FELSZABADULÁS, JÓVÁTÉTEL, MEGTORLÁS 1267
vonatkozását, mondván, hogy az olyan országoknak való kifizetések, amelyekkel Nyugat-Németországnak nincs diplomáciai kapcsolata, ellentétben állnának bizonyos nemzetközi jogszokásokkal és a nemzetközi jog elveivel.
Bár a törvény főként a német zsidóknak adandó jóvátételről kívánt intézkedni, belekerült egy szakasz (IV. rész), amely az olyan területekről való üldözötteket is tekintetbe veszi, amelyekről a háború után kiűzték a németeket. Ebbe a szakaszba hontalanok és politikai menekültek is bele vannak foglalva. A jóvátételre való jogosultsághoz az egyéb követelményeknek eleget tevő folyamodónak igazolnia kellett, hogy 1953. október l-jén nyugaton élt. A törvény szerint a nyugatnémetek kötelezték magukat mindazok kártalanítására, akik akár a németektől a Harmadik Birodalmon kívül vagy belül, akár idegen, német nyomás vagy kezdeményezés alatt álló kormánytól szenvedtek üldöztetést.
Magyarország esetére nézve nem csekély jogi huzavona után megállapíttatott, hogy 1941. április 5-étől kezdve a német nyomás közvetlen következményeként folytak a deportálások. A határozat a munkaszolgálatosokat is jóvátételre jogosulttá tette, feltéve, hogy teljesültek rájuk nézve a törvény tartózkodási helyre vonatkozó megkötései. Az 1953. október 1-jei határnap nagy csalódást okozott azoknak a menekülteknek, akik csak azt követően tudták elhagyni az országot. (Ez a kérdés az 1956. október-novemberi magyarországi felkelés utáni tömeges kivándorlással vált különösen aktuálissá.) 1956 márciusában a külföldi magyar zsidó vezetők ösz-szehangolt erőfeszítést tettek, hogy az 1953. október í-je után nyugatra érkezettek is élvezhessék a jóvátételi törvény jótéteményeit. E vezetőket Kállay, Magyarország volt miniszterelnöke segítette célhoz, aki igazolta azt a tézist, hogy a magyar zsidókat német kényszer hatására üldözték.70 A zsidó vezetők több nemzetközi zsidó szervezettől is támogatást kaptak. Mindezek belejátszottak abba, hogy a nyugatnémetek 1965. szeptember 14-én elfogadták a szövetségi kártérítési törvény ún. véghatározatát, amely 1965. december 31-ig tolja ki az elfogadhatóság végső időpontját.71 S jóllehet ez a törvény vállalja, ha kisebb léptékben is, mint korábban, az 1956 novembere után nyugatra szökött magyar zsidók ezreinek kártalanítását, a menekültek utolsó csoportját teljesen juttatás nélkül hagyja. Többek között azt a néhány ezernyi magyarul beszélő szovjet zsidót, akik az 1970-es évek végétől kaptak módot az Ukrán SZSZK Kárpátokon túli területének elhagyására. Ezen a korábban Kárpátaljának nevezett, és a háborús években Magyarországhoz tartozó területen fekszenek a hajdani „zsidó városok"; Beregszász, Huszt, Munkács, Nagyszőllős és Ungvár (lásd az 5. fejezetet).
A nyugatnémetek által a szövetségi jóvátételi törvény
értelmében kifí-
A fenti szöveg egy
egyoldalas részlet az alábbi műből:
Braham, Randolph L. :
A népirtás politikája : a holocaust Magyarországon - 2. bőv. és átd. kiad. -
Budapest : Belvárosi Kvk., 1997. - ill. megjelent "A magyar
holocaust" címmel is. - Ford. Zala Tamás et al. - Az előszót Berend T.
Iván írta. Az itt olvasható változat forrása: Nagy Péter Tibor-Troján
Anna: Randolph Braham Holocaust monográfiájához készült adatbázis.
(Szociológiai adatbázisok No. 3., sorozatszerkesztő Nagy Péter Tibor, WJLF-CEU,
Budapest, 2013).
A htm file nevében
látható 1-4 jegyű arab szám azt mutatja, hogy e szövegdarab hányadik oldalon
van. Az előző és következő oldal megtekintéséhez csak ezt a számot kell
módosítania!
A htm file OCR-rel
készült, s nem korrektúráztuk. Nevek és számok ellenőrzéséhez javasoljuk az
alábbi pdf file megtekintését! Az előző és következő oldal megtekintéséhez csak
ezt a számot kell módosítania!
http://mek.oszk.hu/11500/11506/html/oldalankent1/Braham1267.pdf
Az egész kötetet lásd: