NEMZETKÖZI .REAGÁLÁS ÉS KÖZBELÉPÉS 1221
a külföldi zsidók. Amikor például Chaim Pozner megkapta az első hírt arról, hogy Hitler titkos parancsot adott ki a zsidók megsemmisítésére, átadta ezt az értesülést V. C. Farrellnek, a genfi brit hírszerző részleg fejének, a szövetségeseknek való továbbítás céljából, és Benjámin Segalowitz-nak, a Svájci Zsidó Közösségek sajtóirodája igazgatójának, állítólag a lehetőségek szerinti terjesztésre. A svájci állampolgárságú Segalowitz egyszerűen elküldte Gerhart Riegnernek, ő meg a berni amerikai követség révén Washingtonnak (lásd a 23 . fejezetet) . A hír ugyan 1942 végén nyilvánosságra került, de csak kurta közleményként jelent meg a sajtóban. Nem volt semmilyen valamirevaló próbálkozás arra, hogy a zsidó tömegeket megmozgassák, vagy értesítsék e parancs horderejéről. Ugyanez áll az auschwitzi jegyzőkönyvekre, amelyeknek a másolatát állítólag röviddel elkészültük után megküldték Schwalbnak. Ha május elején a jegyzőkönyv alapján sajtóhadjárat indult volna, akkor az kijózanító hatással lehetett volna Magyarország politikai és kormányzati vezetőire, akiknek a közreműködése nélkül a németek nem hajthatták volna végre népirtó terveiket. ,-■.
A zsidó szervezetek korlátozott hatóereje nagyrészt az együttműködés és a központi vezetés hiányából eredeztethető. A világ zsidóságának vezetői, köztük a Zsidó Világkongresszus, a palesztinai Jewish Agency a C: onista Világszövetség vezetői a háború idején vagy New Yorkban éltek (Stephen S. Wise rabbi és dr. Nahum Goldman), vagy Londonban (db*. Chaim Weizmann), vagy Jeruzsálemben (Dávid Ben-Gurion és Moshe Shertok), és saját kormányukhoz bejáratos közvetítőkként működtek. A csúcsvezetők híján a különböző svájci szervezetek vezetői különféle apró, jelentéktelen politikai, ideológiai és személyi ellenségeskedésbe keveredtek, mindannyian féltékenyen őrködtek a maguk hatalmán, kiváltságain és kapcsolatain. Szigorú ellenőrzést gyakoroltak elkülönített szegényes pénzeszközeik felett, rendszerint titokban tartva bevételeik forrását és nagyságát; általában egymástól elszigetelve működtek, külön kapcsolatokat tartottak a maguk központjával és mind azon igyekeztek, hogy bizonyítékokat gyűjtsenek a háború alatt és után arról, hogy milyen sikereket értek el a mentésben, s azzal vádolták a többieket, hogy azok nem tettek eleget.296 Együttműködés híján, az egymásnak ellentmondó jeladások következtében dupla erőfeszítésre volt szükség, és esetenként késést szenvedtek a vállalkozások.
1942-től a Jewish Agency vezetősége Jeruzsálemben és
Isztambulban is megkísérelte rávenni a nemzetközi zsidó szervezetek vezetőit a
vállalkozások összehangolására.297 Ezek az erőfeszítések nem jártak
teljes sikerrel: a Histadruttal és a Haluccal kapcsolatban álló vezetők két
különálló segélybizottságot alakítottak; egyik sem volt sem hosszú életű, sem
A fenti szöveg egy
egyoldalas részlet az alábbi műből:
Braham, Randolph L. :
A népirtás politikája : a holocaust Magyarországon - 2. bőv. és átd. kiad. -
Budapest : Belvárosi Kvk., 1997. - ill. megjelent "A magyar
holocaust" címmel is. - Ford. Zala Tamás et al. - Az előszót Berend T.
Iván írta. Az itt olvasható változat forrása: Nagy Péter Tibor-Troján
Anna: Randolph Braham Holocaust monográfiájához készült adatbázis.
(Szociológiai adatbázisok No. 3., sorozatszerkesztő Nagy Péter Tibor, WJLF-CEU,
Budapest, 2013).
A htm file nevében
látható 1-4 jegyű arab szám azt mutatja, hogy e szövegdarab hányadik oldalon
van. Az előző és következő oldal megtekintéséhez csak ezt a számot kell
módosítania!
A htm file OCR-rel
készült, s nem korrektúráztuk. Nevek és számok ellenőrzéséhez javasoljuk az
alábbi pdf file megtekintését! Az előző és következő oldal megtekintéséhez csak
ezt a számot kell módosítania!
http://mek.oszk.hu/11500/11506/html/oldalankent1/Braham1221.pdf
Az egész kötetet lásd: