1198 NEMZETKÖZI REAGÁLÁS ÉS KÖZBELÉPÉS
nőkért felelősséggel tartozókat nem hagyják kibújni a büntetés alól és rendületlenül tovább folytatják az ehhez szükséges gyakorlati intézkedéseket.
A szövetségeseknek ez a nyilatkozata nyilvánítja elsőként bűnténnyé a zsidók elpusztítását. A nyilatkozat hatását valamelyest tompította, hogy a végső győzelem előtt semmi sem történik, vagyis nem helyezett kilátásba semmiféle azonnali fenyegetést vagy esetleges megtorlást a nácik és szövetségeseik ellen; mindazonáltal hasznos volt a tekintetben, hogy végre megtörte a hallgatást. Az 1941 óta folyó tömeges zsidópusztítást a nyilatkozat hivatalosan is valósnak ismerte el, és bűnténynek minősítette.
Csakhogy, mint azt Gerhart Riegner, a Zsidó Világkongresszus svájci képviselője a háború után megállapította (ő volt az, aki 1942-ben a végleges megoldásról szóló első jelentéseket továbbította): 1942 decemberéig „a nyugati kormányok tartottak a zsidókkal való túlságos szolidaritásvállalástól és attól, hogy honfitársaik azzal fogják vádolni őket, hogy a zsidók érdekében viselnek háborút". Amikor a népirtás programjának tényei közismertté váltak, folytatja Riegner, „nem mutattak elég képzelőerőt a Hitler-féle ellenség megállítására alkalmas, különleges, a bürokratikus gyakorlaton szükségszerűen túlmutató intézkedések kigondolásában, és hiányzott belőlük az eltökéltség és az akarat a végrehajtásra"176.
Bár a szövetségesek mindenfajta nyüt zsidómentő akcióban való részvételtől tartózkodtak, 1942 decemberében más országoknak sugárzott rádióadásaikban közelebbi adatokkal szolgáltak a náci rémtettekről. Ennek persze a zsidók javára szóló felvilágosító és lélektani hatáson kívül propagandaértéke is volt a szövetségesek számára.
A szövetségesek 1942. decemberi nyilatkozata és a náci
megsemmisítési program egyes részleteinek nyilvános leleplezése után
Nagy-Britan-niában és Amerikában laikus és egyházi vezetői révén az összes
felekezet konkrét kormányzati erőfeszítéseket követelt a nácizmus áldozatainak
megmentésére. 1943 januárjában a brit külügyminisztérium újabb konferenciát
javasolt a kérdések megoldására. A hely és a napirend körüli hosszas huzavonák
után a nyugati szövetségesek áprilisban találkoztak a Bermudákon. A konferencia
kezdettől fogva kudarcra volt ítélve. Nagy-Britannia, akárcsak Évianban, újra
ellene volt bármilyen, Palesztináról mint menedékről szóló elgondolásnak, az
Egyesült Államok pedig továbbra is kitartott bevándorlási törvényeinek
megváltoztathatatlansága mellett. A britek egy sor mondvacsinált érvvel
utasították el a cionista vezetők kérését, hogy Palesztinát nyissák meg a
menekülők számára.177 Ahogy mondották, attól félnek, hogy a németek
„a kiirtás politikáját a ki-taszítás politikájára változtatják... (és) azzal
akarnak majd más országokat zavarba ejteni - ahogyan a háború előtt is tették
—, hogy bevándorlókkal
A fenti szöveg egy
egyoldalas részlet az alábbi műből:
Braham, Randolph L. :
A népirtás politikája : a holocaust Magyarországon - 2. bőv. és átd. kiad. -
Budapest : Belvárosi Kvk., 1997. - ill. megjelent "A magyar
holocaust" címmel is. - Ford. Zala Tamás et al. - Az előszót Berend T.
Iván írta. Az itt olvasható változat forrása: Nagy Péter Tibor-Troján
Anna: Randolph Braham Holocaust monográfiájához készült adatbázis.
(Szociológiai adatbázisok No. 3., sorozatszerkesztő Nagy Péter Tibor, WJLF-CEU,
Budapest, 2013).
A htm file nevében
látható 1-4 jegyű arab szám azt mutatja, hogy e szövegdarab hányadik oldalon
van. Az előző és következő oldal megtekintéséhez csak ezt a számot kell
módosítania!
A htm file OCR-rel
készült, s nem korrektúráztuk. Nevek és számok ellenőrzéséhez javasoljuk az
alábbi pdf file megtekintését! Az előző és következő oldal megtekintéséhez csak
ezt a számot kell módosítania!
http://mek.oszk.hu/11500/11506/html/oldalankent1/Braham1198.pdf
Az egész kötetet lásd: