A BÁRDI )SSY-KORSZAK 203
„visszaszivárgásának". A kevés számú átkelőhelyet éjjel-nappal szigorúan őrizték. Amikor a németek vették át a területet, a.zsidókat először a folyó nyugati partján húzódó, magyar fennhatóságú területre helyezték át. Mivel ekkor már nem kínálkozott a folyó adta természetes határ, további csendőregységeket vezényeltek a hágók őrizetére, így például Volócra, Ökörmezőre, Királymezőre, Kőrösmezőre és Rúszpolyána-Borsára, hogy a zsidók visszaszökését megakadályozzák. Augusztus végére további, mintegy 4000 zsidót deportáltak Galíciába.39
Mivel dokumentumok nem állnak elegendő számban rendelkezésre, nehéz pontosan rekonstruálni a magyar zsidóság vezetőinek attitűdjét és reakcióit. Arra a rémisztő hírre, hogy a magyar hatóságok Máramaros vármegye zsidóinak 60%-ának deportálását tervezik, július vége felé, vagyis a deportálások tetőpontján, a neológ és az ortodox közösségek vezetői érintkezésbe léptek Halász Gézával, aki a kárpátaljai kormánybiztos helyettese volt, hogy rávegyék, akadályozza meg a magyar állampolgárságú zsidók deportálását. Minden bizonnyal elérték Keresztés-Fischer Ferenc belügyminisztert is, mert a találomra végrehajtott, tömeges deportálások augusztus elején megszűntek. A belügyminiszter egyik határozata szerint augusztus 10-étől hontalan zsidókat csakis a minisztérium előzetes engedélyével lehetett deportálni. Ez a határozat nem csupán polgári, hanem igen sok munkaszolgálatos zsidót is megmentett a deportálástól s a szinte bizonyos haláltól, így Máthé Kálmán tábornok július 23-án kelt parancsa, mely szerint minden „hontalan" munkaszolgálatost fel kell kutatni, le kell szerelni és deportálni kell, augusztus 27-én érvényét vesztette.40
A határon átszállított zsidókat végül Kolomea környékén vonták össze, onnét 300-400 fős csoportokban gyalogmenetben indították útnak Kamenyec-Podolszkijba, ahol ideiglenes barakkokban szállásolták el őket. Útközben karszalagos ukrán milicisták támadták meg és rabolták ki a szerencsétleneket. Aki ellenkezett, nem akarta átadni értékeit, azt habozás nélkül megölték.41
Kolomeából és Kamenyec-Podolszkijból alig pár héttel korábban vonultak ki a szovjet csapatok, de maradt ott néhány odavalósi zsidó, főként nők és gyerekek. Sokat nem tudtak segíteni a Magyarországról kitoloncolt menekülteken, de megosztották velük a fedelet a fejük felett.42
A hontalan zsidók lemészárlása. A németek nem
készültek fel arra, hogy ilyen nagy tömegben zúdulnak rájuk a magyarországi
zsidók. Első reakciójuk az volt, hogy a deportálások leállítását kérték,
mondván, „nem tudnak mit kezdeni ezekkel a zsidókkal", és „veszélyeztetik
összeköttetési vonalaikat"43. A magyaroknak persze eszük ágában
nem volt visszafogad
A fenti szöveg egy
egyoldalas részlet az alábbi műből:
Braham, Randolph L. :
A népirtás politikája : a holocaust Magyarországon - 2. bőv. és átd. kiad. -
Budapest : Belvárosi Kvk., 1997. - ill. megjelent "A magyar
holocaust" címmel is. - Ford. Zala Tamás et al. - Az előszót Berend T.
Iván írta. Az itt olvasható változat forrása: Nagy Péter Tibor-Troján
Anna: Randolph Braham Holocaust monográfiájához készült adatbázis.
(Szociológiai adatbázisok No. 3., sorozatszerkesztő Nagy Péter Tibor, WJLF-CEU,
Budapest, 2013).
A htm file nevében
látható 1-4 jegyű arab szám azt mutatja, hogy e szövegdarab hányadik oldalon
van. Az előző és következő oldal megtekintéséhez csak ezt a számot kell
módosítania!
A htm file OCR-rel
készült, s nem korrektúráztuk. Nevek és számok ellenőrzéséhez javasoljuk az
alábbi pdf file megtekintését! Az előző és következő oldal megtekintéséhez csak
ezt a számot kell módosítania!
http://mek.oszk.hu/11500/11506/html/oldalankent1/Braham203.pdf
Az egész kötetet lásd: