◁ Előző

Következő ▷

Tisza Kálmán-út.

A Poklos patak jobb- és balpartján halad. A Petelei István-utcánál kezdődik és a vasut vonalig vezet.

str. Tudor Vladimirescu u. (a mai számozás szerinti első szakasza
a Libertăţii / Szabadság utcától a Grădinarilor / Kertész utcáig)

Tisza Kálmán-tér.

A Sándor János-, Kisfaludy Károly-, Petelei István-utcák és a Tisza Kálmán-út között a Poklos patak jobb partján terül el.

— (beépült)

Tisza Kálmán.

1830–1902.

Irta: Boér Károly.

 A kiegyezés utáni nemzeti történetünknek egyik legkiválóbb alakja Tisza Kálmán. Családja már 1211. óta ismeretes; országos szerepet játszik II. Rákóczi G-yörgy és Barcsay fejedelem idejében; minden izében magyar és kálvinista; egyik nőtagja Csulai erdélyi ref. püspök felesége.
 Tisza Kálmán atyja Tisza Lajos, a hires bihari adminisztrátor, anyja Teleki Julia. Született 1830. december 10-én Geszten. Neveltetése magyar és református. 1848-ban már fogalmazó a kultuszminiszteriumban és a kormányt Debrecenbe is elkiséri. A szabadságharc leveretése után testvéreivel, kik a küzdelemben nagy szerepet vittek, külföldre menekül, honnan csak a vihar lecsendesedése után tér vissza. A szabadságharcot követő nemzeti lehangoltságban ő is visszavonul s a gazdálkodásban keres vigasztalást.

< 218. oldal > ▲

 Ezen szomoru időkben a bujdosó szabadságnak egyetlen helye volt Magyarországon, ahol fejét lehajthatá, megpihenhet, – a protestáns egyház. Protestáns jeleseink ezen oltáron ápolgatták, élesztgették, aggódó félelemmel őrizték a szabadság szent tüzét. Ám a zsarnoki hatalom, melynek ördögi célja, hogy a szabadságot hazánk minden intézményéből számüzze, hogy a szabadság földjén ne legyen egy talpalatnyi hely, melyet magáénak vallhasson, – rávetette szemét egyházunkra is, a szabadság ezen utolsó védbástyájára. Egy évtizeden át érlelődő kisérleteknek és fondorlatoknak eredménye az 1859-iki császári nyilt parancs, (pátens), mely egy Bécsben felállitandó egyházi főtanács alá rendelte a protestáns egyházakat.
 A pátens elleni harcban ott találjuk Tisza Kálmánt is. Micsoda történelmi pillanat vala az, mikor a debreceni kis templomba hivott tiszántuli ref. egyházkerület gyülését a császár nevében betiltó királyi biztos ellenére Tisza Kálmán az Isten nevében megnyitotta. És oroszlánrésze volt abban a bátor határozatban is, mely kijelenti, hogy a protestáns egyház nagy áldozatokkal kivivott törvényes, háromszázados alkotmányát nem cserélheti, fel császári kegyelmi ténnyel, mely amint adatott, ugy el is vétethetik. – Ez volt az első ék, mely kezdte szétrobbantani az abszolutizmus jegét s egyszersmint ez volt a kezdete Tisza Kálmán nagy szereplésének.
 A protestánsok ellenállása nem csupán egyházi, sőt inkább politikai és nemzeti kérdés, s mint a protestántizmus léteért folytatott összes harcaiban, ugy most is nem küzd önzőleg önmagáért, hanem védelmezve autonomiáját, a nemzeti jog védbástyájává lesz. Ez az ellentállás megmutatta a nemzet erejét és a császárt arra birta, hogy 1860. október 20-án kiadja a hires „októberi diplomát“, mely első lépés volt a jobb jövő felé, bár a 48-iki nagy alkotásokat semmibe véve, hazánkat visszahelyezte az 1847-iki állapotba. A diplomának legfontosabb vivmánya, hogy visszaállitja a régi magyar alkotmány fundamentumát, a vármegyét, hol szabadabban lélekzik a nemzet, felujul a 48-as szellem s ezzel együtt az elszakadásnak mind többek által hangoztatott óhaja. – Br. Vay Miklós erdélyi főkancellár, hogy e mozgalmat ellensulyozza, a főispáni székeket a legnépszerübb férfiaknak ajánlotta fel. Ám sikertelenül.
 Tisza Kálmán azzal utasitotta vissza, hogy „az elvei nem, engedik“. Az 1861-iki országgyülésen, mint Debrecen város képviselője vesz részt s egyszersmint a képviselőház alelnöke.

< 219. oldal > ▲

 Erre az időre esik nősülése. Nőül vette gr. Dégenfeld Ilonát, kivel a legszebb és legpéldásabb családi életet töltötte.
 Az országgyülésen gr. Teleki Józseffel a „Határozati párt“ vezére, szemben a Deák Ferenc „Felirati párt“-jával. Bár pártja többségben volt, meghajolt a „haza bölcsé“-nek meggyőző érvei előtt és elfogadta a feliratot, melyről azt a meggyőző vallomást tette, hogy „erős meggyőződését, legszentebb elveit, egész lelkének titkos sejtelméig látta megvalósulva benne“, mert egyfelől szilárdan, minden félreértés kizárásával, megállapitja a nemzet jogát, másfelől tartalmazza azt a határtalan bizalmat, hogy bárminő szenvedést hozhat ránk a jövendő, hazaszeretetünk és szabadságérzetünk meg nem rendül soha. A kiegyezési harcban personális uniót követelt, hogy t. i. csupán a fejedelem személye legyen közös; ám a többség elfogadta, Deák Ferenc tervezetét, mely szerint a külügy és hadügy Ausztriával közös, a pénz-, vám- és kereskedelmi ügy ugyan nem közös, de azért kivánatos, hogy ezekben is lehetőleg közös megegyezéssel járjon el a két állam. – A kiegyezés után Grhyczy Kálmánnal vezette az ellenzéket az 1875-iki fúzióig.
 Az uj Magyarországnak drágán kellett megfizetni első berendezkedését, évről-évre a növekvő deficittel kellett vivódnia, mely akadályozta belső és külső érvényesülését, haladását. Az ország legjobbjai töprengő lélekkel keiesték az utat, módot, melyen hazánkat kivezessék az utvesztőből.
 Ezért hagyta el Ghyczy Kálmán az ellenzéket és Bittó István kormáyában vállalt pénzügyminiszterséget, s mikor vállalkozása sikertelen maradt, – ezért követte példáját bajtársa: Tisza Kálmán, 1875. február 3-án. Kijelentése szerint nem nagyravágyásból, „hanem aggódó hazaszeretettel lép elveinek elhagyásával a müködés terére.“ Előbb Wenkheim Béla báró kormányában belügyminiszter, s mint ilyen vezeti a választásokat, melyek után mint miniszterelnök az általa alapitott szabadelvü párt élén vezeti Magyarországot rendezettebb viszonyok közé. A kiegyezéshez mindenek felett ragaszkodik, mert a legcsekélyebb változtatástól félti az egész müvet. – A király előbb tartózkodó volt vele szemben, de amint megismerte tetterejét, uralomra termett egyéniségét, tántorithatlan hüségét, teljes bizalmával ajándékozta meg. Deák halála után nem is volt senki, ki tekintélyével szembeszállhatott volna. 15 évig vezette Magyarországot, szinte korlátlan hatalommal. A parlament ő volt. A többség rajongott érte, az ellenzék félénken meghuzódott. Tekintélyének alapja egyéniségében és roppant itélőképességében rejlett. Egyszerü és természetes volt mindenkivel szemben; a hizelgést nem kivánta és nem szerette; türelmes volt és a leereszkedést soha senkivel nem éreztette. Éles tekintete mindjárt átlátott emberén, rövidke szóváltásból megtudta itélni, kiben van tartalom és ki kong üresen. Gyülölte a nagyképüséget, a bombasztot, mert mindez távol állott tőle Az ő beszéde száraz, cikornyátlan volt, került minden szóvirágot, a rideg, logikus bizonyitást, aprólékosságig menő polémiát becsülte. Egyéniségét annyira rányomta a parlamentre, hogy az ő minisztersége alatt az ugynevezett ragyogó szónoklatok hatás nélkül hangzottak el.

< 220. oldal > ▲

 Legfőbb célja volt, hogy Magyarország valóban magyar legyen. Ezért szüntette meg a szász autonomiát és egyetemet; a megyék uj beosztásánál megyékre osztotta a régi Királyföldet A szerbek izgató vezérét, Mileticsot, elitéltette, s bezárta a magyar ellenes tót iskolákat. Sulyos időkben rendületlenül megállott a nemzet jogai mellett és nem engedett a nemzet méltóságán egyetlen foltot ejteni. A Jánszky ügyben, a horvát cimersértés ügyében, állásával nem törődve, nem nyugodott addig, mig teljes elégtételt nem kapott.
 Népszerüségét különösen emelte az, hogy a legerősebb, a legtipikusabb és leghatalmasabb magyar nemes volt. A magyar nemességet megkülönböztetett pártfogásába vette. Werbőczy óta nem jutott a nemesség ilyen hatalomhoz. Feléled alatta a nemesség kultusza s ezzel felélednek a predikátumok. Végzett földbirtokosok és fiaik töltik meg a hivatalokat, a családi összeköttetés és protekció döntő faktorrá válik.
 Kétségkivül ebben rejlik bukása is, mert a szabadelvü párt a folytonos dédelgetésben hatalmi tultengésbe esett, mig az ellenzék türelmetlensége folyton növekedett, sokallotta Tisza Kálmán uralmát. S csakugyan, amire Tisza Kálmán vállalkozott, a legfényesebben megvalósitotta: helyreállitotta az ország hitelképességét, megszüntette a deficitet, konszolidált állapotokat teremtett, egyszóval „a Mór megtette kötelességét, a Mór elmehet.“ 1890. márc. 15-én le is mondott.
 Ezutáni életideje a rohamos hanyatlás korszaka. Látnia kell, mint nőnek ellenségei, éreznie kell, mint zsugorodik összébb és összébb befolyása. S végül meg kellett érnie azt is, hogy mint korábban Debrecen, hütlen lett hozzá Nagyvárad is. Ilyen dicsőségétől megfosztottan távozott el (1902) küzdelmeinek szinteréről az a nagy és erős ember, ki alatt olyan egységes, erős és tekintélyes volt Magyarország!

< 221. oldal > ▲

◁ Előző

△ Oldal tetejére

Következő ▷