1126 A KERESZTÉNY EGYHÁZAK ÁLLÁSPONTJA ÉS LÉPÉSEI
mondható. Elborzadtak ugyan a náci módszerektől, és együttéreztek a szenvedő zsidókkal, de nem tettek hathatós lépéseket, hogy megakadályozzák a zsidótlanító különítményeket céljaik elérésében. Kezdeményezéseiket a legjobb indulattal is csak erődennek és elkésettnek minősíthetjük. A keresztény felekezetek tisztségviselői általában egyedül, saját elhatározásukból cselekedtek, amikor a zsidókérdés „megoldásakor" a végrehajtás módjait igyekeztek enyhíteni, és e célból érintkezést kerestek a kormány tagjaival. A figyelmük azonban a zsidók összegyűjtése és deportálása közepette is elsősorban az áttértek és a nem zsidók sorsa felé fordult.
Amikor a zsidóknak kötelezővé tették a sárga csillag viselését, az egyházi vezetők eljártak az áttértek felmentése érdekében. De sohasem kívánták sok dánnak a példáját követni, vagy Takaró Géza tiszteletesét, a New York-i Első Magyar Református Egyház lelkipásztoráét, aki híveivel együtt a Dávid-csillag dacos kitűzésével fejezte ki a zsidók iránt érzett rokonszenvét.10 Az sem fordult meg a fejükben, hogy Sztepan metropolitá-nak, a Bulgáriai Ortodox Egyház Szent Szinódusa fejének vagy más met-ropolitáknak, például Kirill plovdivi és Neofit vidini metropolitának az álláspontjára helyezkedjenek, akik nyilvánosan prédikáltak kormányuk antiszemita politikája ellen.11 Serédi bíborosnak tudomása volt a bulgáriai zsidókkal szemben tanúsított enyhébb bánásmódról is, valamint a szlovák és román zsidók átmenetileg kedvezőbb helyzetéről. Tudta például, hogy a románok a kezdet kezdetén leállították a deportálásokat, és a romániai zsidóknak nem kellett megkülönböztető jelzést viselniök.12
A keresztény egyházak vezetői ugyan alkalmanként megfontolás tárgyává tették a nyilvános állásfoglalás kérdését, de végül nem világosították fel a közvéleményt a zsidókkal szemben elkövetett jogtalanságról. A keresztény egyházak vezetői, akik 1941 óta tisztában voltak a Szovjetunió elfoglalt területein elkövetett zsidó tömeggyilkosságokkal, és 1944 májusának elejétől birtokukban volt az auschwitzi jegyzőkönyv (lásd a 23. fejezetet) is, prédikációikban és a kormányszervekkel folytatott tárgyalásaikban mit sem említettek ebből. Ismereteiket az alsópapsággal sem osztották meg. Kis György esperes szerint „1944 nyarán a paptestvérek... 99,9 százaléka... nem tudott a haláltáborokról"13.
Néhány egyházi vezető, köztük Apor Vilmos győri püspök
kérte, hogy Serédi bíboros nyíltan emeljen szót a legsarkalatosabb emberi jogok
megsértése ellen; a bíboros elmulasztotta ezt megtenni (bár egyszer
fenyegetőzött vele). A nyilvános állásfoglalás elmulasztása negatív hatással
volt a magyarországi katolikus és protestáns egyházak többi vezetőjére, az
egyházak közös hallgatása felbátorította a zsidóság ellenfeleit,
elbátortalanította potenciális segítőit.14 Az a kevés püspök, akinek
volt mersze
A fenti szöveg egy
egyoldalas részlet az alábbi műből:
Braham, Randolph L. :
A népirtás politikája : a holocaust Magyarországon - 2. bőv. és átd. kiad. -
Budapest : Belvárosi Kvk., 1997. - ill. megjelent "A magyar
holocaust" címmel is. - Ford. Zala Tamás et al. - Az előszót Berend T.
Iván írta. Az itt olvasható változat forrása: Nagy Péter Tibor-Troján
Anna: Randolph Braham Holocaust monográfiájához készült adatbázis.
(Szociológiai adatbázisok No. 3., sorozatszerkesztő Nagy Péter Tibor, WJLF-CEU,
Budapest, 2013).
A htm file nevében
látható 1-4 jegyű arab szám azt mutatja, hogy e szövegdarab hányadik oldalon
van. Az előző és következő oldal megtekintéséhez csak ezt a számot kell
módosítania!
A htm file OCR-rel
készült, s nem korrektúráztuk. Nevek és számok ellenőrzéséhez javasoljuk az
alábbi pdf file megtekintését! Az előző és következő oldal megtekintéséhez csak
ezt a számot kell módosítania!
http://mek.oszk.hu/11500/11506/html/oldalankent1/Braham1126.pdf
Az egész kötetet lásd: