FELSZABADULÁS, JÓVÁTÉTEL, MEGTORLÁS 1265
minden különbségtételt megtagadott a fasizmus áldozatainak faj és vallás szerinti osztályozására. Elvi okokból nemet mondott minden kártérítéssel kapcsolatos törvénykezésre, ragaszkodván ahhoz, hogy nem „jogutódja" a Harmadik Birodalomnak. Közép-Kelet-Európa más szocialista államaihoz hasonlóan arra az álláspontra helyezkedett, hogy a fasizmus örökségének felszámolásával és a Harmadik Birodalomnak az ország területén maradt áldozatairól gondoskodva, eleget tett történelmi és erkölcsi kötelességeinek.
Nyugat-Németország ugyan szintén kinyilvánította, hogy nem „jogutód", mégis viszonylag nagyvonalú és nagyigényű programot fogadott el a nácizmus áldozatainak kártérítésére. S noha 11 millió fegyvertelen polgár, köztük 6 millió zsidó kitervelt elpusztítását és milliók elmondhatatlan szenvedéseit a háború alatt és után igazából nem lehet pusztán pénzbeli fizetséggel jóvátenni, a nyugatnémet kormány hajlandóságot mutatott a Harmadik Birodalom politikájáért való felelősség vállalására, és messzemenő fogékonyságot a politika áldozatainak jogos igényei iránt. A nyugatnémet kormány
— több „nemzetközi" egyezményt kötött nem állami státusú zsidó szervezetekkel;
— kárkiegyenlítést ajánlott fel a tömeges népirtás áldozatainak szerte a szabad világban, állampolgárságra való tekintet nélkül;
— jóvátételi egyezségre lépett Izraellel, amely állam a német zsidóüldözések idején még nem létezett.61
Hogy a nyugatnémet kormány milyen bőkezűséggel teljesítette ezeket az egyezményeket, az megítélhető abból, hogy 1979. január 1-jéig 85,3 milliárd nyugatnémet márkát fizettek ki, száz és százezer zsidó áldozatnak adva ezzel lehetőséget új élet teremtésére, Izrael államnak pedig gazdasági és pénzügyi nehézségeinek kiegyensúlyozására.62 A magyar zsidókkal kapcsolatban ugyan nem volt ilyen átütő a nyugatnémet jóvátételi erőfeszítés, de így sem volt jelentéktelen.63 Egyes nyugatnémet intézkedések kizárólag a még Magyarországon élő zsidókat érintették: mások általánosabb érvényűek voltak, egyaránt vonatkozva a Magyarországon, valamint a szabad világban élő zsidókra.
Az 1957. július 19-i szövetségi kártérítési törvény
intézkedett a nácik által a Szövetségi Köztársaság és Berlin területén átvitt
vagy magukkal hozott azonosítható vagyontárgyak visszaadásáról vagy az értük
adandó kár-kiegyenlítésről. A magyar zsidóktól elrabolt vagyontárgyak értékét
soha nem lehetett pontosan megállapítani. Jókora mennyiséget tett ki az is,
amit a nyugat felé menekülő németek és magyarok vittek magukkal, de nagy hányad
hagyta el az országot egy ún. „aranyvonatban", amely végül
A fenti szöveg egy
egyoldalas részlet az alábbi műből:
Braham, Randolph L. :
A népirtás politikája : a holocaust Magyarországon - 2. bőv. és átd. kiad. -
Budapest : Belvárosi Kvk., 1997. - ill. megjelent "A magyar
holocaust" címmel is. - Ford. Zala Tamás et al. - Az előszót Berend T.
Iván írta. Az itt olvasható változat forrása: Nagy Péter Tibor-Troján
Anna: Randolph Braham Holocaust monográfiájához készült adatbázis.
(Szociológiai adatbázisok No. 3., sorozatszerkesztő Nagy Péter Tibor, WJLF-CEU,
Budapest, 2013).
A htm file nevében
látható 1-4 jegyű arab szám azt mutatja, hogy e szövegdarab hányadik oldalon
van. Az előző és következő oldal megtekintéséhez csak ezt a számot kell
módosítania!
A htm file OCR-rel
készült, s nem korrektúráztuk. Nevek és számok ellenőrzéséhez javasoljuk az
alábbi pdf file megtekintését! Az előző és következő oldal megtekintéséhez csak
ezt a számot kell módosítania!
http://mek.oszk.hu/11500/11506/html/oldalankent1/Braham1265.pdf
Az egész kötetet lásd: