Andrássy Gyula

Andrássy Gyula-út.

A régi Tábor-utca, most Dezseffy Aristid-utca folytatásaként, a Tisza Kálmán-utat a Frangepán Ferenc-uttal köti össze s a Mészárosok rétjén keresztül a sátor-táborba, vezet.

str. Libertăţii / Szabadság u. (a Poklos-patakon túl)

Andrássy Gyula.

(1823–1890.)

Irta: Dr. Molnár Gábor.

^*_*^*

Az 1867-iki kiegyezés ministerelnöke egyike volt az elsőrangu magyar államférfiaknak, kiről már Deák Ferenc azt mondotta, hogy „az isteni kegyelemtől Magyarországnak adott provinciális államférfiú“.
Született Kassán, 1823. március 3-án. Apja Károly gróf, anyja Szapáry Etelka grófnő. Hazafias neveltetésére már a szülői háznál nagy gondot fordítottak. Tanulmányai befejeztével beutazta nyugat Európát, fogékony lélekkel magáévá tette a kor eszméit, melyek hosszu, küzdelmes és viszontagságos pályáján mindvégig kalauzolták. Nagy hatást gyakorolt reá Széchenyi István gróf, kivel 1845-ben a Tiszaszabályozás meginditásakor ismerkedett meg, és aki jövőbe látó szemével azonnal felfedezte a rendkivüli tehetséget, sőt társalgása közben mint a bekövetkező idők nádorát üdvözölte. De az anyagi érdekekkel való foglalkozás és Széchenyi befolyása sem tudták eltériteni őt ellenzéki álláspontjától, mert 1846-ban az akkori „Pesti Hirlap“-ban megjelent számos cikkében kifejezetten szilárdul foglalt állást az adminisztrációi rendszer s igy a kormányhatalom ellen.

< 14. oldal > ▲

Zemplén vármegye az 1847–1848-diki országgyülésre őt küldte képviselőnek s ott társával, Lónyay Gáborral együtt szabadelvü és ellenzéki irányban fejtett ki nem közönséges munkásságot. Az 1848-iki országgyülésen, mint Zemplén vármegye főispánja, már a főrendiházban foglalt helyet, s mihelyt a horvátok betörésének hire jött, fegyvert fogott s vármegyéje nemzet őrségének élén részt vett a pákozdi és schwechati ütközetekben, s később mint Görgei segédtisztje a diadalmas tavaszi hadjáratban. A szabadságharc végnapjaiban, a kormány megbizásából Konstantinápolyba utazott, hogy a török portánál a török–oláh területre szoritott honvédek számára ugyanazon előnyöket eszközölje ki, melyekben addig csak az osztrákok részesültek. Küldetésének csakhamar véget vetett a magyar ügy bukása s innen Londonba, majd Párisba utazott, mialatt 1851. szeptember 21-én Pesten az uj épület mellett 34 társával együtt in effigie felakasztották. Párisban vette nőül Kendeffy Katinka grófnőt. Számüzetéséből 1858. elején tért haza, élénk részt vett a közéletben, s később az 1861-iki országgyülésen, amikor a báró Vay Miklós cancellár által néki felajánlott főispánságot nem fogadta el, a conservativokkal minden közösséget visszautasitott, csatlakozván Deák Ferenchez és a felirati párthoz. 1861. május 25-én tartott nagy beszédében már igen jellemzőleg állitotta előtérbe a külügyi viszonyokat, mondván, hogy „a történet azt mutatja, hogy Ausztria soha sem volt erősebb, mint midőn a dualismus fenn állott, és soha sem volt gyengébb mint mióta az erőszakkal megszüntettetett“. Az 1865-iki országgyülés őt választotta meg első alelnökének, és a kiegyezés szövegezésére kiküldött bizottság elnökének. Már akkor őt tartották az egyetlennek, ki a hazafias eszméket az udvar körében is érvényre birja juttatni. A königgrätzi csata után Deák Ferencen kivül az uralkodó őt is felszóllitotta vélemény adásra, amikor is első sorban az alkotmány helyre állitását és miniszterium kinevezését hozta javaslatba. Vezető szerepet vitt a kiegyezést megelőző tárgyalásokban, melyeknek befejeztével az uralkodó által 1867. február 17-én magyar miniszterelnökké neveztetett ki. Kinevezése általános örömet okozott, melyet a koronázás és az azt követő királyi tények csak fokoztak. Szeretetre méltósága, szellemessége és parlamenti ügyessége által imponáló tekintélyt szerzett magának. Belügyek vezetésével nem sokat törődött, azt inkább miniszter társainak engedte át ő maga a külügyi külügyi helyzetre forditván minden tevékenységét. A német-francia háboru kitörésekor a monarchia semlegessége mellett foglalt állást.
Hohenwart bukása után tarthatatlanná lett Benot cancellár állása is s ekkor az uralkodó gróf Andrássy Gyulát nevezte ki a császári ház és a külügyek miniszterének. Mint ilyennek legnevezetesebb ténye volt Bosznia és Herczegovina occupatiója, mely népszerüségét egy időre elhomályositotta és helyzetét megnehezitette. Dacára az uralkodó korlátlan bizalmának, a folyvást megujuló támadások arra az elhatározásra birták, hogy felmentését kérje, melyet 1879. okt. 8-án kapott meg. Visszavonulása után sem szünt meg a közügyekkel foglalkozni, kivált társadalmi téren, ahol szava mindvégig döntő sullyal birt. Életének utolsó szakában visszanyerte előbbi óriási népszerüségét s a nemzet részvéttel kisérte betegségének lefolyását és 1890. febr. 18-án bekövetkezett halála alkalmával általános volt a gyász a nemzetet, a monarchiát és az uralkodót ért veszteség miatt.

< 15. oldal > ▲

Andrássy Gyula gróf volt századok óta az első magyar ember, ki valóban európai állást foglal el, fényes tulajdonságait méltán bámulták, de még gyöngeségei is kedvesek voltak nemzete előtt. Jellemző szava volt: „Igérni nehéz, megtartani már könnyű“. Az ő szeme előtt egy hatalmas, egységes, szabadelvü, királyához hü, Ausztriával egyezségben és Németországgal szövetségben a Keleten uralkodó Magyarország lebegett. Ha az 1867-ben ujjá született magyar államnak Deák volt a nagy tervezője, ő volt első szerencsés kezü építőmestere, kinek a trón és haza iránt szerzett érdemei elismerésül Magyarország, állam költségen hatalmas méretü szobrot is állitott.

< 16. oldal > ▲

◁ Előző

△ Oldal tetejére

Következő ▷