A GAZDASÁGI MEGSEMMISÍTÉS 521
képes családfőt munkaszolgálatra osztottak be. De akármilyen nehezek voltak is gazdasági körülményeik, a zsidókat kitartásra bírta a remény, hogy a szövetségeseké lesz a győzelem. A zsidó tömegek, akárcsak vezetőik, el sem tudták képzelni, hogy Magyarországot éppen az a szövetséges hatalom fogja megszállni, amelynek az országban való jelenlététől nemcsak ők, de sok konzervatív magyar is tartott.
A végleges megoldás közgazdasága
Alig telt el néhány nap a német megszállás után, szertefoszlottak a zsidók és sok náciellenes magyar állampolgár reményei. Sztójay Döme új quisling-kormánya rögtön magáévá tette a német és magyar zsidódanítók terveit, amelyek a zsidókérdés „késlekedés nélküli megoldására" vonatkoztak.
E „megoldás" sokágú folyamat volt, amely a vidéki zsidók Auschwitzban és más koncentrációs táborokban véghezvitt, tömeges lemészárlásában tetőzött. A Sztójay-kormány egyik fő célkitűzése a zsidóság teljes kifosztása volt. Egész sor „törvényes" intézkedés született evégből, amelyek fedezéke mögött az új államapparátus háborítadanul bocsátkozhatott a maga lázas fosztogató hadjáratába. Mire a zsidókat beva-gonírozták, csak kicsiny batyukat vihettek a kezükben a ruházatukon kívül, amelyet viseltek. De még ezektől is megfosztották őket, mihelyt megérkeztek Auschwitzba.
A zsidóság szisztematikus kifosztásába szinte minden központi, megyei, járási és helyi közigazgatási szerv bekapcsolódott. A jó néhány minisztérium (a pénzügy-, a kereskedelem- és közlekedésügyi, a földművelésügyi és a közellátási minisztérium) által kibocsátott rendeletek, utasítások, körlevelek országszerte egyforma gördülékenységgel foganatosultak a helyi szervek hatáskörében. A zsidó vagyontárgyak kisajátítására vonatkozó jogalkotást legtöbbször a minisztertanács vagy a belügyminisztérium végezte.
A kisajátítási folyamat szinte nyomban a megszállás után megindult. A németek, mint ahogy később magyar cinkosaik is, kisajátítottak bármit a zsidóktól, amire szállásaik és irodáik felszereléséhez, berendezéséhez szükségük volt.1 Ezután pedig nagy mennyiségű magyar és külföldi fizetőeszközt, ékszert, gyémántot csikartak ki a zsidó vezetőktől különféle „mentőakciók" ellentételezéséül.2
Am bármennyire súlyos, gazdaságilag bénító
költségterhekkel jártak is ezek a kezdeti rekvirálások és váltságdíjak, eltörpültek
a mellett a szisztematikus, állami vezénylettel véghezvitt rablás mellett,
amely a zsidónak tekintett több mint 800 000 állampolgárt érintette. Az év
zsidó húsvétjá
A fenti szöveg egy
egyoldalas részlet az alábbi műből:
Braham, Randolph L. :
A népirtás politikája : a holocaust Magyarországon - 2. bőv. és átd. kiad. -
Budapest : Belvárosi Kvk., 1997. - ill. megjelent "A magyar
holocaust" címmel is. - Ford. Zala Tamás et al. - Az előszót Berend T.
Iván írta. Az itt olvasható változat forrása: Nagy Péter Tibor-Troján
Anna: Randolph Braham Holocaust monográfiájához készült adatbázis.
(Szociológiai adatbázisok No. 3., sorozatszerkesztő Nagy Péter Tibor, WJLF-CEU,
Budapest, 2013).
A htm file nevében
látható 1-4 jegyű arab szám azt mutatja, hogy e szövegdarab hányadik oldalon
van. Az előző és következő oldal megtekintéséhez csak ezt a számot kell
módosítania!
A htm file OCR-rel
készült, s nem korrektúráztuk. Nevek és számok ellenőrzéséhez javasoljuk az
alábbi pdf file megtekintését! Az előző és következő oldal megtekintéséhez csak
ezt a számot kell módosítania!
http://mek.oszk.hu/11500/11506/html/oldalankent1/Braham521.pdf
Az egész kötetet lásd: