852 A DEPORTÁLÁSOK LEÁLLÍTÁSÁTÓL A SZÁI ASl-PUCCSIG
is egyre-másra kibocsátott megkülönböztető intézkedésektől. Tudták azt is, hogy a zsidótlanító osztagok a Budapestet övező településeket a kormányzó döntése ellenére is „zsidómentessé" tették. Nyugtalanságukat csak fokozták Eichmann kistarcsai akciói.
Horthy döntése mégis újjáélesztette bennük azokat az illúziókat, amelyeket a német csapatok bevonulása előtt, sőt a vidékről való deportálások idején is tápláltak. Mint általában a magyar zsidók, nem voltak jól tájékozottak a nácik által ellenőrzött Európában másutt lezajlott zsidóellenes hajszákról. Alapjában véve becsületes, dolgos, de anticionista és asszimilációpárti vezetőik irányítása alatt a hozzájuk eljutó információkat az antifasiszta propaganda által terjesztett rémhíreknek tartották. Következésképp struccpolitikát követtek a vezetőik által diktált rövidlátó taktika szellemében; nem tiltakoztak nyilvánosan a Lengyelországban és másutt hozott brutális zsidóellenes intézkedésekkel szemben; nem nyújtottak érdemleges támogatást külföldi testvéreiknek,85 semmiféle elővigyázatossági intézkedést nem hoztak, nem számoltak a lehetséges tragédiával. Abban a szilárd meggyőződésben, hogy a Horthy-rezsim megvédi őket, hajlottak „speciális" státusuk túlértékelésére, s úgy okoskodtak, hogy ami megtörtént Lengyelországban, semmiképp sem történhet meg Magyarországon. Amikor Magyarország északkeleti részeiben megkezdődtek a deportálások, az „asszimilált" nyugati országrészekben és Budapesten élők úgy érveltek, hogy csak a „galíciai" zsidókat telepítik át a „hadműveleti övezetekből"; végül, amikor a dunántúli zsidókat deportálták, a budapesti zsidók úgy érveltek, hogy ami vidéken történt, az semmiképp sem történhet meg a civilizáltnak vélt fővárosban, a külföldi diplomaták szeme láttára. Csak akkor ébredtek rá a valóságra, amikor már az elővárosi közösségek zsidóit is deportálták, és amikor július elején Budapest utcáin feltűntek az első kakastollas csendőrök.
A budapesti zsidók félelmei Baky puccskísérlete idején elmélyültek. Horthy július 7-i bejelentése után enyhültek, de újra fokozódtak közvetlenül augusztus 5., illetve augusztus 25-26., a deportálásokra kitűzött két újabb határidő előtt, míg a Horthy-rezsim uralma tartott.
Amellett, hogy a deportálások DamoMesz-kardja állandóan a fejük fölött lebegett, a budapesti zsidók az életük minden mozzanatát befolyásoló diszkriminatív „törvényes" rendelkezések állandó pergőtüzének is ki voltak téve. A budapesti zsidóság még ezeknek a rendeleteknek a bevezetését is megmagyarázta magának: annak bizonyságául fogta fel, hogy meg akarják kímélni az életüket. „Különben miért hozná meg ezeket a kormány?" — okoskodtak.
Kulturális és oktatási helyzet. A
kulturális-oktatási szférában a zsidók
A fenti szöveg egy
egyoldalas részlet az alábbi műből:
Braham, Randolph L. :
A népirtás politikája : a holocaust Magyarországon - 2. bőv. és átd. kiad. -
Budapest : Belvárosi Kvk., 1997. - ill. megjelent "A magyar
holocaust" címmel is. - Ford. Zala Tamás et al. - Az előszót Berend T.
Iván írta. Az itt olvasható változat forrása: Nagy Péter Tibor-Troján
Anna: Randolph Braham Holocaust monográfiájához készült adatbázis.
(Szociológiai adatbázisok No. 3., sorozatszerkesztő Nagy Péter Tibor, WJLF-CEU,
Budapest, 2013).
A htm file nevében
látható 1-4 jegyű arab szám azt mutatja, hogy e szövegdarab hányadik oldalon
van. Az előző és következő oldal megtekintéséhez csak ezt a számot kell
módosítania!
A htm file OCR-rel
készült, s nem korrektúráztuk. Nevek és számok ellenőrzéséhez javasoljuk az
alábbi pdf file megtekintését! Az előző és következő oldal megtekintéséhez csak
ezt a számot kell módosítania!
http://mek.oszk.hu/11500/11506/html/oldalankent1/Braham852.pdf
Az egész kötetet lásd: