122 A VÉG KEZDETE
meg az eredetileg javasolt augusztus 1-jei dátumot, amikor is Kun Béla az országot elhagyta. Felvetette még, hogy talán alkalmazni lehetne az 1868-as vagy 1895-ös évet határkő gyanánt, a magyarországi zsidóság egyenjogúsításának és a zsidó vallás „bevett" felekezetté nyilvánításának idejét, mert nézete szerint minőségi különbséget kell tenni azok között, akik 40 vagy 50 éves korukban keresztelkedtek ki valami okból, és akik 6 vagy 7 éves korukban.12
A felsőházban ugyanaznap ugyanilyen szellemben beszélt a református (kálvinista) püspök, Ravasz László. Noha mellékesen megemlítette, hogy a kivételezettséget elméletileg inkább a teljes beolvadás és a magyar földön való születettség alapján kellene biztosítani, nem pedig a kikeresz-telkedéstől tenni függővé, ugyanakkor hozzáfűzte, hogy a zsidóság nem vallás, hanem faj. A törvénytervezetet helyeselte, mégpedig azon az alapon, hogy biztosítani fogja a nemzet békéjét, nyugalmát és biztonságát, de ezen túlmenően még azoknak is az érdekeit szolgálja, akik ellene vannak. Szólt azokról a társadalmi és történelmi tényezőkről, amelyek a zsidókban a „nemkívánatos" tulajdonságokat kiformálták, végül leszögezte, hogy a zsidókérdés lehető legjobb megoldását a teljes asszimiláció (azaz a beolvadás nemcsak a külsőségekben, de lelkileg is) vagy „a Magyarország határain kívül gyakorolt" cionizmus kínálja.13
Nagyjából ugyanígy érvelt Serédi Jusztinián bíboros, esztergomi érsek, Magyarország hercegprímása, és Glattfelder Gyula csanádi püspök is. A római katolikus egyházfők felszólalásaikban nemcsak támogatásukról biztosították a törvényjavaslatot, de ami hosszabb távon ennél is lényegesebb volt, szentesítették az antiszemitizmust és a különféle zsidóellenes irányzatokat. Álláspontjukkal, amelyre ezzel a törvényjavaslattal, valamint a többi zsidóellenes rendelkezéssel kapcsolatban helyezkedtek, előkészítették a talajt az 1944-es gettósítási és deportálási program végrehajtásához. A nyilvánosság előtt támogatták a megkülönböztető törvényeket, és ezzel lélektani hatást gyakoroltak a magyar népre. Részint erre vezethető vissza, hogy zsidó hithű honfitársaik szenvedéseit miért nézték oly közönnyel a magyarországi tömegek, és hogy miért nem tanúsították a legcsekélyebb ellenállást sem, amikor 1944 márciusában a németek megszállták az országot.
A törvény élőírásai. A magyar parlament mindkét
házában túlnyomó többséggel, május 28-án, Horthy és Imrédy ellenjegyzésével, a
616-os javaslat törvényerőre emelkedett. Az 1938. évi XV.14 tc.-kel
a magyarországi alkotmányos fejlődés meredek kanyarral letért arról az útról,
amelyen 1867, ha nem 1848 óta haladt. Gyakorlati okokból az új törvényt a
zsidók egyenjogúságát kimondó 1868. évi XVII. tc. kiegészítésének tün
A fenti szöveg egy
egyoldalas részlet az alábbi műből:
Braham, Randolph L. :
A népirtás politikája : a holocaust Magyarországon - 2. bőv. és átd. kiad. -
Budapest : Belvárosi Kvk., 1997. - ill. megjelent "A magyar
holocaust" címmel is. - Ford. Zala Tamás et al. - Az előszót Berend T.
Iván írta. Az itt olvasható változat forrása: Nagy Péter Tibor-Troján
Anna: Randolph Braham Holocaust monográfiájához készült adatbázis.
(Szociológiai adatbázisok No. 3., sorozatszerkesztő Nagy Péter Tibor, WJLF-CEU,
Budapest, 2013).
A htm file nevében
látható 1-4 jegyű arab szám azt mutatja, hogy e szövegdarab hányadik oldalon
van. Az előző és következő oldal megtekintéséhez csak ezt a számot kell
módosítania!
A htm file OCR-rel
készült, s nem korrektúráztuk. Nevek és számok ellenőrzéséhez javasoljuk az
alábbi pdf file megtekintését! Az előző és következő oldal megtekintéséhez csak
ezt a számot kell módosítania!
http://mek.oszk.hu/11500/11506/html/oldalankent1/Braham122.pdf
Az egész kötetet lásd: