A SZÁLASI-ÉRA 901
Röviddel a Lakatos-kormány augusztus 29-i beiktatása után Horthy megkezdte a Magyarország háborúból való „tisztességes" kivezetésére irányuló terveinek végrehajtását. Legfelsőbb Hadúrként a kormány valamennyi tagjának legalábbis látszólagos támogatását élvezve, Horthy úgy döntött, hogy szeptember 8-án fegyverszünetet kér.1 A döntést végül azonban nem hajtották végre, mert Horthy a Hidernek és Veesenmayer-nak tett korábbi fogadalmaival összhangban becsületbeli kötelességének érezte, hogy tájékoztassa a németeket a terveiről. Hogy megkerülje ezt a bizarr álláspontot, Csatay Lajos, Horthy megbízható hadügyminisztere korábban azt javasolta: figyelmeztessék a németeket, hogyha 24 órán belül nem küldenek öt páncéloshadosztályt Magyarország védelmére, a magyaroknak nem marad más választásuk, mint hogy megadják magukat.2 Ez a látszólag ügyes terv kudarcot vallott. A magyarok nagy meglepetésére (akik persze arra számítottak, hogy a németek nem hajlandók vagy nem tudják teljesíteni a kérést), a németeknek sikerült az ultimátumban megszabott határidőn belül Magyarországra küldeni bizonyos erőket. Habár ezek kisebbek voltak, mint a magyarok által kértek, elég nagyok voltak ahhoz, hogy meghiúsítsák a kormányzó szándékait, és polgárháború lehetőségével fenyegessenek. A kormány szerint a németek feltédenül támogatták volna a jobboldali szélsőségesek harcát az egyre nyíltabban megmutatkozó antifasiszta erőkkel szemben - potenciálisan közéjük tartoztak a zsidó munkaszolgálatos-alakulatok is -, melyekről feltételezték, hogy segítséget kapnak az előrenyomuló Vörös Hadseregtől.
Ahogy Horthy szándékai világossá váltak, a politikai-katonai frontvonalak a szélsőséges jobboldaliak (és német támogatóik), valamint a mérsékelt konzervatív erők (és új, baloldali szövetségeseik) között vüágosan kirajzolódtak. Mindkét tábor buzgón hozzálátott a várt végső leszámolás előkészítéséhez.
Horthy tisztában volt a nyilas vezetők mesterkedéseivel,
és szeptember 16-án elrendelte letartóztatásukat. Királyi G. ezredes azonban, a
Palotánál szolgálatot teljesítő csendőrök parancsnoka, akit az akcióval
megbíztak, jelentette, hogy nem lehet letartóztatni őket, mert az SS védelme
alatt állnak. Keményt Haller védte; Kovarcz Emil, akit Szálasi három nappal
előbb az összes nyüaskeresztes erő főparancsnokává nevezett ki, Budán, a
Pasaréti úton tartózkodott egy villában SS-védelem alatt, ahol a nyilas
hatalomátvétel átfogó tervén dolgozott; Ney Károlyt és Bolhóy Imrét, a
szélsőjobboldali veteránszervezet - A Keleti Arcvonal Bajtársi Szövetsége -
KABSZ - vezetőit pártfogójuk, Ottó Winkelmann, az ss és a német
rendőri erők magyarországi főparancsnoka vette oltalmába, aki nyilván hatékonyabbnak
és megbízhatóbbnak tartotta őket, mint Ko-varczot; Szálasi, al$it Veesenmayer
Kari Pfeffer-Wüdenbruch SS-Ober-
A fenti szöveg egy
egyoldalas részlet az alábbi műből:
Braham, Randolph L. :
A népirtás politikája : a holocaust Magyarországon - 2. bőv. és átd. kiad. -
Budapest : Belvárosi Kvk., 1997. - ill. megjelent "A magyar
holocaust" címmel is. - Ford. Zala Tamás et al. - Az előszót Berend T.
Iván írta. Az itt olvasható változat forrása: Nagy Péter Tibor-Troján
Anna: Randolph Braham Holocaust monográfiájához készült adatbázis.
(Szociológiai adatbázisok No. 3., sorozatszerkesztő Nagy Péter Tibor, WJLF-CEU,
Budapest, 2013).
A htm file nevében
látható 1-4 jegyű arab szám azt mutatja, hogy e szövegdarab hányadik oldalon
van. Az előző és következő oldal megtekintéséhez csak ezt a számot kell
módosítania!
A htm file OCR-rel
készült, s nem korrektúráztuk. Nevek és számok ellenőrzéséhez javasoljuk az
alábbi pdf file megtekintését! Az előző és következő oldal megtekintéséhez csak
ezt a számot kell módosítania!
http://mek.oszk.hu/11500/11506/html/oldalankent1/Braham901.pdf
Az egész kötetet lásd: