A DEPORTÁLÁSOK LEÁLLÍTÁSÁTÓL A SZÁLASI-PUCCSIG 849
szervezte a kiszolgáltatott zsidók deportálását a kistarcsai koncentrációs táborból.
A kistarcsai tragédia
Magyarországon már a német megszállás előtt is működött néhány internálótábor a politikai foglyok, menekültek és az állampolgárságukat igazolni nem tudó zsidók fogva tartására. A leghírhedtebbek a csörgői, garanyi, kistarcsai, nagykanizsai és ricsei táborok voltak. A kistarcsai tábor, kb. 15 km-re Budapesttől északkeletre, volt talán a legnagyobb, de kétségtelenül a legismertebb. A tábor zsidó foglyait a Magyar Izraeliták Pártfogó Irodája (MIPI) segélyezte az Ortodox Népasztal szolgáltatásai révén.
A megszállás után a táborokat kibővítették, hogy helyet adjanak a nagyszámú túsznak és azoknak a zsidóknak, akiket az ún. „egyedi akciók" (Einzelaktionen) keretében tartóztattak le a német és a magyar hatóságok. Kistarcsán az internáltak száma rendszerint 1500 és 2000 között mozgott. Öt többszintes épületben laktak. Ezek egyikét a Wehrmacht és az SS különféle vétségekért elítélt katonái számára tartották fenn, akiket németek őriztek megfelelő katonai egységek alárendeltségében. Külön épületben helyezték el a politikai foglyokat, túlnyomórészt szocialistákat és kommunistákat, valamint néhány csavargót és prostituáltat. A központi épületet, a „B pavüont" a túszként fogva tartott mintegy 280 prominens személyiség - gyáriparosok, politikusok, orvosok és ügyvédek - számára tartották fenn, akiket 1944 márciusában hoztak ide Budapestről, a Rökk Szilárd utca 26. sz. alatti Országos Rabbiképző Intézetből, melyet akkoriban internálótáborként használtak. A túszok bizonyos kedvezményeket élveztek, melyeket más táborlakók nem: nem kellett dolgozniuk, szalmazsákokon aludtak, és a rabbiképző tíz növendéke inaskodott körülöttük, akiket az intézet bízott meg ezzel a feladattal.
A fennmaradó épületek adtak otthont a többi, jóval népesebb kategóriába tartozó fogolynak. A legnagyobb, általában 800-1000 fős csoport a „gestapósokból" állt, vagyis azokból, akiket a Gestapo tartóztatott le. Ezek a szerencsétlenek rendszerint először a Pest megyei börtönben töltöttek némi időt, aztán egy Lemke nevű SS-altiszt vezetése alatt álló Ges-tapo-egység hozta őket Kistarcsára. E zsidók közül számosat összeesküvéssel vagy szabotázzsal vádoltak.78 A foglyok utolsó csoportja azokból állt, akiket a magyar hatóságok tartóztattak le a megszállás utáni első néhány napon, különböző vasútállomásokon és villamosmegállókban, vagy mert „tiltott" telefonbeszélgetéseket bonyolítottak le.
Kistarcsáról indították Auschwitzba április 28-án az első
transzpor
A fenti szöveg egy
egyoldalas részlet az alábbi műből:
Braham, Randolph L. :
A népirtás politikája : a holocaust Magyarországon - 2. bőv. és átd. kiad. -
Budapest : Belvárosi Kvk., 1997. - ill. megjelent "A magyar
holocaust" címmel is. - Ford. Zala Tamás et al. - Az előszót Berend T.
Iván írta. Az itt olvasható változat forrása: Nagy Péter Tibor-Troján
Anna: Randolph Braham Holocaust monográfiájához készült adatbázis.
(Szociológiai adatbázisok No. 3., sorozatszerkesztő Nagy Péter Tibor, WJLF-CEU,
Budapest, 2013).
A htm file nevében
látható 1-4 jegyű arab szám azt mutatja, hogy e szövegdarab hányadik oldalon
van. Az előző és következő oldal megtekintéséhez csak ezt a számot kell
módosítania!
A htm file OCR-rel
készült, s nem korrektúráztuk. Nevek és számok ellenőrzéséhez javasoljuk az
alábbi pdf file megtekintését! Az előző és következő oldal megtekintéséhez csak
ezt a számot kell módosítania!
http://mek.oszk.hu/11500/11506/html/oldalankent1/Braham849.pdf
Az egész kötetet lásd: