Madách Imre

Madách Imre-utca.

Uj-utca a „Mészárosok-rét“-jén. A vasút vonal mellett haladva a Mikes K.-utcától a Honvéd utcáig tart.

str. Madách Imre u.

Madách Imre.

1823–1864.

Irta: Dabóczi György.

„Az ember tragédiája“ cimü drámai költemény zsenális és halhatatlan lelkü irója: Madách Imre ősnemes magyar család ivadéka, kinek törzsfáját egészen az Árpádházbeli királyaink koráig vezetik vissza. Valamennyi ősének hol a harc mezején, hol – békésebb időkben – a nemzeti közélet, irodalom és tudomány terén igen nevezetes szerep jutott.
Hasonnevü atyja cs. kir. kamarás volt, anyja Kessekökeői Majthényi Anna szintén előkelő, tekintélyes család leszármazottja.
Született Nográdmegyében, Alsósztregován 1823-ban január 21-én.
Előkelő származásához képest nevelése is a lehető leggondosabb volt.
És hogy magasratörő tehetsége később oly remekmüveket alkotott: azt főleg nagymüveltségü anyjának köszönheti, ki férjének 1834-ben történt elhalálozása után igazi anyai önfeláldozással végezte gyermekei körüli nevelői kötelességeit.
Az alsósztregovai ősi kastélyban élte le gyermekéveit és itt végezte magánuton a gymnásiumi osztályokat, valamennyit kitünő sikerrel.
Tanulmányait tovább folytatandó, testvéreivel Pestre kerül. Pesti nevelése szinte folytatása volt az otthoni sokoldalu és minden izében főuri nevelésnek és ugy erkölcsi világára, mint jellemének kialakulására igen kedvező befolyással volt, többek között a Lónyay és Andrássy-fiuk társasága, kikkel együtt járta az egyetemi éveket.
Már ez időben, 16 éves korában irogatott verseket és egy drámai müvet, de csak titokban. Ezek közül az utóbbi nem is került nyilvánosságra.
Pesten három évet tölt, mialatt filozofiát és jogot hallgat s otthon készülve a II. évi jogra, már 1842-ben, tehát 19 éves korában ügyvédi oklevelet szerez.
Még pesti tartózkodása alatt – a lelki forrongás idejében – midőn a költőt az első ideális szerelem tüze heviti, megirja a „Lantvirágok“ cimü verses gyüjteményét, mely 1840-ben Pesten meg is jelenik. És ettől kezdve husz évnek kellett eltelni, mig a kellő nyilvános irodalmi szereplés szinterén megjelenik Az ember tragédiájával – ekkor már mint országos feltünést keltett, ünnepelt nagyiró.
Pestről hazakerülvén megyéjébe, mint „patvarista“ előbb a hires Svéter, később Fráter alispán oldalán részt vesz a megyei közéletben, melyhez azonban kevés vonzalmat mutat. Inkább a költészet muzsájának szenteli élete pillanatait, midőn egyre-másra irogatja nemes tüzü költői alkotásait. „Jó név es erény“, „Commodus“, „Csak tréfa“ mind ez időből származó munkák, melyek közül azonban csak az utóbbi maradt meg. Ezek ifjukori kisérletek ugyan, de magukon hordják egy, még kiforratlan lángész félreismerhetetlen bélyegét.

< 162. oldal > ▲

Valamivel későbbi időből származnak a tökéletesebb alkotások „Férfi és nő“ drámai költeménye, mellyel az akadémia pályázatán is részt vesz, továbbá a „Müvészeti értekezés“ és „Mária királyné“. E két utóbbi hazafias irányu dráma.
1844-ben megismerkedik Fráter Erzsébettel, Fráter Pál alispán unokahugával s a rákövetkező évben, 22 éves korában feleségül veszi, amikor is csesztvei birtokára vonul.
A költő családi boldogsága mindössze rövid 7 évig tartott, de ezalatt is csapások érték, midőn a szabadságharc beköszöntével elveszti két testvérét, mig 1852-ben az osztrák uralom őt is fogságba ejti amiatt, hogy Kossuth titkárának szállást ad s a szökésben segitségére van. Ugyanakkor birtokai is lefoglaltatnak.
Mig a fogoly költő előbb Pozsonyban, majd a pesti Uj épületben tölti le 9 hónapi fogságát, megtörténik otthon a családi dráma is, mely azáltal nyer később (1834.) befejezést, hogy a házastársak közös megegyezéssel különválnak egymástól, amikor is a költő gavallérosan gondoskodik neje és gyermeke eltartásáról, önmaga egy fiút és egy leányt vevén magához.
Családi drámája ugyszólva önmagának adja vissza a költőt. Nem mintha a házassági idyll és a fogság ideje alatt pihentette volna tollát, hanem mert érzelemben, csalódásokban és keserü tapasztalatokban meggazdagodva, most már egészen költői becsvágyának élhet.
Újra beköltözik tehát sztragovai ősi birtokába s mint a birtoknak korlátlan ura, ismét egész lélekkel szenteli magát költészetének. Gazdálkodás, vendéglátás, sokoldalu önképzés, buvárkodás és irodalmi munkásság között telnek napjai. Ekkor irja „A halál költészete“ cim alatt öt elegiáját, mely lyrai költészetének legremekebb alkotása, továbbá „A civilisator, comédia Aristophanes modorában 1859.“ cimü munkáját, mely a Bach-rendszernek kigunyolása.
Amikor Magyarország fölött ismét alkotmányos szellők kezdenek fujdogálni, Madáchot, mint hazája függetlenségeért lángoló hazafit, ismét a politikai élet porondján látjuk küzdeni, midőn Nógrádvármegye gyülésein tevékeny részt vesz s gyujtó szónoklatával és magas képzettségével magára vonván a közfigyelmet: országgyülési képviselővé választják.
E minőségben egy csapásra országos hirnévre tesz szert s ez mintegy előjátéka annak az irói sikernek, amelynek révén elsőrangu költőink közé emelkedik.

< 163. oldal > ▲

Ez időben kereste fel a költő, Szontag Pál barátja tanácsára, Arany Jánost, hogy neki „Az ember tragédiájá“-t bemutassa. Ha nem lesz Arany János, ki felismeri a nagy szellem világirodaim beccsel biró munkáját, melyet a költő 13 hónap és 9 nap ala irt meg: talán ma is az ismeretlenség homályában marad e remek bölcsészeti munka.
Aranynak köszönhető tehát, hogy ez a munka az ő simitása nyomán megjelent ugy, ahogy mai alakjában nyomtatásban birjuk. Paulay Edéé pedig az érdem, hogy ezt a müvet szinre hozta s ugyszólva az egész világ számára hozzáférhetőbbé tette.
Irói érdemeiért a Kisfaludy-Társaság nemcsak tagjai közé választotta (1862), de meg is jutalmazta. A rákövetkező évben az Akadémia is levelező tagjai sorába igtatta.
Régi köszvény baja 1864. őszén ágyba döntötte a nagy költőt s ez később szivére vetvén magát, október 2-án meg is halt, alig 44 éves korában. Összes müveit Gyulai Pál adta ki 3 kötetben.

< 164. oldal > ▲

◁ Előző

△ Oldal tetejére

Következő ▷