Randolph L. Braham: A népirtás politikája : A holocaust Magyarországon

990 A MAGYAR ZSIDÓK HELYZETE KÜLFÖLDÖN

lom alatt lévő nyugat-európai országokban az ottani magyar zsidók többsége gyűjtőtáborban várta útnak indítását vagy hazatelepítését; többek között a franciaországi Drancyban és a hollandiai We sterborkban is volt ilyen tábor. 1943 októberében, amikor az utolsó határidő is lejárt, legnagyobb részüket Buchenwaldba vagy Ravensbrückbe szállították, de nem Strafjude, vagyis „büntetett zsidó" minősítéssel. Terv szerint addig kellett ezekben a táborokban maradniuk, amíg a náciknak alkalmuk nem nyílik „továbbszállítani őket keletre".

Olaszországban és az olaszok ellenőrizte területeken a magyar zsidók esélyei jobbak voltak, részben az olaszok emberségesebb magatartása, részben a német terjeszkedési politika okozta közös aggodalmakból táplálkozó, szorosabb olasz-magyar kapcsolatok miatt. Kállayt 1943. április 1-je és 3-a közötti római látogatása során Mussolini állítólag biztosította afelől, hogy a magyar zsidókat Olaszországban nem fogják hátrányos megkülönböztetéssel sújtani, ugyanolyan elbánásban lesz részük, mint a nem zsidó származású magyaroknak.

A helyzet Magyarország német megszállása nyomán gyökeresen megváltozott. Röviddel 1944. május 15-e, a tömeges deportálások kezdete után a Sztójay-kormány behódolt a németeknek, és kijelentette, hogy a náci irányítás alatti Nyugat-Európában élő magyar zsidók ügyeivel a továbbiakban nem foglalkozik. Miután ezeket a zsidókat „evakuálták kelet felé", a tengely övezetében már csak Romániában és Szlovákiában maradt jelentősebb számú magyar zsidó, továbbá Horvátországban, ahol azonban kevesebben voltak.1A tömeges magyarországi deportálások idején a zsidók helyzete Romániában és Szlovákiában viszonylag elviselhető volt. Olyannyira, hogy sokan azok közül a zsidók közül, akik az 1940 és 1943 közötti zsidóüldözések során elmenekültek ezekből az országokból, most (többségük illegálisan) visszatértek hazájukba, és számos magyar zsidó is velük tartott.

Az a viszonylagos engedékenység, amellyel ezekben az országokban a zsidók ügyét kezelték, zavarba hozta a németeket. A magyarok, Horthy július eleji döntését indokolva, mely leállította a deportálásokat, többek között a zsidókkal szembeni romániai és szlovákiai bánásmódra hivatkoztak. Amikor Sztójay július 6-án, Veesenmayerral folytatott megbeszélésén megerősítette, hogy Horthy és a magyar kormány határozatot hozott a deportálások leállítására, kiemelte a románok és a szlovákok zsidóügyekben tanúsított engedékenységét, mint a lépés indítékainak egyikét.2 Öt nappal később Veesenmayer sürgős táviratban emelt kifogást a külügyminisztériumnál azok miatt a nehézségek miatt, melyek a végleges megoldás programjának magyarországi végrehajtásában mutatkoztak. Különös keserűséggel bírálta azt a német irányvonalat, amely a románok

A fenti szöveg egy egyoldalas részlet az alábbi műből:

Braham, Randolph L. : A népirtás politikája : a holocaust Magyarországon - 2. bÅ‘v. és átd. kiad. - Budapest : Belvárosi Kvk., 1997. - ill. megjelent "A magyar holocaust" címmel is. - Ford. Zala Tamás et al. - Az elÅ‘szót Berend T. Iván írta.   Az itt olvasható változat forrása: Nagy Péter Tibor-Troján Anna: Randolph Braham Holocaust monográfiájához készült adatbázis. (Szociológiai adatbázisok No. 3., sorozatszerkesztÅ‘ Nagy Péter Tibor, WJLF-CEU, Budapest, 2013).

A htm file nevében látható 1-4 jegyű arab szám azt mutatja, hogy e szövegdarab hányadik oldalon van. Az előző és következő oldal megtekintéséhez csak ezt a számot kell módosítania!

A htm file OCR-rel készült, s nem korrektúráztuk. Nevek és számok ellenőrzéséhez javasoljuk az alábbi pdf file megtekintését! Az előző és következő oldal megtekintéséhez csak ezt a számot kell módosítania!

 

 

 

http://mek.oszk.hu/11500/11506/html/oldalankent1/Braham990.pdf

Az egész kötetet lásd:

http://mek.oszk.hu/11500/11506/html/