94 A MAGYARORSZÁGI ZS IDÓSÁG A PUSZTULÁS ELŐTT
csukták fülüket a kétségbeesett külföldi segélykiáltások hallatán, hogy legalább pénzzel segítsék az ott pusztuló zsidóságot.
A magyarországi zsidóság országos vezetői, beleértve a cionistákat, pontos ismeretekkel rendelkeztek a náci végleges megoldás programja tekintetében, sőt egyre újabb részleteket tudtak meg róla (1944. április második felében már perdöntő bizonyítékok voltak a kezükben arra nézve, hogy mi folyik Auschwitzban), ezzel szemben a zsidók tömege Magyarországon mit sem sejtett a koncentrációs táborokban és a gázkamrákban folyó gyilkosságokról. Aki mégis hallott valamit harangozni holmi náci rémtettekről, rémhírnek minősített és náciellenes propagandaként könyvek el minden ilyesmit. Mint minden épeszű ember bárhol a világon, a magyarországi zsidók is úgy voltak ezzel, hogy egyszerűen elképzelhetetlennek tartották emberek millióinak futószalagszerű kiirtását a világ szeme láttára és a 20. században. Sejtették, hogy a határokon túl iszonyatosan bánnak a zsidókkal, de azzal áltatták és biztatták magiakat, hogy ami másutt, kivált Lengyelországban történik, az a „civilizált" Magyarországon nem eshet meg. Mert vajon a hazafias érzelmű zsidó történetírók, világi és vallási vezetőik nem arról biztosították-e őket nap nap után, hogy a zsidósors Magyarországon ezer éve elválaszthatatlanul egybefonódott a keresztény magyarokéval?
A világi vezetők lelkiismeretesen betartották a cenzúra előírásait, és a lelki vezetőkkel egyetemben messzemenően tartózkodtak attól, hogy a zsinagógát „propagandacélokra" vegyék igénybe. Az imák és hitszónoklatok csakúgy, mint a Budapestről szerteküldött instrukciók, semmi jelét nem mutatták, mintha valami rendkívüli történt volna, pontosan olyanok voltak, mint a megszokott időkben, s ez azt a képzetet támasztotta a magyarországi zsidóságban, hogy a tragédia őket elkerüli. A sok parányi cionista szervezetet teljesen lefoglalták a tagtoborzási, kivándorlási és az Erec Jiszráellel (Izrael országa) kapcsolatos kérdések. S noha a magyarországi zsidóságot egymás után érték a csapások a zsidótörvények és az egyre szigorúbb korlátozások formájában (lásd a 4. és a 6. fejezetet), és miközben tízezreket gyilkoltakle Kamenyec-Podolszkijban és Újvidéken, vagy munkaszolgálatosokként senyvedtek és pusztultak Ukrajnában, a zsidók szervezeti élete ugy folyt tovább a német megszállás idejéig, mintha nem változott volna az égvilágon semmi.
Az ország zsidó vezetői és a zsidó orgánum, A Magyar
Zsidók Lapja a mérsékelt keresztény tábor nézeteit visszhangozta,
szüntelenül hangoztatta a hűséget a hazához és a nemzethez, de nem emelte föl
fígyel-meztetőleg a hangját, s nem döbbentett rá, hogy micsoda tűzvész pusztít
körös-körüL Arra sem vállalkoztak, hogy legalább bizalmasan tudomására hozzák a
vidéki zsidó közösségek vezetőinek, illetve az ország kor
A fenti szöveg egy
egyoldalas részlet az alábbi műből:
Braham, Randolph L. :
A népirtás politikája : a holocaust Magyarországon - 2. bőv. és átd. kiad. -
Budapest : Belvárosi Kvk., 1997. - ill. megjelent "A magyar
holocaust" címmel is. - Ford. Zala Tamás et al. - Az előszót Berend T.
Iván írta. Az itt olvasható változat forrása: Nagy Péter Tibor-Troján
Anna: Randolph Braham Holocaust monográfiájához készült adatbázis.
(Szociológiai adatbázisok No. 3., sorozatszerkesztő Nagy Péter Tibor, WJLF-CEU,
Budapest, 2013).
A htm file nevében
látható 1-4 jegyű arab szám azt mutatja, hogy e szövegdarab hányadik oldalon
van. Az előző és következő oldal megtekintéséhez csak ezt a számot kell
módosítania!
A htm file OCR-rel
készült, s nem korrektúráztuk. Nevek és számok ellenőrzéséhez javasoljuk az
alábbi pdf file megtekintését! Az előző és következő oldal megtekintéséhez csak
ezt a számot kell módosítania!
http://mek.oszk.hu/11500/11506/html/oldalankent1/Braham94.pdf
Az egész kötetet lásd: