NEMZETKÖZI .REAGÁLÁS ÉS KÖZBELÉPÉS 1197
faji arányokat, megsértve ezzel a bevándorlási törvények rendelkezéseit.173
A második világháború kitörése után Nagy-Britannia és Pearl Harbor után az Egyesült Államok is a háború szükségleteinek rendelt alá minden, a menekültekkel és mentéssel kapcsolatos meggondolást. Következetesen elzárkóztak a szabad világban és a náci uralom alatt élő zsidó vezetőknek, valamint a földalatti és az ellenállási mozgalmaknak a mentésre irányuló kérései elől, arra hivatkozva, hogy minden erőt a Harmadik Birodalom mihamarabbi megdöntésére kell összpontosítani, mert az a leghatásosabb módszer a sanyargatottak megsegítésére.
A nyugati világ vezetői teljes mértékben és pontosan tájékozottak voltak a náci megszálló erők lengyelországi és nyugat-európai zsidóellenes politikájáról és tudtak a Szovjetunióban az Einsatzgruppék által 1941 júniusától elkövetett tömeggyilkosságokról is. 1942 nyarán hiteles beszámolókat kaptak Hitlernek az európai zsidóság megsemmisítésére vonatkozó eltökéltségéről és a különféle koncentrációs táborokban használatos módszerekről. Számos ilyen jelentésnek semleges ország volt a forrása, különösen Svájc, amelynek képviselői bejáratosak voltak azoknak a tengelyhatalmaknak és leigázott országoknak a politikai, valamint zsidó és földalatti vezetőihez, amelyekbe kinevezték őket. A jelentéseket Leland Harrison és John Clifford Norton, a berni amerikai és brit követ juttatta Washingtonba és Londonba.174 Ezeket a jelentéseket a földalatti mozgalmak Londonba vagy Washingtonba elvergődött titkos megbízottai alkalmanként személyesen is megerősítették (lásd a 23. fejezetet).
Annak ellenére, hogy tudták, a nácik az európai zsidóság teljes fizikai megsemmisítésére törekedtek, a szövetségesek egyre jobban ragaszkodtak saját megoldásukhoz, és módszeresen elutasítottak minden, a mentési akciókba őket is bevonni igyekvő próbálkozást, mert úgy érezték, hogy minden erőfeszítésüket a tengely elleni háborúra kell összpontosítaniuk. A zsidó és nem zsidó közéleti és egyházi személyiségek (Nagy-Britanniában különösen a canterburyi érsek volt tevékeny) állandó nyomására válaszul és a végleges megoldásra vonatkozó kétségbevonhatatlan bizonyítékokat is tekintetbe véve, beleegyeztek abba, hogy 1942. december 17-én közös közleményben ítélik el a nácik zsidóellenes hadjáratát. Több mint hat hónapi diplomáciai huzavona után tudtak csak megállapodni a náci atrocitásokat elítélő dokumentum végleges szövegében:
A német hatóságok... most véghezviszik Hitler gyakorta
ismételt iránymutatásait az európai zsidóság kiirtására. A fent említett
kormányok és a Francia Nemzeti Bizottság a legélesebben elítélik ezt a
hidegvérrel folytatott emberirtást. Újra megerősítik arról szóló ünnepélyes
elhatározásukat, hogy az e bű-
A fenti szöveg egy
egyoldalas részlet az alábbi műből:
Braham, Randolph L. :
A népirtás politikája : a holocaust Magyarországon - 2. bőv. és átd. kiad. -
Budapest : Belvárosi Kvk., 1997. - ill. megjelent "A magyar
holocaust" címmel is. - Ford. Zala Tamás et al. - Az előszót Berend T.
Iván írta. Az itt olvasható változat forrása: Nagy Péter Tibor-Troján
Anna: Randolph Braham Holocaust monográfiájához készült adatbázis.
(Szociológiai adatbázisok No. 3., sorozatszerkesztő Nagy Péter Tibor, WJLF-CEU,
Budapest, 2013).
A htm file nevében
látható 1-4 jegyű arab szám azt mutatja, hogy e szövegdarab hányadik oldalon
van. Az előző és következő oldal megtekintéséhez csak ezt a számot kell
módosítania!
A htm file OCR-rel
készült, s nem korrektúráztuk. Nevek és számok ellenőrzéséhez javasoljuk az
alábbi pdf file megtekintését! Az előző és következő oldal megtekintéséhez csak
ezt a számot kell módosítania!
http://mek.oszk.hu/11500/11506/html/oldalankent1/Braham1197.pdf
Az egész kötetet lásd: