1204 NEMZETKÖZI REAGÁLÁS ÉS KÖZBELÉPÉS
Megbeszéléssorozatot folytattak a brit külügyminisztérium képviselőivel, Anthony Edennel, G. H. Hall-lal, I. L. Hendersonnal, A. W. G. Randall-lel és Alan Walkerral.
Június 7-én Weizmann találkozott Edennel és arra kérte, hogy időről időre tájékoztassa a szovjet kormányt az ügy állásáról.196 1944. június 22-én Hall közölte Weizmarm-nal Shertok észrevételeit, hangsúlyozva, hogy Shértok teljesen „meg van győződve Brand megbízhatósága felől, és hogy Brandnak magának meggyőződése, hogy a német javaslat komoly". Hall hozzátette, hogy Ben-Gurion véleménye szerint viszont „az egész dolog alighanem csak trükk"19,7. Az amerikai zsidó vezetők szintén kissé borúlátóan ítélték meg a dolgot, de hangoztatták, hogy ha már néhány zsidót is meg lehetne menteni, akkor folytatni kell a tárgyalásokat. Na-hum Goldman arra a vélekedésre hajlott, hogy az ajánlatnak nincs köze a lélektani hadviseléshez, de „a Gestapo vezetőitől (Eichmanntól bizonyosan és valószínűleg Himmlertől is) származó tényleges ajánlatnak olyan színezete van, mintha külföldi ellenszolgáltatást akarnának a maguk javára, ha menekülniük kellene az elbukott és elfoglalt Németországból". Stephen S. Wise rabbi nem volt bizonyos a Gestapo-ajánlat mögött húzódó indítékok felől, de nem tartotta lehetetlennek, hogy célja a szövetségesek és a zsidók hitelrontása volt.198
Közvetlenül Shertok Londonba érkezése után a zsidó vezetők
(június 28-án) összeültek, hogy meghallgassák beszámolóját a Branddai
folytatott eszmecseréről, valamint az aznap délelőtt Randall-lel, Walkerral és
Hendersonnal a külügyminisztériumban folytatott tárgyalásairól, melyen Joseph
Linton is részt vett.199 A zsidó vezetők igyekeztek rávenni a
briteket, hogy engedélyezzék Brand mihamarabbi visszatérését Magyarországra,
hogy ott lépéseket tehessen a zsidók életének megmentésére. A britek ugyan
szkeptikusak voltak az egész Brand-üggyel kapcsolatban, „hiszen a németek
folytatták a deportálásokat és a gyilkosságokat", de felmerült bennük a
lehetőség, hogy a németek komolyan „megpróbálják, hogy egymillió zsidót
zúdítsanak a nyakukba". Randall kifejtette, hogy néhány ezer menekült
fogadása is nehézségeket okoz. A britek végül arra hivatkoztak, „hogy az
oroszok tudta nélkül nem vehetnek fontolóra találkozót a németekkel.200
Weizmann figyelmeztette kollégáit: „nem szabad semmi olyasmit tenniük, amit az
emberek vagy a közvélemény úgy értelmezhetne, hogy valami, a háborút keresztező
dologra akarják rávenni Nagy-Britanniát". Emlékeztette őket arra, hogy „az
50 tiszt agyonlövése nagyobb hatást tett a közvéleményre, mint négymillió zsidó
legyilkolása". Végül azt javasolta: közöljék Edén úrral, hogy ez az ördögi
német felajánlás válaszút elé állította őket. „Egyfelől így megmenthetnének
néhány zsidót, másfelől fennáll a veszély, hogy lejáratják magukat."201
A fenti szöveg egy
egyoldalas részlet az alábbi műből:
Braham, Randolph L. :
A népirtás politikája : a holocaust Magyarországon - 2. bőv. és átd. kiad. -
Budapest : Belvárosi Kvk., 1997. - ill. megjelent "A magyar
holocaust" címmel is. - Ford. Zala Tamás et al. - Az előszót Berend T.
Iván írta. Az itt olvasható változat forrása: Nagy Péter Tibor-Troján
Anna: Randolph Braham Holocaust monográfiájához készült adatbázis.
(Szociológiai adatbázisok No. 3., sorozatszerkesztő Nagy Péter Tibor, WJLF-CEU,
Budapest, 2013).
A htm file nevében
látható 1-4 jegyű arab szám azt mutatja, hogy e szövegdarab hányadik oldalon
van. Az előző és következő oldal megtekintéséhez csak ezt a számot kell
módosítania!
A htm file OCR-rel
készült, s nem korrektúráztuk. Nevek és számok ellenőrzéséhez javasoljuk az
alábbi pdf file megtekintését! Az előző és következő oldal megtekintéséhez csak
ezt a számot kell módosítania!
http://mek.oszk.hu/11500/11506/html/oldalankent1/Braham1204.pdf
Az egész kötetet lásd: