A GAZDASÁGI MEGSEMMISÍTÉS 537
kormányt egyáltalán tájékoztatták volna. Veesenmayer azt javasolta Rib-bentropnak, hogy Himmlert legalább valamilyen formai engedményre vegyék rá az ügy elsimítása érdekében.74 Imrédy különösen a gondnokság időtartama miatt tiltakozott, de az ellen is, hogy a németek a bruttó bevétel 5%-át kapják szolgálataikért. Ahhoz is ragaszkodott, hogy a konszern elnökének és ügyvezető igazgatójának magyarokat nevezzenek ki.75 Az Imrédy, Veesenmayer, Becher és a Harmadik Birodalom teljhatalmú gazdasági megbízottja, dr. M. Boden részvételével zajlott megbeszélések sokáig húzódtak, de nem vezettek alapvető megállapo dásra. Winkelmann Himmlernek küldött június 20-i jelentésében igen bizakodó volt, s egy hatpontos megállapodásról szólt76, Veesenmayer azonban Ribbentropnak küldött június 28-i jelentésében óvatosabban nyilatkozott. Veesenmayer azt írta, hogy a magyar kormány ellenzi a 25 éves gondnokságot, de Imrédy készségét fejezte ki „az ügy kielégítő megoldásában" való együttműködésre. Átadta a magyar kormány ötpontos állásfoglalását is, amely hangsúlyozta, hogy a hatályos törvények értelmében a tranzakciót nem lehet érvényesnek elismerni. Veesenmayer közölte, hogy szóba jöhet a háború időtartamáig szóló gondnokság, meg az is, hogy magyar igazgatót neveznek ki a konszern élére.77
A magyarok álláspontját Sztójay is összegezte július 7-i, Himmlerhez írt levelében, röviddel azután, hogy Imrédy és Becher tárgyalásai holtpontra jutottak. Sztójay azt javasolta, hogy a Reichsfuhrer-SS fogadja Im-rédyt, s együtt dolgozzanak ki valamüyen kompromisszumot.78 Maga Imrédy is ezt a megoldást javasolta a minisztertanács július 12-i ülésén. Becher és Winkelmann azonban megneszelte Imrédy terveit, és sikerült meghiúsítaniuk őket: augusztus 7-én ugyanis, az Imrédy zsidó származása körüli régi vitát felélesztve, kikényszeríttették a volt miniszterelnök lemondását.79
Becher és az SS természetesen abban volt érdekelt, hogy a
magyar kormány gyorsan hagyja jóvá a családdal kötött megállapodást. A
jóváhagyás nemcsak ahhoz volt szükséges, hogy biztosítsák az üzemek teljes
SS-ellenőrzését, hanem ahhoz is - és ez talán még fontosabb volt -, hogy
megóvják a magyar látszatszuverenitást. A problémát nem annyira az 51%-nyi,
árja kézben lévő részvény jelentette, mint inkább a 49%-nyi zsidó tulajdonban
lévő, amelyek az 1600/1944. M. E. rendelet következtében a magyar állam
joghatósága alá tartoztak. Ami az előbbieket illeti, Becher egyszerűen azzal
tudta megkerülni annak a rendeletnek a korlátozásait (1970/1935. M. E.), amely
szerint a Nemzeti Bank jóváhagyása nélkül külföldiek nem szerezhetnek magyar
kötvényeket, hogy magát, valamint néhány legközelebbi munkatársát, köztük Hans
Bobermin SS-Obersturmbannführert törvényes budapesti lakosnak nyilvánította.80
A fenti szöveg egy
egyoldalas részlet az alábbi műből:
Braham, Randolph L. :
A népirtás politikája : a holocaust Magyarországon - 2. bőv. és átd. kiad. -
Budapest : Belvárosi Kvk., 1997. - ill. megjelent "A magyar
holocaust" címmel is. - Ford. Zala Tamás et al. - Az előszót Berend T.
Iván írta. Az itt olvasható változat forrása: Nagy Péter Tibor-Troján
Anna: Randolph Braham Holocaust monográfiájához készült adatbázis.
(Szociológiai adatbázisok No. 3., sorozatszerkesztő Nagy Péter Tibor, WJLF-CEU,
Budapest, 2013).
A htm file nevében
látható 1-4 jegyű arab szám azt mutatja, hogy e szövegdarab hányadik oldalon
van. Az előző és következő oldal megtekintéséhez csak ezt a számot kell
módosítania!
A htm file OCR-rel
készült, s nem korrektúráztuk. Nevek és számok ellenőrzéséhez javasoljuk az
alábbi pdf file megtekintését! Az előző és következő oldal megtekintéséhez csak
ezt a számot kell módosítania!
http://mek.oszk.hu/11500/11506/html/oldalankent1/Braham537.pdf
Az egész kötetet lásd: