1266 FELSZABADULÁS, JÓVÁTÉTEL, MEGTORLÁS
Ausztria amerikai és francia megszállási övezetében állapodott meg.64 Egyebek között zsidóktól származó értékek is voltak a Kemény Gábor báró, nyilas külügyminiszter által Jaques van Hartennek, a Nemzetközi Vöröskereszt képviselőjének 1945. március 17-én átadott, „a magyar államvagyon részeként" megőrzendő tárgyak között.65
A német kártérítési törvény dolgáb an a magyarországi zsidók mindjárt kezdetben két nehézségbe ütköztek. Először, szinte lehetetlen volt bebizonyítaniuk, hogy a tőlük elrablott értékek eljutottak a törvényben megjelölt területre. Másodszor, nem volt semmiféle diplomáciai kapcsolat a Német Szövetségi Köztársaság és Magyarország között. Ezek a nehézségek néhány év múltán megszűntek, de a végül jogosnak ítélt kiegyenlítés csak törtrésze volt az elrabolt vagyontárgyak értékének. A magyar hatóságok együttműködésével több mint 66000 folyamodvány érkezett Nyugat-Németországba az 1959. április 1-jei határidő lejártáig. A nyugatnémet kormány még a diplomáciai kapcsolatok felvétele, 1973 decembere előtt, 1971. január 22-én beleegyezett abba, hogy 1972-től kezdve háromévi részletben kifizet Magyarországnak 3 nüllió nyugatnémet márkát (közelítőleg másfél millió dollárt). A megállapodás szerint a magyar kormány vállalja ennek az összegnek a folyamodók közötti elosztását. E célból közvetlen felelősséggel ruházta fel a Nácizmus Magyarországi Üldözöttéi Országos Érdekvédelmi Szervezetét.66 Az 1971. május 28-án közreadott irányelveknek megfelelően négy kategóriába sorolták be az elfogadott folyamodványokat, nagyjából 80 dollártól 400 dollárig terjedő összeghatárokkal.67 Ezek a kifizetések viszonylag szerények voltak ugyan, de az átvevők egy tekintetben előnyben voltak a külföldön élő magyar zsidókkal szemben. A német-magyar megállapodás szerint a Magyarországon élőknek nem kellett bizonyítaniuk a nyugatnémet kormány fennhatósága alatt álló területeken az elhurcolt javak azonosságát, a Magyarországról eltávozott magyar zsidókat viszont továbbra is kötötte ez a feltétel.
Az 1956. július 29-i szövetségi kártérítési törvény68
intézkedett a nácizmus áldozatainak élet- és szabadságvesztése,
egészségromlása, valamint anyagi veszteségei - így az ingatlanvagy ónban és a
különféle típusú vagyontárgyakban esett veszteségek, bírságfizetés, az
életpálya megtörése és a társadalombiztosítási kifizetésekben esett kár -
miatti kárkiegyenlítésről. 69 Az eredeti elgondolás szerint a
törvények a szovjet táborban élőket különféle okok folytán kizárták volna a
jogosultak közül. A törvénytervezet szerkesztői közül többen féltek, hogy a
kommunista vüágban élő áldozatok törvénybe vétele ellenállást szülne, és az
veszélyeztetheti a törvény elfogadását. Mások kincstári érveket hoztak fel,
hangsúlyozva, hogy a Szovjetunióban és a kelet-európai országokban nagy számban
élnek áldozatok. Végül, de nem utolsósorban, többen felvetették az elismerés
jogi
A fenti szöveg egy
egyoldalas részlet az alábbi műből:
Braham, Randolph L. :
A népirtás politikája : a holocaust Magyarországon - 2. bőv. és átd. kiad. -
Budapest : Belvárosi Kvk., 1997. - ill. megjelent "A magyar
holocaust" címmel is. - Ford. Zala Tamás et al. - Az előszót Berend T.
Iván írta. Az itt olvasható változat forrása: Nagy Péter Tibor-Troján
Anna: Randolph Braham Holocaust monográfiájához készült adatbázis.
(Szociológiai adatbázisok No. 3., sorozatszerkesztő Nagy Péter Tibor, WJLF-CEU,
Budapest, 2013).
A htm file nevében
látható 1-4 jegyű arab szám azt mutatja, hogy e szövegdarab hányadik oldalon
van. Az előző és következő oldal megtekintéséhez csak ezt a számot kell
módosítania!
A htm file OCR-rel
készült, s nem korrektúráztuk. Nevek és számok ellenőrzéséhez javasoljuk az
alábbi pdf file megtekintését! Az előző és következő oldal megtekintéséhez csak
ezt a számot kell módosítania!
http://mek.oszk.hu/11500/11506/html/oldalankent1/Braham1266.pdf
Az egész kötetet lásd: