Deák Farkas

Deák Farkas-utca.

(Fogház-utca.)

str. Retezatului / Retyezát u.

Deák Farkas.

1832–1888.

Irta: L. D. L.

Köpeczi Deák Farkas Maros-Vásárhelyen azon utcában született, melyet a kegyeletes utókor 1911-ben róla nevezett el.
Édes atyja Deák Ferenc királyi táblai ügyvéd, klasszikus miveltségü jogtudor volt, ki a harmincas években mikor a hirneves Dósa Elek tanár külföldi tanulmányuton volt, helyette két évig adta elő a magán jogtudományt, – édes anyja magyarcsesztvei Miske Anna szintén régi magyar nemes családból való kiváló anya, háziasszony és köztiszteletben álló müvelt nő volt, akik az élénk felfogásu jó tanuló gyermeket gondos nevelésben részesitették ugy, hogy a református ős Kollegiumnak mindig egyik jeles növendékei volt.

A szabadságharcban, az ismételten jelenkezett kis diák, gyönge testalkata miatt nem vehetett részt, csak a végén vitte magával gróf Toldalagi Mihály az utolsó pár hónapi szomorú táborozásba, de a martirság másként csakhamar keservesen kijutott számára.
A Török, Gálffy, Horváth-féle ábrándos összeesküvésnek ő is tudója volt, ő is elárultatott és Maros-Vásárhelyen, Nagyszebenben, Gyulafehérváron s leghosszabb ideig Josefstadtban, öt esztendei sulyos várfogságot szenvedett. 12 évre volt elitélve csakhogy 1857-ben boldog emlékü Erzsébet királynénk hatásos közbenjárására is Gróf Haller Józseffel, a Gróf Haller József főispán édes atyjával, Ocsvay Ferenc, Könyves Tóth Mihály, Mikó Mihály, Tenci József, Horváth Gáspár, Muzsnai Pál, Bitai Mihály, és a még egyedül most is élő Molnár Józseffel együtt stb. kegyelem utján megszabadult.

< 76. oldal > ▲

Az öt évnél hosszabb fogság idejét nyelvek tanulására és sok tudós társától sokoldalu ismeretek szerzésére használta föl.
1857-től 1862-ig nevelősködött a Földvári és Gróf Bethlen családoknál és ezen idő alatt már szépirodalommal is foglalkozott nemcsak folyóiratokban, lapokban, hanem két kötet önálló elbeszélése is jelent meg, rövid idő alatt két kiadásban és báró Bánffy Dezsővel, Réthi Lajossal hárman szerkesztették az akkor népszerü kolozsvári albumot.
Mikor 1862-ben Pestre ment, hogy félbeszakitott rendszeres tanulását az egyetemen folytassa, már jó hir előzte meg mint irót ugy, hogy Kemény Zsigmond, Arany János, Pompéri János, Szilágyi Sándor, Csengeri Antal stb. szeretettel karolták fel az ifjú székelyt.
Az egyetemet kiváló sikerrel végezve tette le az akkori jogi vizsgákat és állandóan irta novelláit, melyek nevét népszerüvé tették és cikkeit a Pesti Naplóban és az esti lapokban.
1867-ben jelent meg Fogságom története cimen szenvedéseinek megható története, mely szenzációs hatásu volt és mely ma is elsőrendü forrás munkája az ötvenes évek ezen szomoru epizódjának. Ez volt az átmenete a szépirodalomról a történelmi munkásság terére.
Akkor alakitották meg a Magyar Történeti Társulatot, melynek nemcsak egyik lelkes megalapitója, hanem haláláig egyik legtevékenyebb és kiváló sikerrel dolgozó munkása volt, amiről a „Századok“ hatalmas évfolyamai tanúskodnak.
Történelmi nagy munkásságát a Magyar Tudományos Akadémia is szépen méltányolta, midőn 1876-ban levelező, – 1885-ben rendes tagjává választotta.*) – Csáky István élete cimü nagybecsü munkáját pedig a Lévay-féle 500 forintos nagy jutalommal tüntette ki. Nagyobb munkái közül csak a bujdosók levéltárát, Wesselényi Annát, Forgách Zsuzsannát, Gróf Pálfi Daun Lipót emlékezetét, a magyar hölgyek leveleit és az utolsót, Béldy Pált emlitjük fel; azon kvül elhunyt korábbi jelesek felett tartott akadémiai és történelmi társulati emlék beszédjei egész hosszu sorozatot tesznek ki.

*) Maros-Vásárhelyről tudásunk szerint Bolyai Farkas, kibédi Péterfi Károly És Dósa Elek voltak még a Magyar Tud. Akadémia rendes tagjai.

< 77. oldal > ▲

Hivatali pályája az igazságügyminiszteriumban 19 évre terjedett, hol fogalmazóként kezdte müködését, osztálytanácsosként végezte, mert 1886-ban, még a fogságában szerzett betegsége miatt nyugalmaztatnia kellett magát; akkor kapta a III-ik osztályu vaskorona rendjelt hivatali és irodalmi munkássága kitüntetéseül.
A fentieken kivül egyik megalapitója és lelkes, buzgó tagja, alelnöke is volt a Budapesten székelő Székelyegyesületnek és igy egyik régi meginditója a székelység érdekében ma is folyó hazafias mozgalomnak. Hasonlóképen részt vett Budapesten a régészeti társulatnak, – Maros-Vásárhelyen pedig a Kemény Zsigmond Társaságnak alapitásában, munkájában. Tiszteleti tagja volt a hunyadmegyei jelentékeny munkásságu régészeti társulatnak és tiszteletbeli főjegyzője volt több vármegyének.
Mint társadalmi ember egyike volt a legkedveltebbeknek és a fentebb már emlitetteken kivül Ipolyi Arnold püspöknek, Haynald Lajos biborosnak, Szász Károly püspöknek, Thaly Kálmánnak, Fraknói Vilmosnak, báró Rudnyánszky Bélának, Salamon Ferencnek, Gyulay Pálnak, Trefort Ágostonnak, Lónyai Menyhértnek, Gönczi Pálnak, Horváth Boldizsárnak, br. Bánffy Dezsőnek, Pulszki Ferencnek, Romer Florisnak, Török Pálnak, Torma Károlynak, gr. Kun Gézának és hazánk sok más akkori jeles szereplőjének barátságával dicsekedhetett s az ifju lelkes történetirói seregnek, akik azóta hirneves irókká, egyetemi tudósokká vagy politikai szereplőkké váltak, nem volt igazabb támogatója, barátja és főleg az erdélyi székely ifjúság első sorban Maros-Vásárhelyről és vidékéről, – de a székelyföld többi részeiből is a fővárosban benne apai gyámolitóra talált, közel három évtizeden át.
Nemes nagy szivét sokan ismerték, szerették, becsülték. Szülői, testvérei, rokonai rajongó szeretettel csoportosultak a szellemi kincsekben gazdag, sokat utazott, sok nyelvet tudó, páratlanul kedves társalgó köré, mikor édes itthonában lehetett.
A rövid nyugalmi időszakot testvérének, Deák Lajosnak szerető családi körében töltötte csendes munkában, nagyobb műnek megirását tervezte, de a sors idő előtt megszabaditotta e ritka nemes léleknek, kiváló egyénnek élete fonalát és már 24 év óta pihen a nyárádandrásfalvi magaslaton, a családi sirkertben néhai drága szülőivel és testvéreinek nagyobb részével együtt. Legyen áldott emlékezete!

< 78. oldal > ▲

◁ Előző

△ Oldal tetejére

Következő ▷