A KÁI1 .AY-KORSZAK 231
— a kormány tudta vagy beleegyezése nélkül - készséggel konspiráltak volna a zsidókérdés bárminemű megoldására (lásd a 9. fejezetet), az előbbiek Kállay elgondolásait visszhangozták. Baranyai Lipót, a Magyar Nemzeti Bank elnöke például korántsem kertelt, amikor Clodiusszal beszélt. Egy 1942. július 31-én kelt bizalmas jelentés szerint Baranyai közölte német vendégével, hogy
a zsidóság felszámolása és a zsidó tőke kiszorítása a magyar gazdaságból a lehetetlenséggel határos, s a Magyar Nemzeti Bank ezen áll vagy bukik. Mindaddig, amíg van független magyar kormány, egyetlen felelős magyar személyt sem találnak, aki német óhajra teljesen felszámolná a zsidó tőkét.26
Csakhogy a németeket nem lehetett eltéríteni a szándékuktól. Mivel Európa többi részén a végleges megoldás programja teljes gőzzel haladt a végkifejlet felé, még eltökéltebben ragaszkodtak ahhoz, hogy a magyar zsidóság se kerülhesse el sorsát.
A diplomácia mozgásba lendül
1942. augusztus 21-én, vagyis a lengyelországi zsidóüldözések tetőpontján kelt memorandumában Luther áttekintette az európai zsidókérdésre vonatkozó német politikát. Hangsúlyozta, hogy a magyar kormányt eddig azért nem kérték fel a zsidók kiebrudalására, mert „a magyarországi zsidóellenes törvényalkotás egyelőre úgysem ígérne kielégítő sikert"27.
Ribbentrop 1942. szeptember 24-én utasította Luthert, a külügyminisztérium osztályvezetőjét, hogy gyorsítsa meg a zsidóknak az európai országokból történő kitelepítését, de ne hagyja ki Magyarországot sem. „A zsidók ugyanis mindenütt lázítanak (a németek ellen), és őket terheli a felelősség a szabotázsakciókért és merényletekért is."28 Luther, hogy az utasításnak eleget tegyen, magához kérette Sztójayt. Október 2-án találkozott a magyar követtel, és a megbeszélésről október 6-i keltezésű részletes jelentésben számolt be Ribbentropnak. A találkozás alkalmával Luther tájékoztatta Sztójayt, hogy német részről müyen intézkedéseket kívánnak a magyar zsidókkal szemben mind a megszállt területeken, mind Németországban, mind pedig Magyarországon.
Luther nyomatékkal közölte, hogy a német csapatok
biztonsága végett a megszállt területeken és Németországban egyaránt véget kell
vetni a magyar zsidókkal szemben a kivételes bánásmódnak. Azt kérte, hogy a
magyar kormány telepítse őket haza 1942. december 31-ig, vagy pedig járuljon
hozzá, hogy az illető országban hatályban lévő zsidóellenes intézkedéseket
érvényesítsék velük szemben, vagyis kötelezzék őket megkülönböztető jel,
csillag viselésére, rendeljék el internálásukat, áttelepítésü
A fenti szöveg egy
egyoldalas részlet az alábbi műből:
Braham, Randolph L. :
A népirtás politikája : a holocaust Magyarországon - 2. bőv. és átd. kiad. -
Budapest : Belvárosi Kvk., 1997. - ill. megjelent "A magyar
holocaust" címmel is. - Ford. Zala Tamás et al. - Az előszót Berend T.
Iván írta. Az itt olvasható változat forrása: Nagy Péter Tibor-Troján
Anna: Randolph Braham Holocaust monográfiájához készült adatbázis.
(Szociológiai adatbázisok No. 3., sorozatszerkesztő Nagy Péter Tibor, WJLF-CEU,
Budapest, 2013).
A htm file nevében
látható 1-4 jegyű arab szám azt mutatja, hogy e szövegdarab hányadik oldalon
van. Az előző és következő oldal megtekintéséhez csak ezt a számot kell
módosítania!
A htm file OCR-rel
készült, s nem korrektúráztuk. Nevek és számok ellenőrzéséhez javasoljuk az
alábbi pdf file megtekintését! Az előző és következő oldal megtekintéséhez csak
ezt a számot kell módosítania!
http://mek.oszk.hu/11500/11506/html/oldalankent1/Braham231.pdf
Az egész kötetet lásd: