A ZSIDÓ TANÁCS 439
tagjai, Eichmann értelmezésével összhangban, miszerint az utasítás „csupán a tanácsok azon tagjainak biztosít kegyelmet, akik segítőkészek és együttműködőek", gyakran nem hajtották végre ezeket az utasításokat. Azokat a helyi vezetőket, akiket nem hoztak Budapestre (s ide tartozott a legtöbb vidéki zsidó elöljáró), azzal vádolták, hogy szabotálták a nácik utasításainak végrehajtását, s ezért - rendszerint az utolsó transzportban - a többi zsidóval együtt őket is deportálták.26 A deportálás megkezdése előtt a helyi zsidó vezetőknek rendszerint megengedték, hogy a gettón kívül lakjanak.27
Talán ide kell sorolnunk azt a „kedvezményt" is, amelyet Eichmann Kasztner Rezsőnek nyújtott: engedélyezte, hogy szülővárosa, Kolozsvár gettójából 388 zsidót kimentsen. Háború után megjelent emlékiratában Eichmann megjegyzi, hogy azért engedte meg a Kasztner-csoport menekülését, mert „ezerfős kis csoportok nem érdekelték", és „Kasztner nagy szolgálatot tett nekünk azzal, hogy segített békés mederben tartani a deportálást"28.
A sértetlenséget biztosító igazolványok ügye
A zsidó vezetők nemcsak hozzátartozóik, barátaik és a közösség más tagjainak életét tudták megmenteni. Ezenkívül is élveztek bizonyos kiváltságokat, amelyek segítségével hatékonyabban szolgálhatták az elnyomottakat, egyúttal azonban a saját életüket is elviselhetőbbé tudták tenni. Az egyik ilyen kiváltság, amely a megszállás idején sokfelé gyűlöletet váltott ki a zsidókból, és heves vita lett a háború után, az ún. mentességi igazolvány (Immunitáts-Ausweis) volt. Ennek segítségével az igazolvány birtokosa szabadon mozoghatott, és rá nem voltak érvényesek azok a korlátozások, amelyeket a közösség többi tagjának be kellett tartania. Az igazolványok természetesen létfontosságúak voltak a közösség nevében eljáró vezetőknek, akiknek állandóan az utcán kellett lenniük - gyakran az egyik német vagy magyar hivatalból mentek a másikba.
A Magyarországon használatos igazolványok mintája a francia carte d'immunité volt, amelynek egyik példányát Goldstein Ernő, a franciaországi magyar zsidó kolónia vezetője hozta haza Párizsból - ő egyúttal az ottani American Joint Distribution Committee titkára is volt. A francia mintától eltérően azonban a magyar sértetlenséget biztosító igazolványok kétnyelvűek voltak, s a német biztonsági rendőrség és a magyar rendőri szervek képviselői is aláírták őket.29
A Zsidó Tanács kb. 250 ilyen igazolványt kapott;30
jelentkezők viszont ezrével akadtak, mindenki, akinek bármi dolga volt a zsidó
hitközséggel. A telefonok szünet nélkül csengtek, a Tanács irodáit megostro-
A fenti szöveg egy
egyoldalas részlet az alábbi műből:
Braham, Randolph L. :
A népirtás politikája : a holocaust Magyarországon - 2. bőv. és átd. kiad. -
Budapest : Belvárosi Kvk., 1997. - ill. megjelent "A magyar
holocaust" címmel is. - Ford. Zala Tamás et al. - Az előszót Berend T.
Iván írta. Az itt olvasható változat forrása: Nagy Péter Tibor-Troján
Anna: Randolph Braham Holocaust monográfiájához készült adatbázis.
(Szociológiai adatbázisok No. 3., sorozatszerkesztő Nagy Péter Tibor, WJLF-CEU,
Budapest, 2013).
A htm file nevében
látható 1-4 jegyű arab szám azt mutatja, hogy e szövegdarab hányadik oldalon
van. Az előző és következő oldal megtekintéséhez csak ezt a számot kell
módosítania!
A htm file OCR-rel
készült, s nem korrektúráztuk. Nevek és számok ellenőrzéséhez javasoljuk az
alábbi pdf file megtekintését! Az előző és következő oldal megtekintéséhez csak
ezt a számot kell módosítania!
http://mek.oszk.hu/11500/11506/html/oldalankent1/Braham439.pdf
Az egész kötetet lásd: