374 ÚTON A PUSZTULÁS FELÉ
- irreális volt, egyebek között azért vezetett katasztrófához, mert elmulasztotta a szükséges katonai óvintézkedéseket egy esetleges német invázióval szemben.
Kállay következetesen figyelmen kívül hagyta a magyar határok menti német csapatösszevonásokra vonatkozó hírszerzői jelentéseket. Visszautasította a küszöbönálló megszállásra vonatkozó „híreszteléseket", mert meg volt győződve arról, hogy Németország nem kockáztatná meg a magyarországi közlekedési útvonalak elvesztését - a szövetségesek hallgatólagosan belementek abba, hogy amíg Magyarország függeden marad, ezeket nem bombázzák.2 Figyelmen kívül hagyta a német csapatmozdulatokról szóló jelentéseket: ezeket a nácik „taktikai fenyegetéseinek" nevezte, amelyek célja az ő lemondatása és az olyan németellenes politikusok félreállítása, mint Keresztes-Fischer Ferenc belügyminiszter.3 A Magyarországgal kapcsolatos német szándékokra vonatkozó értesülések egyik legfőbb forrása a Vaada volt. A zsidó mentési és segélyszervezet vezetőit az egyik budapesti Abwehr-ügynök, Josef (Józsi) Winninger csaknem egy héttel a megszállás előtt arról tájékoztatta, hogy „Magyarország nem lesz többé önálló"4. Furcsa módon a hivatalos zsidó vezetők sem tették meg a szükséges óvintézkedéseket; jóllehet már egyáltalán nem volt kétséges előttük, hogy mit tettek a nácik a megszállt Európa zsidóságával (lásd a 23. fejezetet).
A fegyveres erőket meg sem próbálták felkészíteni a
lehetséges ellenállásra. A második magyar hadsereg maradványai Ukrajna nyugati
részén maradtak, ahol megszálló feladatokat teljesítettek; az országon belüli
erők gyakorlatilag a békeidőben szokásos készültségi állapotban voltak,
többnyire németbarát tisztek parancsnoksága alatt. A lehetséges szovjet
megszállástól való félelem, amely hosszú távon fenyegetőbbnek látszott, mint a
német megszállás közveden veszélye és egy nyíltan náci típusú totalitárius
rendszer bevezetése, elhomályosította Kállay gondolkodását, és szinte megbénította
akaratát. Makacsul figyelmen kívül hagyta Bajcsy-Zsilinszky Endre és Kiss János
altábornagy, a kicsiny ellenállócsoport -később a nyilasok által kivégzett -
vezetőinek tanácsát, akik a „leghatározottabb ellenakciót és a munkások
felfegyverzését" követelték. A Szociáldemokrata Párt képviselőinek azt a
kérését is elutasította, hogy nyíltari és félreérthetedenül szakítson a
tengelyhatalmakkal, és a szövetségesekhez forduljon támogatásért a náci
veszéllyel szemben.5 Ha hallgatott volna e magyar baloldali
politikusok ajánlataira - akiknek nézeteit gyakran osztotta, ám mint a feudális
konzervatív arisztokratának el kellett vetnie őket -, akkor némi szerencsével
már a románokat megelőzve kivonhatta volna Magyarországot a háborúból, s így
Magyarország élvezhette volna mindazokat a politikai előnyöket, amelyek így
hagyományos ellen
A fenti szöveg egy
egyoldalas részlet az alábbi műből:
Braham, Randolph L. :
A népirtás politikája : a holocaust Magyarországon - 2. bőv. és átd. kiad. -
Budapest : Belvárosi Kvk., 1997. - ill. megjelent "A magyar
holocaust" címmel is. - Ford. Zala Tamás et al. - Az előszót Berend T.
Iván írta. Az itt olvasható változat forrása: Nagy Péter Tibor-Troján
Anna: Randolph Braham Holocaust monográfiájához készült adatbázis.
(Szociológiai adatbázisok No. 3., sorozatszerkesztő Nagy Péter Tibor, WJLF-CEU,
Budapest, 2013).
A htm file nevében
látható 1-4 jegyű arab szám azt mutatja, hogy e szövegdarab hányadik oldalon
van. Az előző és következő oldal megtekintéséhez csak ezt a számot kell
módosítania!
A htm file OCR-rel
készült, s nem korrektúráztuk. Nevek és számok ellenőrzéséhez javasoljuk az
alábbi pdf file megtekintését! Az előző és következő oldal megtekintéséhez csak
ezt a számot kell módosítania!
http://mek.oszk.hu/11500/11506/html/oldalankent1/Braham374.pdf
Az egész kötetet lásd: