NEMZETKÖZI REAGÁLÁS ÉS KÖZBELÉPÉS 1157
Ezt a gondolatmenetet követve, az NVK magyarországi bizottsága először a másutt is hirdetett gyakorlatot követte. A bizottság a hagyományos hatáskörre korlátozta tevékenységét: a külföldiek kéréseinek teljesítésére és a hadifoglyokkal való bánásmód ellenőrzésére; a hadifoglyoknak egyébként csomagokat küldtek. Figyelmük több ezer lengyel és jugoszláv fogolyra terjedt ki, és kisebb számban más, szövetséges hadifoglyokra.5
A Nemzetközi Vöröskeresztnek tudomása volt az „idegen" zsidók 1941 nyarán történt tömeges eltávolításáról és a deportáltak lemészárlásáról. Decemberben tárgyaltak az „incidensről", anélkül hogy bármilyen akciót terveztek volna. 1942 nyarára tudhatták, hogy a nácik módszeresen legyilkolják Európa zsidóságát. Ennek ellenére hallgattak, nehogy konfrontációba kezdjenek a németekkel.6 A nemzetközi zsidó szervezetek pedig sürgették a Nemzetközi Vöröskeresztet, hogy küldjön delegátust Magyarországra, de az 1943 októberéig, Jean de Bavier Budapestre való kinevezéséig nem történt meg. De Bavier számos javaslatot tett az üldözöttek helyzetének nagyobb megkönnyítésére és a még nagyobb tragédia megelőzésére. A beszámolót felettesei nyilvánvalóan egyáltalán nem vették komolyan. 1944. február 18-án de Bavier, látván Magyarország német megszállásának előjeleit, útmutatást kért Genftől, miképpen lehetne megmenteni a magyar zsidóságot a lengyelországi és más, náciktól elfoglalt országok zsidóin beteljesedett sorstól. Március 27-én, vagyis alig néhány nappal a megszállás után, de Bavier felvetette, hogy Max Huber, az NVK elnöke „menjen és találkozzék Hitlerrel a magyar zsidók helyzetének javítása végett"7. Azt, hogy a Nemzetközi Vöröskereszt nem fogadta meg de Bavier javaslatát, Arieh Ben-Tov, a Nemzetközi Vöröskereszt második világháborús működésének egyik szakértője a Vöröskereszt egyik legnagyobb hibájának minősíti. Ben-Tov megállapítja:
Mivel az intézmény a deportálások válságos hónapjaiban nem működött Magyarországon és a tényeket kellően érdekelt szervezetek, s általában a széles közönség előtt nem tette ismertté, az SS és a magyar fasiszták jóval tovább mehettek a végleges megoldás gyakorlati kivitelezésében, mint egyébként tehették volna.
De Bavier-t visszahívták Genfbe, állítólag azért, mert nem
beszélt németül, és Friedrich Born jött a helyébe, a Budapesti Svájci-Magyar
Kereskedelmi Kamara igazgatója.9 S jóllehet Born május 10-én
foglalta el hivatalát, amikorra már vidéken befejeződött a gettósítás, a
Nemzetközi Vöröskereszt továbbra is a korábbi semleges állásponton maradt. Ez a
beállítottság csak azután változott, hogy a budapesti Palesztina Hivatal
vezetője, Krausz Miklós (Moshe) által június 19-én Svájcba küldött dokumentumok
alapján a svájci sajtó elborzasztó beszámolókat jelentetett meg a magyarországi
végleges megoldásról (lásd a 23. fejeze-
A fenti szöveg egy
egyoldalas részlet az alábbi műből:
Braham, Randolph L. :
A népirtás politikája : a holocaust Magyarországon - 2. bőv. és átd. kiad. -
Budapest : Belvárosi Kvk., 1997. - ill. megjelent "A magyar
holocaust" címmel is. - Ford. Zala Tamás et al. - Az előszót Berend T.
Iván írta. Az itt olvasható változat forrása: Nagy Péter Tibor-Troján
Anna: Randolph Braham Holocaust monográfiájához készült adatbázis.
(Szociológiai adatbázisok No. 3., sorozatszerkesztő Nagy Péter Tibor, WJLF-CEU,
Budapest, 2013).
A htm file nevében
látható 1-4 jegyű arab szám azt mutatja, hogy e szövegdarab hányadik oldalon
van. Az előző és következő oldal megtekintéséhez csak ezt a számot kell
módosítania!
A htm file OCR-rel
készült, s nem korrektúráztuk. Nevek és számok ellenőrzéséhez javasoljuk az
alábbi pdf file megtekintését! Az előző és következő oldal megtekintéséhez csak
ezt a számot kell módosítania!
http://mek.oszk.hu/11500/11506/html/oldalankent1/Braham1157.pdf
Az egész kötetet lásd: