236 A KÁLI AY-KORSZAK
lob Berger tábornokkal (SS-Gruppenführer), az SS főhivatalának (SS-Hauptamt) vezetőjével, és arról panaszkodott neki, hogy a magyar kormány nem tanúsít kellő igyekezetet a németek által szorgalmazott zsidóellenes intézkedések meghozatalában. Mint Bergertől tudjuk, Albrecht „szorosan együttműködött az RSHA-vaP' s azt javasolta, Hider „mutassa meg nekik, melyek a további teendők"42.
A magyar kormány hivatalos válaszára Luther fogalmazta a német memorandumot 1942. december 18-án kelt feljegyzésében. Úgy találta, hogy a magyarok készsége a zsidó befolyás kiküszöbölésére az ország gazdasági és kulturális életéből méltánylandó, csak éppen nem elegendő. Helytelenítette, hogy a magyar kormány a Harmadik Birodalomban és a német megszállás alá került nyugati területeken található magyar állampolgárságú zsidóknak kivételes bánásmódot igényel, miközben a többi külföldi zsidót már kitelepítették onnét. Haragjának adott kifejezést, hogy odahaza a zsidókérdésben úgy járnak el, ahogy, és leszögezte, hogy a Birodalom segítségére siethetne Magyarországnak abban az esetben, ha a zsidók megjelölése és áttelepítése szétzilálná a gazdaságot. Aláhúzta, hogy a zsidókérdés radikális megoldása Magyarországnak is érdeke, s ezzel nem kellene megvárni, míg a háború befejeződik, amiként azt Kállay indítványozta.43
A magyar kormány „jóindulatú" magatartása a zsidók iránt gyanút keltett a németekben, és ezt a gyanakvásukat csak felfokozta az a titkos jelentés, amely a Horthyval és más magyar vezető kormányférfiakkal folytatott megbeszélések alapján készült. A magát meg nem nevező szerző „hitelt érdemlő" forrásokra hivatkozva azt állította, hogy a magyarok bizalma a tengely győzelmében és a tengely haderőinek fölényében megrendült, és ma már politikai hibának tekintik, hogy Magyarország önként belépett a háborúba a Szovjetunió ellen. Magyarország szeretné „olcsón megúszni", ha a háború kedvezőtlen véget érne, és ezt bizonyítja, hogy „a magyar kormány titkos békét kötött a zsidósággal". Tekintettel ezekre a fejleményekre, szinte a nullával egyenlő annak valószínűsége, hogy Magyarországon további zsidóellenes intézkedésekre kerüljön sor.44
1943. január 15-én Luther újból találkozott Sztójayval.
Szemrehányást tett a követnek, hogy kérésük ellenére nem kapta meg azoknak a
magyar zsidóknak a névsorát, akiket 1942. december 31-i határidővel haza
kellett volna hívni a Birodalomból, illetve a németek megszállta
Nyugat-Európából, s közölte, hogy ezt a határidőt január 31-ig
meghosszabbították, de ez most már a „végső időpont". Figyelmeztette
Sztójayt, a Führer el van szánva, hogy „történjék bármi, még a háború alatt
eltávolít minden zsidót Európából", és a németek „hosszabb távon nem
nézhetik tétlenül" a „veszélyt", már tudniillik azt, hogy
egymilliónyi zsidónak
A fenti szöveg egy
egyoldalas részlet az alábbi műből:
Braham, Randolph L. :
A népirtás politikája : a holocaust Magyarországon - 2. bőv. és átd. kiad. -
Budapest : Belvárosi Kvk., 1997. - ill. megjelent "A magyar
holocaust" címmel is. - Ford. Zala Tamás et al. - Az előszót Berend T.
Iván írta. Az itt olvasható változat forrása: Nagy Péter Tibor-Troján
Anna: Randolph Braham Holocaust monográfiájához készült adatbázis.
(Szociológiai adatbázisok No. 3., sorozatszerkesztő Nagy Péter Tibor, WJLF-CEU,
Budapest, 2013).
A htm file nevében
látható 1-4 jegyű arab szám azt mutatja, hogy e szövegdarab hányadik oldalon
van. Az előző és következő oldal megtekintéséhez csak ezt a számot kell
módosítania!
A htm file OCR-rel
készült, s nem korrektúráztuk. Nevek és számok ellenőrzéséhez javasoljuk az
alábbi pdf file megtekintését! Az előző és következő oldal megtekintéséhez csak
ezt a számot kell módosítania!
http://mek.oszk.hu/11500/11506/html/oldalankent1/Braham236.pdf
Az egész kötetet lásd: