" 798 A HALLGATÁS ÖSSZEESKÜVÉSE
mert azt hitte, hogy a tájékoztatás által kiváltott minden cselekedet többet ártana, mint használna"123,
Cohen és Chesin okfejtése szerint Kasztner Leo Baeck rabbinak, a Németországi Zsidók Birodalmi Egyesülete (Reichsvereinigung derjuden in Deutschland) elnökének nyomdokain haladt. Baeck Theresienstadtban raboskodott, ahová 1943. január 27-én szállították Berlinből, tökéletesen tisztában volt a nácik megsemmisítő programjának realitásaival. Mégis
a hallgatás politikáját követte, mert úgy ítélte meg, hogy semmit sem lehet tenni az események menetének megváltoztatására. Szerinte tanácsosabb, ha az áldozatok nem ismerik az igazságot, mert ezáltal megkímélődnek a szenvedéstől és a végső kétségbeeséstől, mely abból a tudatból fakad, hogy közel a Vég, és egyáltalán nincs kiút.124
Baeck rabbi valamikor 1943 augusztusában értesült Auschwitz realitásairól egy Grünberg nevű fogolytársától. „Szóval nemcsak rémhír volt - jegyezte meg Baeck— vagy, mint reméltem, egy beteg elme agyszüleménye." A következőképpen magyarázta döntését, hogy néma maradt:
Kemény harcot vívtam önmagammal, latolgatva, kötelességem-e meggyőzni Grünberget, hogy el kell ismételnie, amit hallott a Vezetők Tanácsa előtt, melynek tiszteletbeli tagja voltam. Végül arra a belátásra jutottam, hogy senkinek sem szabad tudni róla. Ha a Vezetők Tanácsát tájékoztatják, néhány órán belül az egész tábor tudni fogja. A várható elgázosítás tudatában élni még nehezebb lenne, és a halál egyáltalán nem volt biztos: kiválaszthatták az embert rabszolgamunkára; talán nem minden transzport ment Auschwitzba, így aztán arra a komoly következtetésre jutottam, hogy nem szólok senkinek.125
Kasztner, akárcsak Leo Baeck, nyilván szintén rájött, hogy az összes magyar zsidót lehetetlen megmenteni. A következő okfejtéssel támasztotta alá, hogy „együttműködött" a Molochhal, kétségbeesetten próbálkozva, hogy megmentse a közösség általa legértékesebbeknek tartott elemeit:
Ismét igen komoly dilemma elé kerültünk, mely egész munkánkat végigkísérte: bízzuk a kiválasztást a vak sorsra, vagy próbáljuk meg befolyásolni?... Az utóbbit tettük, megpróbáltuk. Meggyőztük magunkat arról, hogy - akármennyire szent minden emberi lény a zsidók számára - mégis meg kell kísérelnünk legalább azokat megmenteni, akik egész életükben a közösségért dolgoztak (Osekim be-corche cibur), továbbá azokat az asszonyokat, akiknek férjei munkatáborokban voltak; gondoskodnunk kellett attól is, hogy gyerekeket, különösen árvákat, ne hagyjunk elpusztulni. Röviden: valóban szent elveket kellett alkalmaznunk a gyarló emberi kéz bátorítására és vezetésére, mely, midőn leírta egy ismeretlen személy nevét a papírra, döntött életről vagy halálról. A sors kegye volt-e (Gnade des Schicksals) , ha ilyen körülmények között nem mindig sikerültek törekvéseink?126
Kasztnernak ezek a nézetei egyértelműen ellentmondanak a
nagy héber tudós és zsidó jogalkotó Moses Maimonides elveinek. Maimonides
A fenti szöveg egy
egyoldalas részlet az alábbi műből:
Braham, Randolph L. :
A népirtás politikája : a holocaust Magyarországon - 2. bőv. és átd. kiad. -
Budapest : Belvárosi Kvk., 1997. - ill. megjelent "A magyar
holocaust" címmel is. - Ford. Zala Tamás et al. - Az előszót Berend T.
Iván írta. Az itt olvasható változat forrása: Nagy Péter Tibor-Troján
Anna: Randolph Braham Holocaust monográfiájához készült adatbázis.
(Szociológiai adatbázisok No. 3., sorozatszerkesztő Nagy Péter Tibor, WJLF-CEU,
Budapest, 2013).
A htm file nevében
látható 1-4 jegyű arab szám azt mutatja, hogy e szövegdarab hányadik oldalon
van. Az előző és következő oldal megtekintéséhez csak ezt a számot kell
módosítania!
A htm file OCR-rel
készült, s nem korrektúráztuk. Nevek és számok ellenőrzéséhez javasoljuk az
alábbi pdf file megtekintését! Az előző és következő oldal megtekintéséhez csak
ezt a számot kell módosítania!
http://mek.oszk.hu/11500/11506/html/oldalankent1/Braham798.pdf
Az egész kötetet lásd: