424 A SZTÓJAY-KORMÁNY
teken a megfelelő kerületek köz-, rendőr és csendőr tisztviselői vettek részt, köztük a nagyobb városok polgármesterei és rendőrkapitányai, a csendőrparancsnokok és egyes megyék alispánjai.
Miután visszatértek az értekezletekről, a három legfőbb hatalmi szerv városi és megyei képviselői egyeztették terveiket a zsidóellenes hajsza megvalósításában. Városi vagy megyeközpontokban lévő főhadiszállásukon közösen döntöttek arról, hogy hol legyen a helyi gettó, s döntöttek a gettósítás részleteiről is. Az összegyűjtési műveletek ún. bizottságai valójában szinte teljesen a rendőrség, a csendőrség és a köztisztviselők képviselőiből álltak. Ez utóbbiak között gyakran feltűntek a helyi tantestületek képviselői.
Ahogy a zsidók lefogása, gettósítása és bevagonírozása, úgy vagyonuk kisajátítása, „árjásítása" is rutinszerű, bürokratikus módszerekkel zajlott. Csak maroknyian vetették fel az etika, a morál vagy a korrektség kérdését a számtalan zsidóellenes intézkedést tapasztalva; és a legtöbben közülük is inkább pozíciójukról való lemondással, semmint nyilvános tiltakozással fejezték ki ellenérzésüket.
Mint a náci Németországban, a magyar hivatalokban is rejtjelezett nyelvhasználattal illették a végleges megoldás számos mozzanatát. így például a gettósítási és deportálási folyamatot többnyire „tisztogatási akcióként" vagy „átköltöztetésként" emlegették. Különösen kifinomult nyelvi kifejezésekkel illették a zsidó tulajdonban lévő vállalatok, otthonok „törvényesített elkobzását", illetve a bennük található értékek eltulajdonítását. A deportált zsidók ingatlanait mint „elhagyott lakásokat" emlegették. A lakások berendezési tárgyairól - bútorokról, ruházatról, fehérneműről, porcelánról és konyhai eszközökről - mint a „zsidók által hátrahagyott vagyontárgyakról" beszéltek. Az ingó és ingadan vagyontárgyak törvényes tulajdonosait „elköltözködött zsidóknak" vagy egyszerűen „távol lévő zsidóknak" nevezték.
A köztisztviselők buzgóságán nemegyszer túltettek azok a
lánglelkű „hazafias" felajánlkozások, amelyeket ezerszámra tettek a mohó
egyének, amikor őskeresztény származásuk alapján zsidó tulajdonra támasztottak
igényt. Az egész államapparátust betöltötte a zsidóellenes intézkedések
végrehajtása. Mintha minden egyes település hivatalnoki kara mást sem tett
volna, mint listákat állított össze: a begyűjtendő zsidókról, a maguk és
hitvesük keresztény származását kielégítően dokumentáló alkalmazottakról, a
zsidó kereskedelmi, mezőgazdasági és ipari vállalatokról, az orvosokról és más
szabadfoglalkozásúakról, egyes katonai célra felhasználható javakról
(rádiókészülékekről, távcsövekről, kerékpárokról, személygépkocsiiról,
írógépekről stb.), hogy csak néhányat említsünk.71 Kétség sem férhet
hozzá, hogy a közhivatalok közreműködése sorsdöntő volt ab-
A fenti szöveg egy
egyoldalas részlet az alábbi műből:
Braham, Randolph L. :
A népirtás politikája : a holocaust Magyarországon - 2. bőv. és átd. kiad. -
Budapest : Belvárosi Kvk., 1997. - ill. megjelent "A magyar
holocaust" címmel is. - Ford. Zala Tamás et al. - Az előszót Berend T.
Iván írta. Az itt olvasható változat forrása: Nagy Péter Tibor-Troján
Anna: Randolph Braham Holocaust monográfiájához készült adatbázis.
(Szociológiai adatbázisok No. 3., sorozatszerkesztő Nagy Péter Tibor, WJLF-CEU,
Budapest, 2013).
A htm file nevében
látható 1-4 jegyű arab szám azt mutatja, hogy e szövegdarab hányadik oldalon
van. Az előző és következő oldal megtekintéséhez csak ezt a számot kell
módosítania!
A htm file OCR-rel
készült, s nem korrektúráztuk. Nevek és számok ellenőrzéséhez javasoljuk az
alábbi pdf file megtekintését! Az előző és következő oldal megtekintéséhez csak
ezt a számot kell módosítania!
http://mek.oszk.hu/11500/11506/html/oldalankent1/Braham424.pdf
Az egész kötetet lásd: