Kezdőlap Tartalom Utcajegyzék Képtár Reklámok Útmutató Impresszum

◁ Előző   Következő ▷

Bem-tér.

(Vár-tér.)

piaţa Dr. Bernády György tér (a Vár sarkától felfelé)

Bem József-utca.

Uj utca. A Bem-térről a ref. temető előtt elhúzódó Temető-utcába vezet.

str. Liceului / Líceum u.

Bem József.

1795–1850.

Irta: Hints Sándor.

 Mondani szokták s tapasztaljuk is, hogy: semmi sem hozza ugy össze az embereket, mint a közös baj, közös nyomoruság. E mondás igazsága nemzetekre is áll…
 Egyéb sajátságok hasonlóságától eltekintve, ilyen közös baj, közös nyomoruság különösen és egyformán két nemzetet sujtott századok óta: a lengyelt s a magyart. Előbbi „búsult hona állapotján“, az utóbbi „sirva vigadott“. Annak hazája elveszett, ezé veszendőben volt… Mikor az visszaszerzésére ismételten is hiába tett kisérletet: ezét segitett megmenteni… Mint Petőfi irta.

„Két nemzet van egyesülve bennünk;
S mily két nemzet: a lengyel s magyar!“

 A lengyel nemzet fiai közül, akik a mi szabadságharcunkban résztvettek: Bem József volt a legnagyobb, a legemlékezetesebb, kinek homlokát otthon szerzett – harci dicsőség koszoruja övezte. Ügyük elveszett s a zsarnokság vérbefojtotta a szabadságot. Ő elmenekült. Mikor több évi külföldön bolyongás után Magyarországba jött s Kossuthnak felajánlotta szolgálatát: az erdélyi hadsereg fővezéréül neveztetett ki. (1848. dec. 1.) Állását dec. 16-án foglalta el s két hét alatt (19-én a csucsai, 23-án a dézsi, 29-én a bethleni, 31-én a besztercei stb. diadalai után) egész Erdélyen győztesen haladott végig s alig egy negyed esztendő alatt ugy az osztrák, mint az orosz seregektől megtisztitotta azt.
 Leghiresebb csatái: Vizakna és Déva között, hol „négy nap dörgött az ágyu“; a piski-hidnál s a gyászos emlékü fehéregyházai sikon (Segesvár mellett) voltak.

< 45. oldal > ▲

 Győzelmeinek titka: 1–2 szóban kiadott rendeleteinek határozottságában; szavainak meggyőző és buzditó erejében itt-ott való gyors megjelenésének meglepetésszerüségében és rögtön tájékozódni tudásában állott. Ezekhez járult az a jó bánásmód, amelyet alárendeltjei iránt tanúsitott s az a feltétlen bizalom is, amellyel vele szemben katonái viseltettek… Ennek kifejezője Petőfi, ki 1849. jan. 25-én érkezett az ő táborába, amidőn igy ir:

„Mi ne győznénk? Hisz Bem a vezérünk,
A szabadság régi bajnoka!“

 Sőt: „Ha volna ember, kit mint Istent imádhatna: előtte hajtana térdet és fejet!“
 De, nemcsak a táborban szerették: tisztelettel, hódolattal vette őt körül a magyarügynek minden hive, még – ellenségei is, kikkel szemben, bár a győző volt, nem a szokásos megtorlással élt, de a „nemzet-testvéri jobbot“ ajánlotta fel nekik… Mint Petőfi mondja:

„……szakálla
Mint egy fehér zászló lengedez:
A kivivott diadal utáni
Békességnek a jelképe ez.“

 Maros-Vásárhelyen több izben is megfordult; itt lenni nagyon szerette.
 Kolozsvárra 1848. dec. 25-én tartotta bevonulását. Ünnep, kétszeres ünneplésnek a napja: egyházi és nemzeti!… Ekkor kapta a város nőinek részéről kitüntető emlékül a II. Rákóczi György kardját, mely később az oroszok kezébe került s amelyet II. Miklós cár 1896-ban adott vissza nekünk.
 Kossuthtal ismét 1849. jun. 18-án Nagyváradon találkozott, ki arra szólitotta fel, hogy a magyarországi seregek fővezérletét vegye át.
 Mikor már itt, Erdélyben a:

„Szerencse, és Isten
Tőlünk elpártola“.

 Lugosra, ment, honnan aug. 9-én érkezett meg a temesvári táborba, hol a magyart:

„Két ellenség két felől szoritja,
Szivét a gond száz felől boritja.“

 Rögtön támadást kisérelt meg, de – lebukván lováról: vállperecét eltörte – ő maga is szerencsétlenül járt és serege is csatát veszitett.

< 46. oldal > ▲

 Közben (aug. 13-án) megtörtént a világosi fegyverletétel; fáradt, csüggedt katonáiba lelkesedést önteni most már ő sem tudott. Futott, ki merre futhatott s ő, ugy szólván egyes egyedül maradt… Megadni magát nem akarta: ő a lengyel, kinek „büne“ kétszeres: kegyelemre nem számithatott. Neki. sem volt mit tenni mást: Orsován keresztül Törökországba ment. Török honpolgár lett, a mohamedán vallásra is áttért. Amurat basa néven Aleppó (Sziria) kormányzójának neveztetett ki s mint ilyen halt meg 1850. dec. 16-án. (Született 1795-ben Galiciának Tarnow nevü városában.)
 Nevét sok-sok emlék őrzi itt; tetteit és nagyságát történelmünknek fényes lapjai s az az ércszobor örökitik meg, melyet városunknak főterén 1880. október 17-én állitott fel a nemzeti hála és kegyelet.

* * *

 Bem Jószef altábornagy, az erdélyi hadsereg diadalkoszoruzott fővezére 1849. január 13-án érkezett hozzánk, hol alig leirható lelkesedéssel fogadták. A vezérlete alatt álló haderő a nagy piacon és az abba torkolló utcákban volt felállitva s külőnösen az ágyuk megkapó látványosságot nyujtottak. A fővezér és táborkara ezuttal 3 napig időzött körünkben. Bem még ugyanazon év junius 10-én s legutóbb julius 30-án fordult meg nálunk. Ez utóbbi alkalommal Petőfi Sándor is kiséretében volt.

< 47. oldal > ▲

◁ Előző △ Oldal tetejére Következő ▷