442 A ZSIDÓ TANÁCS
A helyzetben az volt a legszomorúbb, hogy a viszálykodás még a német megszállás után is folytatódott. Világosan látható ez a Központi Zsidó Tanácsban, ahol a neológ képviselők általában azt hangsúlyozták, hogy a német és magyar hatóságok törvényeit s utasításait szigorúan be kell tártani, míg az ortodox és cionista vezetők néha merészebb álláspontot képviseltek. A Tanácson belüli ellentétekre a nácik is felfigyeltek, és kajánul számoltak be róluk berlini feletteseiknek.35
A vallási viszályokon kívül a magyarországi zsidóságot az asszimilált-akkulturált csoportok és a cionisták (akik közül sokan szintén teljesen asszimilálódtak) közötti politikai konfliktusok, a gazdagok és szegények eltérő gazdasági érdekei, a nagyobb, részben önálló gyülekezetek rivalizálása is sújtotta. Mindezt a féltékenység és a személyes gyűlölködés tetézte, amely e közösségek számos vezetőjét szűk látókörű célok követésére ösztönözte.36 A magyarországi zsidóság vezetői emiatt tökéletesen alkalmatlanok voltak arra, hogy a szélsőséges vészkorszak igényeihez alkalmazkodó, hatékony vezetést valósítsanak meg.
Az SS a Tanács különleges feladatának azt szánta, hogy hamis biztonságérzetet keltve, engedelmességbe ringassa a zsidó tömegeket. Ugyanez volt a szándékuk a cionista vezetőkkel is, akikkel később sajátos „mentési" üzleteket kötöttek. Noha ezek a vezetők egyre jobban tudatára ébredtek annak, hogy milyen funkciót szánnak nekik, tehetetlenek voltak, és úgy érezték, csapdába csalták őket. A hatalom a németek kezében volt, akik ráadásul a magyarországi antiszemita elemek lelkes támogatását is élvezték, s rendelkezésükre állt az ország egész elnyomó apparátusa. A dánoktól eltérően a magyarok alapvetően passzívak maradtak, sokan közülük - az előző két évtized bűnös antiszemita propagandájától átitatva — mire sem vágytak inkább, mint hogy a zsidóktól kisajátított vagyonból részesüljenek. Ilyen körülmények között a Tanács tagjai először halogató taktikával, majd később a kormányzóval való kapcsolat újrafelvételével próbálták menteni a menthetőt. A cionista vezetők viszont az ún. Európa-tervkeretében az SS-vonalat követték: megpróbálták lefizetni a németeket (lásd a 29. fejezetet). A vidéki zsidóság szempontjából a két módszer egyaránt hasznavehetetlennek bizonyult: őket, a hazai internálótáborok-ban, munkaszolgálatos-egységeknél lévők és még közel 18 000 egyéb személy kivételével, rövid időn belül Auschwitzba deportálták.37
Akárhogyan okoskodtak, akármilyen módszerekkel éltek a
Zsidó Tanács tagjai, történelmi tény marad, hogy ezek a tehetetlen, elszigetelődött
emberek akaratlanul és kelletlenül bár, mégis együttműködtek a nácikkal és
magyar martalócaikkal a végleges megoldást előkészítő lépések végrehajtásában,
miközben tetteiket folyton úgy értékelték, hogy az adott körülmények között
azok a közösség javát szolgálják. Mint Itzak Olshan, Iz
A fenti szöveg egy
egyoldalas részlet az alábbi műből:
Braham, Randolph L. :
A népirtás politikája : a holocaust Magyarországon - 2. bőv. és átd. kiad. -
Budapest : Belvárosi Kvk., 1997. - ill. megjelent "A magyar
holocaust" címmel is. - Ford. Zala Tamás et al. - Az előszót Berend T.
Iván írta. Az itt olvasható változat forrása: Nagy Péter Tibor-Troján
Anna: Randolph Braham Holocaust monográfiájához készült adatbázis.
(Szociológiai adatbázisok No. 3., sorozatszerkesztő Nagy Péter Tibor, WJLF-CEU,
Budapest, 2013).
A htm file nevében
látható 1-4 jegyű arab szám azt mutatja, hogy e szövegdarab hányadik oldalon
van. Az előző és következő oldal megtekintéséhez csak ezt a számot kell
módosítania!
A htm file OCR-rel
készült, s nem korrektúráztuk. Nevek és számok ellenőrzéséhez javasoljuk az
alábbi pdf file megtekintését! Az előző és következő oldal megtekintéséhez csak
ezt a számot kell módosítania!
http://mek.oszk.hu/11500/11506/html/oldalankent1/Braham442.pdf
Az egész kötetet lásd: