Baross Gábor

Baross Gábor-utca.

(Hajós-köz.)
A Széchenyi-térből, az Agrár Takarékpénztár palotája mellett kiindulva, északnyugati irányban halad s a Lajos-király utban végződik.

str. Horea u.

Bellusi Baross Gábor.

1848–1892.

Irta: László Gyula.

1889. augusztus havának egyik forró délutánján történt, hogy Görög József r. alkapitány szokatlan sietséggel rontott be a Székelyföldi Iparmuzeumba ezen szavakkal:
– Itt van Baross és Wekerle! Jönnek a miniszterek!
Az örökké csöndes, nyugodt Görög Józsit flegmájából kivetkőzni látva, meglepődtem, de nem sok idő jutott a kérdés feszegetésére, mert már tértek is be a ministerek a muzeum udvarára, mely akkor a Kossuth Lajos-utcában a Nyári Szinkörben volt ideiglenesen elhelyezve.
Én, mint muzeum őr, elsősorban Kovács Ferenc apátplébánosért futtattam, magam pedig fogadtam a nagy urakat, kik Györffi Pető polgármester vezetése alatt érkeztek.
A vendégek már körüljárták a muzeumot, amikor megérkezett Kovács Ferenc. A daliás főpap Baross Gálor elé állott és az üdvözlés után ezeket mondotta:
– Nagy szerencse Erdélyre és különösen Maros-Vásárhelyre, hogy a nagy kormány két nagy ministere eljött személyesen megismerni és tanulmányozni a bajokat. E látogatás ne muljon el nyom nélkül. Ennek a museumnak nincs hajléka, nyujtsanak hát segitséget, hogy az elpusztulástól megmentsék.
Ugy mondta el ezeket Kovács Ferenc, hogy a kivánság elöl kitérni nem lehetett. Baross oda szólt Weckerlének:
– Én adok hatezer forintot, hát te mennyit adsz?
Felelt Weckerle:
– Én is adok hatezeret.
– Főtisztelendő uram – fordult most Baross Kovács Ferenchez –, megbeszéltem a pénzügyminister urral, adunk a muzeum felépitésére 12 ezer forintot s az esetleges további szükségletek fedezésétől sem fogok elzárkózni.
Az a nehány maros-vásárhelyi ember, aki ennek a jelenetnek véletlenül tanuja volt, nem győzött betelni. a siker fölötti örömmel és Kovács Ferencet bravúros föllépéseért mindenki dicsérte, még Oroszlán Pista is.

< 34. oldal > ▲

A muzeumból a Bürger-féle sörgyárba ment a társaság innen kocsikon körüljárva a várost, lehajtattak az alsó vasúti állomásra, Ott már készen várta a külön vonat. Baross megmutatta a vásárhelyieknek a pompás tölgyfakocsikat és büszkén mondotta:
– Ez a vonat az utolsó szegig magyar gyártmány.
Különösen Baross Gábor végtelenül kedves és szives volt mindenkihez. Akik vele beszéltek és kezet szoritottak, a legnagyobb elragadtatással emlegették maros-vásárhelyi látogatását.
Tudni kell, hogy Baross Gábort különösen érdekelte Erdély sorsa s mert abban az időben a román vámháboru következményei sulyosan éreztették hatásukat, Baross személyes tapasztalatokat kivánt szerezni.
A cselekvés vágyától sarkalva 1889. év nyarán, inkognitó beutazta Erdélyt, Brassóból még Bukarestbe is átrándult. Magával hozta Weckerlét is, kit – mint mondotta – nehezen tudott a munka mellől kimozditani. Visszajövet néztek be pár órára Maros-Vásárhelyre, hogy a muzeumot, mely a székely ipari élet ébredésének fogantyuja és Kovács Ferencet, ki az akkor kezdődő székely akciónak feje volt, megismerjék.
Az eredmény nem is maradt el. Már a rákövetkező évben hozzá kezdettek a muzeum épitéséhez.
Ugyanekkor megalakittatott a maros-vásárhelyi kereskedelmi és iparkamara. Hatalmas lépés volt ez Maros-Vásárhely életében s méltó arra, hogy Baross Gábor lálogatása megörökittessék.
Baross Gábor tovább dolgozott. Amit erdélyi útjában látott és hallott elhatározásra serkentette. 1892-ben arra hivta föl a maros-vásárhelyi kereskedelmi és iparkamarát, hogy két ipari szakiskola felállitása iránt terjesszen föl javaslatot. A kamara Maros-Vásárhely és Székelyudvarhely városokat ajánlotta az uj intézetek székhelyéül. Ment mint a karikacsapás, a két iskola hamarosan létrejött. Baross rendelte el az állami gépgyáraknak, hogy székely ipari munkásoknak soronkivül és minden egyes esetben munkát adjanak. E kezelésből fejlődött ki aztán a székely inas elhelyezési akció, mi szintén a kamara feladatává tétetett. Ment minden gyönyörüen, megértéssel és meglepő sikerrel. Fönt megértették a helyi tényezőket és lent lelkesedtek a kormányzat cselekedetiért. Fönt maga a minister gondolkozott és cselekedett és lent meg volt a bizalom, hogy amit a minister tesz, az jól van téve. Kár, hogy nem tartott sokáig. Még Lukács ministersége idején fönragyogott a székely nimbusz, Baross hagyománya még tiszteletben állott s hogy Erdélyt és vele Magyarországot a székelység talpra állitásával lehet megmenteni, tudta és vallotta mindenki. Nem tartozik ide, hogy mi történt azután, egy bizonyos, hogy a székelyek Baross Gáborban a legnagyobb jótevőjüket vesztették el.

^*_*^*

< 35. oldal > ▲

Baross Gábor rövid életrajza ez: született. Pruzsinán, 1848. julius 6-án, Jogi pályát végzett, megyéjében aljegyző is volt. Mint képviselő került az álamvasutakhoz. Még ifjan kereskedelemügyi államtitkár és 1886-ban minister lett. Megvette és átmagyarositotta Magyarországon a nagy kiterjedésü osztrák vasuti hálózatot, életbeléptette a zónadijszabást, áttörte a Vaskaput. Amit csinált, hozzáértéssel csinálta és sikerült neki minden, mert közszeretet vette körül és támogatta minden munkájában. 1892-ben a Vaskapu munkálatának megkezdésekor meghült, betegen tért haza és május 2-án Budapesten – még fiatalon elhunyt, pótolhatatlan kárára az ébredő magyar köz gazdaságnak.

^*_*^*

Érdekesnek tartjuk az utca régebbi nevének eredetével is foglalkozni. Hajós-köznek, később Hajós-utcának hivták. Amely elnevezések onnan eredtek, hogy hajdan a tutajosok ezen a tájékon kötöttek ki s a tutaj-vásár itt bonyolittatott le. A Maros apadása és eltávolodása után mező, rét lett e vidék s mint állattartásra alkalmas helyre, ide rendezték be a „Város Major“-ját, a mai honvédlaktanya, tüzoltó gyakorlótér és Muzeum területén.

< 36. oldal > ▲

◁ Előző

△ Oldal tetejére

Következő ▷