ÚTON A PUSZTULÁS FELÉ 387

sítette meg Ernst Kienast SS-Hauptsturmführer, Winkelmann budapesti adjutánsa is, aki azt tanúsította, hogy felettese szerint „a magyarországi zsidókérdés megoldásának szükségességét Hitler egyértelműen megállapította Klessheimben, és sürgősen keresztül is vitte", noha „arról nem történt megegyezés, hogy a megoldás milyen formát öltsön, sem arról, hogy meddig terjedjen a program"⁴⁸.

Saját perében tett tanúvallomásában 1948-ban Veesenmayer leszögezte:

Horthy maga mondta nekem, hogy csak a gazdag, gazdaságilag értékes, jómódú budapesti zsidók megvédésében érdekelt. Ámi a többi zsidót illeti - s itt igen csúf kifejezést használt az nem érdekli, és kész munkára engedni őket a Birodalomba vagy akárhová. Ehhez hozzájárult; s nem azt követően, hogy erre kértem, hanem miután megvitatta a dolgot miniszterelnökével és minisztériumaival, s megegyezett velük. Ezt az is bizonyítja, hogy később először mérsékelte a deportálásokat, végül le is állította őket. Ha valaki később megtilt valamit, azt korábban engedélyeznie kellett.⁴⁹

Horthy effajta jellemzését Baky is megerősítette. A börtönben leírt vallomásában Baky azt állította, hogy a zsidók gettósítását elrendelő 1944. április 7-i rendeletet azért adta ki, mert Endre László kérte tőle, azon az alapon, hogy „a kormányzó hozzájárult, hogy munkavégzés céljára zsidókat adjunk át a németeknek"⁵⁰. Állítása szerint ezt el is hitte, mert egy korábbi kormányzói kihallgatáson Horthy ezt mondta a kormány egyik tagjának: „Ki akarják vinni az országból a zsidókat. Én utálom a galíciai kommunista zsidókat, ki az országból velük, ki, ki! De Baky belátta, hogy Chorinék és Vidáék is épp olyan jó magyarok, mint te meg én. Ezekről szó sem lehet."⁵¹

Báty értékelését Horthy magatartásáról Kurt Haller, Veesenmayer munkatársa is megerősítette. Szerinte „Horthy a budapesti asszimilálódott zsidókat magyaroknak tekintette, de a szegényebb vidékieket csupán csőcseléknek, akikért hosszú ideig semmit sem tett."⁵² Ugyanez a vélemény fejeződik ki egy Horthyval folytatott interjúról szóló névtelen jelentésben, amelyet 1943 júliusában adtak át Himmlernek. Horthy állítólag késznek mutatkozott megszabadítani az országot „az eredetileg Galíciából jött zsidóktól", de meg kívánta védeni azokat a zsidókat, akik „sokat tettek a tudományban, az iparban és a pénzügyekben"⁵³. Horthy aggodalmát e „hazafias" zsidók jólétéért Hitler is ismerte. Feldühítette a kormányzó 1944. július 7-i döntése a deportálás leállításáról, ám hangsúlyozta: „a budapesti ¡zsidókkal szembeni intézkedéseket... a magyar kormány javaslataival összhangban álló... mentesítések figyelembevételével... kell foganatosítani." Követelése figyelmeztetéssel párosult: bármilyen eltérés „a Klessheimben elhatározott módszerektől, amelyek az

A fenti szöveg egy egyoldalas részlet az alábbi műből:

Braham, Randolph L. : A népirtás politikája : a holocaust Magyarországon - 2. bőv. és átd. kiad. - Budapest : Belvárosi Kvk., 1997. - ill. megjelent "A magyar holocaust" címmel is. - Ford. Zala Tamás et al. - Az előszót Berend T. Iván írta.   Az itt olvasható változat forrása: Nagy Péter Tibor-Troján Anna: Randolph Braham Holocaust monográfiájához készült adatbázis. (Szociológiai adatbázisok No. 3., sorozatszerkesztő Nagy Péter Tibor, WJLF-CEU, Budapest, 2013).

A htm file nevében látható 1-4 jegyű arab szám azt mutatja, hogy e szövegdarab hányadik oldalon van. Az előző és következő oldal megtekintéséhez csak ezt a számot kell módosítania!

A htm file OCR-rel készült, s nem korrektúráztuk. Nevek és számok ellenőrzéséhez javasoljuk az alábbi pdf file megtekintését! Az előző és következő oldal megtekintéséhez csak ezt a számot kell módosítania!

http://mek.oszk.hu/11500/11506/html/oldalankent1/Braham387.pdf

Az egész kötetet lásd:

http://mek.oszk.hu/11500/11506/html/