AZ ELSŐ TÖMEGDEPORTÁLÁSI TERVEK 277
azokat, akik ugyan évtizedek óta éltek az országban, de nem vették föl a magyar állampolgárságot, és harmadszor azt a nagyszámú zsidóságot, amely az 1938-41 közötti években visszacsatolt területeken élt.1 Míg a trianoni Magyarországon élő zsidók zöme kulturálisan és minden egyéb vonatkozásban is hasonulni, beolvadni próbált a magyar környezetbe, ezek jobbára vonakodtak magukat izraelita felekezetű magyaroknak vallani, és foggal-körömmel ragaszkodtak zsidó hagyományaikhoz.
Az „idegen" zsidók jó része nemcsak azoknak a hátrányos megkülönböztetést tartalmazó rendelkezéseknek a következményeit nyögte, amelyeket 1938 után Magyarország egész zsidósága ellen léptettek életbe, de ezenkívül a legtöbbjük még szegény is Volt, és el kellett tűrnie a különleges rendőrhatósági zaklatást is, amiben a hontalan zsidók részesültek. Ennek ellenére és ezzel együtt fizikai létük nem forgott veszélyben, életüket többé-kevésbé biztonságban tudhatták körülbelül addig, amíg 1941. június 27-én Magyarország háborúba nem lépett a Szovjetunió ellen.
A Horthy-rendszert a zsidókérdésben bizonyos kétértelműség jellemezte, ámde ez az ambivalens politika logikusan és szükségszerűen vezetett el odáig, hogyha először csak részlegesen is, de nyíltan átvegyék a náci megoldást. Röviddel a hadba lépés után megszületett a gondolat, hogy a hontalan zsidók esetében azt kell tenni, amire a Harmadik Birodalom példája tanít, s nem törvényes megoldást kell velük szemben alkalmazni, hanem fizikai kényszert, vagyis le kell tartóztatni, internálni és „áttelepíteni" valamennyit.
Először csak az idegen zsidóknak szánták ezt a sorsot, s velük bántak el ily módon, de három évvel később az egész zsidósággal szemben alkalmazták ezt a megoldást, hasonlóan szomorú eredménnyel.
A terv mögött meghúzódó szélsőjobboldaliak
Nem egészen világos, hogy kinek vagy kiknek az agyában fogant meg az ötlet, miszerint fizikai erőszakkal kell megoldani a hontalan zsidók problémáját, de a rendelkezésünkre álló bizonyítékok alapján azonosítani tudjuk azokat a politikai figurákat és magas rangú katonatiszteket, akik ezt az akciót kezdeményezték és szorgalmazták. A németbarát főtisztek közül is kiemelkedett Heszlényi József vezérőrnagy, a negyedik gyalogoshadtest parancsnoka és Homlok Sándor altábornagy, berlini magyar katonai attasé.
Heszlényi életrajzát csak nagyon hézagosan ismerjük.
1942-ben a honvédelmi minisztérium ÜL csoportfőnökségét vezette, vagyis
hadtápfőnök volt.2 Szoros és jó kapcsolatokat épített ki a Wehrmacht
és a német
A fenti szöveg egy
egyoldalas részlet az alábbi műből:
Braham, Randolph L. :
A népirtás politikája : a holocaust Magyarországon - 2. bőv. és átd. kiad. -
Budapest : Belvárosi Kvk., 1997. - ill. megjelent "A magyar
holocaust" címmel is. - Ford. Zala Tamás et al. - Az előszót Berend T.
Iván írta. Az itt olvasható változat forrása: Nagy Péter Tibor-Troján
Anna: Randolph Braham Holocaust monográfiájához készült adatbázis.
(Szociológiai adatbázisok No. 3., sorozatszerkesztő Nagy Péter Tibor, WJLF-CEU,
Budapest, 2013).
A htm file nevében
látható 1-4 jegyű arab szám azt mutatja, hogy e szövegdarab hányadik oldalon
van. Az előző és következő oldal megtekintéséhez csak ezt a számot kell
módosítania!
A htm file OCR-rel
készült, s nem korrektúráztuk. Nevek és számok ellenőrzéséhez javasoljuk az
alábbi pdf file megtekintését! Az előző és következő oldal megtekintéséhez csak
ezt a számot kell módosítania!
http://mek.oszk.hu/11500/11506/html/oldalankent1/Braham277.pdf
Az egész kötetet lásd: