok-sok nyár-esti madár
megszólítja szépen
a nyári nap utazik
fülemben egy
dal
messzi harang, édes fű
ölelő folyó-kar
öreg vagy már
elringatsz engem
és
nem is ütsz zajt
lábujjhegyen lépkedsz
és ha meghallod majd
ha langyos éj
jő
ezüst hangon szól az idő
s énekel s dalol
amikor a nagy kövér nap
zuhanni kezd
az égen
gyermek-kacaj kél
amíg a napfény aludni tér
hogyan tölthetnénk ki az üres
helyet
ahol egykor szavaink kergetőztek?
hol teremthetek
végre
végső nyughelyet?
hogyan tehetem tökéletessé
a falat,
amit építeni kezdtem?
eljön majd a nap
amikor
feldarabollak
apróra-apróra
...
ha este lesz
zárd
ajtódat
pillantásodat a földre vesd
jő a sötét, elragad
évszak
váltás
szél-harmat
bagoly ébred
hattyú alszik
az
álmod most magadra hagy
zöld mező, hideg zápor
elmúlik
mind
arany izzik
...
sosem vagy egyedül
sosem vagy
egyedül
menj csak menj, mindig legyen
egy csöppnyi remény
szívedben
...
én a konyhában voltam
a kutya
odakint
a nap lassan süllyedt
ő odakint nézte
és sírt
...
nincs, aki hajnalhoz hív
nincs,
aki lezárja szemünk
nincs senki, aki most szól
nincs, aki
merné
a napot átrepülné
ez így megy tovább?
apa, vigyél
haza
anya, engedj mennem
ott álljak
gyulladt szemmel a
fényben?
rémálmok tüzében?
ne forduljak el?
ne meneküljek
el?
miért?
valami hibádzik
én nem emlékszem
hogy
megengedtem volna
hogy lelkemet kifosszák
öreg vagyok, későre
jár
hova tűnt az érzés?
hogyan adjam
át?
hisz a show meg nem áll
ma azzal kezdtem
egy meztelen testet
itt
egy szállodában (kilátással)
magamévá tettem
aztán
mondtam: gyere és maradj még
ő szólt: mi van?
én: maradj még
ő:
alszom, én...
maradj
annyit mondott:
álmodj magad
ma meg azzal kezdtem
ennek vége - ezt
éreztem
mindennapra van ok
hogy megjátsszam: vak vagyok
süket
és néma vagyok
ki hitte volna?
ez lesz az utolsó nap
mert
eddig csak én cipeltem
a kölcsönadott malomkövet
a fák közé
s
most egy vallomás
hogy nem nagyon tetszik
itt állni ezzel az
érzéssel
mint stoppos, kinyújtott kézzel
talált-e már ébren a hajnal?
talált-e
a tétlenül a nap?
hát tudd meg végre, hogy igazán
ki is vagy
fogott-e már rajtad az idők szele?
akkor
ismernéd, milyen az ár
hát ízleld meg végre
a bor zamatát
honnan tudod, hogy hol jártál?
idővel
meglátod az ő jelét
és talán felfeded bűneid
valódi természetét
rájöttél már, mivé lesz a mag?
időd
már túlhaladta magát
és hogy mi lehettél volna?
honnan is
tudhatnád
sétáltál már az idő kőútján?
magadat
hallod, amikor szólsz?
valami baj van a füleddel
mert nem
hallasz semmit, csak néma szót
...
minden csupa vér, és száll a
nyíl
jövő-áldozatok, sereged felé
s hol a nyíl majd egyszer
földet ér
apró fájdalom születik majd
egy kicsiny apró kín
néhányan álltak, sorban várakoztak
azt
hitték talán, hogy valamit találtak
hitték az érzésből vissza is
kapnak majd
messziről a szemek csak csendben bámultak
kérdezték: mit remélsz a sötéttől?
az
volt a dolgod, hogy jelet hagyj?
elég volt már a sok hangból a
fejedben?
és hiányoznak most, amit mondanak?
tudod, amit teszel, mégis elöl a
kés
megragadod, és megint ölni mész
ha végeztél, csak leteszed
a fegyvert
a vér messzebbre fröccsen, mint haragod lövellt
itt a düh bennem ég, de nem akarom
ez
valami, amitől nehéz szabadulnom
de nincs könny, ami a bánatból
született
amely ne ugyanaz lenne, amit a düh ébreszt fel
s ezt
az oldalt soha nem lapozzuk el
egy levéltöredék
meséli a történet
felét
és mutatja felém
hogy félni félig is elég
honnan
jöttem én?
elfelejtettem rég
a naptól keletre
a holdtól
nyugat felé
a pénz beszél
s én hallgatom
nélküle
éltem
elég is volt
amerre megyek
kiderül most
a naptól
keletre
a holdtól nyugat felé
nem érkezem későn
hamar ott
leszek
nem érek oda tán
otthonom sivatagán
a naptól
keletre
a holdtól nyugat felé
fájón múló napok
felébredni
próbálok
de valami törik belül
egy hang, ami kívülre kerül
nem
követi más
seb nélküli kín
a naptól keletre
a holdtól nyugat
felé
vannak napok
rádpillantok
s szemem
ragyog
vannak napok
el sem hiszem
hogy
együtt vagyunk
ne kérdezd hány óra
vagy milyen nap
van ma
ki a győztes, kié volt a játszma
vannak napok
rádpillantok
s
lelkedbe látok
vannak napok
nevetek csak
mily'
fiatalok voltunk
néha nehéz
felismerni
hogy merre
is tartunk
ne kérdezd, hol találtam
az a képet a
falon
mennyi volt, mit érhet most
nem is kell senki más
hogy utat
mutasson
"az én uram bensőmből vezérel"
tudom,
merre tartok
vannak napok
sírok azokért
kiknek
léte a félelem
vannak napok
hogy nem is tudom
miről
szól életem
ne szólj rám, emlékszem jól
hogy
melyik út a helyes
s nem számít már
ki nyerte a versenyt
vannak napok
sírok azokért
akiket
megöl az érzelem
anyának és apunak üzenem
szép fiuk
nem jutott messzire
épp az üveg végénél tart
a kocsmában gondol
szüleire
próbálta bár, de elbukott
próbálta,
amíg ereje volt
elronthatta ő valahol
amíg csak fogy az alkohol
ezt abba kell hagynom most már
öcsémnek is üzennék
megvolt már a
toll, a papír
de szívembe félelem költözött
és sok igaz szó
álarcba öltözött
húgocskám, én süllyedek
arcom
árnyékba rejtem
az üveg a végén jár már
s nem maradok le
mögötte én sem
ezt abba kell hagynom most már
anya, hazafelé tartok
ifjúságomban
vénülök
és nem én irányítok már
de hidd el, hazafelé tartok
ezt abba kell hagynom most már
büszke föld, ahol nevelkedtem
amit
akartam, megszereztem
megtanultam küzdeni és nyerni
de nem
mondták, hogy kell veszíteni
nincs több harc, és úgy tűnik
álmaim
is velük haltak
más az arcom, más a nevem
senkinek sem kell a
vesztes
most csak nézek körbe-körbe
learattam,
amit elvetettem
azt hittem, hogy együtt leszünk
de most más
irányba megyünk
az éjszakán át hazafelé tartok
vár a
hely, ahol a világra jöttem
a nappal meghal, látom a földet
a
fák ágai az égig érnek
pihenned kell
túl sokat
aggódsz
rendben lesz minden
ha a sors fordul
támaszkodj
nekem
csak ne add fel
kérlek, ne add fel
s ha elhagyod e helyet
én már nem
kísérhetlek
állsz majd a híd közepén
a mélységet nézed
egyedül
bármi jöhet már
és el is mehet aztán
csak a folyó
marad
és elragad az ár
idő, idő és nézd, mi lett belőlem
csak
kutatom a lehetőséget
és nem tudtam kérni sohasem
de csak nézz körbe
a sok levél mind
barna
és az ég olyan most
mint a tél kósza árnyéka
olyanok vagyunk, mint a cserkészek
lent
a folyóparton
és biztos, hogy van jobb időtöltés
amit nem is
képzeltél
emeld csak meg poharad
és nézz fel most
a sok
levél mind barna
és az ég olyan most
mint a tél kósza árnyéka
térj vissza reményeidhez, kedves
de
egy szót se érdemel
ha úgy látod, hogy elvesztek
ez csak
látszat lehet
majd újra megteremted
mert nézd csak
a fű zöldellik
a
mező is beérik
életem tavasza kezdődik
évszakok mennek, más a
díszlet
összefonódva egy faliképen
ne állj le, emlékezz
majd ha eljön ideje
mikor értelmem
szunnyad már
felnyitunk egy csodás könyvet
sosem látott
rímekkel
de most csak hajtsd fel
vodkádat narancslével
és nézz körül kicsit
a sok levél mind
barna
és az ég olyan most
mint a tél kósza árnyéka
nézd csak
egy szűk csapás a hóban
a
sok levél mind barna
de ott vár téged
egy ösvény, amit
a hó
sohasem lep be
ha szerető kell
csak kérj, s én
megteszem
ha szerelem kell, másfajta
álarcot veszek fel
ha
partnerre vágysz
kezem fogd
vagy ha dühödben lecsapni
kell
előtted állok egyenesen
itt vagyok - s a tied
ha bokszoló kell
ringbe szállok
érted
ha orvos hiányzik
megvizsgálom mindened
sofőr
kéne?
hát mássz most be
vezetőd leszek
itt vagyok - s a tied
a hold csillog - sok
a lánc túl
szoros
a fenevad nem alszik
körülöttem sok ígéret
amelyet
nem tartottam meg
de egy férfi nem könyörög
nem várja, hogy a
kedves visszajön
de én most reszketek
lábadhoz
térdelek
szépségedtől nyüszítek
mint kutya a hőségben
szívedet
karmolom
fekhelyed könnyezem
csak egyet mondhatok
itt vagyok
- s a tied
és ha aludni kell
egy útszéli
pillanat
majd én vezetek
ha apa kell
aki gyermeket
nevel
vagy vállamra hajtanád fejed
itt vagyok - s a tied
mondd, mit tennél
ketrec és halál
foglyaként?
mit, ha csak nézhetnél át a rácsokon?
ugye éreznél
haragot?
tűztől égetve
tüskéktől
remegve
magánynak köszönve
mondd, mit adnál
hogy szíved szabadon
éljen?
ha szereteted csapdába ejtenék?
ugye éreznél haragot?
földbe temetve
gyermeked
elrejtve
magánynak köszönve
belül dermesztő fagy
hol rejtőzik a
nap?
magánynak köszönve
egy ember foglyaként
csendes
szív-sikolyként
magánynak köszönve
héttől tizenegyig meló minden
éjjel
életemet vonszoltam magammal
nem hiszem, hogy jó ez
így
mindenki bolondja voltam én
tettem, amit tehettem
mert
szeretlek kedves
de amióta tiéd szívem
úgy érzem elvesztem
eszemet
mindenki mondja egyre csak
hogy veled
kezdeni hasztalan
próbáltam, de hadd mondjam el
ennél többet
nem tehettem
melóztam héttől tizenegyig
minden
éjjel vonszoltam életem
istenem, te tudod, nem jó ez így
amióta
szeretlek
elvesztettem az eszemet
sírtam, sírtam csak
könnyeim, mint
eső hullottak
nem hallod?
nem hallod, hogy záporoznak?
amióta szeretlek
elvesztettem az
eszemet
bárcsak megcsalnálak már
feledve a
játszmát
de ha megpróbálom én
nevetésed száll rám
a kerék nem földön jár
és egyéb
zagyvalék
kimondott hazugságok
én hátba támadnék
kártyákat az asztalra
tenyerünk
lefelé
és bírom a nőket
mind-mind körülötted
hamuvá vált emlékek
rojtok
felfeslenek
éjjel összebújás
nappal hétköznapiság
de reggel a tökély el
csak veled
álmodik
felkeltem a főnököt
evezés-túra jön
segítség kell s szükség
hihetetlen
helyek
jövőnkben hiszek még
halálodban remélek
mit mondok, felejtsd el
mert két agy,
mi irányít már engem
egyiknek hiszek, másiknak nem
nincs itt szív, csak függés
eddig
tőled, most mástól
el a kezekkel a birtoklástól
életem olyan miattad
mint könyv egy
szomorkás szombatról
és választanom kell
tudtam, hogy ő más volt, más a
szerelemben
bulira hívott, ahol én voltam
kisebbségben
férfiasságom nem szenvedte kárát sohasem
csak
szélesebb valóságot mutatott nekem
évek teltek, kétfelé sodródtunk
aztán
jött a hír, mondták: ő elment
szívemre éjsötét árnyékot vetett
de senki hőse ő
süllyedő
gyermek-védelmező
hasztalankór-gyógyító
hős, repülőronccsal
landoló
örök titokfejtő
hős, nem sármos sztár
aki
hősszerepre vár
hős, nem elbűvölő lány
akinek lelkét árulják
de
kinek kell egy ilyen?
senki hőse, ki veszi meg?
nem ismertem a lányt, csak a
családját
életük korán megismerte a brutalitást
próbálták,
cipelték, amit a szenvedés kimért
hitükkel remélt emberi-emberség
évek teltek, kétfelé sodródtunk
aztán
jött a hír, mondták: ő elment
szívemre éjsötét árnyékot vetett
de senki hőse ő
józan hanggal szemben
tömeg, üvöltő
hős, a célt büszkén felmutató
munkáért jutalmat
nem váró
hős, nem bajnok ő
profi játékot művelő
hős, nem
elbűvölő srác
kinek nevét tékozolják
de kinek kell egy
ilyen?
senki hőse, ki veszi meg?
hello sötét, régi cimbora
most
beszédem van veled újra
mert lassan megrémiszt egy
látomás
megfogant, amíg elcsalt az álmodás
és a kép, amelyet
agyamba ültetett
még megmaradt
a csend hangjai alatt
nyugtalan álom felriaszt
szűk utca
köveihez tapadt
utcai lámpa fénykörében
gallérom feltűröm a
hideg ellenében
szemeimbe szúr a neonlámpa fénye
kettéhasított
éje
a csendhangok érintése
és a meztelen ragyogásban
több
tízezer embert láttam
szavak nélkül szóltak
a fülek némán
hallgattak
dallamok nélküli dalokat írtak
és senki sem merte
itt
a csend hangjait megzavarni
"bolondok", szóltam, "nem
látjátok
a csend rákként telepszik rátok
hallgassatok, mert
igét hirdetek
érintsetek, mert nyújtom két kezem"
de
szavaim, mint eső cseppjeit
a csend hangjai mind elnyelik
és a sokak mind leborultak
a
neon-istenhez, amit megalkottak
és a jel már figyelmeztetett
a
fényből szó keletkezett
és szólt: "a próféták szavait
keresd
aluljárók falain
és bérlakások halljaiban"
s mind
visszhangzott a csend hangjaiban
köszöntelek, fiú, itt a futószalagon
mi
tudjuk, mit láttál hosszú utadon
csöveztél csak naphosszat,
idődet
cserkészjátékaiddal töltötted
anyád bosszantására gitárt
vettél
sohasem az iskolába mentél
és tudtad, hogy mindez még
bőven belefér
most légy üdvözölve itt a gépeknél
köszöntelek, fiú, itt a gépezetben
mi
tudjuk, gyerekként mi járt a fejedben
álmodban egy gitár, egy
szupersztár
aki állandóan a gyorsbüfébe jár
a szép jaguárt
vezetve eltelik az élet
most a futószalagon üdvözöllek téged
kedves, látom, elszomorít e
világ
embernek választás a rosszaság
amit tesznek, és olykor
mondanak
de én letörlöm arcodról a
gondokat
elkergetem a hasztalan félelmet
amely miatt a kék ég
oly szürke lett
miért aggódnál?
fájdalmat nevetés
követ
eső után napfény jöhet
és ez mindig ugyanígy megy
hát
miért aggódnál?
szeretnéd, ha angyal lehetnél?
vagy
tán csillag is akár
akarod-e, hogy kezeid nyomán
varázshangon
szóljon e gitár?
költő lennél szívesen?
vagy csak a
zendülő húr?
bármi lehetsz, határok nincsenek
más kedvese
lennél tán?
titkos talán ez a vágy?
álmodozhatsz, mint aki a
holdon jár
játszani akarsz a
vágyaddal?
gitárhúrként a hangoddal?
csupán azt az egyet
mondhatom
látod, nem dőlt össze a világ
hogy kimondtad, ami
legbelül fáj
amikor álarc mögé temeted arcod
sötét
üveg rejti tekinteted
mögötte már csak fagyott vonások
de te még mindig felmelegíted a lelkem
kispárna lehetnél, ahová fejemet
hajthatom
paplan, ami nyújtózik az ágyamon
arcod egy magazin
címlapján szerepelhet
a feltételeit magad teremted meg
de minden nap egyre szomorúbb már
a
percek múlnak, őrület vár
a cél távoli, a mérce túl magas
valaki
hozzon már egy létrát
lehetsz énekes is akár
sőt talán maga
a dal
hadd mondjam el most neked
nem tehetnél rosszabbat
magaddal
most nagyon fontosak szavaim
nehezen
telnek el napjaim
tapasztalatom keserűn emésztem
most már az
egész értelmetlen
de te még mindig felmelegíted a lelkem
te ott kint a zivatarban
öregen és
magányosan
érzel engem?
kint álldogálsz a folyosón
sebes
lábak, fagyott mosoly
érzel engem?
ha engeded, a fényt eltemetik
ne add
fel végső küzdelmeid
te ott, nem vagy már magadnál
meztelenül
egy telefonnál
megérintesz?
füled mohón falhoz tapad
hívásra
vársz minduntalan
megérintesz?
elhordjuk a követ, ha segítesz
nekem
szíved nyisd ki, végre hazaértem
de mindez puszta képzelgés csupán
a
fal, mint látod, túl magasan áll
nem számít a mód, úgysem
törhetett át
s a férgek most felőrlik az agyát
te ott odakint az úton
mások szavát
követed vakon
segítenél?
a falon túl, vagy téglaként a
falban
üvegeket zúzol szét a hallban
segítenél?
sohase mondd, hogy a reményt adjam
fel
együtt kiállunk érte, s együtt bukunk el
jöjj ide haver, egyet gyújts rá
messze
jutsz majd, magaslat vár
nem érhet utol a halál
meglátod, csak
tégy próbát
szeretet vesz majd rajtad álcát
tisztelet lebeg személyem körül
úgy
értem, mindenki őszintén örül
a banda fantasztikusan
játszik
egyébként melyikük pink?
mondtam már, a játék, amit
űzünk
csak úgy hívjuk: légy közel a tűzhöz
most viszont totál kivagyunk
hallottuk,
a forgalom leállt
igazán vehetnél az albumból
ezzel az
emberiségnek tartozol
no és nekünk... ha jobban számolunk
mások
szürkék, mi boldogok vagyunk
láttad a sikertáblát?
megfizetjük a
kezdés árát
de a dolog kinőheti magát
ha egy emberként húzzuk
az igát
mondtuk már, a játék, amit űzünk
csak úgy hívjuk: légy
közel a tűzhöz
bánom is én, hogy mi van veled
s
tudom, hogy én sem érdekellek
unalom és fájdalom ösvényén
olykor
esőfüggönyön át néznénk
a gazok közül melyiket okoljuk
s
bámuljuk a disznókat a csúcson
őrült lennél valós
igényekkel
lábujjhegyen aludnál, majd kint az utcán
prédára
lesnél csukott szemmel
a háttérben mozognál, irányban a
széllel
gondolat nélkül a süket vesztegléssel
vágyott stílusodat készen
vehetnéd
rázogatott kézzel nyakkendőd köthetnéd
biztos
tekintet, és egy könnyű mosoly
bíznak benned, még ha nem is mozdulsz
de
amikor végre hátukat mutatják feléd
megkapod az esélyt, döfheted a
kést
tekinteted megtartod a vállad felett
de
egyre nehezebb, ahogy öregszel
majd összepakolsz, és délre repülsz
el
fejedet a homokba dughatod
a másik
öregembert eltaszíthatod
rákban haldokolsz, és fel se foghatod
eszedet vesztvén vethetsz és
arathatsz
de félelmed nő, véred alvad, fejed fő
súlyod nagy, elveszíteni már túl
késő
vár a mélység, nehéz vagy már, lehúz a kő
zavarban vagyok, el kell
mondanom
kihasználnak folyton, vagy csak én gondolom?
éberségre
vágyom, leráznám ezt a súlyt
ha a saját földemen sem állok
biztosan
hogy találjak utat a labirintusban?
süket, néma, vak, csak a
látszatért
mindenki feláldozható csupán egy célért
senkinek
sincs barátja, kérded, miért?
és mi is történik most
veled?
elszigetelődnek tőled a nyertesek
pedig te mindig
mindent megtettél
szívből mindenkit gyilkosnak hittél
akik egy fájdalmakkal teli házban
születtek
akik tűrték, hogy rajongóik leköpjék őket
akiknek
megmondták, hogy mit tegyenek
akiket lélekben
összetörtek
bilinccsel és lánccal felszereltek
akiket hátba
veregettek
akiket javaiktól elszakítottak végleg
akiket
otthonukban idegennek néztek
aki a végén mindent feladott
akit
holtan talált a telefon
akit lehúztak a kövek
igen, akit végül lehúztak a kövek
nagy ember, disznó fejed
kitalálják
életedet
jól követed a nagy kereket
majdnem
nevetsz
könnyed kicsordul
a vályúban túrsz fejeddel
mondták, az
ásást folytatnod kell
a disznó téged is csak bemocskol
mit
remélsz találni, szinted az ól
majdnem nevetsz
de valójában könnyeid
nyeldesed
időd ártatlanul halad a fűföldeken
néhol
nyugtalanság remeg a levegőben
jobb, ha vigyázol
kutyák
lehetnek körülötted
átnéztem a folyón, és láthattam
a dolgok
mások, mint aminek látszanak
a veszélyeket gondolatban
megelőzheted
ha engedelmesen vezetőd követed
befagynak a folyók
az acélvölgyben odalent
micsoda meglepetés
szemedben a
felismerés
a dolgokat most a valóságban látom
nem, ez nem egy
rossz álom
az úr az én pásztorom, nem hagyom, hogy
lefektessen
át a zöld mezőn vezet engem csendes vízen
csillogó
késeivel felszabadítja lelkem
magas polcokon tartsam
könyveimet
bárányszeletté szelídített engem
nagy volt ereje és szándéka
egykoron
csendes emelkedés, megszentelt alkalom
felkelünk majd,
szólt a karate mestere
és akkor könnyezni fog a gazemberek szeme
bégetés, gagyogás, sikoly a nyaki
ereken
amott felbőszült bosszúállók intenek
túl a sötétségen
vidáman menetelnek
a hírt hallottad?
a kutyák halottak
jobb,
ha otthon maradsz és vársz
tedd, amit mondanak
s takarodj az
útból, ha megöregedni vágysz
tudod, már érdekel, hogy mi van veled
s
tudom, hogy én is mesélhetek
így nem érzem egyedül lelkem
a
kövek súlyát így már elviselem
megtaláltam a biztos helyet
ahová
csontjaim temethetem
a kutya nem lehet messze az otthontól
és
van egy menedék a csúcson lévő disznóktól
lélegezz, végy a levegőből
ne félj
soha a törődéstől
hagyj engem, de el ne engedj
nézz körül, és
válassz földet
amióta élsz, és magasan
szállsz
mosolyod, amit adsz, könnyeid, amit sírsz
minden, amit
érintesz, s amit csak látsz
mindez a tiéd lesz, amíg csak élsz
fuss nyuszi, menekülj el
ásd a
lyukat, a napot felejtsd el
ha a munkának vége, nem pihenhetsz
itt
az idő, hogy a következőt kezd
amióta élsz, és magasan szállsz
a
nyeregben ülsz, de mélyponton állsz
a legnagyobb hullámokon
egyensúlyozol
a verseny a korai sír felé hajszol
otthon, újra otthon lehetek
itt
szeretek lenni, amikor csak tehetem
a hidegben fáradtan
menetelek
a tűz mellett meleget érezhetek
távol a mezőtől a vasharang zúgása
a
hűséget most térdeidhez csalja
hogy a lágy, bűbájos szavakat
hallja
tudtad, hogy neked minden rosszul sül
el?
gondoltad, hogy nekem jól megy majd minden?
miért nem
szóltunk neked
amikor még te voltál az aranygyermek
és úgy
tűnt, hogy nem tűnhet el a fény a szemedben
gondoltad valaha is, hogy mivé
válhatsz?
érted már, hogy előlem rohantál?
talán tudtad
mindvégig, de sohasem érdekelt
vakként vezettél, mert fényt láttam
a szemedben
lassan esni kezd, és a bizonytalanság
fedele beázik
rád gondolok, az évekre, és minden szomorúság
lefoszlik rólam
gondoltad volna?
soha nem hittem, hogy eltűnhet az a csillogás a szemedből
ha vér csordul, amikor test és acél
összeér
s mindent elborít az esti napfény-vér
a holnap
esőcseppjei mossák el a foltokat
de nyomot hagy, s rossz
gondolatokat
talán ez volt az utolsó fontos tett
az
élet-viszály végére pontot tett
még nem származott semmi az
erőszakból
azoknak, akik megszülettek a düh-csillagból
nehogy elfelejtsük, milyen törékenyek vagyunk
elaggott a nap
szürke a fény
ajtó
nyílt előttem
ott volt mindenki
amikor beléptem
remegtem, fáztam
istenem, hogy
vártam
valaki majd int
az idő csak felsegít
tavasz jön, szembe-szél
nincs már
több esély
de szívedet nem óvják
a kutyák
felfalják
szeretet-hiénák
egyedül is hurcolom
utam miértekkel
kirakom
hátamat is, (megyek)
lassan elfordítom
könnyek
mögöttem
úgy kell, hogy ismerjek
mert mégis
valahol
az árnyékban megbújik
az igazi szeretet
mi más is
lehet?
öreg fotók eltűnőben
róluk szóló
halk
mesében
öreg emberek
a történelemben
ott volt a jel
szemükben értelem
nem
volt meglepetés
az értelmezésben
és most is jól látom
az embert a
tükörben
pokolból jő elő
de mögötte szeretet
árnyéka méhében
szeretet, szeretet?
ugyan mi más is
lehet?
fiatal életünket ismerő messzi
horizont
csodavilág, mennyi-mennyi vonzás
merész gondolat,
határtalan vágy, nincs határ
de megszólalt a harang
és eljött a
számadás
letűnt a nagy út, mögöttünk a
mocsár
volt egy keresztút, ahova visszatérni kár
cikk-cakk nyomokat hagytunk, követni
nehéz
az álom-rabló idő elől volt a nagy futás
ezer lény sem köthetett a
földhöz
elhagytuk őket valamiért
a lassan felemésztő életért
de a fű zöldebb volt
csillogóbb a
fény
barátokkal együtt
miénk a csodaéj
leégett hidak, izzik még a parázs
a
másik oldal zöld, csak egy pillantás
lépünk bár előre, valami
kényszerít
belülről hajt megint a régi alvajárás
ahol a kibontott zászló magassága
ott
van a nagyság, álmaink világa
az örök teher feszít, vágy és tetterő
az
éhség soha nem csillapítható
fáradt szemünk előtt megint a
horizont
előttünk kitaposott út, újra járható?
de a fű zöldebb volt
csillogóbb a
fény
édesebb az íz
várt a csodaéj
barátokkal együtt
a hajnali köd
ragyog
kiárad a víz
a végtelen folyó
örökkön örökké
hol sötét a
folyam
ott sétáltam én
éltem életem
babilonban rég
tán elfeledtem
már
az én szent dalom
nem erőlködtem
akár babilon
hol sötét a
folyam
és nem láttam én
aki énreám várt
aki prédát ígért
elvágták
ajkam
szívem is hasadt
nem ihattam már
hol sötét a folyam
elbújtam én
és
megláttam már
törvénytelen szívem
arany jegykarikám
nem tudtam én
és
nem láttam én
ki énreám várt
ki prédát ígért
hol a folyam
sötét
megijedtem én
hogy már csak én vagyok
ki babilonban él
aztán megállt egy
szív
halál-szorítás
mondta valaki
ez nem a tied már
és ő szélnek
veti
arany karikám
és elborít mindent
kör'öttem az ár
hol sötét a
folyam
sebzett hajnalon
életem enyém
akár babilon
bár dalom megvan
még
gyengék karjaim
a dal is, a fák is
nekik szólnak mind
nem derült ki
más
az áldás sincs többé
elfelejtem-e majd
babilon helyét?
nem tudtam én
és
nem láttam én
aki énreám várt
aki prédát ígért
sötét a
folyam
ahol ez történt
a folyó sötét
babilonban még
ifjú szemmel
láttam
az élet oly csodaszép
csodás, szép varázsként
a
madarak a fán
boldogan daloltak
örömteli, játékos volt
ahogy
néztek rám
de aztán messze
kerültem
tanítottak érzékenységre
logikára, felelősségre,
gyakorlatra
s még sok mindenre
megmutatták a világot
hol
megbízható lehetek
hivatalos, értelmi, cinikus
s menetelhetek
van úgy, hogy
alszik a világ
kérdések úsznak a mélyben
mindenkiben
felmerülnek
megtennéd
nekem
megmondod, mit tanultunk
lehet, hogy furcsán hangzik
de
mondd meg, kivé lettem
figyelj, mit
mondasz
mert radikálist kiáltanak
liberálist, fanatikust,
kriminálist
s még mást is talán
a fejedhez vágnak
aláírnád
itt a neved
ugye kedves leszel nekem
tiszteletteli, mutatós
darab
akár egy cserép virágon a szalag
mindig jelen voltam
mindig én néztem
a szemeim mögül
de többnek tűnt, mint egy élet
többnek, mint
egyetlen élet
megesett, hogy elég volt
már
kifárasztott, hogy itt legyek
így megy ez újra meg
újra?
nem lehet már más életforma?
fárasztott már a puszta
várakozás?
fárasztott már a puszta jelenlét?
nem kell félned
már többé
mert senki sem él örökké
- - -
mindig itt leszek ezentúl
mindig én
tekintek rád a szemek mögül
de csak egy életen át
csak
egyetlenegy életen át
látom újra
múltam
ezüst keretben
igaz ablakon át
mind együtt most
a
kemény üvegen
arcom a tükörben
körben és körben
most és akkor
akik
szerettek egykor
nincs lopott csók
ami hozzájuk illene
ahogy
léptek felém
forró lábakon
próbáltam
sokszor
a vonalat követni
nehéz volt olykor
amit hoztak (azt
tettem)
elém a körülmények
most már
késő
tisztára mosni
a történet nem fog
soha megtisztulni
tekintetemben
hűség
és felelősség
de m'ér' tettem volna,
amit jónak
véltem?
nevettem csak
mint
bármely gyermek
talán különös lehet
de a karácsony volt mind
közül
a legkedvesebb ünnep
talán nem csak én
tudok
átnézni igaz ablakon
amíg mások rejtőznek
a kancsalság
mögött,
mint álnok bölcsek
szemléld csak
meg
nézz magadba
légy meztelen
csendesen
több álarcot
én
már nem ajánlok
jobb, ha nem
emlékszel
ne kelljen elmondanom
vad tél sem tudja
feloldani
jeges álmom
nem tűntem el
nem
hátráltam
csak vártam-vártam
ugyanaz a vér kering
tovább a
családomban
lassan vége
közeleg a fény
s nem
érzed, kedves
becsapottnak léted?
nem próbálsz semmit
nem hagytál
semmit
suttogás jut el
süket füledbe
s az idő most
majd
végleg kettéhasít
barát állt ott
s most idegen
hiszed
a szót
s szomjazod még mindig
az őszinte jót
de eltűnik a nap
s a hold is
búcsúzik
semmi nem változott
ráncaid sem
tettek
bölcsebbé
öreggé
s istenné
érzed a csalódást?
érzed a
megváltást?
érzed vajon, hogy te
létedben mindig
te
döntöttél?
eljöttél?
s hol maradt szíved?
hol maradt
késed?
felhasítod végre
léted börtönét?
egyetlen hang, egy apró hang
egyetlen
csók, egy apró csók
egy arc rémlik egy ablakban
hogy lehet,
hogy csak ez maradt?
egy ember fut, egy gyermek sír
egy
lány, egy hang nem őszintén
a nap, amely izzó vörösbe vált
a
látomás: az üres ágy
ő férfi volt, és túl kemény
egy
asszony bírt, de már elég
végzet gázolt szándék felett
valahol
megpihen egy test
nevetett, majd könny csordult
elveszett
mind, 'ki harcolt
nem különb ő, mint bárki más
van
rosszabb és jobb választás
nem csitul még a morajlás
tűrök még,
messzi határ
arctenger és vádló szem
üres kép, nincs tekintet
hófehér ló, sötét lovas
haszon nélkül
egy élet-utas
elfáradt szem és könny, 'mi hull
elhalad a
napon túl
szemem lehunyom
egy pillanat
csak
majd az is elillan
álmaim sora
szemeim előtt
tűnik
tova
a kétségben
mint por a szélben
az a régi dal
csak egyetlen csepp
a
végtelen tengerben
minden, amit teszünk
egy nap föld
pora
még ha nem is nézünk oda
szélben száll tova
ne birtokolj
semmi nem tart
örökké
talán csak a föld és az ég
kicsiny elcsúszás
és nincs az a
pénz
amivel vehetnék egy percet még
por a szélben
mind azok vagyunk
por
a szélben
minden csak por a szélben
szétesőben már a
falak
mire a próféták véstek
a napfény mára már
csak
fegyvereken csillan meg
szétszakított
emberlét
lidérces álmodásba fúl
a nyertes sikolya majd
néma
csendességbe hull
zűrzavar lesz a
felirat síromon
töredezett ösvény, tántorgok utamon
ha bevégzem
egyszer, hátradőlhetek
ha bevégzem egyszer, jót nevethetek
de
félem a holnapot, érzem a könnyeket
vaskapui közt a
sorsnak
hullottak idő magvai
azok tettei öntözték
akik a
tudás hordozói
halált hoz az
ismeret
ha nincs, aki kordában tartsa
őrültek kezébe került
mára
az emberiség sorsa
vannak
dolgok
amiket kihagytam
megítélhetsz ezért
de nem voltam
vak
mert volt pár apróság
ami elmaradt
csak feküdtem
ágyamon
és gondolkodtam
nem kellett volna szólnom
de most
már kimondtam
megváltoztam
talán
nem voltam oly kegyetlen
s oly bolond sem
tettem, amit
tettem
de cserbenhagyott
az emlékezetem már
számít ez
egyáltalán?
látod, minden oly
tiszta
hiszen te állsz ott
a kezdetektől fogva
TARTALOM
amelyben megtalálod a dalszöveg
szerzőjét, a mű eredeti címét,
az előadót és az album címét,
amelyen a dal meghallgatható
(1) Roger Waters: One of the few - Pink Floyd: The final cut
(2) Roger Hodgson: School - Supertramp: Crime of the century
(3) Robert Plant: When I was a child - Robert Plant & Jimmy Page: Walking into Clarksdale
(4) Sting: Don't stand so close to me - The Police: Zenyatta Mondatta
(5) Roger Hodgson: C'est le bon - Supertramp: Famous last words
(6) Jon Anderson: Soft as a dove - Yes: Magnification
(7) Greg Lake: The sage - Emerson Lake and Palmer: Pictures at an exhibition
(8) Jon Anderson: Changes - Yes: 90125
(9) Jon Anderson: From the balcony - Yes: Open your eyes
(10) Peter Sinfield: Letters - King Crimson: Islands
(11) Robert Plant: Going to California - Led Zeppelin: 4
(12) Roger Hodgson: Don't leave me now - Supertramp: Famous last words
(13) Roger Hodgson: If everyone was listening - Supertramp: Crime of the century
(14) Greg Lake: Lay down your guns - Emerson Lake and Powell: ELP
(15) Roger Hodgson: Travelled - Supertramp: Indelibly stamped
(16) Rick Davies: No inbetween - Supertramp: Brother were you bound
(17) Paul Simon: The boxer - Simon and Garfunkel: Bridge over troubled water
(18) David Gilmour: Out of the blue - David Gilmour: About face
(19) Leonard Cohen: Take this waltz - Leonard Cohen: I'm your man
(20) Marian Gold: Jerusalem - Alphaville: Afternoons in Utopia
(21) Kevin Moore: Wait for sleep - Dream Theatre: Images and words
(22) Leonard Cohen: Everybody knows - Leonard Cohen: I'm your man
(23) Robert Plant: Moonlight in Samosa - Robert Plant: Pictures at eleven
(24) David Gilmour: On the turning away - Pink Floyd: A momentary lapse of reason
(25) Robert Plant: Stairway to heaven - Led Zeppelin: 4
(26) Ian Anderson: Another Harry's bar - Jethro Tull: Roots to branches
(27) Polly Samson: A great day for freedom - Pink Floyd: The division bell
(28) Polly Samson: What do you want from me - Pink Floyd: The division bell
(29) Jon Anderson: Time is time - Yes: Magnification
(30) Roger Waters: Wish you were here - Pink Floyd: Wish you were here
(31) Roger Waters: It's a miracle - Roger Waters: Amused to death
(32) Roger Waters: What god wants - Roger Waters: Amused to death
(33) Ian Anderson: Beside myself - Jethro Tull: Roots to branches
(34) Jon Anderson: In the presence of - Yes: Magnification
(35) Roger Waters: Amused to death - Roger Waters: Amused to death
(36) Roger Waters: If - Pink Floyd: Atomheart mother
(37) David Gilmour: Fat old Sun) - Pink Floyd: Atomheart mother
(38) Roger Waters: Empty spaces - Pink Floyd: The wall
(39) Pink Floyd: Meddle (részletek) - Pink Floyd: Meddle
(40) Roger Waters: The show must go on - Pink Floyd: The wall
(41) Roger Waters: For the first time - Roger Waters: The pros and cons of hitch-hiking
(42) Greg Lake: Stones of years - Emerson Lake and Palmer: Tarkus
(43) Greg Lake: The battlefield - Emerson Lake and Palmer: Tarkus
(44) David Gilmour: The murder - David Gilmour: About face
(45) Pal Waaktaar: East of the Sun west of the Moon - A-ha: East of the Sun west of the Moon
(46) Paul McCartney: Somedays - Paul McCartney: Flaming pie
(47) Phil Lynott: Got to give it up - Thin Lizzy: Black rose
(48) Peter Gabriel: Don't give up - Peter Gabriel: So
(49) Paul Simon: Hazy shade of winter - Simon and Garfunkel: Bookends
(50) Leonard Cohen: I'm your man - Leonard Cohen: I'm your man
(51) Roger Hodgson: Death and the zoo - Roger Hodgson: Open the door
(52) Robert Plant: Since I've been loving you - Led Zeppelin: 3
(53) Richard Palmer-James: Book of Saturday - King Crimson: Larks' Tongues in Aspic
(54) Neil Peart: Nobody's hero - Rush: Counterparts
(55) Paul Simon: The sound of silence - Simon and Garfunkel: Sounds of silence
(56) Roger Waters: Welcome to the machine - Pink Floyd: Wish you were here
(57) Mark Knopfler: Why worry - Dire Straits: Brothers in arms
(58) Greg Lake: Still you turn me on - Emerson Lake and Palmer: Brain salad surgery
(59) Roger Waters: Hey you - Pink Floyd: The wall
(60) Roger Waters: Have a cigar - Pink Floyd: Wish you were here
(61) Roger Waters: Pigs on the wing (part one) - Pink Floyd: Animals
(62) Roger Waters: Dogs - Pink Floyd: Animals
(63) Roger Waters: Pigs - Pink Floyd: Animals
(64) Roger Waters: Sheep - Pink Floyd: Animals
(65) Roger Waters: Pigs on the wing (part two) - Pink Floyd: Animals
(66) Roger Waters: Breathe (in the air) - Pink Floyd: The dark side of the moon
(67) Polly Samson: Poles apart - Pink Floyd: The division bell
(68) Sting: Fragile - Sting: Nothing like the sun
(69) Robert Plant: Colours of a shade - Robert Plant: Fate of nations
(70) Polly Samson: High hopes - Pink Floyd: The division bell
(71) Leonard Cohen: By the rivers dark - Leonard Cohen: Ten new songs
(72) Roger Hodgson: Logical song - Supertramp: Breakfast in America
(73) David Gilmour: A new machine part 1-2 - Pink Floyd: A momentary lapse of reason
(74) Ian Anderson: Wicked windows - Jethro Tull: J-tull dot com
(75) David Gilmour: Near the end - David Gilmour: About face
(76) David Gilmour: Yet another movie - Pink Floyd: A momentary lapse of reason
(77) Kerry Livgren: Dust in the wind - Kansas: Point of know return
(78) Peter Sinfield: Epitaph - King Crimson: In the court of Crimson King
(79) Greg Lake: From the beginning - Emerson Lake and Palmer: Trilogy