388 ÚTON A PUSZTULÁS FELÉ
óta érvényesülnek, a magyar nemzet létét fenyegetheti"54. Hitler üzenete világosan arra utal, hogy Horthy Klessheimben hozzájárult néhány intézkedéshez, amelyet a Führer Magyarország megszállásával rendelt el.55
Endre, Pest megye korábbi alispánja, aki a német megszállás után a belügyminisztérium zsidó ügyekkel megbízott egyik államtitkára volt, s mint ilyen a zsidók megsemmisítésének egyik fő felelőse, tanúvallomásában szintén kijelentette, hogy „a kormányzó nem emelt kifogást a deportálással szemben, mondván, hogy minél hamarabb befejeződik a művelet, annál hamarabb hagyják el a németek az országot"56.
Horthy beleegyezéséről a legmeggyőzőbb bizonyítékot talán Ravasz László püspök említi. Amikor a felsőház elnökétől, Perényi Zsigmondtól értesült a kárpátaljai és északkelet-magyarországi zsidók gettósítása során elkövetett kegyetlenkedésekről,57 felkereste Horthyt, hogy kifejezze aggodalmát. Április 28-i találkozásukkor Horthy azt mondta neki, hogy „Magyarországtól nagyszámú munkaszolgálatost követeltek... így fog kikerülni pár százezer zsidó az ország határain kívül, de hajuk szála sem fog meggörbülni, mint annak a sok százezer magyar munkásnak sem, akik a háború kezdete óta Németországban dolgoznak."58
A magyar külügyminisztérium hivatalos tájékoztatója a deportálásokról szólva 1944 júniusában arról informálta a külföldi újságírókat, hogy:
A magyar hatóságok zsidó munkaerőt bocsátottak a Birodalom rendelkezésére. így tesznek eleget a közös hadviselés érdekében a német szövetséges óhajának, anélkül hogy ez károsan befolyásolná Magyarország haditermelését. Tehát nem deportálásról, hanem szabályszerű munkaerő-átcsoportosí-tásról van szó.59
Ez a kijelentés összhangban állt Sztójay 1944. június 26-i emlékiratával, amelyet a deportálás „magyarázata" céljából a külföldi magyar diplomáciai képviseleteknek táviratoztak meg:
Tekintettel a magyar munkaerőpiacra, valamint arra, hogy az ország teljesen kiveszi részét a háborúból, a magyar kormány képtelen emelni a Németországba küldendő magyar munkások számát, ehelyett úgy kíván eleget tenni a németek kéréseinek, hogy zsidókat bocsát rendelkezésükre. Ennek a megegyezésnek az alapján küldtünk magyar zsidókat Németországba. Mivel tapasztalataink szerint külföldi országokban a zsidók munkakedve csökken, ha nincs velük a családjuk, családtagjaikat is velük küldtük.60
Ez a Sztójay-távirat az egyetlen hivatalos magyar megerősítés arra nézve, hogy a zsidókat „megegyezés" alapján adták ki a németeknek.61
Ebből a szempontból történelmileg fontos az a dokumentum
is, amelyet Török Sándor író, a Zsidó Tanács és a Magyarországi Keresztény
Zsidók Szövetségének egyik vezetője ismertetett 1944. szeptember 2-án
A fenti szöveg egy
egyoldalas részlet az alábbi műből:
Braham, Randolph L. :
A népirtás politikája : a holocaust Magyarországon - 2. bőv. és átd. kiad. -
Budapest : Belvárosi Kvk., 1997. - ill. megjelent "A magyar
holocaust" címmel is. - Ford. Zala Tamás et al. - Az előszót Berend T.
Iván írta. Az itt olvasható változat forrása: Nagy Péter Tibor-Troján
Anna: Randolph Braham Holocaust monográfiájához készült adatbázis.
(Szociológiai adatbázisok No. 3., sorozatszerkesztő Nagy Péter Tibor, WJLF-CEU,
Budapest, 2013).
A htm file nevében
látható 1-4 jegyű arab szám azt mutatja, hogy e szövegdarab hányadik oldalon
van. Az előző és következő oldal megtekintéséhez csak ezt a számot kell
módosítania!
A htm file OCR-rel
készült, s nem korrektúráztuk. Nevek és számok ellenőrzéséhez javasoljuk az
alábbi pdf file megtekintését! Az előző és következő oldal megtekintéséhez csak
ezt a számot kell módosítania!
http://mek.oszk.hu/11500/11506/html/oldalankent1/Braham388.pdf
Az egész kötetet lásd: