A KÁI1 .AY-KORSZAK 225
végre tevőlegesen próbálta kiléptetni Magyarországot a háborúból (lásd a 26. fejezetet) . Mi több, az ország jobboldali politikai erői még mindig nagyon jelentősek voltak. A németek nemcsak a nyilasokra és Imrédyékre számíthattak, hanem a kormánypárt j elentős részére is. Olaszországtól eltérően Magyarország 1943-ban korántsem tehette volna le a fegyvert a nyugati szövetségesek előtt, hiszen azok akkor még nagyon messze jártak. De a távoli szovjetek előtt sem tehette le Magyarország a fegyvert 1943-ban, még ha ez lett volna is a szándéka, márpedig nem ez volt. Egy ilyen fegyverletételre irányuló nyílt próbálkozás minden valószínűség szerint német katonai válaszlépést provokált volna ki még akkor is, ha Kállay maximálisan elővigyázatos. Mégis, visszamenőleg azt kell mondanunk, hogy ebben az esetben Magyarország legalább fegyveres ellenállást tanúsíthatott volna a németek ellen, és legalább becsületét megmenthette volna, megelőzve Romániát az átállásban, némi plusz jópontokat szerezve történelmi igényeinek érvényesítéséhez. Ez a stratégia azonban tetemes áldozatokkal járt volna, ami ellentétes volt Kállaynak (és elődeinek) azzal a célkitűzésével, hogy az ország fizikai integritásán ne essék csorba, és fennmaradjon a nemzet katonai ereje, ha netán a háború után szükség lenne rá.
Magasztos, csak éppen elérhetetíen célokat tűzött maga
elé, s ebből következett, hogy politikája ide-oda ingadozott. Ahogyan a
szövetségesek egyre-másra aratták 1943 folyamán hadi sikereiket, úgy próbálta
szorosabbra fűzni a titkos kapcsolatokat a nyugati hatalmakkal, és úgy nőtt
fokról fokra a németek bizalmatlansága is. A Vörös Hadsereg a Kárpátok
vonulatához közeledett, s a németek arra az elhatározásra jutottak, hogy nem
engedik a magyaroknak Olaszország példáját követni, s ezért elibük vágnak.
Annál is inkább, mert ha Magyarország akkor lépett volna ki a háborúból, amikor
a szovjet csapatok átkeltek a Dnyeszteren, akkor Közép- és Dél-Európában
könnyen bekeríthették volna a Wehrmacht erőit, és ezzel végzetes csapást mértek
volna a Birodalomra. A németek döntésébe, hogy katonailag lépni kell, jelentős
mértékig belejátszott az is, hogy Magyarországon nagyobb számú zsidóság
létezett, s nem akartak lemondani ennek megsemmisítéséről.10
Bármennyire különös is, a mából visszatekintve mégis úgy tűnik, hogy ha
Magyarország nem próbálkozott volna a kiugrással, ha megmarad katonailag
tessék-lássék, ám politikailag gyanún felüli szövetségesnek, és ha nem
vállalkozik olyan diplomáciai manőverekre, amelyek eleve kudarcra voltak ítélve
és talán egyéb célt nem is szolgáltak, mint azt, hogy alibit teremtsenek, nos,
akkor könnyen lehetséges, hogy a magyarországi zsidóság viszonylag sértetlenül
élte volna túl a háborút.
A fenti szöveg egy
egyoldalas részlet az alábbi műből:
Braham, Randolph L. :
A népirtás politikája : a holocaust Magyarországon - 2. bőv. és átd. kiad. -
Budapest : Belvárosi Kvk., 1997. - ill. megjelent "A magyar
holocaust" címmel is. - Ford. Zala Tamás et al. - Az előszót Berend T.
Iván írta. Az itt olvasható változat forrása: Nagy Péter Tibor-Troján
Anna: Randolph Braham Holocaust monográfiájához készült adatbázis.
(Szociológiai adatbázisok No. 3., sorozatszerkesztő Nagy Péter Tibor, WJLF-CEU,
Budapest, 2013).
A htm file nevében
látható 1-4 jegyű arab szám azt mutatja, hogy e szövegdarab hányadik oldalon
van. Az előző és következő oldal megtekintéséhez csak ezt a számot kell
módosítania!
A htm file OCR-rel
készült, s nem korrektúráztuk. Nevek és számok ellenőrzéséhez javasoljuk az
alábbi pdf file megtekintését! Az előző és következő oldal megtekintéséhez csak
ezt a számot kell módosítania!
http://mek.oszk.hu/11500/11506/html/oldalankent1/Braham225.pdf
Az egész kötetet lásd: