NEMZETKÖZI .REAGÁLÁS ÉS KÖZBELÉPÉS 1199
árasztják el őket"; kétségeik voltak, hogy lehet-e olyan helyet találni, ahol nagyszámú zsidó letelepedhetne; tartottak attól, hogy a menekültekkel együtt kémek is beszivároghatnak; végül felvetették a hajóhiány kérdését. Időnként makacs viták robbantak ki: a britek azt kívánták, hogy az Egyesült Államok enyhítsen bevándorlási politikáján, az amerikaiak viszont azt kérték, hogy a britek könnyítsék meg a menekültek beáramlását Palesztinába. A konferenciának az lett a vége, hogy felhívást tettek közzé a KB szélesebb hatáskörrel és bővebb tagsággal való újjáélesztésére.
Akár a korábbi, éviani találkozónak, a bermudainak sem veit semmi kézzelfogható eredménye, 1943. november 19-ig ki sem adták a konferencia záróközleményét. A konferencia bohózatszerűségét kommentálva, Richárd K. Law (a későbbi Lord Coleraine), akkoriban a külügyminisztérium politikai államtitkára és a brit küldöttség vezetője, a háború után sok évvel így nyilatkozott: „Önigazoló erőfeszítések ütköztek össze a tétlenség palástolására."178
A nyugati hatalmak csökönyös álláspontja szerepet játszott bizonyos különleges mentési lehetőségek elmulasztásában is. Például a romániai Antonescu-kormány fejenkénti 250 angol fontnyi váltságdíj ellenében hajlandó lett volna vatikáni felségjelű hajókon 60 000-70 000 zsidót Palesztinába küldeni.179 A szövetségesek elszalasztották a bolgárok által megszállt területeken élő zsidók megmentésének lehetőségeit is, és éppígy 6000 deportálásra ítélt franciaországi zsidó gyerekét. Valamennyi esetben a kormányhivatalok piszmogása és ellentmondásos eljárása hiúsította meg a lehetőségeket. A briteknek megint „az ellenséges területről származó jelentősebb számú zsidóval való eljárás nehézségei" miatt fájt a fejük.180 Az Egyesült Államok külügyminisztériuma hamis érvek sokaságával jött elő, Henry Morgenthau Jr.-nak, a pénzügyminiszternek és vezető munkatársainak csalódására, akiknek szintén részük volt a próbálkozásban. 1943 végére a pénzügyminisztériumiak új felfogás mellett döntöttek: azt javasolták az elnöknek, hogy a menekültügyekben való illetékesség kerüljön át a külügyminisztériumból egy független képviselethez.
A felfogás indoklását egy beadványban adták elő („Jelentés
a miniszternek a kormánynak a zsidók legyilkolásába való
beletörődéséről"), amelyet Randolph Paul, a pénzügyminisztérium főtanácsosa
állított össze. Paul okmányokkal bizonyította, hogy egyes külügyminisztériumi
tisztviselők hajthatatlanul és akadékoskodva „tudatosan nem cselekedtek a
zsidók megmentése érdekében". Az 1942 augusztusáig visszavezethető
halogatással, érvelt Paul, „megkönnyítették a tömeggyilkosságokat a náci
Európában"181. E „szörnyű tizennyolc hónap" alatt,
emlékezett vissza a háború után Morgenthau, „Washingtonban tudtuk,... hogy a
nácik Euró
A fenti szöveg egy
egyoldalas részlet az alábbi műből:
Braham, Randolph L. :
A népirtás politikája : a holocaust Magyarországon - 2. bőv. és átd. kiad. -
Budapest : Belvárosi Kvk., 1997. - ill. megjelent "A magyar
holocaust" címmel is. - Ford. Zala Tamás et al. - Az előszót Berend T.
Iván írta. Az itt olvasható változat forrása: Nagy Péter Tibor-Troján
Anna: Randolph Braham Holocaust monográfiájához készült adatbázis.
(Szociológiai adatbázisok No. 3., sorozatszerkesztő Nagy Péter Tibor, WJLF-CEU,
Budapest, 2013).
A htm file nevében
látható 1-4 jegyű arab szám azt mutatja, hogy e szövegdarab hányadik oldalon
van. Az előző és következő oldal megtekintéséhez csak ezt a számot kell
módosítania!
A htm file OCR-rel
készült, s nem korrektúráztuk. Nevek és számok ellenőrzéséhez javasoljuk az
alábbi pdf file megtekintését! Az előző és következő oldal megtekintéséhez csak
ezt a számot kell módosítania!
http://mek.oszk.hu/11500/11506/html/oldalankent1/Braham1199.pdf
Az egész kötetet lásd: